Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-03-21 / 24. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba it20 március 21 4. A pénzügyi állapotok rendezése, gondoskodás az államháztartás rendes me­netéről. 5 A közigazgatás államosítása 6 A mezőgazdasági érdekképviseletek megszervezése 7. Az 1848 XX t cikk végrehajtása, a katholikus autonómia megvalósítása 3. A középiskolai és egyetemi oktatás reformja és ennek keretében a zsidókérdés megoldása. 10. Az 1918 október 31,-ike óta ala­kult forradalmi kormányok ténykedéseinek felülvizsgálata A népköztársaság és a ta nácsköztársaság mindért rendelkezését revi= zió alá veszik és az állami tőrvényhatósági téren, történt rendelkezéseket, kinevezése ket előléptetéseket érvénytelenítik, jlletve felülvizsgálják. A revízióról külön törvény • javaslat fog intézkedni. 10 A miniszterek és az intéző hatás kört betöltött tisztviselők, valamint politikai állásban levők felelőségre vonása és vád alá helyezése, nemcsak a forradalmi kor­mányok működésének idejére terjed ki, hanem visszamenőleg 1914. fulius 28 tói ktzdődőle° mindazokra, akik a háború céltalan folytatásáért, a háború elvesztő séért és az ország összeomlásáért felelősek. A tiszántúli választások. Haller István kultuszminiszter és a ke reszténypárt elnöke a választások kérdésé' ben a következő nyilatkozatot tette : (Nem< ixti Újság március 14.) -•- Senki sem akarja, hogy a tiszán­túli választásokat elodázzák Csak arról van szó hogy meg lehet-e tartani ott a választásokat szeptember előtt Ha meg lehet tartani, nagyon természetes, hogy meg is kell tartani, de figyelembe kell venni a következőket, hogy a terület még nincsen kiürítve és számolni kell azzal, hogy a kiürítés még április végéig is el huzódhatik Aztán legalább egy hónap te­lik el, mig a közigazgatás megfelelően szerveztetik; egy ujabb hónap a választók névjegyzékének összeállítása, h'sz tudvalev !eg felebbvitel terminusok vannak Mindez valószínűtlenné teszi, hogy szeptember előtt tnJeg lehessen tartani a választásokat. Ha azonban ezek a nehézségek még sem álla nának fenn, igazán semmi kifogásunk nincs áz ellen, hogy akár már holnap válasz­szunk. i Destruktív képviselőjelölt. Mit ir a „Szózat" Hazay-Sternschuss Jánosról, mint kisgazdapárti képviselő jelöltről? A „Szózat" márcitt? 6iki szántában jelent meg ez a cikk, mélyet mink tekintet­tel arra,' hogy ez az ügy nagyon sokat fog­lalkoztatja a közvéleményt, szóról szóra közlünk: Igen tisztelt Szerkesztő ur l Má»* régebben értesültem arról hogy a közel,ÓVőben fölszabaduló békéscsabai választókerület mandátumáért harfcba ké szül szállani bizonyos Hazay-Sternschuss János volt főtörzsorvos is, még pedig a kisgazdapárt jelszavával. Sehogy sem akar­tam hinni ennek a hihetetlenül hangzó hírnek. Most azonban olvasom a lapokban, hogy a nevezett „kisgazda" Zilahi Kiss La jos főispán kormánybiztos, gróf Wenckhelm László és Péterjy [ózsef társaságában „le utazott" a felszabaduló Tiszántúlra jóleső kételyeimnek végképpen befellegzett. A »Szózat" nak — keresztény agrár nacionalista programmjához hiven — bi zonyára szivéhez nőtt a színmagyar keresz tyén kisgazdatársadalom Ennek a kisgazda < társadalomnak s az azt képviselő kisgazda* pártnak pedig sülyes érdekei fűződnek ah hoz, hogy sorai közé be ne férkőzhessenek oda nem való, vérükben és egész közéleti multjukban. a nemzetietlen destruktióval összeforrott emberek. Amúgy is elég in dokolatlan gyanúsításnak van kitéve akis* gazdapárt. Ezért meglévén győződve, hogy ezúttal is csak jóhiszemű tájékozatlanság rovására irandó e nevezetes Sternschuss« Hazay