Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám
1920-05-30 / 44. szám
BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba IW20 május 30. KRÓNIKA nagys Akiket mindenütt szeretnek. Nogy Lajos lelkész, a korái elhunyt csabai Friedricn-páit jelöltje, programmbeszédjében élesen nekirohant a zsidóknak meg — a kis gazdáknak Azóta majdnem egy hét telt el és ezalatt a hosszú idő alatt a jelölt ur felfogása is megváltozott, Ma már ő kisgazdapárti. Ja, a politikáoau fs van konjunktura és boíod ember az, aki nem használja ki! De hát a mult héten még ugyancsak ledorongolta nagvatádiékat A-t mondotta róluk, hogy clyar társaságba ő nem állhat be amelyik teie van zsidókkaí A országos kisgazdapárt — mondotta — a zsidókkal ölelkezik, a. zsidók szekerét toija (: igy tovább Aztán meghallgattuk a kisgazdák jelöljétek a beszédét. A keresztény egyesülés pártja — jelentette k' a je ' !i a: — csak kint a nép kö zöit, meg a neimetgyü 'sea veri ugy az ebet a karóhoz azial az antiszemitizmussal Merre hát Huszárék minden este az Oáb.on körben r.iu latnrk r. ?si«ó u aágirókkal Ejnye, wjnye 1 Hát a ki ^uzdák is meg a keresztény egyesülés is! A ok ujságci'.k pro grammbes : d és e'.yeusk ur-m. már már szána, lom fc:. i a k<• ^ztény embert. Most meg kisü 5 hogy mindenki csak őket t -ogatja A, fciíe éi': -zt a politikát. A fahiány. A szerencsétlen béke következtében elveszt tettük erdeinknek töbo mint háromnegyed ré szét Ez bz oka ami; hogy jóluiet g g köszöntött be a nyír m ísmim cnütt L -.á y ról panaszkodnak Hát iné { a téien rni lesz ? Majcí sorra keiü" . :k az útszéli ív. a kerítések sőt a sirkeresz is, amire épp a liáien hoz példát a rc-n iőií }gi krónika Eszünkb. jui még a régi jó békeidők 51 egy kis történet amelynek a szépemiékü Nyá rai Tóni, az országosan ismeri és k^dve.t ko mikus volt a hőse Akkoriban Aradon színész kedeít. Csikorgó, fagyos téli déiután müvészba rátái lent sétáltak az utcán Szegényesen vottak öltözködve a jókedvű bohémek s a vékony felöltőben bizony még a foguk is vacogo.t Nyárai az ablakból megpi iantoita őket s hívta be magához — Meleg van nálad? — kérdezték tőíe — Hogyne! — frle.te. — A kályhában ro bog a tüz Erre a pzóra persze besiettek. De odabent kellemetlen hűvösség fogadta őke . — Te, hiszen itt hideg van — mondoiták neki. — Dehogy I Cs-'k rr-é^ nem fült be a szoba. Nem látjátok, hogy le ig a tüz? Nem szólhattak semmit A kályhában való ban lobogott a Ián ' \ házigazda invitálására méer a felöltő, ;s levetették De hiába ii tél' kör . a kályhát, hiába rak ták lábukat a vasper :- rre, majd megfagytak. — Rossz ez a I- - ha, Tóni — mondották. — Ugyan, hogy mondhattok ilyet - szólt méltatlankodva Nyá 1?:, —A legfinomabb gyárt mány . . Így tartott ez jó ideig. Már kékültek a hidegtől Végre az egyik a kályhához ugrik és felrántja az ajtaját. Bent a rostélyon hosszú, füstölgő kanóccal vígan égett egy szál gyertya. Ma már ilyen tréfákat nem lehet megengedni. Amibe ma egy szál gyertya kerül, az akkoriban elég lett volna egy hónapi tüzelőre A devalváció Lépten nyomon, majdnem minden nap oL vassuk az