Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) április-június • 65-136. szám

1924-06-13 / 123. szám

2 BFIKFIGLECFM MÓMIÖM Békéscsaba, 1924 junius 13 JTlegszürtí a bányászsztrájk Budapest, jun. 12. Tegnap sikerült a kereskedelmi miniszter közbelépésére a szénbányák és bányászok között a békét megteremteni. 5 hét óta szünetelt a nagyobb bányákban a munka. Ez alatt számottevő értékek vesztek el a nemzeti vagyon káiára, mert a bányák szerint 3'5 millió q szenet lehetett volna kiteimelni a sztrájk idején. Julius 1-én már működnek a mentők Állandó, éjjel-nappali szolgálatot jognak tartani (A Közlöny eredeti tudósítása.) A második mentőtanfolyam lezajlott vizsgája után illetékes szakkörök is megállapították, hogy Békéscsabának ma már olyan számbavehető és komoly mentőintézménye van, hogy hasonlóval csak kevés vidéki város rendelkezik, még a nagyobbak sorában sem. A legutóbbi vizsga óta 28 a képesített önkéntes mentők száma s ez a szám néhány héten belül 35-re fog kikerekülni, az ujabb vizsgázók révén. Ezzel a szómmal az önkéntesmentőegyesület elérkezik ahhoz a határhoz, amikor mint testület megkezdheti a működését. A kellő szému személyzet rendelkezésre állásával sor kerülhet arra, hogy az ifjú mentők mindnyájunk jóvoltára hasznosíthatják tudósukat, csapatot alkothalnak és őrséget állíthatnak föl, amely bármikor a közönség rendelkezésére áll sze rencsétlenség, baleset, betegszállítás vagy tüzeset alkalmával. A vezetőség tervei szerint az állandó őrség már julius 1-én meg fogja kezdeni működését. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy a mentők őrszobója iészére a városházán megfelelő helyiséget bocsássanak rendelkezésre. Ebben a helyiségben fogják tartani a mentők a kötszereiket és egyéb tárgyaikat, valamint az állandó őrszolgálatot, amelyet esetenként egy-egy mentő fog végezni, egyfolytában 24 óráig. A helyiség ügyében a vezetőség és a polgárjmesteri hivatal között már huzamosabb idő óta folynak a tárgyalások. A város készségesen hajlandó egy megfelelő szobát átengedni a mentőknek, azonban egyelőre ez nincs módjában azért, mert egyetlen nélkülözhető helyisége sincsen a városháza épületében. A városháza kibővítéséig kellene tehát várniok a mentőknek, ámde az épitkezes november előtt aligha fejeződhetik be, már pedig a mentők haladék nélkül akarják megkezdeni hivatásukat. A másik ok, ami esetleg kitolja a julius elsejei határidői, az, hogy az egyesület alapszabályait még mindig nem hagyták jová. A belügyminiszter a telterjesztés után nyomban láttamozta az alapszabályokat, de a népjóléti miniszter, akinek a közegészségügyi intézmények működési engedélyehez mégis van némi köze, meg késik a lóttamozással. Ez azonban csak kisebb baj, mert a törvény értelmében az ilyen intézmény az alapszabályok felterjesztése után 40 nap múlva — a lóttamozás bevárása nélkül — megkezdheti működését. A mentők működésének megkezdése julius l én tehát csak akkor fog megtörténni, he a város megfelelő szobát biztosit az őrség számára. Ebben az esetben állandó, hívatásos mentőőrség fog működni Békéscsabán s a mentők a közönségnek egyszerű telefonhívásra bármely időszakban rendelkezésére fognak állani. Tizenhat csabai vitézt avatnak vasárnap Egy tiszt és 15 legénységi áltományteli csabai vitéz (A Közlöny eredeti tudósítása.) Horthy Miklós kormányzó vasárnép délután avatja föl a margitszigeti sportpályán azokat a vitézeket, akiket erre ez Országos Vitézi Szék alkalmasrak kijelölt. Kétezer és