János vendégszereplése a kisgazda pártban: azt hiszem a keresztény magyar agrárvilág érdekében valót cselekszem mikor e legújabb kisgazdát egy percre kifejtem a kék mándliból. Az igazság ugyan's áz, hogy bizony — mi tagadás — Jáw.s gazdával is agali ciaiak honfoglalása ajándékozta meg ha zánkat, ereiben ma is őseinek kazár vére buzog, sőt még magyarul sem tud csak kínosan, törve. A háborút megelőzőleg hosszabb ideig a békéscsabai 101 es gya logezredorvosa volt. mialatt antimilitáris és bajtársiatlan viselkedésével a tisztikar osz­tatlan antipátiá ját sikerült kivívnia. Igazi szerephez azonban csak a háború a att jutott, mikor is négy és fél évig élet halál ura volt Békéscsabán és vidékén, mint az ottani tartalékkórházak teljhatalmú parancs­noka Most már nyiltan kimutathatta foga­fehérjét és ellenszáive leplezetlenül meg nyilatkozott a tiszti intézmény ellen. (Nem mulaszthatom el. hogy a 101 es tisztikar közismerten derék viselkedését a háború folyamán külön ki ne emeljem Bizalmasai a fajtájabeli szanitécek. manipulánsok és élelmezők stb. soraiból kerültek ki. Anti militáris és fegyelemromboló magatartása közismert volt. nemcsak az egész városban és az egész vármegyében, de az egész or­szágban is ezzel egyrészről olcsó népszerű ségre tett szert, másfelől már jóval az októ beri katasztrófa előtt a bolsevizmus csiráit vetette el az ezredben Az ellene intézett temérdek feljelentés érthetetlen módon mindig elintézetlen maradt. Mikor ezután az összeomlás bekövetkezett és ' a legális hatóságok, fejüket vesztetten tanácstalanul áltak. sietett elvbarátaival kihasználni a helyzetet és kezébe ragadta a hatalmat, mint a békéscsabai nemzeti tanács elnöke és magaválasztotta városparancsnok mig csatlósai a katonatanácsban és egyéb di $zes pozíciókban helyezkedtek el. Midőn nagyfokú csodálkozásomat fe­jezem ki, hogy az uj kormánybiztos a keresztény kurzust ilyen októbrista szentség társaságában akarja megkezdeni, hogy ilyen jót fejlett antimilitárista engedélyt kaphatott a soronkjvűli utazásra, hogy gróf Wen­ckbéim és Péterfy ilyen gyöngén vannak informálva megyéjük dolgairól és életbe vágá érdekeikről most még azt a kérdést vetem fel igen tisztelt Szerkesztő ur: ugyan kinek áll érdekében, hogy egy ilyen em­ber. Károlyi Mihály, Kunfi, Jászi és Szende bizalmasa ott vegye fel a néprontás fona lát ahol mint nemzeti - tanácsi elnök el hagyta ? Ugyan kinek ? A hazának ? Vagy a kisgazdapártnak? Vagy talán a nemzeti megujhódásnak,? Vagy épen a nemzeti hadseregnek ? Es vájjon meddig lehet még a keresztény közvéleményt szép jelszavak trombitaharsogása mellett ilyen emberek magánszekerébe befogni ? Fölötte kívánatos volna, ha János gazda vadonatúj rámascsizma sarkán mi­előbb megfordittatnék a patkó: nem Békés hanem inkább Prága felé hol egykori pártfogói bizonyára uj nemzeti tanácsokon törik a fejüket Maradtam kiváló tisztelettel Szerkeszti urnák kész hive P. S. gépészmérnök. Külpolitikai hirek. Győzött a németországi monarchlstá ellenforradalom — Romániában Ava­rescu lett a miniszterelnök. — Nitti és Franciaország. Csonka, tördelt szövegű hirek jelentik azt a hatalmas szenzációt világgá, mely ina még jelentőségében és hatásában felmér­hetetlen, hogy a császárhű csapatok elfog­lalták a birodalom fővárosát Seriint s a szociálisa kormányt letaszították a hatalom ormáról A német nemzet, melynek vas keztyüs ökle 1918 őszén lehanyatlott, ma ujrá fölemelte büszke, nemes fejét és régi nagy ideáljaira emeli szemét Az örökké való nemzeti eszméhez való visszatántorgás — Németország erkölcsi és politikai meg ujhodását jelenti. E