újságokban, hol a pénzügyminiszter, hol más államférfiú, vagy pénzügyi kapacitás nyilatkozatát hogy a devalvációról szóló hirek minden alapot nélkülöznek, hogy a kormánynak eszeágában sincs ilyesmit tenni és a többi Sehogyse tetszik nekünk ez a dolog. Nagyon is mentegetődznek Az embernek a pél« daszó jut az eszébe : Nem zörög a haraszt, ha nem fu a szél. Eladó ház. Kápolna utca l/i számú ház eladó. (Szarvasi ut melleit.) Bővebb felvilágosítást ad dr. Pető Akos ügyvéd idovszky Ká'mán úrhoz, a „Körösvidék" főszerkesztőjéhez. 'iSztelt Főszerkesztő Uram! Lapod május 28-iki számában „F" jelzés sel a Szemle rovatban egy cikk jelent meg amely Horthy kormányző kijelentésével foglal kőzik, melynek értelmében azokat, kik a hábo : luban arany vagy ezüst kitüntetést szereztek a ! „vitéz" előnév illeti meg. A cikkíró szerint na gyón furcsa színezete lesz ennek „Mindenesetre jól hangzik majd — irja a cikk — egy „vitéz Nagy István" vagy „vitéz Kiss Pál", de vájjon nem törik e ki a nyelvünk ha majd ugyanígy kell szólítanunk a „vitéz Silberstein Món'c" vagy ..vité 7 \cbalabáj Sámuelt?" c/ek a sorok indítanak ennek n vé nek a in-írására. Nem mint szerkesztő tesztül ezt éj ne in lapoddal szemben, de mint ember, mint valamikor hosszú ideig magam is „a térdig lucsok, hófuvásos lövészárok" lakója és "mint í eresztény, szóval nern : „Silbersteinok" közül való Hogy pedig ezt a mondani valómat a nyilvánosság előtt hozom, magyarázza a meg jelent sorok nyilvánossága Az ami a négy vagy öt esztendőn át. ve lünk töítént, akik Varsótól és Brodytól egész a 1. .bárd a fensikig a harcteret jártuk, mint valami su.yos emlék mint a Poe Edgár néma hollója üli r . f r a lelkünket és kísér bennünket mindenüvé. világ azóta bizon rettenetesen megvár zoit Egy kissé magunkra márad'uak Sok déréi: jú pajtásunk, felejthetetlen kedves bajtárs itt hagyott bennünket; so an csonka lábbal. v:i^y kézzel kifolyt szemmel átlőtt íü dővel cipelik ezt a keserves életet amelyet ms már ép embernek is nehéz elviselni; ám sokan vagyunk olyanok is akik látszólag sértetlenül és egészségesen, de fiatalon deresedő hajjnl s a lelkünkben hegedni ne;n ak-ró sajgó sebbel járunk az emberi zsi /ajban és sokszor azt mond juk: .Ennél szebb volt még at ágyuk danája i r i" Néha mikor a lárma már tulmagasra hág ezekben a nemzetre válságos órákban ir tózva furdulunk el mindenféle marakodástól mi ; akik most olyan csendesek lettünk és valahogy nyilalló fájdalommal gondolunk vissza időkre amikor a fullasztó rókalyukban vagy a nyirkos kavernában sápadtan és összeszorított fogakkal bujtunk össze szerencsétlen, megkínzott embe rek: magyarok, németek, oláhok csehek, len gyelek és a "Jó Isten tudja még hány náció, mind egy rakáson. Vagy ha rohamra kellett menni s az egyik az Istent, a másik a Hergottot, a harmadik a Bozset emlegette. Mi bizon nem tettünk különbséget Aki velünk együtt becsületesen megtelte a kötelességét: az bajtárs volt. szenvedő embertársunk, testvérünk Mi nem okoskodtunk, h:mem harcoltunk kötelesség tudón Miért ? Ne kutassuk. Anatole Francé mondja mély értelemmel: nem