Békésmegyei közlöny, 1923 (50. évfolyam) október-december • 80-104. szám

1923-12-25 / 103. szám

4 BÉKÉSME6TÉ1 KÖZLÖNY Békéscsaba, 1923 december 25 ekkor készültek el. A Fiume épületének átalakítása sajtóban és közgyűléseken állandóan napirenden van. Sőt, már betonjárdát is építenek — nem Csabán ugyan, hanem Gyulán. Evvel Gyula legalább 30 évvel megelőzött bennünket. Van egy pár gazdasági hír, ami egészen ugy hargzik, mintha máról volna keltezve. Bankot alapítanak Békésmegyei Gazdasági Takarékpénztár cimen, az igaz, hogy mindössze (?) 20 ezer forint alaptőkével. Az egyik hirecske mintha csak egy legfrissebb újságból volna véve. A cime : A tőzsde áldozata. S az van benne, hogy az egyik szarvasi cég minden vagyonát a börzén elvesztette. Ugyan, hát már akkor is volt baisse ? Érdekes ez is, amit az egyes községek vagyoni helyzetéről, jövedelmükről és adóssógukiól olvashatunk. Megtudjuk belőle, hogy a megyében mindössze 9 község adómentes : közöttük Doboz, Vésztő, Endrőd. Gyula városnak 756,426 forint, Békéscsabának 623,315, Be késnek 590,609, Mezőberénynek 133,846, S.^aivasnak 90,684, Szeghalcmnak 113.745, Orosházának 136,100 forint adóssága van. A tisztviselők javadalmazására elegendő tálén 2 adat: az alispán kap 2400 forint évi fizetést, egy tanitó 300—400 torintot. És Csáky, az akkori kultuszminiszter, elzárkózik a derék néptanítók könyörgése elől, hogy ezt a minimumot megjavítsák. Mert kulturára mindenkor nehezen volt pénz Magyarországon. Általában kulturális életükről nem sokat hallani a régieknek. Egy nőegyleti vagy kaszinói est, monológokkal vagy műkedvelő előadásokkal és szalon zongoradarabokkal. Egyik helyen olvassuk, hogy fellépett Odry Lehel, az Opera művésze és elénekelte többek között a Bajazzók prológusát. Gyula városa Jókai Mórt 50 éves irói jubileuma alkalmából díszpolgárrá választja s hasonló mozgalom indul meg Csabán is. A testi kulturát, a sportot, csupán a Csabai Tornaegylet képviseli. Elnöke Horváth János és előtornászok Siark Ferenc és Áchim Károly. De mulatságokról annál többet olvashatni. A téli szezonban az egész újság, amely pedig láthatólag hü krónikása minden eseménynek, jórészt bálák, piknikek és mulatságok leirása. Hogy egy kicsit beleringassuk magunkat a régi, jó világba, halljuk magát a krónikást, amint egy kaszinói társas estély hangulatát színesen megírta: „Nem csoda tehát, ha ilyen zene mellett éjfél felé a vidámság magas fokra hágott, a poharak sürün csendültek össze, a kedélyek felvillanyozódtak s a pompásnál pompásabb magyar dalok csak ugy pattogtak, röpködtek a levegőben. Miska elemében volt, ujjai szédítő sebességgel mozogtak a cimbalmon, Jancsi pedig annyi dévajsággal, olyan kcnynyedséggel kezelte a vonót, mely egy szentet is hevülésbe tudott volna hozni. Elég volt Beliczey Gézának, vagy Omazta Gyulának egy intése, hogy búsongó, bánatos érzelmeket fakasztó nóta után a legrakoncátlanabb csárdás szilaj ütemei rezdüljenek fel a húrokon s hozzák gyors keringésbe a sebesebben lüktető vért. Az asztal körül ülő fiatalságra a jól ismert hangok ugy hatottak, mintha villanyos áramok keringenének ereikben s vállaik önkénytelen ringó mozgása elárulta, hogy féktelen szenvedéllyel tudnák táncolni a csárdást. Székács Palkó nem is állhatta meg, hogy az orosházi kubikos és a gigerli táncot be ne mutassa; viharos sürgölésre prcdukált még sok más mulattató dolgot is, melyekkel frenetikus kacajt idézett elő." De már a bálákon jelenlevő hölgyekről nem irunk, mert még megharagudnának, ha valaki ennek a cikknek a nyomán éveik számát latolgatni próbálná. Hát bizon az idő eljár 1 Pedig a világ nem is olyan sokat változott azóta. Sőt, mintha visszafele haladnánk. A márc. 5-iki számban arról olvasunk, hogy eltűnik a papiríorint s helyébe már verik az ezüst koronákat ez állami pénzverdékben. Ma meg egészen eltűnt az ezüst korona és helyette nyomják nemcsak a papiros forintost, de a félmilliós bankót is. Csengő korona és pengő fillér, mikor jön újra a te országod 1 A fényes krajcár. A krajcár régen