Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) április-június • 65-136. szám

1924-06-04 / 116. szám

4 ISEBJESMEFÖYM KÖZLÖNY Békéscsaba, 1924 junius 19 Cserkésznapok Szegeden A szegedi V. (déli) cserkészke­rület junius hó 8. és 9. napján a kerületi csapatok összevonásával propaganda-tábort, kiállítást és matinét tart Szegeden, a követ­kező programmal : Junius 8.: délelőtt 9 órakor zászlószentelés a Gizella-téren a Honvédemlék előtt. A szentelést dr. Glattfelder Gyula csanádi me­gyéspüspök végzi, dr. Lippay György tanker. főigazgató beszé­det mond. 10 órakor a cserkész­kiállítás megnyitása a leánygim­náziumban. Megnyitó beszédet mond dr. Somogyi Szilveszter pol­gármester és dr. Wifz Béla a M. Cs. Sz. elnöke. Délután fél 4 óra­kor propagandatábor a huszárlak­tanyában. Junius 9: délelőtt 10 órakor műsoros cserkészürinepély a Bel­városi-moziban gazdag program­mal, amelyben énekek, szavala­tok, tornajátékok, előadások és szatirikus játékok szerepelnek. A szegedi cserkésznapokon a békéscsabai cserkészcsapatok is résztvesznek. Rövidesen kiosztják a felsővégi házhelyeket (A Közlöny eredeti tudósítása.) Békéscsaba város képviselőtestü­lete a február 18-iki közgyűlésen elhatározta, hogy a Berényi-ut vé­gén levő felsővégi szénáskertek házhelynek alkalmas telkeit el­adja. A határozat szerint 21 csa­ládnak egyenként 200 négyzetöl nagyságú területet adnak el 20 métermázsa elsőosztályu buza napiáráért, olyképpen, hogy a vé­telár 10 év alatt, féléves részle­tekben fizetendő le. A határozatot a közgyűlés után fölterjesztették jóváhagyás végett a vármegyei törvényhatósághoz. A vármegye a jóváhagyást ma küldte meg a polgármesteri hiva­talhoz, azzal, hogy a szegénysor­suak részére való házhelykiosztást fontos érdeknek tartja és helyesli. A vármegye jóváhagyása után most már a legrövidebb idő alatt sor kerül a szénáskerti házhelyek kiosztására, mert a polgármesteri hivatal felfogása az, hogy a ház­helyigénylőknek még a meleg idő­járás tartama alatt meg kell kap­niok parcelláikat, hogy az építke­zéseket rövidesen megkezdhessék és az őszi időjárás beálltával eset­leg már el is foglalhassák az uj házakat. MTK—F1C Az egész világ sportköreinek figyelme Páris fele tekint, ahol 23 nemzet legkiválóbb játékosai csil­logtatják tudásukat és játéktech­nikájukat, hogy a pórisi olympiász futballtornájáról, mint győztesek ke­rüljenek ki. A két budapesti rivális csapat erőösszetüzése annak idején nem kisebb érdeklődést váltolt ki s nemcsak a hazai, hanem a kül­földi sportkörök figyelmét is élén­kén foglalkoztatta ez a döntő mér­kőzés, mely hivatva volt eldön­teni azt, melyik az erősebb csapat? Ez a mérkőzés fog ismét le­folj ni és lejátszódni szerdán a Békeffy—Boross kabaréelőadáson, mert ez a műsor egyik száma. Csakhogy mig a rendes mérkőzés menetét csakis azok értik, kik a futballal behatóan foglalkoznak, addig ez a szám azokat is be fogja avatni a fulballmérkőzés bo­nyolult titkaiba, kik a szabályokat és meglevő játékrendet nem is ismerik. Soha oly mulatságos és élvezetes tréfa kabarészinpadon még el nem .hangzott, mint az MTK—FTC. És éppen az a leg­érdekesebbés legkülönösebb, hogy ugyanannyi játékos szerepel a színpadon is, mint a Hungária-uti pályán, sőt a sok nézőtől roska­dozó tribün közönsége is megvan, mely