Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám
1920-06-10 / 47. szám
4 BÉKESiftiettTEll KftZlON? Békéscsaba 1920 junius 10 — Értesítés. Vajda Endre és Zajicsek Ousz táv fogtechnikusok tisztelettel értesitik a nagy] közönséget, hogy az eddig Andrássy ut f4 sz. azaz Petőfi- u. 10 sz, alatt volt fogmüterem il letve fogtechnikai laboratóriumukat egyesitették és az ezentúl Vajda és Zajicsek cimen And rássy ut 4 sz alatt van Sport. CsAK—Előre MTE (serlegmérkőzés) 2:0 (1:0). Zsúfolásig megtöltötte vasárnap a közönség nemcsak a tribünt és köröskörül az állóhelye* ket, de még a körgátat is A mérkőzés meglepetéssel kezdődött. Az Előrét az utóbbi időben játszott formája után tárgyilagosan ugy Ítéltük meg, mint a Csakuál jobb kvalitású és főleg erősebb fizikumu csapatot. De már az első percekben kitűnt hogy ez a tizenegy ideges, nyugtalan, nem találja a helyét s a Ciak imponáló, mondhatni fölényes és szokatlan összjátéka mintha rabbá tette volna őket. A Csak főattrakciója, Saguly, aki nyilvánosan most játszott először a csapatban, lelke volt az egész együttesnek és az országos vi szonylatbui is kiváló kvalitásai leszerelő képessége, pompás labdaosztogatása, éles lövései, iskolázott iechnikája hatásos módon jutott ér vényre Ezzel szemben az Eíőre két büszkesége, Hertzka és Penyaska sehogysem tudtak érvé* j nyesülni. Oka lehetett ennek a szokatlan össze • j állitás Kár volt az eddig jól dolgozó csapatot felforgatni. Már az első félidő a Csak fölényével indul meg. A játék jórészt az Előre kapuja előtt folyik, de az ellenfél csatárai nem tudják a helyzetet kihasználni A 28 percben egy nagy ka varodásból kifolyólag a biró tizenegyest itél meg, melyet Fiiipinyi éles saroklövéssel kü'd az Előre kapujába A második félidőben az eddig teljesen fair játék kezd eldurvulni. Előbb Vanyiskát, majd Schwezncrt állítják ki. Az Előre néhány szép akciója a kapu előtt eredménytelenül dől össze. Majd a 33 percben Saguly fejelését Fongrácz védhetetlenül az Előre kapujába helyezi Az eredmény megfelei a kat csapat vasárnap játszott formájának A mérkőzést Fenyvesi fővárosi szövetségi biró vezette mintaszerűen. Lapszerkesztő : GYÖNGYÖSI JÁNOS Szerkesztésért ideiglenesen felelős a kiadó. Nyomatja és kiadja: a Corvina-könyvnyomda, Békéscsaba Eladó 2 darab tiszta jó karban levő ruganyos á-gfyfe e t ét :: Békéscsabán, Irányi utca 8 ik szám alatt. :: 92 Hirdetmény. Köróftsrcsa községnek telekkönyvi betétei. ez 1886: XXIX., az 1889 : XXXVIII. és »z 1891 : XVI t.-cikk ér'e'm^ben elkészíttetvén és a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a tel szólitással tétetik közzé : 1. hogy muukzok, tik az 1886 XXIX t.-cikk 15. és 17. § »i alapján — ideértve e § oknak az 1889. XXXVIII t. cik 5. és 6. §-aiban és az 1891 : XVI t, cikk 16 § a) pont° jában foglalt kiegészítéseit is — valamint z 1889 : XVI. t. cikk 15. § b) p ntja alapján eszközölt bejegyzések érvenyteien?