Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) január-március • 1-64. szám

1924-03-09 / 47. szám

Békéscsaba, 1924 március 9 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 ELLMANN ES NEMETH elsőrendű női- és férfiszabósága Békéscsaba, Kinizsi-ucca 14 Angol szövetekből és selymekbői nagy raktár! — A mai krónika. Megszokott és kedves olvasmánya a Békés­megyei Közlöny közönségének a vasárnapi krónika. Leghivatotabb és kedveltebb müvelője ennek a rovatnak Guy volt, aki most ki­terítve fekszik a gyulai kórház halottas kamrájában. A fájdalom lehetetlenné teszi nekünk, hogy ma rimes sorokba foglaljuk a hét eseményeit. Ehelyett fájó kegye­letünk jeléül Guy barátunknak közöljük egyik régi, tavaszi kró­nikáját a régi kedves idők és az ő emlékének idézésére. — Fizetésjavitást kapnak az iparostanonciskolai tanítók. A békéscsabai iparostanonciskola ta­nítói nemrég fizetésjavitást kértek a városi tanácstól. A tanítók ed­dig évenként 120 ezer korona fi­zetést kaptak heti egy-egy órai tanítás után. A kérelem a március 17-iki közgyűlés elé kerül, amely­nek a tanács száz százalékos fi­zetésjavitás megadását fogja java­solni. — Lesz-e igazgató a polgári iskolánál ? A békéscsabai polgári iskolánál az igazgatói állás régóta üresen áll. A város március 17-iki közgyűlésén dönteni fognak afö­lött, hogy milyen jelleget állapít­sanak meg ennek az állásnak, ezenkívül arról is döntenek, le­gyen-e külön igazgatója az isko­lának, vagy egy tanárt bízzanak meg az igazgatói teendőkkel. — Március tizenötödike Bé­késcsabán. A magyar szabadság megszületésének ünnepét nagy­szabású emlékünnepélyekkel ülik meg Békéscsabán. Eddig két egye­sület készülődését jelentették be a hatóságoknál. A vasutas olvasó és dalkör fölvonulást fog tartani a nagy nap délutánján, utána pe­dig a Vigadóban díszelőadást tar­tanak. — A munkásdalára este fél 9 órás kezdettel a Nádor-szálló télikertjében műsoros ünnepséget rendez, Vulcz Gyula karnagy ve­zetésével. — Székesfehérvár dollárban készit költségvetést. Székesfehér­várról jelentik : Dugonics Titusz, városi számvevő a korona foly­tonos értékváltozására hivatkozva, nemrégiben kérdést intézett a vá­rori tenácshoz, hogy a számvevő­ség az idei költségvetést milyen pénzalapon állítsa össze. A tanács az ügyet a pénzügyi szakosztály elé vitte, amely azt a javaslatot fogja tenni, hogy a költségvetést dollárban készítsék el. — Munlíakinálat Békéscsabán. A békéscsabai Népjóléti Hivatal utján a következő vállalatok ke­resnek munkásokat: Hartmann Hugó gazdasága Felsőalap 25 pár sommás munkást, Gyulai Márton Soltvadkert 10 sommást, Haraszty Károly gazdasága Tiszaföldvár 40 pár hónapost, Muth-pusztai gazda­ság Felsőireg 40 pár sommást, Ezenkívül a sarkadi cserépgyár egy téglamestert keres, március 10-éíg. — Tavas/i állatvizsgálat Bé­késcsabán. Békéscsaba város kül­és belterületére nézve a folyó évi tavaszi haszonállatvizsgálatot már­cius 26, 27 és 28-án tartják meg és pedig a következő sorrendben : Március 26-án délelőtt 8 órától délután 1 óráig a régi állatvásártér cédulaháza előtti térségen lóvizs­gálat lesz. Ide vezetendők az ösz­szes lovak (szamarak, öszvérek) a város egész belterületéről, továbbá Nagyrét, Fényes, Kismegyer, Für­jes és kereki tanyáknak a város felé eső részeiből, Délután pedig az egyes udvarokban, tanyákon elszórtan egyéb haszonállatok vizs­gálata. Március 27-én délelőtt 8 órától délután 1 óráig a Szent­miklósi csárda