annyira a miért a fontos, de az áldozat Ami utána történt az pörölycsapás volt mindannyiunknak. Fátyolt reá De azok az em lékek szentek, drága kincseink Es az a cikk. amelyet föntebb lapodból idéztem ezekbe az emlékekbe kap bele Es mert nekünk szentek belekap szentségtörő ke zekkel. Diszharmóniát akar belerikoltani oda ahol eddig harmónia volt. Nem, hát ezt az egyet nem. Nekünk, akiknek a jelen szomorú, a jövő kilátástalan, még a multat is szétakarják zilálni! A piacenzai várővben, ahol százával vo'tunk magyar foglyok a kazamattákban, spanyolban meghalt 1918 november ,havában, tizenkilenc éves korában Silberstein Ernő zászlós, ha jól emlékszem, dési kereskedő fia Talán ez a kü« lönös névhasonlatosság is indított ennek a le vélnek a megírására Ez a kis Silberstein, mikor halálos ágyán már lázban feküdve, meghallotta, hogy két erdélyi fiu a román légióba jelentkezett, egyszerűen kifakadt: »Hazaáruló gazemberek I" Pedig még nem is hallottunk a Tevéiről Es én azt mondom, ez a kis kopaszképű Silberstein gyerek, akinek ott csillogott az ezüstmedália is a mellén, „vitéz" volt. Es a harctérről is lehetne egy csomó pél dát hozni Es a „Hősi halottak" közül, az újságok rovatából is ki lehetne szedni néhány vi téz Silbersteint. Jó. Azt mondják, elenyésző kevesen vannak. Ne vitatkozzunk. De ha csak egy volna is, ak» kor is ennek az egynek az emlékét se szabad arcul ütni. Kedves Főszerkesztő Uram ! Nekünk van közös emlékünk is ezen a téren ; de bizonyára s-ámodra azonkívül is vannak akár osztálytársaid, barátaid, akár, mint tanár;,ak, volt növendkeid kőiül olyanok, akik arra, hogy ipy belevágjanak a multjukba, vai»/ az emlékükbe, hogy ilyen mó de.rí éuéktelen ."áfái gyanánt dobják arcukba ezt "i áldozatot, amit akkor ép olyan becsületes kö elességludá.^sal tette» mint mi, ar.a nem szolgáljak rá. Es főltg azok nem, akik már el is körösek- tőlünk egy jobb világba De mortUH i'l, tiisi bene. Már pedig azok a soiok a halói aknak is nekirontanak, atnikor a rvitéz" SilberstHnt lekics'nylik csak azért mert ő Silbcstein Aki nem a kötelességtudást és a vitézséget állitja oda egyedüli kritériumnak, az lelketlen kegyeletsértést követ el Mert ami a hadtáp területén lévő (jól ért sük meg a hadtápban cs nem az ellenséges lő határ — dandár hadosztály — területén aho! néha magok a parancsnokságok óriási vesztesé geket szenvedtek) szóval a hadtáp területén lévő nagy fizetést busás hasznot, rendkívüli kényei met élvező emberekét illeti, azokat — jól emié kezheisz — közösen szidtuk Veled és minden frontlakóval együtt e : •/ egy találkozásunk alkat mával. Es egvüit s?uituk azokat is akik nagy kitüntetések mellett valamelyik parancsnokság nál töltőitek be valami jó szinekurát De ezek e-.>i-t va y arany vif '&$•':•.i ér t nem is kap í tk Az egyedüli volt tudomásom szerint — a p.