pillanatban lehetetlen egységes ké. pet alkotni a hirek töredékeiből. Nem tud­juk meddig ér az ellenforradalom szuro­nyainak hatalma, nem tudjuk nem e tesz végső kisérietet a szociálista kormány. Nem tudjuk, miként fogadják Lüttwitz tá­bornok és Bauér ezredes államcsinjének hirét Münchenben, Lipcsében, Drezdában és a rajnamenti iparvárosokban, hol a szo­ciálista pártnak, hatalmasan kiépített szer vezetei vannak Nem tudjuk végül, hogy minő állást foglal az antant, a monarchista és konzervatív ellenforradalommal szemben — de bármint legyen is. annyi már bizo nyos hogy a vörös áradat, mely Közép* Európát fenyegette, megtört'a német aka­rat gránitszikláján. A forradalom előzményei. A monarchista csapatoknak a magva Oerhard tengerész brigádja volt, mely Ber­lintől pár kilométerre Döberitzben állbmá sozott. A brigád mindössze 1500 emberből állott s a kormány mégsem tehetett ellene semmit, mert nem tudhatta, hogy nincsen e Berlinben is nagyobbszabásu monaníhista érzelmű mozgalom A kormány tehát Dob­ritzbe küldte Trotha admirálist, hogy alku­dozzon a tengerészekkel. Az ellenforra dalmárok azonban a kormány lemondását és a hatalom átadását követelték. A kor­mány 'e föltételeket nem fogadta el s Ol­dershausen ezredest küldte az ujabb tárgya lásra Erre a brigád ultimátumot küldött A kormány az ultimátum lejárta előtt elme nekült s reggel 7 órakor Deutschland iiber alles hangjai mellett piros fehér fekete nemzetiszinü zászlók alatt bevonultak Ber linbe. Ui kormányt alakítottak, azonban a régi rendőrség még a helyén maradt A többi városok magatartásáról még nincse nek híreink, a szociálista kormány nagy ellenállásra készül Romániai helyzet. Rendkívül érdekes a helyzet Romániá­ban Avarescu tábornok mint azt a Pátria, iíz erdélyi hivatalos román lap irja — fel használva népszerűségét — arra vállalko* zott, hogy a földosztást megakadályozza. Az" Arad és Vidéke ezt irja : Avarescu tábornok kinevezése a poli tikai életben eddig sohasem észlelt meg­lepetésként hatot Maga az a tény hogy . a kormány kinevezése es eskütétele között alig telt el két óra időköz azt látszanak igazolni, högy a kormányválság megöl* dására sürgős szükség volt. Politikai kö rök véleménye szerint Avarescu tábornok­nak az a meggyőződése, hogy a mostani parlamenttel nem lehet kormányozni s ezért fel akarja oszlatni azt Az erdélyi politikusok körében az, hogy valamennyi vezető kimaiadt a kabi­netből, meglepetést keltett Főleg nem tud­ják megmagyarázni Maniu Gyula mellő zését, aki Bucarestiben is a legszélesebb körű népszerűségnek örvend Különben Erdély is uj kormányzót kapott Mocsonyi Antal személyében Mo­csonyi Antalt nemcsak Aradon és a dél­vidéken, hanem egész Magyarországon igen jól ismerik, mert neves, régi család­nak a tagja A most alig 34—35 éves uj kormányzónak a krassészórénymegyei Bul­cson van pompás kastélya, amely körül terül el húszezer holdas prima birtoka. Ezenkívül az Arad szomszédságában levő Szentpálon is háromezer holdas birtoka, Budapesten pedig több bérpalotája van. A Mocsonyi család hosszú időn át jelen­tékeny szerepet vitt a magyar közéletben és magyar nemességet is kaptak r,foenyi'* előnévvel. A magyar főúri körökben jól ismerik, többször vett részt József főherceg kisjenői és a Wenckheim grófok ujkigyósi vadászatain (Aradi Hirlap, márc. 19 ) Használt olajfestmények cipők és Mwúii keményfa ruhaszekréoy képes magyar és német folyóiratok könyvek eladók Békéscsabán Ferencz József-tér 10. szám alatt. — Ugyanott egy cimbalom és Hubertus rész-, vények megvételre kerestetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents