Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-05-13 / 39. szám

2 V rt£K£8M£GY£i KÖZLÖM ttéK^coaba iv20 május 13. Tiltakozó gyűlés a városháza előtt. Az országos tiltakozások során Békéscsaba polgársága is megmozdult, hogy a maga előtörő felháborodásának kifejezést adjon afölött a béke fölött, melyet ellenségeink ránk akarnak kény szeriteni s amely nemzeti léiünk megbénítását és halálra ítélését foglalja magában. Vasárnap délután 3 órában a városháza előtt állapította meg a polgármester azt az időt és helyet, ahol a iakossag által kivánt nagy tii takozó gyűlés megtörténjen Az egész delelőtt tartó zápor és a vészesen tornyosuló fellegek kivitelében már már kétségessé tették ennek az impozáns tüntetésnek a megtartását Mégis kevéssel a jelzett idő után hatalmas tömeg lepte el a városház előtti teret Ott volt a postások nagy, zöld galyakkal viritó küldött sége az állami és városi testületek hivatalok, iskolák s a lakosság apraja nagyja egyaránt A gyűlést dr őertkrity István polgármester nyitotta meg néhány szóval. Vázolta ennek a felvonulásnak jelentőségét, mint a közönség szívből jövő akaratának a megnyilvánulását Megállapította, hogy a megjelentek között kép viseive van minden társadalmi réteg, az egész lakosság Aztán átadta a szót Vidovsztiy Kálmán főgimnáziumi tanárnak Messze hangzó, érces hangon kezdett bele beszédébe Vidovszki, az általános figyelem közepette. Keserű szavakkal kelt ki a varseillesi cudar béke ellen, melyet ellenségeink ádáz dühe és egy lelketlen, bitang társaság zsarnoki önkénye diktált A szerződés halálos ítéletünket foglalja magában Mi életünkről nem mondhatunk le Ebbe magyar ember nem nyugodhatik bele. Ezt a békét magyar ember nem írhatja alá. Rátért arra, hogy micsoda alávaló gyilkos csapdát vetettek elibénk. Több rnint három és fél millió magyar testvérünket elszakítanak Bele­nyugodhat; k e a test abba hogy„megfosszák ke zétől, lábától, átvágják ereit ? Elveszik erdeinket, bányáinkat Fa és szén nélkül tétlenségre és a megfagyásra vagyunk kárhoztatva Még az ize litő sót is megvonják ételünktől Ez a szerződés nem a békét jelenti, de a küzdelmet a harcot, a végnélküli háborút a letépett országrészekért. Életre kell kelnie a magyar irridentizmus nak és nem szabad egy percig sem nyugodnia mindaddig, mig csak egy talpalatnyi föld is van idegen kézben, mig újra diadalmasan nem lobognak a magyar szinek a Kárpátoktól az Adriáig Horthy vitéz katonáihoz fordul, mint akikre elsősorban háromlott az a nehéz, de ne mes feladat hogy ennek a szent célnak az élére álljanak Ezut'n fenséges, egyházférfiui lendülettel, a pap és a hazafi áhítatával szólott egymásután a nemzet fiaihoz. Az öregekhez kik meg ne s/ün jenek soha nekünk a régi dicső Magyarország ról mesélni, a férfiakhoz, akik a rettenetes há ború emlékeivel acélozzák lelküket a további harcra a hon asszonyaihoz, akik ennek a soha nem szűnő magyar fájdalomnak és szent aka ratnak az erejét csepegtessék gyermekeik lel kébe és az ifjakhoz akik hivatva vannak arra, hogy a mostani fogadalmat valóra váltsák és régi fényére emeljék a gyászba borult hazát Meghatottan és lelkében megerősödve hall­gatta a közönség a hatalmas szónoklatot, mely nek elhangzása után az áhítatos hangulatból visszazuhanva újra mindennapi, színtelen életük­höz siettek az emberek. jtóznáii tnalmiifljici Egy 2 sz Ourcha koptató, két szelencés tazár, buzakefélőgép, zsák felvonó, 42 colos francia buzaőrlő kövek és hozzávaló mindennemű al katrészek, továbbá hasábsziták vasrészei és szál­litócsigák vasból, 30 drb. szijhajtó kerék és kő hajtó szálvasak eladók és megtekinthetők Bé­késen, I. ker. 2 szám alatt. I Tisztviselői konyhára egy ügyes szakácsnő jó fizetéssel kerestetik. Cim a kiadóban. Pénzintézeti gyűlés. A