Békésmegyei közlöny, 1923 (50. évfolyam) október-december • 80-104. szám
1923-12-25 / 103. szám
BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1923 december 26 Mindenütt az emberi munka áldása mutatkozik s a merre az ipari alkotások tömege elénk tárul, ott már észrevesszük az annak nyomán fakadó előnyöket, látjuk a gazdasági élet vérkeringésének hajtó szerkezetét, amint a fejlődési folyamatot megindítja és magasba szárnyaló ivekkel röpiti előre, legyőzve minden akadályt, mely útjába kerül. A mezőgazdasági többtermelés kérdése ma méltón foglalkoztatja az úgynevezett illetékes köröket, méltón munkálnak minden igyekezettel azon, hogy válságos gazdasági helyzetünk kiszabaduljon abból a hínárból, melybe került az összeomlás és a trianoni békemű után. Már évek óta fenyegeti Középeurópát a gazdasági csőd, mely egyik államban már bekövetkezett, a másikban azonban csak most készül romba dönteni évszázadok fárasztó munkájának alkotásait. Bármennyire is áll, hogy „jaj a legyőzötteknek" — mégis most ime bebizonyosodik, hogy a győztesek vérvesztesége is kiszámíthatatlan. „Ellenségeink megnyerték a háborút, de elvesztették a békét" — mondotta egy államférfiú s a hideg valóság mélyéről különös hangok törnek felszínre, olyan hangok, melyeknek morajában felismerhető a kétségbeesés vészkiáltása is. Városunk ipara észrevehetően fejlődik, amiről élénk bizonyságot szolgáltat a következő statisztika, mely Békéscsaba fontosabb iparágainak fejlődését és helyzetét mutatja a lefolyt 1923. évben. Gyáripar malom kötszövőbútor vegyipart tégla VOBAHIM * UU^lllv/ cukorka, csokoládé Iparengedélyhez kötött kő műves ép itőmester ács Képesítéshez, kötött asztalos szabó cipész és csizmadia női ruhakészítő, divatszalon lakatos hentes, mészáros kovács könyvnyomda uj 1 1 2 1 Régivel együtt összesen 9 5 2 1 3 2 2 7) 1) 10& 5 113 7 77 10 114 25 212 20 60 6 34 7 55 5 65 2 7 4 43 1 9 2 14 1 8 1 12 1 14 2 11 1 17 borbély, női fodrász szíjgyártó órás esztergályos timár bognár mázoló kerékgyártó Ezenkívül, a kisebb iparok, kereskedések és vállalatokra kiadott iparengedélyek száma is jelentékenyre szaporodott ebben az esztendőben. Figyelemreméltó a gyáriparban a kötszövő ipar fejlettsége és meg egyre tartó haladása, míg a kisiparban főleg a szabó és a cipész (csizmadia) ipar mutat további erős nekilendülést. Azonban iparunk virágzását nagymértékben akadályozza az általánosan ismert baj : a korona értékváltozása és az a körülmény, hogy az országosan tapasztalható társadalmi ellentétek, hullámok rezgései ide is elérnek. Pedig a kiegyenlítődés felé való törekvés megvan városunk társadalmának elemeiben az egyének különbözőségének ellentétes felfogása szerint is egyformán. Ki ne várná örömrepesve a gazdasági beke itt is érezhető megnyilatkozásait 1 Visszapillantva az elmúlt idők, az emlékezés elénk varázsolta szomorú képekre, ki ne értené meg a kötelesség szavát, mely fokozott tevékenység kifejtésére serkent, a biztos jelent és a megalapozott jövőt igérve jutalmul. Ma, amikor országunk erőegységének széttagolásával gazdasági teherbíró képességünk olyan mértékben gyengült, hogy annak újra tömörítése megszabott határok között óriási munkát és kitartást igényel — nem lehet beszélni a békeévekben uralkodott állapotok megteremtéséről, nem lehet pedig beszélni azért, mert először a magunk szorgalmát, képességét