Békésmegyei közlöny, 1923 (50. évfolyam) október-december • 80-104. szám

1923-12-25 / 103. szám

EGYES SZ4ü» ARI 200 KOKOW Békéscsaba, 1923 december 25 Kedd 50-ik évfolyam, 103-ik szám BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Előfizetési dijak : Helyben és vidékre postán küldve : negyedévre 5000 K, Egy hónapra 1700 korona. — Példányonként 200 korona. Politikai íap Telefonszám: 7. Szerkesztőség él kiadóhivatal: Békéscsabán II, Ferit c József-tér 20. — Nyilttér í* reklám szavanként 100 K Fekete karácsony. Az emberi lélek egy nagy magyar ismerője, Kemény Zsigmond mondja valahol, hogy annak létét, amit boldogságnak hivnak, sokan talán azért hiszik oly makacsul, amiért hiszi némely cimerkészitő a griffmadár létezését, mert sokszor lerajzolta. Karácsonyi béke, szeretet, öröm, boldogság . .. Griffmadarai álmodozó lelkeknek, vágyó sziveknek .. . Emlegetünk, hivuuk, megrázzuk nevetek drága csengetyüjét... De hiába: nincs visszhang... A szó csak szó marad, — ellágyulásunk önáltatás ... Az élet kemény és kegyetlen, az ember pedig rossz vagy szerencsétlen . . . Öröm, boldogság, szeretet, béke, — fehér galambjai a letűnt éden után áhitó léleknek, — nem tűr, elűz benneteket az önzés, a gonoszság és gőg ragadozó keselyűje. Házunkba nem birtok bejönni, asztalunknál helyeteken a láthatatlan, de mindig jelenlevő zordon vendég ül: a Gond. Nem a távol jövő ködképeiről álmodozó, szines terveket szövő gond — hanem a holnap szigorú s a ma emésztő gondja. Karácsony a szeretet ünnepe. Az isteni szereteté, mely az idők teljén e napon áradt a világra, hogy hajtóereje, iránymutatója legyen az emberiség életének. Hol keressük ezt a szeretetet? A nagyvilágban ? Talán ott, ahol a rend, a munka, a becsület és bölcsesség nemzetét afrikai vadak szuronyával fosztogatja és hajtja az éhségforradalom őrületébe egy enervált nép hisztériája, — sirját ásva ezzel, — ugylehet — az európai civilizációnak is. Vagy ott, ahol a Balkán szennyes áradata ezer éve művelt földeket borit el s hord újból tele régen kiirtott dudvák mérges magjaival ? ! Ahol az álnokul szerzett hatalom meztelen jogán földet, iskolát, templomot, életét vesz el attól, aki a mi nyelvünkön mer imádkozni ? ! Vagy tán itthon keressük a szeretetet? Letiport, megcscnkitott hazánkban. Ahol — hisz oly kevesen maradtunk, — csakugyan mindenekfelett való törvény lenne a szeretet. Közéletünkben keressük? A kíméletlen törtetéstől, egyéni hajszáktól, gyűlölködéstől hangos, minden jóravaló törekvést és lendületet kigúnyoló, elgáncsoló magyar fórum átokverte levegőjében ugyan hol találna csak egy zugot is ? Vagy gazdasági életünkben ? Ahol ma egyetlen rugó az önzés, ahol az erősebb kegyelem és belátás nélkül legázolja a gyöngét, ahol a mindennek kiszolgáltatott milliók sóhajos verejtékeiből brávók sardanapali életmódot harácsolnak össze ? Vagy tán ezerfelé tagolt, uj rétegződésben vajúdó társadalmunkban, amelynek osztályai közt összefogás helyett egyre ujabb válaszfalakat épit a korlátoltság, az önzés és a számitó gonoszság ? !.. . Homo homini lupior lupis: farkasnál farkasabb embertársával az ember. Szeretet, béke, öröm, bőldogság, — hol kéressünk ? ? Ember, hol vagy ? ? És mégis ... Bár kétezer esztendővel a betlehemi szózat után az emberiség népei, de sőt a népek fiai sem akarnak még mindig egymásra találni; — bár a világ ma csakugyan az. aminek az atyák tudták: „a lélek vonzalma a bűnhöz" — ezzel a keserű érzéssel nem lehet elébe menni ez ünnepnek. A legszebb ünnepnek, a megváltó Gyermek ünnepének. E napon mégis le kell csitítani a háborgó elmét, az elkeseredett szivet. Ki kell állni egy kis időre az életharc Nessus-lángu, kénköves folyamából. Levegőt kell adni a léleknek, egy kis magábaszállást, tisztálkodást engedni neki. A magánosság, az elmélyedés órái termékenyek. Hitet, lendületet, biztatást, reményt hordanak ölükben. Engedjük hát át magunkat annak a lelki hőhullámnak, amit kétezeréves szent tanítások és tradíciók mellett a karácsony szines és poétikus külsőségei is árasztanak. Forduljunk a jelen sivár, sötét képeitől a karácsony isteni hőséhez: a Gyermekhez. Ennek tiszta arca, örömtől ragyogó szeme feloldja keserűségünket, visszaadja egyidőre az élet elfelejtett izét s megbiztat egy szebb jövővel. Mert ő a jövendő hordozója. A benne való hit dérit egy fénysugarat még a mai fekete karácsony szomorú sötétjébe is. Qa/'da Béla. Városunk szerepe as ipari többtermelés szolgálatában. Irta Kvasz Sándor. Csonkamagyarország gazdasági életében, mint annak fejlődését és folyamatosságát biztosító tényező, az ipar a vezető helyet foglalja el. Nehéz küzdelmek árán került a magyar ipar oda, ahonnan most büszk én tekinthet széjjel megmaradt területünknek rónái, a gyárkémények füstjébe burkolt, fejlődő, haladó városai felett. Békéscsaba ipara mindinkább előtérbe nyomul s bár a mezőgazdasági foglalkozás ma is vezérszerepe t játszik, mégis nagy feladatok megoldására képesiti ennek a városnak a tá Vadalmát az ipar, mert a kulturélet előmozdítás át is alátámogatja. Siró magyarok ébresztője. Néktek, kik sirtok este, reggel, Azt kiáltom: fel a fejekkel! Minden könnycseppet letörülni. Remélni, hinni és örülni! A bánatból elég legyen már, Uj élet, uj szent küzdelem vár! Az uj élet bimbója feslik S felpompázik tán holnap estig. Sasszárnya zug a Szent Turulnak, Szeme villog harcos Hadúrnak. Félelmes ijjak, kelevézek Vasizmát várják hősi kéznek ... — Es itt még sir a keserűség, Es itt még nyög a kishitűség! Fekete magyar bánatoknak Sirámai mindig zokognak. Erdődöntő csapások multán Dacos gerincünk megpuhult tán 1 Nem akarunk már feltámadni, A csapást százszor visszaadni ? Nem akarunk előre menni. Harcos Hadúr szolgái lenni? Örök rabság átka rajtunk, Ha még most is sirunk, sóhajtunk / . . . — Néktek, kik sirtok este, reggel, Azt kiáltom: fel a fejekkel I... Békéscsaba, 1923. GULYÁS JÓZSEF. Ahogy a Sors bogozza is megoldja a gordiussi csomót. Négy óra tájban volt délután. Már jó egy órája besötétedett egészen, csupán néhány apró petróleummécses világa imbolygott, mint a kisértet a nagy tömegek számára épült emeletes fekvőhelyek ágasai között. Lustán, álmodozva feküdtek a foglyok a félhomályban . . . Szabó Péter is azt csinálta, amit a többi: a hátán feküdt és hosszú, barna bajuszán motoszkálva jártatta végig az ujjait. Gondolkozott is mellette, hogy ráejt; pedig ez már nem volt az összes foglyok tulajdonsága. Ahogy lent a földibarak végében kinyitotta valaki a kályhaóriás ajtaját és a parázsló tűz vörös világa hosszan felvetődött a mennyezetre, a gerendák ide-oda táncoló árnyéka nagyon furcsának tetszett Péternek. Mikor meg sötét lett megint, behunyt szemei előtt megelevenedett az imént elpislant kép. Nézte behunyt szemmel s hogy a tekintete igy önmagába fordult, észrevétlenül változott át a szibériai vörösfenyő gerendák táncoló árnyéka, s mire valami zajra magáraeszmélt, megjárt gondolatban — térben és időben — utolérhetetlen utakat, amikre csak a vágyak, a meleg, magaéltető vágyak teszik az embert képessé. Otthon járt Péter; azaz nem is otthon, hanem kint a majorban. Abból sem látott semmit — akárhogy akarta — csupán a simitóházat belülről. De csak egy kicsit 'azt is, annyit csupán, hogy az iromba vörösfenyő gerendák árnyéka lassan girbe-gurba akácgerendákká változott — akárcsak kint a majorban, a simitóházban . . . Ne te 1 ... Hát az a csakugyan. A simitóház ... A gerendák között középen a nagy, sötét, kerek folt, amit a dróton lógó petróleum lámpa ernyője vet. .. Aztán azt sem látja többé, csali a simiíóasztalt, meg mellette a Marit.. . Szűcs Marit, ahogy szégyellősen elhúzza magát, hogy mond neki valami szépet. Mari ... Mari ... 1 Aztán ellSgyul a nagy, erős ember. Jó, hogy sötét van, mert világoson magától restellené. De igy csak járja tovább az utat, melyre a szive dobogása, a vére melege viszi az örök tél hazájában. És amit pár pillanat bejár gondolatban, tizenöt esztendőre, meg vagy nyolcezer kilométerre van mögötte ... Mikor felriad, nagyon megütődik. Könnyes a fél orcája. — Meglássa kend komám — szól oda Fesető Jánosnak a szomszéd ágyra — beteg lészek, mert már nagyon tekeri az orromat a nátha, még á könny is kicsordult a szememből. Megtagadta, hogy megdobbant a szive. Hogyne, hiszen a két kis fiát is ugy temette el egyszerre, hogy a büszke dereka meg nem hajolt, a szemében meg inkább a »csak azért se« látott, mint a fájdalom. Aztán most, csak ugy a Mariért ? Hát csak azért se; hanem inkább náthás! Azért gondolt reá sokat. Egész este. — De furcsa — motyogja magába. — Négy esztendeje hagytam el, hogy elindultak a 101-ek a frontra. írattam onnan vagy kétszer, kaptam is irást egyet-kettőt, aztán fogoly lettem. Moszkvába fél esztendeig voltam a nagy spitályba.