egynéhány derék magyar embert üt vitézzé a kormányzó, közlük néhány száz békésmegyeit is. Hivatalos helyről szerzett értesülésünk szerint Békéscsabáról 16 vitéz kerül vasárnap avatás alá. Ezek közül egy a tényleges tisztek sóiéba tar'ozik, a többi pedig legénységi állománybeli egyén, illetőleg leszerelt katona. A békéscstbai vitézek pontos névsora a következő : Kiiment Endre főhadnagy, Horváth Pál járásbirósági kezelő, Barna Imre vesuti fékező, Szabó István asztalossegéd, Szlyuka Mihály őrmester, ezredkürtös, Lukács (Podobní) György nyűg. rendőr, ifj. Lukács (Podobni) György, Dohai (Darida) Pál tiszthelyettes, Dohai (Darida) András földmives, Lovas (Leurinyecz) István nyug. íendőr, földmives, Tantucz János tiszihejyettes, Könyves (Knyihár) Mihály nyug. rendőr, ifj. Könyves (Knyihár) Mihály, Román János városi hajdú, Gyimesi (Gajdács) János koicsmáros és Somogyi István államrendőr. Az uj vitézek legnagyobb része az eddigi családi nevet a napokban válloztatta magyarosra, belügyminiszteri engedéllyel. Magyar bajok, tul a gránicon Miért gyáva a jugoszláviai magyar sajtó és miért bátor az erdélyi? Azok, akik élénk figyelemmel kisérik a külömböző utódállamokban megjelenő magyar lapok Írásmódját és hangját, érdekes jelenségeket állapithalnak meg. Megállapíthatják mindenekelőtt, hogy a magyar lapok hangja nem mindegyik utódállamban egyformán bátor és önérzetes — noha a magyarok elnyomása és kizsákmányolása mindegyikben egyforma — és a lapok magatartása néhol botrányosan és szégyenteljesen gyáva és pipogya. Mialatt azt látjuk, hogy Erdélyben és az úgynevezett Szlovenszkóban a magyar lapok ritka önérzettel, méltósággal és mindig bátran, sőt néha túlontúl vakmerően mondják meg az igazat a hatalmon levők szemébe, addig például Jugoszláviában a magyar sajtó nagyobbik része állandóan meghunyászkodva és reszketve tárgyalja a dolgokat. Az önérzetes, bátor föllépésnek, amely erélyesen visszautasítaná a méltánytalanságokat és harcolna az elnyomás és a jogtalanság ellen, se híre, se hemva. Es ami a legkárosabb, éppen a legnagyobb, mind olvasottságra és elterjedtségre, mind anyagi fölkészültség dolgában legerősebb lapok viselkednek igy. Annak, aki a jugoszláviai magyar sajtóviszonyokkal nincsen tisztában, ez a jelenség, következésképpen tehát az a lényeges külömbség, amely az utódállamok magyar lapjainak hangjában és bátorságában található, meglehetősen érthetetlen és talányszerü. A tájékozatlan szemlélődő nem tudja megérteni azt, miért nem szabad erélyes és önérzetes, férfias és megalkuvás nélküli hangot használniok a jugoszláviai magyar újságíróknak, holott a többi utódállamban ezt szinte minden korlátozás és utókövetkezmény nélkül megtehetik és sokszor igazán hátborzongató vakmerőséggel szállnak is szembe a hatalmon levőkkel. Az az olvasó azonban, aki az utódállamokban uralkodó sajtóviszonyokat jól ismeri, de a jugoszláviai magyar sajtóviszonyokkal a legapróbb részletekig ismerős : nagyon jól tudja, miért van és mivel magyarázható meg ez a nagy külömbség. Egyáltalában nincs érdekesség hijján, hogy ezeket a nagy okokat mi is megmagyarázzuk. A jugoszláviai magyar sajtó határozatlanságának, meghunyászkcdásának, sőt gyávaságénak okai a szerkesztőségek összeállításában rejlenek. A magyar lapok szerkesztőségeiben ugyanis, kilencven százalék átlagig, „emigránsok" ülnek, akiket mai nap is még mindig a bécsi „magyar" szemétsajtó lót el szellemi táplálékkal és ideológiával Ez az ujságiró-górda, amely azelőtt