Békés-Csabai takarékpénztár egyesület47-ik évi rendes közgyűlése. Szokatlan időben május 9 én, vasárnap dél előtt tartotta a Békés Csabai takarékpénztár egye sülét évi rendes közgyűlését. A március 28 ára megh ;rdet;ítt közgyűlést ugyanis a román kato nai parai csnokság nem eiigedte megtartatni. A szép sz, mb m megjelent részvényesek tudomá sul ve' ik az igazgatóság és a felügyelő bizott­ság jc'entését, valamint a szükségessé vált alap szabi lymídositásokat, melynek fontos mozzanata abtín domborodik ki, hogy — a mai nehéz idők dacára — az intézet üzletkörét szélesebb mederben fogja folytatni. A közgyűlés lefolyásáról az alábbiakban számolunk be : Varsáik Béla igazgató-elnök rövid szavaK ban üdvözölve a megjelenteket konstatálta, hogy 62 részvényes jelent meg 432Ó részvény kép viseletében. 2619 szavazattal. Rövid visszapillaw tást vet az elmúlt, küzdelemmel teli esztendőre De — mondotta — a jövőnk sem kecsegtető még Egy van amiben bízhatunk: ez a Intünk. Ez adja meg nekünk az erőt az összetartásra, a nehéz, küzdelmes időkre; ez nyújt reményt arra hogy vége szakad a szertelenségeknek és Szt. István koronája újra a régi fényében fog ra gyogni Az éljenzéssel fogadott megnyitó beszéd után Varságh Béla elnök a közgyűlés jegyző könyvének vezetésére Vas Sándor h. igazgatót, a jegyzőkönyv hitelesítésére berandt Lajost és Saller Gyuiát kérte fel. légér József felolvasta a felügyelő bizottság jelentését, mely tudomásul szolgált Roíh József vezérigazgató terjesztette elő az igazgatóságnak az 1919 évi nyereség hováfor ditása iránti határozatát, mely szerint forditassék: 10% külön tatíalékalap gyarapítására 70,543 06 K 2% a nyugdijalap gyarapítására 14 108 61, 1% az értékpapír tártalékalap gyarapítására 7,054-31 K, 1% Varságh Béla jubiláris alap gyara­pítására 7,054 31 K, összesen 98,760-29 K 1% jótékonycélra 7 054-031 K helyett igazgatóság rendelkezésére 7,169 34 K, igazgftóság alapsza­bályszerinti jutalékára 31,744 37 K adassék osz talékul 20 000 drb 20u K névértékű részvény után 30 koronával a közgyűlés utáni r.apon kez dődő kifizetéssel 600,CűO K összesen 737 674 K. A közgyűlés tudomásul vette az igazgató ság határozatát és ugy az ő részére, mint a felügyelő bizottság részére a szokásos felment vényt megadta Roth József vezérigazgató részletesen ismer­teti az igazgatóság határozatat, mely szerint az intézet jelenlegi 20,000 drb 200 K névértékű részvényből álló 4 000,000, azaz négymillió ko­rona részvénytőkéjét 8000 drb. 200 K névéi tékü részvény kibocsájtásával 5 600 000 koronára fel­emeli és hogy a befolyandó 4 200 000 korona összegből 1.600 C00 korona a jelenlegi négy millió koronát kitevő részvénytőkéhez 800 000 korona a jelenleg 2 000 C00 koronát kitevő tar talékalaphoz és 1 800,000 K a jelenleg 3 115,694 K át kitevő külön tartalékalaphoz lesz csatolva A közgyűlés meghatalmazza továbbá az igazgatóságot, hogy a kibocsájtandó 8000 drb. 200 korona névértékű részvényt 525 korona ár­folyamon és 25 korona bélyegilleték és részvény kiáll tási költség, összesen 550 koronáért ajánlja fel átvételre t. részvényeseinknek, tehát minden 5 régi részvény tulajdona 2 uj részvény átvé telére jogosít Tudomásul vette a közgyűlés az alapszabá­lyok 4, 5, 6, 38, 40, 42 és 51. szakaszainak a módosítását, mig a tisztviselői nyugdijszabály­zat 14 szakaszának módosítását Roth József ve zérigazgató indítványára — a változott viszonyok folytán — levették a napirendről. Az igazgatóság tagjai sorába iíj. Kocziszky Mihály indítványára egyhangúlag megválasztat­tak Fekete Sándor és Róna Uusztáv. A lemondás folytán megüresedett két fel« ügyelő bizottsági rendes tagokul ugyancsak ifj. Kocsiczky Mihály indítványára egyhangúlag megválasztaltak Korosy László és Janovitz Alfréd. Varságh Bé !a