kiment már a forgalomból, de azért az emléke sokakban él még. A fillér beköszöntése után sokáig krajcárban számoltak az emberek — egészen addig, mig meg nem szokták a fillért, végre mig a háború szele el nem sodorta teljesen mindakettőt. Ma már nincs se fillér, se krajcár, nyoma veszett, elértéktelenedett. Pedig mennyi mindent lehetett venni egy krajcárért ! Adtak érte egy skatulya gyufát, néha kettőt is, egy hosszú cukrot, egy tucat gombostűt — egy ceruzát vagy meg lehetett venni érte a Friss Újságot. Volt abban az újságban minden. Elől egy kép, a legújabb szenzáció megörökítve, belül hírek, jelentős események leirása, országgyűlés, közgazdaság, időprognózis — a végén sok apró hirdetés ; férjhezmenendő hölgyek egész 1C0C0 korona hozcmányig, férfiak, akik benősülnének — jelentékeny összeggel társulnának a leendő após üzletében ! Mindennek tetejébe pedig folytatásos rémrpgény hátborzongató cselekménynyel. Aki elolvasta, álmában lidércnyomást érzett a mellén s reggelig rakhatta a borogatást a szive tájára. Voltak a krajcárok — kétfilléresek — között egészen vadonatúj pénzek is, ugy hitiák, hogy ''fényes krajcár«. Nagy öröme volt a gyereknek, ha ilyen fényes krajcárhoz tudott hozzájutni. Ki ne emlékeznék, hogyan dugdosott egy fényes krajcárt ravaszul kieszelt titkos helyre; a szekrény vagy az ágy fal felé eső lába mellé, a kabátja bélésébe a ceruzaheggyel kilyukasztott zseben keresztül vagy a hűvös spájzba egy befőttes üveg alá. Volt aztán gond és tervezgetés, hogy mit kellene venni rajta. Legjobb volna egy kocsi meg egy ló, de akkor ostor is kell és arra már nem futja. Volt egy öreg ember — amolyan srófos eszű — aki nagyon szerette az aranyat. Akármit végzett, akár honnan járt neki pénz munkájáért, mindig aranyat kért. Lehet, hogy reumás lába megéreztette vele a világháborút vagy a nagy üstökös farkából következtetett arra, elég az hozzá, hogy különös vonzalmat érzett az aranyhoz. Ezt a gyengéjét hibának épen nem lehet mondani, de dicsérendő erénynek inkább, hiszen egyetlen lánya volt, akit mérhetetlenül szeretett s annak az oltárhoz vezető útját akarta csupa arannyal kirakni. A hiba ott volt, először, hogy rövidlátó volt, másodszor, hogy kihasználták ezért és harmadszor, hogy a lánya sem bámult esténként épen a holdvilágra — innen aztán az eset. Szombat este, bérfizetéshor 15—16 forintocska keresményét a munkaadója ugy fizette ki, hogy adott neki papirbankót is meg aranyat is — arany helyett azonban egy-egy fényes krajcárt csúsztatott az öreg kezébe — akiről mindenki tudta, hogy szenvedélyes aranygyüjtögeiő — teljék neki kedve — a keresményen aztán nagy eszem-iszomof csaptak. Amint apródonként gyűjtögette cs rakosgatta az aranyakat egy zacskóba, amely a szalmazsákba volt rejtve,— azon mód szedte ki onnan és tett helyette be egy-egy fényes krajcárt szive gyöngye, egyetlen gyermeke a Julis. Mire kellett mire nem a Julisnak az arany, azt most hiába firtatjuk. — Apó sincsen, arany sincsen — de talán Julis sincsen, mert ma már Juliskának hívják a Julist — elég legyen azt tudni, hogy a szomorú Gyurinak ezüstből való pitykegombok voltak a mellényén. De azt már illik tudnunk, honnan vette Julis a fényes cserekrajcárokat. Esténként, mikor a házban minden elcsendesedett, csak az udvaron ugatott a bcdri kutya — halkan kilopódzott Julis a kert végére, ahol már várta ott szive Gyurija. — Itt adta át Gyuri a magával hozott fényes krajcárt kézből-kézbe nagy titokban. Hogy ő hol szerezte a fényes krajcárt ? hát az almáriumból lopkodta ki, ahová édesanyja tette volt — mint ő mondta — a gyereknek karácsonyra. Szegény aztán sokszor mesélte apónak, hogy az a részeges drótos mindig aranyat ad fényes krajcár helyett vissza — csak nem akarja senkinek elárulni, mert mindjárt nagy volna az irigység. Ki tudja a Julis ölelése volt-e olcsóbb vagy a Gyurié a drágább — nem mondja a légypettyes írás — ahonnan én ezt a pár sort kifirkantottam — csak mint való igazságot azt emliti a végén, hogy 30 évvel az aranygyüjtögető halála után, amint szántogatnak a régi temető helyén — egy tele bögre aranyat találtak nagy ámulatára a falusiaknak, mert jól tudta mindenki, ' y az öreg sose gyűjtött mást, mint vadonatúj fényes krajcárokat. Kvasz Sándor. Mit jósol a párisi Raymond professzor az 1924. évre —«• 'K A párisi magyar újság cikke. — Megszelídült as emigráció hangja. A napokban hírt adtak az újságok róla, hogy a bécsi emigráció uszító szócsöve : a Bécsi Magyar újság megszűnt. Az ellenünk kvalifikálhatatlan eszközökkel áskálódó bécsi orgánumnak ugy látszik anyagi forrásai kiapadtak, aminthogy általában az emigráció rohamos végelgyengülésben szenved és hőn áhítozta — minden áron — a hazatérést. Alig hogy a bécsi lap kimúlt, most Párisban indult meg egy ujabb sajtótermék, amely tartalma és irányzata után ítélve a megjuhászodott emigráció érdekeit szolgálja. Lapunk egyik párisi barátja kezünkhöz juttatta a Párisi Újság (igy hivják a lapot) legelső számát. A régi gyalázkodó hang eltűnt s a célzat legfeljebb azokból a tendenciózus szemelvényekből észlelhető, amelyeket magyar ellenzéki férfiaknak a nemzetgyűlésen elmondott beszédéből közöl. Külsőleg az újság a Matinhez hasonlít (egy nyomdában készülnek a francia világlappal) sőt beosztásában is ezt követi. Hogy ki a kiadó vagy ki tartja fenn a lapot, azt kivenni nem lehet; szerkesztője Halmi József. De a legérdekesebb, hogy lapvezérnek Claude Farrére, a hírneves francia író van feltüntetve, akinek a lap arcképét is közli. Az újság magyar nyelvű, csupán egyes cikkek vannak franciául is közölve. A sorokból az emigráció nagy kedvetlensége és nyomora vehető ki. Igy például szines cikket közöl egy bizonyos Ternay László nyomdászkorrektor haláláról, aki heteken keresztül éhesen kóborolva Páris kőrútjain, a Rue Rivoli egyik előkelő szállodája előtt összeesett s mire a mentők előkerültek, meghalt. A cikkek között nincs semmi olyan különös, ami a mi közönségünket közelebbről érdekelhetné. Egy azonban mégis akad, amelynek megvan a maga sajátos ingere. Ez Raymond professzornak, a hires párisi világjósnak jövendölése az 1924. évre. Raymondnak igen nagy hitele van azóta, Emióta tavaly a Newyork Heraldban megjósolta, hogy 1923-ban a franciák meg fogják szállni a Ruhr-vidéket, hogy Olaszországban kitör az Etna, hogy Japánban földrengés lesz, Németországban diktatúra és hogy az osztrák korona megszilárdul, Raymond professzor most a Párisi Újság tudósítójának elmondotta, mit lát a jövőben az uj esztendőre vonatkozólag s az emigránsok, mikor olvassák, nem sok vigasztalót találhatnak benne. Közöljük tehát a kérdéseket és feleleteket, ugy amint azok következnek : 1. Mi vár Magyarországra ? — Magyarországon a mai rendszer marad meg. A királyság többé nem áll vissza. 1932-ben Magyarország belép a kisantantba. A románok és a magyarok között már a legközelebbi időben meleg barátság fejlődik ki. 2. Mikor tér vissza az emigráció Magyarországba ? — A magyar emigránsok közül a jobboldaliak a jövő évben haza fognak menni. A baloldaliak közül legtöbben egzisztenciát találnak a száműzetésben és nem is fognak hazakívánkozni. 3. Vár-e pogromokat és zsidóüldözéseket ? — A zsidóknak egészen 1927-ig, amig Oroszország nyugodtabb viszonyok közé jut, rossz dolguk lesz. 4. Oroszország jövőjét milyennek látja ? — 1924-ben Oroszország szerződést köt Angliával és uj szerződést Németországgal. Ugyanebben az évben meggyilkolják a két legismertebb nevü népbiztost. 5. Vilmos császár vissza fog térni Németországba ? — Nem, mert két vagy három éven belül agyvérzésben meghal, 1925. elején egyébként Bajorország végleg elszakad Németországtól. 6. Milyennek látja a jövőben a francia belpolitikát ? — Poincaré győzni fog a választásokon és a jelenleginél még jobboldalibb kabinettel fog tovább kormányozni egészen 1924. végéig. Amikor Millerand mostani köztársasági elnök mandátuma lejár, Poincaré kerül helyére. 1928—1832. között pedig Briand lesz a köztársasági elnök. 7. A francia frank esni fog vagy emelkedni ? — Egészen tavaszig esni fog. Tavasszal Ame-