békés vasúti hivatalnokokból, szimpla banktisztviselőkből és irodalmár tanítókból, esetleg újságíró-tanoncokból állott a néhai baranyai szerb-magyar „köztársaság" területén, itt az újságírásra vetette magát és újságírói mult, tehát újságírói meggyőződés, etika és tradíciók nélkül lévén, szolgailag kiszolgálja a csak üzleti szempontokat szem előtt tartó — behódolt — kiadókat, a bécsi „magyar" mentalitás és frazeológia blanketta-irásaival. Ezektől a tegnapról-mára újságíróvá vedlett bankhivatalnokoktól és vasutasoktól a gazdájuk sohasem kiván mást, mint — ami egyedüli, mert anyagi érdekük — a belgrádi hatalom stréber kiszolgálását, körülnyaldosását, saját magának tehát örökös és készséges felkinálkozását. Ehhez a törekvéshez az „emigráns" újságírók a maguk teljes lefegyverzettségével önkénlelenül is hozzájárulnak és a talpnyalást és a kritikátlan behódolást — a saját porciójuk hozzáadásával — mézbe mártott • tollal gyakorolják. De ezek a fél-újságírók nem is tehetnek mást. Ők erkölcsileg mentve és fedezve vannak. Jugoszlávia a menedékjog Damokleskardját helyezte a fejük fölé, ami örökké bizonytalan és függő helyzetet jelent rájuk nézve. Sorsuk, maradhatásuk, letelepedésük állandóan és folyton-folyvást az államhatalom jókedvétől, ez pedig az. ő viselkedésüktől, a szolgálataik értékétől és hasznosságától függ. Az „emigráns" tollforgatók tehát igyekeznek, nagyon igyekeznek a hatalom szájaize szerint írni és mindenben a szerb elnyomók kedvében járni. Ez az egyedüli és kizárólagos oka a jugoszláviai magyar sajtó gerinctelenségének és kritikátlan meghunyászkodásának, amikor a hatalmonlevőkről és azok viselt dolgairól számol be az olvasóinak. Jaj lenne annak az „emigráns" újságírónak, aki a kormány ellen írna I Az ilyet nyomban fülöncsipnék és irgalom x nélkül dobnák át a határon. Az „emigránsok" tehát vigyáznak a tollúkra és százszor is megrágják azt

r amit leirnak vagy kinyomatnak. (Vége következik.) Az első áruvalorizálási pör A kereskedővilágot fölöttébb érdekelni fogja az a valorizációs pör, amely most várja elintézését a budapesti kir. táblán. A tárgyalás a következő : B. G. kereskedő 1920-ban 50 vagon fát adott el K. L. kereskedőnek, aki a fát át is vette, de a fizetéssel adós maradt. B. G. ekkor azzal a kérdéssel fordult a vevőhöz, hogy adja vissza természetben a fát, de ezzel a kérésével megkésett, mert a ^ vevő időközben már tovább adta. B. G. ekkor pert indított a vevő ellen, aki mindenféle ürüggyel és csalafintasággal harmadfél évig húzta a pert. Védekezése abban kulminált, hogy az adásvételi szerződés erkölcstelen, mert ugy ő, mint a felperes is lánckereskedő. A törvényszék megítélte felperesnek a vételárt. Ez ellen az ítélet ellen az alperes felebbezett és a vételárt letétbe helyezte. A királyi táblához a felperes előkészítő iratot adott, amelyben azt vitatta, hogy ő 50 vagon fát adott el az alperesnek és annak vételára, még ha az alperes a korona árcsökkenésének összes következményeit viselné is, nem tesz többet, mint legfeljebb négy vagyon fának az árát. Már pedig ő jogszabályaink, szerint akkora értéket követelhet^ amilyent szolgáltatott. Kérte tehát, hogy alperest anynyi koronában marasztalja el a királyi tábla, amennyiért ma 50 vagon fát vehet. A királyi tábla, arra az álláspontra helyezkedett, ^ hogy mivel az alperesi védekezés a per adatai szerint rosszhiszemű, a magatartásával előidézett kárt DEL-HTJ duplatalpas szandálok, fehér vászoncipó'k Péterfi cipóaruházában