előtti térségen lesz lóvizsgálat. Ide vezetendők a Felső­nyomás, Soprony és nagymegyeri tanyákról az összes lovak (sza­marak, öszvérek, délután az egyes tanyákon elszórtan a többi ha­szonállatok vizsgálata. Március 28-án délelőtt 8 órátől délután 1 óráig a Gerendási-uton a 2-ik számú utkaparó őrház melletti térségen lóvizsgálat. Ide vezeten­dők a Telekgerendás, Kereki és Fürjesi tanyák ide eső részéből az összes lovak (szamarak, ösz­vérek), délután az egyes tanyá­kon a többi haszonállatok vizs­gálata lesz. A vizsgálatok meg­ejtésével Szirtes Jenő városi állal­orvost bizták rneg. — Ingatlanforgalom. A mult héten a következő ingatlanok cse­réltek gazdát: Galó Mihályné Baukó Ilona eladta 264 négy­szögöl területű kereki szántóját Galó Andrásné Kósa Juditnak 3. millió koronáért, Grünwald Ármin eladta alsóvégi közös lege­lőből járó Vsbg illetőség részét. Sacó Pálnak 18 mázsa búzáért és 18 mázsa tengeriért, Kósa György eladta 2 hold 1266 négyszögöl területű gerendási dülőbeli szán­tójának egynegyed részét Kósa György (nős Mitykó Ilonával, 40 ezer koronáért. — Fölemelték a kórház ápo­lási dijait. A népjóléti miniszter rendeletet adott ki, amelyben a drágaság folytonos növekedésére való tekintettel uj árakat állapított meg az egyes közkórházakra nézve, mint ápolási dijakat. Az uj rende­let értelmében a békéscsabai köz­kórházban egy-egy napi ápolási díjátalány 11.000 korona. A ren­delet hatálya február l-ig nyúlik vissza. — Az OMIKE kulturdélutánja Az OMIKE békéscsabai fiókja f. hó 9-én vasárnap délután Vaö-kor tartja az idény utolsó kulturdél­utánját a hitközség tanácstermé­ben. Előadó : dr. Silberfeld Jakab főrabbi. Előadásának cime: A Talmud kora. Vendégeket szíve­sen lát az egyesület. — B«rbcrry és tenniszkelme, továbbá garantált angol kamgarn sheviott öltönyszövetek és kivá­lóan szép raglánkelmék érkeztek raktárra özv. Muzslaynéés Weisz Jenő uriszabó üzletébe Békés­csaba, Andrássy-ut 19. — A kisújszállási vásár. Már­cius 16-án fogják megtartani Kis­újszálláson a tavasai vásárt, melyre a vészmentes helyről származó állatok fölvezethetők. — Két halálos Ítélet Kecskemé­ten. A zagyvarékási testvérgyilko­sok ügyében a kecskeméti tör­vényszék tegnap hozta meg az ítéletét, mely szerint Menkó Jánost, mint tettest és Menkó Istvánt, mint felbujtót a btk. 278. §-ba ütköző előre megfontolt szándékos ember­ölésért kötéláltali halálra Ítélte. Merga Katalint pedig, mint bűn­pártolót 3 havi fogházra ítélte, amit azonban a vizsgálati fogság­ban eltöltött idővel kitöltöttnek vett a biróság. Az ítéletben az ügyész megnyugodott, az elitéltek azon­ban felebbezést jelentettek be el­lene. — Egy lakatoslegény milliókat lopott össze. Hegyesi Lajos szeg­halmi géplakatos a nehéz fizikai munka helyett inább a betörés könnyebb és jövedelmezőbb mes­terségét folytatta. Egymásután lo­pódzott be álkulcs segítségével több üzletbe és gabonaraktárba, amelyeket megdézsmált. Igy be­tört Tóth István üzletébe, ahon­nan 35 ezer koronát, Patai István üzletébe, ahonnan 140 ezer koro­nát lopott el, majd éjnek idején két ízben is behatolt Weisz Zol­tán gobonaraktárába és először 350 kg. búzát, másodszor 331 kg. búzát, 240 kg. árpát és 51 kg. zabot vitt el, ezenkívül nagyobb mennyiségű szappant. A betörőt végre is leleplezték és letartóztat­ták. Hegyesi Lajos fölött tegnap ítélkezett a gyulai törvényszék, amely lopás büntette miatt három évi fegyházra ítélte a betörésekkel foglalkozott