ujjong lelkesedésében és élteti a győztes csapatot. Kétség­telenül ez a szám lesz a szerdai előadásnak kiemelkedő eseménye, mig a többi számok is jókedvet fognak hozni az Apolló Mozgó kerthelyiségének kellemes néző­terére, ahol a szerdai és csütör­töki kabaréelőadások teljesen uj műsorral fognak lefolyni. A dohánybeváltó szarkái (A Közlöny eredeti tudósítása.) A békéscsabai állami dohánybe­váltó telepén az idén észrevették, hogy a raktárakban fölhalmozott dohánykészletek állandóan fogy­nak. Mivel szállítások ebben az időszakban nem történtek, vilá­gosnak látszott, hogy a készlete­ket a dohánybeváltóban foglal­koztatot napszámosnők dézsmál­gatják. Hogy ezt kétséget kizáróan megállapíthassák és a tolvajokat lefülelhessék, a mult hónap elején meglepetésszerűen személyi moto­zásokat rendeztek a telep terüle­téről távozó munkásnők között. Május 5-én három napszámos­nőnél végződött eredményesen a motozás : Zsibrita Jánosné szül. Filippinyi Zsófiánál, Sutyák And­rásné szül. Bohus Máriánál és Bohus Györgyné szül. Baukó Má­riánál. Mindegyikök ruhája alá elrejtve néhány csomó száraz do­hánylevelet találtak, amit haza akartak csempészni, A motozá­sokat május 9 én újból végrehaj­tották, de ekkor már csak egy napszámosnőnél: Gábor Istvánné szül. Kociha Juditnál találtak el­rejtett dohányt. A dohánybeváltó-hivatal följe­lentésére a pénzügyőrség házku­tatást tartott a négy napszámos­asszony lakásán, meglepő ered­ménnyel. Mindegyiknél találtak ugyanis dohánycsomóket, külöm­böző rejtekhelyekre dugva. Su­tyóknénál 6 kilót, Bohusnénál 13 kilót, Gábornénál pedig kisebb mennyiségű dohányt találtak, rész­ben fölepritva, részben levelekben. A négy asszony lopás vétsé­gével vádolva a járásbíróságra került, amely most tárgyalta le. az ügyet. A négy asszony a tárgya­láson töredelmesen beismerte bű­nösségét és azt is, hogy már hosszú hónapok óta hordtak haza a ruhájuk alatt dohánycsomókat. Védekezésül azt hozták fel, hogy a dohányt a férjeiknek vitték, akik szenvedélyes dohányosok, viszont kevés keresetükből nem tellett volna elegendő füstölnivalóra. A biróság az enyhítő körülmé­nyekre való tekintettel Zsibrita Jánosnét 30 ezer korona pénz­büntetésre, mig Gábor Istvánnét és Sutyák Aridrásnét két-két heti és Bohus Györgynél három heti fogházra Ítélte. Áz ítéletben vala­mennyi vádlott megnyugodott és igy az jogerős. H1BER — A vármegyei közigazgatási bizottság ülese. Békésvármegye közigazgatási bizottsága junius 10-én, kedden délelőtt 9 órakor tartja rendes havi ülését, amelyen a vármegye egy havi közállapo­tait beszélik meg. — A Kereskedelmi Csarnok felhívja azokat a tagokat, akik a volt 4. honvéd — illetve népfölkelő ezred bajtáisi — f. hó 22-iki ösz­szejövetelén részt venni óhajtanak, hogy dr. Gyöngyösi és Gruber üz­leteben elhelyezett íven megjele­nésüket jelentsék be. — A járási bizottság ülése. Junius 7-én, szombaton az alis­pan elnöklése alatt tartja meg első ülését az a bizottság, amelyet a vármegye legutóbbi közgyűlése választott meg és küldött ki az átszervezésre és megszüntetésre itélt járások ügyének megbeszélé­sére s a megfeíelelő javaslat el­készítésére. — Házhelyigénylők figyelmébe. Az Országos Földbirtokrendező Biróság által kiküldött biró ren­delkezése folytán felhívják mind­azokat, akiknek