ír >ai herc-p aki sógorát mentette ki, mi kor autóval a vízbe zuha it Arany vitézségi ér met kipoii é ie Tt hit nem egyéb ?z emiékek és a bajtársi ér , ujet indítóit c se vél megirárlra Az élők ám hadd v-: ekedjenek Circus tnundi! Baráti tisztelettel hived I Gyöngyösi J nos Szerj kultura A baj iak szenvedései. A bajai magy? rok szenvedéseinek és a raj tok eikcvetetí airoc.t r.oknak éitelmi szerzője elsősorban Tomovic Mirkó határrendőrség! ko rr' -szírius, aki rr.mt Prinzip bűntársa volt trón örökösünk meggyilkolásáért kitöltött börtön büntetést bosszulja meg a védtelen lakosságon Emellett -iakob'yevics Milorát rendőrfőkapitány h Matics Márton kormánybiztos tűnnek ki a map,ypr üldözés terén s kiknek hatósági támo ga' isai mellett szervezkednek a bajai bolsevikiek Mindenféle rémm^sékkel igyekezve a lakosságot a magyar kormány, a Nemzeli Hadsereg, sőt a magyar nemzet eilen hangolni. Mint már ismeretes november 17 én Ietar tó/iaitík dr. Vojnicsh Ferenc polgármestert mijd később Weisz Nándor polgármesterhelyet test Koller Dezső tanácsnokot ezenkívül számos városi hivatalnokot, lelkészt tisxtet, mérnököt és tariáit Ez évi április hó végén a ^ bajai fő gimnázium VIII oszt tanulóit letartóztatták, szám szerint 28 at A polgármesíert Valjevóba internálták a többi egyént Szibadkán zárták el az ügyészségi fogházban és valamennyi ellen hazaáiulás és összeesküvés cimén emeltek vádat Nevezettek semmi olyasmit nem tettek, ami akár hazaárulásnak, akár összeesküvésnek volna minősíthető bár a megszállók annyi atrocitást köveitek el a Okossággal szember, hogy nem lett volna csoda, ha az elkeseredettség valami Iyen formában kitört volna. Azok a tisztviselők, akik a kívánt szerb királyi hűségesküt letenni nem akarták és nem akarják most sem, fizetést 1919 március hó 1 tői nem kapnak annak da cára, hogy hivatali teendőiket ellátták és ellátják s csakis azokat a tisztviselőket fizetik, akik re negátok lettek, vagy akiket ők neveztek ki — törvénytelenül — Baja város törvényhatósága területére A lakosság ingó vagyonát úgyszólván teljesen elvitték már, a város tulajdonát képező ingatlanok felszereléseit elvitték, hábo rusnyereség után adó cimen eddig mintegy 20 millió koronát hajtottak be annak dacára hogy a károsultak beigazolták, miszerint az egész va gyonukat képezte a kivetett összeg. Az állandó jogosulatlan rekvirálások folytán az állatállo mányt, gabonát, stb. annyira leapasztották, hogy a város lakosságának a legminimálisabb szük = ségletét sem fedezi, -- teljesen ugy járnak el a szerbek, mint a románok jártak el az általuk megszállva tartott területen. A lakosság és különösen a meggyötört tisztviselői k? r rzonban némán tür, nenogy ellenkező esetben a megs? tl'óknak módot és al kaimat nyujts?nak ujabb atrocitások elkövetésére. n. L g CL Í J Ul - » huii kafc mef vagy va '< und b let el <• ?n az ] 12 §a korona p rabiii < e 1 u pigte sal f 9 ierj dj sel büai Tov: t íöldi. «zpndéi. i tés' 51 s-s a'a tne kihágást 1903. év §-* a'vpj néíg tetőst vt Az a g a küiföl ká- i szác vátlitíSSl tetni elm 1903. é rehí'jtís': feladott III. 6 rerdelefc j'n 20 k jedőpé-.z bujtattoi, 8. Tsa Debi ra. kir. áll Földmivt zett 31 ( vallású, r 11 évi állást Legutóbb egy főúri ban, mii volt alka lépne az később i? kiadói va<?y val vállalatná esetleg ir kákra fogl nyában díjazás né kőzik ho« korlattal les Cime: Orosházi