megköszönte a részvényesek szíves türelmét üdvözölte az Osztrák Magyar Bank képviselőjét, mely után az igazgató-elnök éltetésével a közgyűlés véget ért. Miniszterek Csabán. A kisgazdapárt zászlóbontása. — Balla Ala­dárt jelöltek. — Bankett felköszöntökkel. Szombaton, folyó hó~8 ári kijutott a nag/ vendégekből városunknak Három miniszter, Rubinek Gyula földmivelésügyi Emich. Gusz táv kereskedelemügyi és sokorópátkai ^zaöá István népjóléti miniszterek érkeztek Körünkbe, hogy itt a kisgazdapárt érdekében propagandát csináljaoak Kíséretükben volt egy csomó nem­zetgyűlési képviselő és fővárosi újságíró. Az előkelő vendégeket a pályaudvaron Zilnhy Kiss Jenő kormánybiztos, majd Herthótv polgármes­ter üdvözölte, akiknek nevében Rubinek kö­szönte meg a fogadtatást Utána 35 fogaton behajtottak a városba ahol a Fiúméban zártkörű ebéd volt Küldöttségek fogadtatása. Ebéd után Rubinek átment autóval Gyu­lára Fél hatkor érkezett vissza a városházára, ahol már vártak rá a különféle küldöttségek. Elsőnek a Népegylei százas bizottságát fogadta, akiknek nevében Nigrinyi elnök beszélt. A mi­niszter válaszában örömmel üdvözölte a Nép­egyletnek a kisgazdapárthoz való csatlakozását. Majd a csabai kisgazdák nevében szólott Zsilák Miháiy és Ipoiyi >\eller Iván. Az ipartestület küldöttségét Timar Endre a Békésmegyei Gaz­disagi Egyesületet Beliczev Qéza az evangélikus egyházat iíorosy László vezette Rubirek elé A járásbíróság nevében dr. Herényi Antal mig a városi tanács és a tisztikar nevében a polgár mester beszélt A politikai népgyűlés. A küldöttségek fogadásának befejezte után a miniszter a Hunyadi térre sietett ahol a meg­lehetősen gyér számban összeverődött közönség előtt akkor már Kálmán István gödöllői kép viselő és sokorópátkai Szabó István miniszter igyekeztek hangulatot kelteni az országos kis gazdapárt érdekében Rubinek felszólalásában főleg a földreformmal foglalkozott amely sze« rinte megoldja a munkás és a munkaadó kérdést. Majd dr. Balta Aladárt ajánlotta a választók figyelmébe, mint a központ hivatalos jelöltjét. Dr Balla bejelentette, hogy elvállalja a jelölést és két hét múlva megtartja programmbeszédét. 25 éves politikai munkássága — úgymond — garancia arra. hogy nem fognak vele szégyent vallani, ha bejut a parlamentbe A miniszterek asztalánál. Este 9 órakor népes vacsora volt a Fiume éttermében, ahol először is a polgármester, mint házigazda üdvözölte a vendégeket, akiknek ne­vében Emich Gusztáv miniszter mondott köszö netet. Ezután Zilahi-Kiss főispán éltette a kis­gazdapárt megalapítóit amelyre Rubinek Gyula válaszolt. Beszédében főleg a magyar és keresz­tény irányzat mellett s a destruktiv liberalizmus ellen tört lándzsát A nemzeti és keresztényi gondolatnak mindig konzervativnek kell lennie — mondotta a miniszter. Piuhár János a népegylet hálája jeléül egy pipát nyújtott át sokorópátkai Szabónak Sok egyéb felköszöntő után még tíalla Aladár szó­lalt fel s a békealáirással foglalkozott. Megemlí­tett több érvet, melyek ezt az aláírást szüksé­gessé teszik Igy még mintegy 250 000 magyar sínylődik fogságban kiket az ántánt nem enged addig haza. mig a békét alá nem irják De ha aláírjuk is sose fogjuk érvényesnek elismerni, mert a körölmények kényszeritettek rá bennünket. Éjjel 11 órakor volt vége a diszes vacso­rának. Osztálysors jegyek — I. oszt húzása május 15 és 17. én - nagy választókban beszerezhetők a Mezőgazdaság-. Ipar- és Kereskedelmi Részvénytarsaságoál Békéscsaba, Ferenc József tér 10., ahol JágkárOK elleni biztosítás olcsón köthető a Gazdák Biz­tosító Szövetkezete által. Keresek Békéscsabán forgalmas helyen nagyobb üzlethelyiséget. Lelépésért magas árat fizetek. — Bővebb fel világosítást nyújt a Corvina könyvkereskedés.

Next

/
Thumbnails
Contents