égét kimu tathatják, e végből törlési kereüeiüket, azok pedig, akik valt mely tehertétel átvitelének ez 1886 : XXIX t cikk 22 § a, illetve az 1699 : XXXVIII. t oikk 15 § a alapján való melíözéset megtámadni kívánják, e végből keresetüket hat hónap alatt, Vfgyis az 1920 évi da cembor hó 15. napjáig bezárólag a telekköny vi hatósághoz nyújtják be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset a; rak a harmadik sze mélynek, aki időközben ryilvónkönyvi jogot szerzett, hátrál yóra nem fzolgá hat ; 2 hogy mindazok, akik az 1886 : XXIX. t. cikk ló és 18 § ainak eseteiben —- ideértve az utóbb § nas az 1889 : XXXVIII t c 5. ós 6 § aiban toglalt kiegésziteseit is — a tényle ges birtokos tu>ajdoujogán:k bejegyzése ellenében ellentmondással é ni kivá- na , irá- beli ellentmondásukat hat hóaap alatt, vagyis 1920. évi december hó 15 napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosszfcbbitható záros batáridő Jetelte utáu ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog ; 3 hogy mind*zok, akik sz 1 és 2 pont* ban körülírt eseteken kivül a betétek tartalma által előbb nyert nyilvátk^njvi jogaikat bármily iránybaa sértve vélik, — ide értve azokat is akik a tulajdonjog arányának az 1889 : XXXVIII t - cikk 16. § a alapjan történt be jegyaését sérelmesnek találjak, e tekintetben felszólalásukat tartalmazó feérvényüket a telek könyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1920 évi deofmber hó 15. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg m-m hosszabbit ható záros határidő eltelte után a betétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak az időbözbee nyiivánkönyvi jogokat szerzett har. madik személyek jogainak sérelme nélkül tá madhütjék meg. E yuttal figyelmeztetnek azok a telek, akik a betétek szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál át veheúk. A békési kir járásbiió-fág, mint telek könyvi hatóság, 1920 méjus hó 31 Dr. Romvári Tibor sk , jegyző. IMMMMMIMNMM^^ Prima minőségű 4—4 es svédgyufa nagyobb mennyiségben ju tányos árbe.D kapható a Gyulavidéki Kereskedelmi Részv.-társaságnál Gyulán Sürgönyeim : C o m m e r z Nagy export import cég keres jól bevezetett helyi ügynököket. Ajánlatok a kiadóba „Kolotiial" címre kéretnek. Komis Kereskedelmi i|.T. Export. Import. Szeged, Korona-utca 10. sz. Telefonszám 10—30. Sürgönyeim: Kornisen. Elsőrendű kőmentes sebenició CARBID 29 K árban e redeti 100 kg bádog hordókban és első rendű olasz préselt LADA FÜGE a legolcsóbb napi árban kapható Kélegyházáii egy fiatal 6-os Máv* cséplőgarnitura felszerelésekkel f. hó 14.-én, hétfőn a pesti vonat beérkezése után délután 5 órakor árverésen eladatnak. Az árverés helye: T Sztán György udvarán, Kétegyháza Vasút utca / ! Üzletálhelyezés Tisztelettel értesíteni a nagyérdemű, közönséget, hogy Szarvasi ut 11 ik srám alatt levő férji, szabó és kész ruhaáru iizletemett Baross-utca 20. szám alá helyeztem át. 6-8 Tisztelettel: zsíros pAl. Kereste a/onnaii balápisra fűszer-, gyarmat és rövidárn szakmában teljesen jártas hosszabb gyakorlattal biró elsősegén drt raktárnoki állásra és vevők látogatására. Továbbá kereskedelmi iskolát végzést fűszer , gyarmai ss rövidáru szakmában neháiiy évi gyakorlattal biró magyaru és németül stenogrsfáló tisztv selöt Gyulavidéki Kereskedelmi R.-Társaság Gyula. Sürgönyeim: Commerz — se •• •• A valódi francia tisita terpentinbői készült Lion-Noir cipőkrém kapható minden szinben a a magyarországi vezérképviselöné!: GUTTMANN DÁVID bornagykereskedő cégnél Békéscsabán Andrássy-út 25 X ' 56 — - - - - .1.1 " " ff ^