Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-03-18 / 23. szám

Békéscsaba 1&20 március 14 Rokkantak, hadiözvegyek és árvák figyelmébe. Városunk vezetősége, a rendkívüli nehéz pénzügyi helyzet dacára, min­den lehetőt megtett, hogy a rokkan­tak, hadiözvegyek és irvák mérhetet­len nyomorán segítsen, A most felvett kölcsönből 140,000 koronát szavazott meg a városi tanács arra a célra, hogy mindazok a hadiözvegyek és árvák akik augusztus óta semmiféle segélyt nem kaptak, legalább két hónapi hadi­segély ihetményt vehessenek fel. Az adóhivatalban is megkezdődött a nyugdii számfejtő?.égtől kijelölt rok­kantak részére a nyugdíj folyósítás, melyet a rendes könyvecskékre már fel lehet venni. M1REÜ. ' f Szonett. Szonett, ékes szonett, versek királya, Kristályos, égi forma, szent alak, Kiben már serami földi, szenny, salak, Szavak legpazarabb-szőttü ruhája. Csiszolt gyémánt, szebb lelkek koronája, Kinek csak ünnepi lehet szavad, Te légy ma ajkamon az az ajak, Mely, mint a Messiás vátt harsonája Tulzengi a halált' harsány-borúsán !: Te pendítsd meg az élet huíokat E bús, „ilyen-Még-nem-volt" Márciusban. Rázd föl a holtat az Ej tömlöcéből, S rengetve bérceket és ormokat, Kiáltsad el, hogy: Fény lesz a sötétből! Qruber Sándor. — A kormány lemondása ? hivatalos lapban A hivatalos lap c hó 8 iki Száma köz i, hogy a kormányzó március 1 én kelt elhatározásával a kormány lemondását el fogadta és a kormányt az ügyek ideigle nes továbbvitelével megbízta — E'jegyzss. Zinner Sándor és Schlé singer Margit jegyesek (Minden külön ér­tesítés helyett) — Hal iloz^s Március idusán, éppen e' nagy ünnepnapunkon halt meg a szinte mindenki által ismert és tisztelt aggastyán, bartók\ László életének 80 ik esztendejé ben 16,-án. kedden délután temették el nagy részvét mellett — Szánok ünnepli a kormányzót. A. Magyar Kurir jelenti : Hétfőn este érkezett meg a hir Szolnokra Horthy Miklós meg­választásáról s azt a lakosság kitörő öröm* tnel, nagy lelksedéssel fogadta. Kivilági tották a várost és zeneszóval vonult végig a lakosság körmenetben az utcákon Báró Lehár ezredes hadosztályparancsnok szál­lása előtt a helyőrség térzenét rendezett. — A városi kölcsön kamatairól ujab ban lemondottak a következők: Zeisler Lipót 25 K, Hannesz József, Reisz Miksa, Markovics Zsigmond 1000C—10000 K, Könyves T Kálmán 5000 K, Viski Test Vérek 4000 K, Weisz Fülöp Fried József, Viski Dezső 3000-3000 K, Weinberger Mór, Saal István, Benjámin Jakab, Grün* wald Ármin, Weiszbrun Zsigmond, Hilf Rudolf, Takács Elemér, Radó Miklós, Pláger Mór 2000-2000 K, Reisz Gyula, Czigler Jenő,, Engel Fülöp, Szalai Jenő, Végh Endre, Kalmár Jakab, Grünwald Dá­vid, Friedmann Jenő, Hesser Jenő, Kun József, Klinghammer István ICOO-lOOOK. — Rémhírek a rekvirátasokról. Még csak szombaton kezdődött a gabona rek» vitálása az erdélyi kormányzótanács ren­deletére, de már pénteken vészes rémhí­rek száguldtak, hogy mindent elvesznek : árpát, lisztet, búzát, zsirt, szalonát, kol bászt, lencsét, babot. Megkérdeztük erre vonatkozólag a román közélelmezési kor­mánybiztost, aki a közönség megnyugtatá­sára kijelentette, hogy kizárólag csak ga­bonát rekvirálnak s azt is igen méltányos módon. Ahol esetleges panaszok merülné­nek fel, ott a legszigorúbban fog intéz kedni azok orvoslására. — A kereskedelmi a'fca'rrazottak jog* viszonyának ujabb m^lispitása. A hivata j. los lap legutóbbi száma a kormány ren i deletét közli a kereskedősegédeknek és az ' ipari és kereskedelmi vállalatok tisztviselői . nek szolgálati viszonyairól A rendelet sze | rint