és kitartását kell fokoznunk olyan magasságra, amelyen az volt annak előtte. Dolgozni kell tehát ebben a városban is önzetlenül és fáradhatatlanul mindannyiunknak s akkor a többtermelés felé már meg is tettük az első lépésekét Az ujabb időben városunkban alakult vállalatok által előállított ipari termékek piacra kerülnek s ezen át kapcsokat találnak a mezőgazdasággal, ha a földben rejlő őserők megfelelő és okszerű kihasználását segítik elő. Ismeretes, hogy az ipar fejlődése befolyással van a föld hozamának nemcsak mennyiségére, de minőségére is, mert a már meglevő eszközök módosítása, használhatóvá tétele a mezőgazdaság terén nagyobb eredményeket képes biztosítani. Örömmel üdvözöljük városunk haladásra hajló iparos társadalmát — akikben a munkaszeretet, a kultura iránt való törekvés megvan és a cél, hogy Békéscsaba város virágzó iparával az elsők közé kerüljön Csonkamagyarország vidéki városainak sorában. Legyen a munkása az iparnak akaraterőtől duzzadó, jövőjében bizakodó, fáradhatatlan harcosa. Reményvesztetten soha sem szabad lehullnia a kéznek, mely a legértékesebb és legbiztosabb fegyvert taitja erős szorítással: fegyverét a boldogulásnak, a haladásnak a sok veszedelem és baj ellen. 7J riddzúgásos éjszakákon. És jött az ősöm. Uzok űzték Verekedett a besenyőkkel; Vér alvadott az üstökében, S megismerkedett a fenyőkkel. Mert eddig fenyőt soh'se látott, Csak ázsiai pusztaságot. És jött az ősöm. Véres zablát Riadtan rúgott a fakója ; A meótiszi ingoványon A Hadúr karja által óvta. S vak hittel nézte, hogy a táltos A máglyán fehér lovat áldoz. És hát az ősöm meg volt igy is, A lelkét nem törte a táltos ; Vitéz és gyermeteg lelkével Eldirigálta Bulcsu s Álmos, Amig egyszer a pusztaságban, Uj lény villant az éjszakában. Szelid volt! S belerendült mégis. Egy uj jel volt, mi fényt eresztett; Száz harcon harcolt szegény ősöm Rémülten látta a keresztet, Mivel nem lehet verakedni S nincs tőle hová menekedni. S az uj fény ugy — ugy meggyötörte A nádasoknak zugásokban ; És már nem hitt az átkozódó, A menekülő táltosokban. S rémülten ritt fel mindenekhez : Hadúrhoz és az uj Istenhez 1 „Hiszek Uram !„ Mormolta végül S megismerte az első könnyet; Elsiratta az ősi Istent S csak aztán lett a lelke könnyebb. S kapott egy uj ragyogó kardot, Amit a kereszt iölé tartott. De a könnye az végig csorgott Minden ivadékának lelkén ; Itt hordom forrón én is, én is, A magam meótiszi lelkén, Aki az uj Istent imádom, A nádzugásos éjszakákon! ..: Dombovár, 1923. dec. 20. Zva rinyi Biliárd Mankón jártam, mikor ide hoztak is. Akkor se gondoltam haza, azóta se; miért épen most ? Talán hirt hallok felőle ? Meghalt, vagy mi ? Nem eszi a fene ? — Komám Fesető — na ez majd csak segit, gondolja magában — mondja csak kend, hogy is volt csak ott .. . tudja . . . Rohatinnál ? Feselő megfordul, hümmög, köp egyet, csak ugy a rövid, magacsinálta pipaszár mellől és csendesen elkezdi: — Hát tudja komám, mikor főhadnagy ur Puskás kiugrott az árokbul . . . Nagy csődület támadt a tábor drótkerítésébe vágott déli kapunál. Nem véletlenül, mert már vagy három napja kiürítették az 51. és 52. barakot; uj foglyokat vártak. A Brusilow-féle aratás betakarított termésének egy parányi részletét: nyolcszáz magyart. Tegnap is várták őket, de nem jöttek; ma már egészen bizonyos, hogy itt lesznek, mert már a hosszuszuronyu bakák feljöttek, ihogy megalkossák idejében azt a spalírt, amely hermetikusan elválassza a jövevényeket, mig besurrannak a régiek tömegén keresztül a szigorúan őrzött karantén barakokba. Nagy lármával áll a fekete tömeg a kapu környékén ; minél közelebb, annál életveszélyesebb a tolongás, annál zűrzavarosabb a hangos összevissza beszéd. Egyszerre csend lesz, mint a sirban ; most már jönnek, látni őket, érdemes közelebb menni. Az orosz katonák ellökdösik az útban állókat és szomorú, lassú, nehézlépésü emberek sötét alakjai cammognak a katonák sorfalai között. A nehéz poggyászukat cipelő uj foglyok. Mintha a szomorú végzetük súlya alatt görnyednének . . . Életkedv, bizalom, reménység nélkül való kullogás... A cinikus elitélt mehet igy a vesztőhelyre . .. érdeklődés nélkül, halálra fáradtan. Az elszántság dacos vonásai most olvadnak bele a nemtörődömség kifejezéstelenségébe . . . Most hangos kiáltások vegyülnek a teáskannák, pléhlavorok, kenyérzsákok kolompolásába : — Feri 1 Itt vagyok 1 Kis Feri 1 Hé! — Sógor 1 Meggyüttetek ? — Schlezinger 1 Te volnál az ? — Jóska 1 Öcsém 1 Berger Jóska 1 — Itt lakunk a 26-osba ! Reggel jövünk ! Az ismerősöknek felderül az arca. Mit gondolnak vájjon ? Nem lesznek egyedül ? Van egy rokon lélek ? Vagy csak, hogy holnap tisztességesen ehetnek ? Tiszta ruhába öltözhetnek ? Amit hetek óta nem láttak ? Ki tudja ? 1 Akit senki sem üdvözöl, szomorú rezignációval ballag. Hogy magafajták látják a küzködését, csak még jobban ránehezedik a hátizsák, a szalmazsák, a fülénél fogva cipelt súlyos faláda. Lassan mindig jobban kell erőltetni a szemet, hogy kivehetők legyenek az alakok és mire a sötétség teljes, elmúlt minden, elült a lárma, eltűntek a foglyok és oroszok egyaránt és a hideg téli éjszaka fehér holdvilága ép oly fényesen csillog a letaposott havon, mint tegnap a szűz érintetlenen... a kuvaszok vonitására ép ugy libabőrös lesz a kintjáró, mint máskor, a pisla mécsek mellett ép ugy sóhajtoznak, mint azelőtt . . . Hát miért ne ? Mit változtat az a dolgok folyásán, hogy nyolcszáz magyarral többet takar be a szibériai fagyos éjszaka ? Elmúlt a zárvatartás ideje is nehezen. A felszabadult foglyok — akiknek volt ismerőse, akihez mehettek, meg akiknek volt kedve ide-oda mászkálni — szanaszét barangoltak a nagy táborban ; akik nem tudtak mihez kezdeni, előrehátra ődöngtek, szöszmötöltek, hallgatták a mások beszédjét, valahogy csak elmúlt egyik nap a másik után. Már vagy egy hete elmúlt a felszabadulásnak, mikor valami véletlen Szabó Pétert is bevitte az 52. barakba. Csak ugy ténfergett ide oda, aztán bolondjába odaszólt egy sovány, elkényszeredett, öreges tüzérnek: — Hányasoknál szolgált kend ? — Ötös honvéd tüzéreknél. — Erdelybe ? — Fenét 1 Csak Békésen. — Hun mondta ? — Békésen. — Hát hová való kend ? — Berénybe. — Igen ? 1 Hát én meg békési vagyok. — Igen. Tudja soha se voltam én katona, csak most a háborúba lettem, mikor a negyven éveseket sorozták. — Soká volt kend Békésen ? — Másfél évig, vagy tán tovább. — Hát aztán mi újság arra ? — Fene tudja, régen eljöttem. — Tán kaszárnyát is építettek kenteknek ? — Nem a. Csak ugy házaknál kvártélyoztunk a lóval együtt. — Kend merre lakott ? — Bánhidán. — Én is ott taktam, a magam házában. — Igen ?! — I^en, a Keserűbe, a gőzmalom mellett. — En is. — Lábtul volt a kis házam, vagy most is ott van tán.