Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) január-március • 1-64. szám
1924-03-08 / 46. szám
bekbsmesyei wmmt 2 teljes erejéből Pribránszki Pálba döfle. A kés azonban nem ért nemesebb "részt, hanem a fiatalember kezefejét érve, megcsúszott a csonton és kisebb sebet ejtett. A vér láttára és a sebesültek sikoltozásaira a háborúskodó felek szétfutottak és mindenki hazament. A három verekedő ellen az ügyészség vádat emelt súlyos testisértés vétsége miatt. Az ügyben pénteken tartották meg a tárgyalást a csabai járásbíróságon, A tárgyaláson a vádlottak azzal védekeztek, hogy a kritikus alkalommal annyi bort fogyasztottak és akkora mértékben voltak berúgva, hogy ma egyáltalában nem emlékeznek semmire. Kijelentették, hogy békülni akarnak egymással, mert sohasem haragudtak egymásra, amit tettek, a szesz hatása alatt tették. Végül eskü alatt vallották, hogy a sérüléseik nyolc napon belül gyógyulok voltak. A vádlottak kijelentésére az ügyészi megbízott a vád képviseletét nem vállalta, mire a birófág az eljárást megszüntette arra való tekintettel, hogy nem szándékosság történt, hanem az öntudatlanságig élvezett szesz hatásának tulajdonitható a cselekmény. Művészek kártérítési pöre a Petőfi-kocsma tulajdonosa ellen (A Közlöny eredeti tudósítása.) Már maga a cim mutatja, hogy a sokak által lekicsinyelt Orosházi uccai Petőfi-kocsma és a művészet közel állanak egymáshoz, legalább is olyan közel, mint a csabai Kulíurpalota a kulturéhoz, ahol a szállóigévé vált spirituszba ojtott majmokon kivül a Múzsák helyett egyelőre a GOK bürokratái és a derék csabai rendőrlegénység ütötték fel tanyájukat. A Varga Antal agilis vezetése alatt álló és Petőfi Sándor nevét viselő kocsma képviseli a csabai demokratikus körökben a kulturotthont. Saját jaminai fuvószenekara hetenkint a népzene és a cseh-német polka-, valcer-, és mars-irodalom klasszikus remekeivel „műveli" közönségét, a csabai cselédek háziasszonyainak és a csabai bakák parancsnokainak őszinte kulturális örömére. A népi kultura rohamos terjedésén felbuzdulva s valószínűleg az Aurora zenei, irodalmi és képzőművészeti kör sikereitől ösztökélve, Varga Antal művezető-tulajdonos elhatározta, hogy most már hivatásos művészekkel fogja publikumát és a közművelődést szolgálni s ezért tárgyalásokba bocsátkozott a csabai Városi Színház néhány tagjával. A tárgyalásokon sikerült megnyernie László Imre bonvivant és népszínmű énekest, Hosszú Masa színművésznőt, akit közönségünk a Három grácia étlapjáról ismer igen előnyösen és Gállffy Gyulát, továbbá Csada Gyulát, a színházi kar vezető férfi tagjait. Igy azután öles plakátok hirdették, hogy március 3-án müvészest lesz a Petőfi kocsmában a Városi Színház tagjainak felléptével. Az érdeklődés természetesen fokozott mértékben nyilvánult meg a háztartási alkalmözoltak és a bakatársadalom művészetkedvelő köreiben. A Petőfi kocsma azonban ujitó a művészetek terén. A nagy érdeklődésre való tekintettel ugyanis Varga Antal korcsmáros hirtelen lemondta a művészek és a művésznő szereplését, ugy okoskodván, hogy a közönség ugy is megtölti a műcsarnokot. Igy hát a márc. 3-iki est kabaré nélkül, de igen emelkedett han gulatban folyt le a Petőfiben. A póruljárt művészek most a bíróságnál indítottak keresetet Varga Antal korcsmáros ellen. Hivatkoznak