a felmohdásra vonatkozó jogszibályok i akként módosulnak, hogy a felmondási 1 idő két évi vagy ennél hosszabb szolgálat esetében három hónap fontosabb teendők . kel, megbízott alkalmazottnál hat hónap A ; felmondás csak a hónap utolsó napjára í szólhat A szolgálati időbe nem számitható | be a gyakornoki, vagy a tanoncidő. ellen ben beszámítandó a háborús szolgálat és a próbaidő. A próbaidő tartama egy hó napnál, fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazottaknál két hónapnál hosszabb időtartamra nem terjedhet Az alkalmazott* j nak a felmondási időre járó munkabérét ' azon munkabér il/etve bármily címen hü zott fizetések összege szerint kell számítani amelyet az alkalmazott a felmondás idő pontiában tényleg élvezett A szolgálati \viszony megszűnése esetében végkielégítés jár az olyan alkalmazottnak aki legalább öt évig megszakítás nélkül szolgálatban volt. A végkielégítés összege minden be töltött három évi szolgálat után az alkal mazottat a szolgálati viszony megszűnése kor megillető munkabérnek egy hónapra eső része A végkielégítés azonban egy évi munkabérnél nagyobb nem lehet Amunka adó köteles szolgálatába visszafogadni az "914 junius 25 tői 1919 március 21ig ter jedő idő alatt hadifogságba került, vagy az ellenség által internált vagy tuszul letar­tóztatott oly alkalmazottját aki közvetlenül katonai szolgálatra történt bevonulása előtt nála legalább egy évig megszakítás nélkül szolgálatban állott és személyes szabadsá gát a mostani rendelet életbelépése után szerzi vissza — A Kereskedelmi Ba'k kommunistái. A budapesti büntetőtörvényszéken Hécey Lajos tanácsa ma .hirdette ki az Ítéletet a Kereskédelmi Bank kommunistáinak bün ügyében Deutsch Bertalant egy évi bör tönre Stössl Antalt másfél évi börtönre és Pollák Margitot két hónapi- börtönre Ítélte Mindegyik vádlott büntetéséből az elszenvedett vizsgálati fogsággal öt hóna pot kitöltöttnek vett a birőság. — Rendőri hirak Orotkó Máté Sziget vári utcai lakos tanyájáról 14 re virradó éjjelen két kancát loptak el — Glück lg nác Illésházi utcai üzletének falát ismeret len tettes kivágta s azon keresztül tiz pár cipőt vitt el — Suhajda András Szigligeti utca 12 szám alatti híza állandóan üresen áll, mert a gazda künt taitózkodik a ta nyán. Már kétszer betörtek hozzá s dacára a rendőrség figyelmeztetésének továbbra is lakatlanul hagyta a házát. 15 re virradó éjjel ismeretlen tettesek teljesen kirabol tak, ugy, hogy csak a négy üres falat hagyták ott — A rendőrség minden eset ben megindította a nyomozást. — Bécs lakosainak száma csökkent. Január harmincegyedikén népszámlálás volt Bécsben és most jelent meg az eredmény= ről szóló statisztika, amelyből megtudjuk, hogy a legutóbbi bécsi népszámlálás ideje: 1910 óta Bécs lakossága jóval kevesebb lett Az osztrák főváros huszonegy kerüle tében 1,838 708 lélek lakik amelyek közül 851 694 férfi és 987.014 nő. A legutóbbi népszámlálással szemben acsökkenés 197790 lélek. A statisztika hivatalos megokolása szerint eltekintve attól hogy a januári nép számlálás idején 30 000 bécsi gyermek külföldön tartózkodott, 7260 bécsi ember hadifogságban volt, a lakosság kevesbedé­sének oka a halálozási arányszám növeke­dése és a születések csökkenése. 1911 tői 1919 ig Bécsben 271945 élve született csecsemővel szemben 341.616 haláleset áll. Érdekes, hogy mig a lakosság száma Bécs ben kisebb lett. a háztártatások száma nőtt. 1910 ben 480 476 háztartás volt Bécsben, most pedig 520 372 van. {Az Est) — Kutyahust árusitoll. Meg kell állnia mindenkinek e pár soros hir olvasásánál, mert a döbbenet irtózatos kegyetlenséggel vág belé a szivekbe, kik még nem is tud juk, hogy milyen az élet, hogy micsoda feneketlenül mély borzalmai vannak ennek az egyetlen szónak: Elet Az Uj Nemzedék. egyik legutóbbi száma irja az alábbiakat: Egy rendőrnek tudomására jutott, hogy Borbély István 32 éves kocsis, az Aréna-ut 18 számú házban kutyát nyúzott meg és annak húsát mint borjúhúst eladta Kabasch Károiynénak a ház házmesternéjének kilog­rammját 40 koronáért ádta el, a Sajó utca 6 szám alatt .levő kifőzés tulajdonosiiőjé' nek, Soltész Jánosnénak pedig 120 koro náért. Borbély tagadta de a rendőr az is* tállóban megtalálta a kutya bőrét és a két vevőnél a hus egy részét A rendőrség Borbélyt letartóztatta. — A szegény iskolás gyermekek felru hízása még mindég tart, mert a szükséges pénzösszeg még nem volt együtt, azonban minden adományra szükség lesz. — Ujab* ban a következők adakoztak : Kulpin Jakab 15 méter flanel, Péterfi Imre 1 pár cipő. Könyves Kálmán 1 drb szövet 1 használt ^yermekruha Adler Lajos 1 ócska felöltő, Árvái Jenő 5 öltöny ruha, Deutsch Test­vérek 2 nadrág, 1 kabát, Deutsch Mór és tsa 6 pár harisnya Richfseit H és tsa 3 pár női harisnya Srlberstain Ignácí: utóda 6 pár harisnya, Pollák Mór 6 méter flanel barchet Rosenbaum Soma 4 pár harisnya, Adám Pál 5 méter flanel Holier Dezső 3 drb sapka, Hauer és Schwartz 6 pár ha* risnya, Engel Jés Weisz 6 pár harisnya, Pakurár László 1 pár cipő. Papp Sándor, 1 pár ócska cipő 1 ócska blousé, Leichner Emiiné 2 pár harisnya. Guttman Dávid 2V 2 méter szövet, Ritter Jakab 6 méter szövet, Fonféder M. L cég 3 pái; harisnya, Fischer jakab 2 használt nadrág, Alexander Adolf 2 gyermekruha, Weisz Ármin 1 pár harisnya Friedmann Jenő 3 pár harisnya EckstHn Miksa 4 gyermek kötény Hesser Jenő 3 pár harisnya. Alexander Mór 3 pár harisnya Grünwald H. és tsa 3 pár posztó iéieipő, Zsíros Pál 2 kis kabát, 1 mellény, Sábel Jakab 2'/ 2 méter kelme, 1 pár ha irsnya Klinghamer István 2 drb fiusapka — Cs A. K, táncmulatságának jövedelme 1000 K Hegedűs Bernát'táncmulatságának jövedelme 30 Kór ; Hugyecz Pál és Társai táncmu'atságának jövedelme 100 K; Timár Endre 50 K; B. cs V e. f 10000 Kor; Kiss László főbiró 20 K; Papp Sándor 20 K; Hungária 75 K; Fábry Károly 20 K; Proper Gézáné 12 K; Állami Földmives isk gyűjtése 34 K; Gazdasági ism isk gyűjtése 10 Kor — Amidőn a szíves ado. mányokért hálás köszönetet mondunk, kér­jük polgártársainkat, hogy akik tehetik, küldjék adományaikat a Népióléti Hivatal 3 ik számú szobájába (Munkásotthon^. — Békéscsaba r. t. város Népjóléti hivatala felkéri mindazokat, akiknek a békéscsabai szegény hadi árva gyeimekek felruházása cáljából gyüjtő-ivet adott ki hogy aleszá­mo ás megejthetése végett e hét végéig a gyüjtőiveiket okvetlen szolgáltassák be a városi Népjóléti hivatalba, akár gyűlt be valami összeg, akár nem Női kalapok átalakítását a legújabb divat szerint már megkezdtem. Elvállalok mindennemű szalmakalapok átvarrását, valamint panama és girardi kalapok tisztítását és fehérítését saját módszerem szerint női- és férfi kalapkészitő Békéscsaba, III. kerület, Baross-utca 14. szám alatt Modellek már most la megtekinthetők! Széli István hrágul a g'pö! és a jelek szerint még jelentékeny áremel« kedés következik. Saját érdekében igyekez­zen mindenki cipőszükségletét előre be­szerezni, mert igen figyelemre méltó az a kedvelő alkalom, amit ezidőszerint nyújt a Péterfi Cipőáruház Békéscsaba, Szent István-tér 12. szám alatt (Kossuth szoborral szemben) SZABOTT ÁRA K!

Next

/
Thumbnails
Contents