házhelyre való igényét megállapították, hogy a mérnöki felmérési költségek fede­zésére 15 kgr. buza hivatalosan megállapított árát : 52 ezer koronát a mai naptól kezdődőleg, leg­később junius 12-ig a városi fő­pénztárba fizessék be. Aki a be­fizetést a határidő alatt elmulasztja, azt a házhelyjuttatás iránti kérel­métől elállottnak fogják tekinteni. S>et"7(a DUPLATALPAS SANDÁLOK FEHÉR VÁSZOJí CIPŐK PÉTERFI CIPŐÁRUHAZBAN — Az ellátatlanok juniusi liszt* kiutalása. A népjóléti minisztérium a békéscsabai ellátatlan lakosság részére junius havára 6828 kilo­gramm lisztet utalt ki. A hatósági, kedvezményes áru liszt kiosztása a szokott módon és helyeken fog megtörténni. — A vagyonváltságbuza juniusi egyenértékét a pénzügyminiszter 340.000 koronában állapította meg métermázsánként. Egyidejűleg egy másik rendelettel a szanálási tör­vénynek a földadóra vonatkozó­rendelkezései végrehajtásáról in­tézkedik a pénzügyminiszter. — A békéscsabai nyolcadili patika ügye. A népjóléti minisz­térium tudvalevően megengedte, hogy Békéscsaba város területén a nyolcadik gyógyszertár felállít­ható legyen. Erre a célra meg­jelölte azt a helyet is, ahol a< gyógyszertárat fel lehet állítani­Felker Sándor gyógyszerész nem­sokára ezután kérvényt adott be,, amelyben kérte, hogy a felállí­tandó gyógyszertárat ne a mi­niszter által meghatározott helyen, hanem másutt állithassák fel,, ezenkívül kérte a felállítási határ­idő meghosszabbítását is. A ké­relemre most érkezett meg a válasz a vármegye alispánjához, akit értesített a miniszter, hogy a gyógyszertárat a már megjelölt helyen lehet csak berendezni, a felállítás határidejét viszont 1925 junius 9-éig meghosszabbította. — Cséplőgéptulajdonosok fi­gyelmét felhívjuk, hogy a közelgő cséplési idényre mielőtt üzemi szükségleteiket : gép- és hengex­olajokat, gépzsirokat, gép-, kötő­és varrószijakat, tömítéseket és­egyéb műszaki cikkeket máshol beszereznék, saját érdekükben, cselekszenek, ha árajánlat és fize­tési feltételek végett Lőwinger és Faragó gép és műszaki kereske­dőket Andrássy-ut 50. felszólítják, vagy személyesen felkeresik. F. S. golyóscsapágyak minden méretben, állandóan raktáron. — Ingatlanforgalom. A mulf héten a következő ingatlanok cse­réltek gazdát: Holcsik Imre és^ neje Tóth Rebeka eladták II. r Szigli'geti-ucca 1. számú házukat Meitzner Mórné Fislovics Ételnek 515 q búzáért és 25 q tegeriért. Veszelka Mihály eladta 366 négy­szögölnyi kertjét a fényesi szőlők­ben Viczián Mátyásné Valyuch Zsófiának 20 q búzáért és 20 q tengeriért, Kertes István eladta 746 négyszögölnyi beltelkes szán­tójának fél részét dr. Biró Emilnek 39 q búzáért. Gyurkó Tamás és neje Kristóf Judit eladták I., Bánát­ucca 15. számú házukat Kovács Györgyné Áchim Ilonának 120 millió koronáért és 280 q bú­záért. Lipták L. Andrásné Meliskó Ilona eladta III., Szigetvári-ucca 31. számú házát Felegyi János és neje Laczó Dorottyának 710 q búzáért. Priskin Mihályné Galló Ilona eladta 300 négyszögölnyi kertjét Nagygerendáson Priskin Pál Vencelnek 45 q búzáért. Vandlik János eladta 294 négyszögölnyi kereki szántóját Kudlák Adém és neje Kvasz Móriának 30 q bú­záért. iri dMM érkeztek Angliából (MHÉ) Telefon : 247. Ellmann Adolf uri divatszabó, Kinizsy-ucca 14. Telefon : 247

Next

/
Thumbnails
Contents