arra, hogy Hosszú Masa művésznő, de ők maguk is rendkívüli művészi energiát fektettek bele az előkészületekbe, hogy külön számokat tanultak be stb. Ezért egy millió korona kárpótlást kérnek, még pedig — valorizálva. Ugy művészi, mint jogész körökben nagy érdeklődéssel tekintenek a biróság döntése elé. A tizenhárom éves öngyilkos Egy tizenhárom esztendős gyermek, aki búskomor volt (A Közlöny eredeti tudósítása.) Lapunk tegnapi számában röviden megemlékeztünk arról, hogy Gerendás községben egy Králik János nevű tizenhárom éves parasztfiú öngyilkosságot követett el és meghalt. A mindennapinak látszó eset mögött egy fiatal lélek korai, sötét tragédiája áll. Králik János, ez a tizenhárom esztendős parasztfiú már hosszabb idő óta tünt föl azzal, hogy állandóan magába zárkózott volt és szinte a külőncségig, a beteges érzékenységig kerülte az embereket. Nem kereste a hasonló korabeli fiuk társaságát, a régi barátai elől elzárkozott és mindenkivel barátságtalan, morcos volt. Naprólnapra erősebben kezdtek mutatkozni rajta a búskomorság szomorú tünetei. Hogy a kis gyerek természetellenes és nem mindennapi lelki elváltozásának mi lehetett az oka, azt senki sem tudta megmondani. Sem mostanában, sem korábban nem történt vele semmi olyasféle, ami a lelkének egyensúlyát kizökkentette volna. Azt sem tudja senki, mi vitte a végzetes, utolsó elhatározásra. Szerdán délután 6 óra tájban a kis Klárik János fellopózkodott a házuk padlására. Valahol egy kötélvéget fedezett föl és aztán nyakában a hurokra tett kenderkóccal, fölakasztotta magát. Szülei csak akkor vették észre a kisfiú hiányát, amikor a vacsorához ülve, Jánoska nem jelentkezett. Rövid keresés után ráakadtak a padlás mélyében, de akkorára már régen hideg és merev hulla lett a kis Jancsiból. A mélyen sújtott szülők a szerencsétlenséget nyomban bejelentettek a békéscsabai járásbíróságnak, amely megindította a vizsgálatot, hogy megtudja a tizenhárom éves fiu öngyilkosságának okát. Egyenlőséget, szabadságot és a testvéri munkás békét hirdet a Békésmegyei Közlöny. M1MM.U — Békésvármegye tisztikarának küldöttsége a belügyminiszternél. Budapestről jelentik: Szerdán délelőtt Békésvármegye küldöttsége tisztelgett Rakovszky Iván belügyminiszternél. A küldöttség arra kéite a belügyminisztert, hogy a nagyon megcsökkent vármegyei tisztikar létszámát emeljék fel. Kérték továbbá a tisztikar fizetésrendezésének elintézését is, valamint azt, hogy az orosházi járás kettéválasztásával legalább három árvaszéki ülnököt nevezzenek ki. Hivatkoztak arra, hogy a csekély fizetés miatt a megmaradt tisztviselők is el akarják hagyni állásaikat. Rakovszky miniszter megnyugtató válaszában kijelentette, hogy a státusrendezés alkalmával az összes panaszokat orvosolni fogja. — Péchy Bianka és az Aurora hangversenye. Megemlékeztünk már az Aurora Kör márc. 12-iki 1 hangversenyének programmjáról, amelyen Péchy, Blanka az Unioszinházak tagja, továbbá Sándor Renée zongoraművésznő és Sándor Frigyes hegedűművész fognak szerepelni. Péchy Blanka azóta részletes előadó műsorát is közölte az Aurora vezetőségével: eszerint Ady, Tó!h Árpád, Babits és Baudeaire verseket fog előadni, továbbá elmondja Adynak egy Párisból írott levelét. A nagy érdekességü müvészest iránt érthető érdeklődés nyilvánult meg. — Itt emiitjük meg, hogy az Aurora Kör választmánya ma este V2 9 orakor a városháza kistanácstermében ülést tart. — Eljegyzés. Lang János szarvasi főgimnáziumi tanár eljegyezte Mocskonyi Ilonkát, Mocskonyi József néhai főgimnáziumi tanár leányát. — Tanitóvólasztás. Szentetornya községnek egyik községi iskolájához a napokban választottak tanítót. Az uj tanifó 17 pályázó közül Miklya Mihály békéscsabai származású tanitó lett, aki csak nemrégen került Szentetornyára helyettestanitónak. A választás egyhangú volt. — A szesz uj ára. Az Országos Szesi.értékesitő a szesz alaparát 60 százalékkal emelte és ezzel egyidejűleg a pénzügyi kormány a részesedési adót 15 ezer koronában állapította meg. Vagonvételnél a szesz ára literfokonkint 37 millió koronába kerül. — Köszönet. A Békéscsabai Városi Takarékpénztár 5000 koronát adományozott a szegény izr. iskolás gyermekek felruházására, melyért hálás köszönetet mond az elnökség. Békéscsaba, 1924 március 8 — A kényszerkölcsön befizetése és a posta. A belső kényszerkölcsönt fizetni tartozó adózók az összeg lefizetésének megkönynyitésére postai csekklapokat kapnak és ezekkel a helybeli postahivatalban kell lefizetni három határidőn az esedékes összeget. Az első határidő március 10-ike. Aki eddig nem fizet, az súlyos és jelentékeny késedelmi kamatot fizet. Minthogy sokan szeretik a fizetési kötelezettségeiket az utolsó percekig halogatni, itt is figyelmeztetjük az érdekelteket, hogy a postahivatal naponta ötszáz csekknél többet átvenni nem tud, tehát mindenkire nézve fontos, ha a fizetési meghegyás kézhezvétele után azonnal elmegy a postára, befizetni a pénzt. Az utolsó napokban valószínűen óriási torlódás lesz a postán a késedelmeskedők miatt és akik aznap már nem fizethetnek, súlyos késedelmi kamattal bűnhődnek kényelmességük miatt. — Előadás szabók részére az Ipartestületben. A békéscsabai férfiszabók szakosztálya ezúton hivja föl tagjait, hogy vasárnap délután 4 órakor az Ipartestület helyiségében a szabómesterek országos szövetségének elnöke és titkára előadást fog tartani a kényszerkölcsönről, a valorizációról és a takarékkoronáról. A vezetőség fölhívja a vidéki fiókok figyelmét is, hogy ezen a nagyszabásúnak ígérkező értekezleten kiküldöttekkel képviseltessék magukat, mivel külön meghívót nem bocsátanak ki. Bármely iparostársat szívesen látnak az előadáson. — Mfircius 15-ike Kondoroson. A márciusi szabadságünnep megemlékezéséből Kondoros község is részt kér. A kondorosi polgári olvasókör a kör helyiségeiben nagyszabású társasvacsorát rendez, amelyen több beszédben fogják méltatni március 15-ének jelentőségét. Ugyancsak ünnepi vacsora lesz a kondorosi csárdában is. — Holnap lesz az első futbalmérkőzés. A kényszerűen hosszú téli pihenő után holnap lesz az első összecsapás a tavaszi futbalszezonban. A KAVE és a CsAK első csapatai állanak ki barátságos mérkőzésre a CsAK pályáján. Mindkét csapat már napok óta szorgalmasan treníroz s igy valóban élvezetes tavaszí bemutatóra van kilátás. A KAVE újonnan megszervezett csapata fokozott kedvvel indul a küzdelembe, hiszen ez a tizenegyes lesz hivatott arra, hogy a KAVE futbalcsapatát hamarosan az elsők közé emelje. Az érdekes mérkőzés d. u. 3 órakor kezdődik. GUMMITALPAS KÜLÖNLEGESSÉGEK x PETERFI C1PŰÁRUHÁZÁBAN Az „iramszarvas csodája" szerdán ás csütörtökön