Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) október-december • 213-287. szám

1924-11-20 / 255. szám

2 ®fl£lt§ffiE©¥M WB/OŰKt Békéscsaba, 1924 november 546 jegeshideg vizben kapott. A rendőri bizottság intézkedésére a holttestet a közkórház hullaházába szállították. Sebők Lászlót népes család és kiterjedt rokonság gyászolja. Szerencsétlen halála a vasutasság körében is nagy részvétet és sajnálkozást keltett. Népkonyhafelállítását kívánják Békéscsabán Inségakciöt kiván indíttatni a népjóléti miniszter (A Közlöny eredeti tudósilása.) A népjóléti miniszter a hidegebb idők beálltával fokozottabb mértékben kivánja pártfogoltatni a szegényebb néposztályt. Ebből a célból felhívást küldött a vármegye főispánjához, akit arra kért, hogy a népnyomor enyhítése céljából újból kezdesse meg, amennyiben a vármegye területén szükségesnek mutatkoznék, az inségellenes akciót. Az akció megindítása érdekében a főispán ma átirt a polgármesteri hivatalhoz. Az átirat szerint segítőbizottságokat kell alakítani, amelynek működését három irányban kell kiterjeszteni: 1. az olcsó élelmezés, 2. az olcsó árusítás és 3. a munkaalkalmak szerzésére. Az olcsó élelmezés keretében a felállítandó népkonyha és az iskolák utján kedvezményes áru, tápláló ebédek lennének kiosztandók, a szegénysorsu anyákat és csecsemőket pedig tejjel látnák el. Az olcsó árusítás keretében az elsőrendű cikkek beszerzését és eladását bonyolítanák le, végül pedig a munkanélkülieknek és a csekély jövedelemmel biroknak megfelelő és értékes háziipari foglalkozást adnának, hogy ezáltal keresethez juthassanak. A főispán megjegyzi végül, hogy a munkatervezet véghezviteléhez szükséges fedezetéül főlegja társadalmi jótékonyság, a helyi hatóságok hozzájárulása és esetleg uj jövedelmi források megnyi ása volna biztosítandó, miután — sajnos — a kormány anyagi támogatása ebben az évben nincs kilátásba helyezve. A főispán utasítása alapján a polgármesteri hivatal néhány napon belül intézkedni fog az inségakció előzetes munkálatainak bevezetését il etően, ami annál is inkább fontos, mivel Békéscsabán ezidőszerint megdöbbentően hatalmas azoknak tábora, akik sötét nyomor és vigasztalan helyzet közepette élnek. Ezeket feltétlenül segíteni és istápolni kell, hogy nehéz nyomoruk enyhüljön és keserves életük a társadalom jószívűsége folytán valahogy rnegkönnyebüijön. Késnek a vonatok Az aradi gyors egy órát késett a hóesés következtében (A Közlöny eredeti tudósítása.) A harmadik napja szünet nélkül tartó havazás a vonatok rendes közlekedésére is erős kihatással van. Noha a havazás még nem olyan nagymérvű, hogy a hóhalmaz a síneket ellepné, a folyton hulló hó mégis kisebbszerü forgalmi akadálynak számit és késlelteti a vonatok rendes menetét. Békéscsabára szerdán már késve érkeztek be az egyes vonatok. Igy késtek valamit a közeli vidékről jövő, szomszédos forgalmi vonatok. Nagyobb késés azonban csak a romániai vonatok körül fordult elő. Ezek a vonatok az erdélyi havasok szük völgyeiben itt-ott elakadtak s az itt-ott a pályát eltemető hótenger miatt hosszabb ideig voltak kénytelenek vesztegelni. Legnagyobb késése a reggeli aradi gyorsvonatnak volt, amely a 9 óra 38 perc érkezési ideje helyett csak 11 óra tájban, tehát egy órai késéssel futott be a békéscsabai pályaudvarra. A magyarországi vasúti forgalomban ilyen nagyarányú késésiek egyelőre nem fordultak még elő. Csupán kisebb késéseket okozott a korán nekiindult, kiadós novemberi havazás. Hosszabb idő múlva kezdett csak világosodni. És ahogy pontosan kirajzolódtak a hajnali szürkületben a nádas és a víz körvonalai, a parton kutató és vizsgálódó rendőrök a meredek, korlátnélküli parton a frissenesett hóban egy férfi lábanyomait fedezték fel. A lábnyomok a parton vezettek végig, az úttest szélén, de egy helyütt hirtelen megszakadtak. Ezen a ponton a nyomok az ingovány szélén csuszásszerü, hosszabb nyomokban végződtek, amiből arra lehetett következtetni, hogy valaki azon a helyen eltévesztette a lépést, megcsúszott a sikos hóban, aztán a mocsárba zuhant.. . Alant, a piszkos-mocskos, jéghideg mocsárlében, pontosan ott, ahol a lépésnyomok megszakadtak, a víz szinén egy sötétkék vasutassapka úszkált... Egy ezüstzsinóros, ezüstszárnyaskerekes segédtiszti sapka. Tutajt csináltat a rendőri-bizottság Az erzsébethelyi rendőrség a szerencsétlenségről nyomban telefonon jelentést tett a rendőrkapitányságra, ahonnan Pethes Béla dr. rendőrfogalmazó, központi ügyeletes és Kulcsár Sándor dr. yárosi orvos szálltak ki a tompauccai ingoványhoz. A rendőri-bizottság megérkezésekor még nem volt egészen világos, ezért egy ideig még várnia kellett a mocsár partján. Addig a magas partról próbálták megtalálni a vizbefult ember holttestét. Hosszas vizsgálódás után sikerült is megpillantani a szerencsétlen áldozatot. Messze benn az ingoványban sötét tömeg látszott, amely a sürü nád és egyéb vízinövények között feküdt, láthatóan belekeveredve a növényzet szára és gyökérzete közé. Mivel a messze bent fekvő holttestet száraz lábbal megközelíteni sehogysem lehetett, a rendőri-bizottság a Zeislerféle fatelepre ment és ott egy hevenyészett tutajt készíttetett. A tutajt azután kocsival a tó partjára szállították, vizre bocsátották s a bizottság a Ti halottak városa Velence, nov. 14. A halottak városa ez. Nem mintha nem volna lük'ető élet és vásári mozgás ebben a csodaszép, teátrális remekmüvében a világnak. De az, ami maradandó, sőt halhatatlan Velencében, épen a halottak, akiknek emléke s vele e város lelke épugy megkövesedett az évszázadok lassú folyásában, mint Velence hatalmas sziklaés márványtömbjei a lagúnák sós vizében. Amit valamikor kegyelettel tanultuk, hogy elmúlt, rég meghalt, az itt, mint káprázatos vizió elevenedik meg előtted s viszont, amit magad előtt látsz, amit megtapinthatsz, amit érzékeid ebből a sok mesebeli gyönyörűségből csak befogadni képesek, az már rég elmúlt, meghalt. Mintha egy fantasztikusan kieszelt, aranypatinás, de mégis nyirkos illatú kriptatömegben járna az ember, amelynek félezer és néhány száz éves falai között félezer éves halottak nyugszanak, mind csupa ismerősei a müveit világnak. Érthető, hogy az első nap reggelén a szobám ablakát lengő járműre szállva, valóságos utazás után jutott el a holttesthez. Sebők László MÁV kalauz A holttest rémes, szörnyű és visszataszító látványt nyújtott. A hóval teleesett vizben feküdt sápadt, kegyetlenül eltorzult arccal, kimeredt, fehéren villogó nyitott szemekkel; csapzott, havas hajjal és bajusszal. A holttest teljesen a nád és egyéb növényzet között feküdt, kezei-lábai teljesen át meg át voltak fonódva a sürü, SZÍVÓS szárakkal és gyökérzettel. Mintha a titokzatos ingovány növényei mindmegannyi kígyóvá változtak volna át s kegyetlenül átfonták és magukhoz húzták volna a betolakodó embert .. . A nádasban levő széles, tekergős csapás azt mutatta, hogy a szerencsétlen áldozat halálküzdelmében hosszas vergődésen ment keresztül: mialatt szabadulni, kivergődni igyekezett az ingoványból, annál jobban belekeveredett s végre kifáradva, feladta a küzdelmet és belefulladt a jeges vizbe ... A helyszínén összeverődött kíváncsiak között több vasutas is akadt, akik nyomban felismerték az áldozatot. Sebők László 46 éves MÁV kalauz, gyomai lakos volt az áldozat, akit nemrégen helyeztek Békéscsabára, ideiglenesen, szolgálattételre. Mint ilyen, egyelőre a Tompa uccában kapott egy kis lakást. Az utolsó ut A rendőri bizottság megállapította, hogy Sebők László a keddi napon szolgálatban volt és onnan késő éjjel lépett ki. Ekkor hazafelé indult. Utja a Tompa-ucca felé az ingovány partján vezetett el. Az egész napi munkától és talponlevéstől teljesen kifáradt vasutas a koromsötétben nagyon közel kei ülhetett a viz partjához, majd amikor egyszerre megcsúszott a frissen hullott hóban — mivel a meredek part szélén korlát nincs — belezuhant a mocsárba. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlen kalauz halálának közvetlen oka a fulladáson kivül görcs volt, amelyet a csak félve mertem kinyitni, egyrészt, mert az volt az érzésem, hogy ez is muzeális tárgy, amit nem szabad megérinteni, másrészt , mert valóban féltem, hogy a nem tudom hány száz éves ócska fadarab (itt csak történeti távlatok vannak) leszakad és rázuhan valami bámészkodó — angolnak a fejére. Mert Velence látogatóinak kilenc-tizedrésze angol. Az idegenek képviselik itt a tolakodó életet, amely ellenállhatatlan kíváncsisággal és borzalmas realitással ront be a halottak szentélyébe. Veronese, Tizián képei előtt hallani praktikus angolokat, amint a műremekek forgalmi értékét próbálják fontokban megállapítani, Canova mélységesen megható, monumentális síremlékénél egy német asszonyka azon vitatkozott a férjével, vájjon a kripta bejárata felé tartó női szoboralak a felesége-e Canovának vagy nem, mig a Sóhajok hídjának végén levő nyílásra, ahonnét a politikai elitélteket a csatornába dobták, egy ismeretlen magyar ezt mondotta társának : „Látod, itt küldték gajdeszba az embereket". Igy értékeli át és rekonstruálja korunk a letűnt századokat. Pedig nemcsak a kegyeletnek ilyen nyilvánvaló hiánya sérti az ihletett látogató áhítatát. A Szt. Márk-tér 500 éves boltivei alatt hamisítatlan amerikai jazz-band tigyelmeztet, hogy a XX. században élünk, mig a gőgös és kemény dozséknak büszke árkádjai mélyén ma is az apacstánc nem éppen történelmi patináju dallamát hallottam fütyörészni. Valahogy káromlásnak tűnik az ilyesmi s talán Velence magisztratusa részéről is helyénvaló volna olyan plakátot kifüggeszteni, amilyet most minden olasz templomon, de az összes nyilvános helyeken is látható: „Olaszok, ne káromkodjatok és szitkozódjatok 1" Vagy itt a Lidón a villamosokon ; „Kéretik a káromkodástól tartózkodni!" Hogy ezeknek a felszólításoknak Itáliában milyen eredménye volt, nem tudom. (Ugy hallom, törvény is készül ellene.) Nálunk azonban aligha lenne foganatja. Egyrészt, mert a magyar nyelvet egyik legékesebb szókincsétől fosztanák meg, másrészt meg, valljuk be, a mi villamosaink is ... és az idegeink ... De nemcsak a maguk eleven életét hozzák ide, hanem ebből élnek a velencei dozsék kevésbé büszke és férfias epigonjai. A Szt. Márk-tér árkádjai alatt végig a tengerparton, a Rialtó hidon és a szük sugárutakon olyan élénk kereskedés folyik, amely nálunk őszivásárnak is beillenék, azzal a különbséggel, hogy itt sokat, nagyon sokat el is adnak. Hiszen aki csak idegen megfordul itten, mindenki vesz valamit. És a mai nászutazóink itt helyezik el sürgősen a hozomány egy részét. Mégis, a kereskedők tele vannak panasszal. A vásárlók fókahadára rengeteg az eszkimó. Dühöng a konkurrencia. És egyre több kirakatban látni: Ribasso di prezzi. Árleszállítás. Csak az élelmiszerek drágulnak. Sir is miatta mindenki. Csak mi magyarok, akik idevetődünk, nem sirunk. Egy kiló kenyér a mi pénzünkben 5000 K, egy liter tej 4500 K, három fogásos ebéd 25—28000 K s egy líráért (3400 K) ha valaki gesztenyét vagy fügét vesz, félnapig nem éhezik meg. Megsúghatjuk az olaszoknak: Az ilyen drágaságot még ki lehet bírni. Gyöngyösi János.