lakatost. — A mezőberényi angyalcsi­náló. Nun Ádámné mezőberényi szülésznő hosszabb idő óta rend­szeresen foglalkozott magzatelhaj­tással. A rendőrség figyelni kezdte és legutóbb megállapították, hogy a szülésznő egy S. E. nevű me­zőberényi cselédleányon végzett tiltott műtétet, hogy megszabadítsa a szégyentől. A szülésznő igy a biróság elé került. A gyulai tör­vényszék tegnap tárgyalta a bűn­ügyet és a magzatelhajtó szülész­nőt öt hónapi, S. E-t pedig há­rom hónapi börtönbüntetésre ítélte. * Tavaszi saison. Az orosházi Grünstein-szalon tisztelettel érte­siti városunk hölgyeit, hogy leg­újabb modelljei megérkeztek és igy módjában áll a tavaszi kosz­tümöket, köpenyeket és ruhákat a legfrissebb párisi kreációk sze­rint készíteni. — Orvosi hir. Dr. Fischmann Mihály röntgenszakorvos német­országi tanulmányútjáról vissza­térve röntgen és fényintézetét Békés­csabán, Katona-utca 1. szám alatt megnyitotta.Röntgen-diagnostikaés therapia, villamos-hő (Diathermia) és kékfény (quarz) kezelések dél­előtt 9—12-ig és délulán 2—6-ig ^linbáz A Rózsalány szenzációs kül­földi sikere, úgyszintén fővárosi bemutatója, mely hónapokon ke­resztül általános beszéd tárgya volt, arra késztette a színház igaz­gatóságát, hogy a darabot műso­rába illessze- Kedden este lesz e valódi francia pikantériával, fűsze­rezett operett bemutatója. Ötletes­ségben és mulattató fordulataiban annyira bővelkedő estben lesz része a közönségnek, amilyenben rég nem volt. Az elsőrangú sze­reposztás biztosítja a bemutató sikerét. Egy párisi kokott nagy­stílű szerepében alkalma lesz Pálffy Blankának fejlődő tehetségéről tanúságot tenni, mig a másik fő­szerepet Fenyő Nelly játsza. Sze­rephez jutottak még: Z. Egyed Margit és Turbók Rózsi. A férfiak közül Fekete Jenő és László Imre jutottak kiváló szerepekhez. A darabban szenzációs táncok lesz­nek, amelyek közül főleg a kacsa­tánc és a szatir-tánc tarthatnak számot a népszerűségre. A darabra Sziklai Jenő főrendezése alatt már erősen folynak a próbák. Heti műsor: Vasárnap délután : Vörös malom Bérletszünet olcsó helyárakkal. Vasárna este : Vörös malom. Bérletszünet. Hétfő : Három grácia. Bérletszü­net. Tizenötödször. Kedd : Rózsalány. A) Csak fel­nőtteknek. Operett újdonság. Apréliirfletéisek Egyszer feladva 10 szóig 1500 K, azonfelül minden szó külön 150 K. Egyéb hirdetés ahány milim. magas egy hasábon, annyiszor 150 K. Vasár- és ünnepnap 50 százalékkal drágább. Előfizetőknek havonta egyszer ingyen. Asszonyok és kereskedők gondja megszűnt, mert bárkinél olcsóbban állan­dóan kapható mindenfajta bnrgonya, hü­velyesek és élelmiszerek Schwarcz Hermann élelmiszer kereskedőnél Andrássy-ucca 26. sz. (udvarban). Viszonteladóknak árengedmény. Bejárónőt keresek délelőtt 6-tól délutáii 2-ig terjedő időre — aki főzne is. Jelent­kezni reggel 8-ig. Kvasz, Batthyányi-ucca 1. szám balra. UJerti cim pénzszekrény, hosszú zongora eladó dr. Hajnal József oiVosnál Békésen. Réfli maflyar köngveket és klasszikus munkákat (Jókai, Mikszáth, Hereeg) keresek. Ajánlatok e lap kiadóhivatalába. Könyvelésben, gépírásban jártas 5 évi irodai gyakorlattal biró, kereskedelmit végzett fiatalember banki állást keres. Cim a kiadó­hivatalban. Azonnali belépésre gyors- és gépírásban valamint egyéb irodai munkálatokban jártas tisztviselőnőt keresünk. Békésmegyei Kereske­delmi Rt. Békéscsaba, Andrássy-u. Papagáj ruhafeslék minden jobb üzletben kapható

Next

/
Thumbnails
Contents