Békésmegyei közlöny, 1920 (47. évfolyam) január-december • 2-104. szám

1920-04-18 / 32. szám

Békéscsaba IV20 április 18 BÉltSMEGIEl XQrf&M'l 3 KRÓNIKA Emberszeretet a müveit Nyugaton Korányi pénzügyminisiter expozéjával kap .csolatban jut eszünkbe Azt mondja a pénzügy miniszter ur billiókat követelnek tőlünk amikor pedig a betevő falatra is alighogy futja Miből fizessünk? És amellett azt olvassuk innét is: onnét is olaszok, angolok szeretetadományokat küldenek a szűkölködő Magyarországnak Biz ez elég furcsa. De történt ilyen furcsaság elég, mióta Wilson ur nagyképű komolysággá' falnak állította az egész világot Ilyen a következő is. A németekkel esett meg A franciák több, mint százezer tehenet követeitek a békeszerző­désben kárpótlásul a háború alatt elpusztított állatállományért Hogy megkapták-e nem tud­juk De követelték Es ugyanakkor a német sajtóban a leghíresebb orvosok tollából a cik kek egész halmaza és a tudományos, szakszerű értekezések egész soroznia jelent meg amelyek mind azzal foglalkoztak, micsoda óriási puszti tást visz véghez a rettenetes tejhiány a csecse mők között. Az elgyengült német anya nem képes gyermekét táplálni, tej meg nincsen A panaszos hang eljutott az angol szigetországig. Es az angoloknak megesett rajtuk a szivük. A kiadandó százezer tehenet ugyan nem fölülték a békeszerződésből, de embti szeretetüktől in díttatva küldtek a német csecsemőknek haiminc ezer doboz konzerv tejet és karmin'zzer darab gummi cuclit. A megható ötleten még nevetni is lehetne, ha nem volna szóról szóra igaz Az üdvös fejkvóta. De nemcsak mi jártunk ilyen furcsán ami a hadisarccal Sokat nagyon sokat kell fizetnie Németországnak meg Ausztriának is Mihelyt az osztrák békeszerződést nyilvánosságra hozták, egy komoly bécsi professzor, dr. Schuhmayer mindjárt asztalhoz ült és kiszámiíotta. hogv a békefeltételek szerint minden osi.!rák ember, még az újszülött is, születése pillanatában, tiz ezer korona adóssággal van megterhelve. Ret tenetes! De a mindig kedéiyes bécsiek nem vették ilyen borzasztó tragikusan a dolgot Tízezer korona fejenkint Nagyszerű! — mondották. Hisz akku? nekünk semmit se kell fizetni Mert minálunk már minderkl elvesztette a fejét. Pénz kilóra. Ezt a históriát a pénzfelüíbélyegzéssel kap­csolatban hallottuk Akár megtörtént akár nem, magában az adomában annyi a jellemző, hogy rászolgál a megörökítésre Vidéki parasztmenyecske állit be az egyik bankhoz. A hóna alatt gondossn összekötözött batyut szorongat Egy hivatalnok megkérdezi tőle: — No, mi az lelkeui mi jó van abban a batyuban ? — Pénz instálom. — Aztán mennyi lehet? — Bőven meg van másfél kiló. A hivatalnok mosolyog. — Akkor rendben van. Hát csak tegye le A felét visszaadjuk Az asszony rávágja: — Megkövetem, ne tessen fáradni. A felit már otthonhagytim gy. Kenüelet. A szegedi katonai körletparancsnokság 5865 számú rendeletének kivánata : 1. Mindazon leszerelt katonák (tart tisztek) és rokkantak, akiknek polgári ruha hiányában a leszereléskor katonai egyenruhájuk meghagya tott, de tulajdonképen rendfokozati jelzés nél­kül, amellett kalapot vagygcivil sapkát volnának kötelesek viselni és ez utóbbit bármi okból nem teszik, katonasapkájokon elől közvetlenül a gombok melleit jobbról egy „P" betűt (Pol gár) tartoznak hordani, a sapkától elütő keimé bői felvarrva, vagy tiszta ceruzával felírva Polgári egyének sapka: ózsát nem viselhetnek Mindazok, kik az arra vonatkozó rendelet közhírré tételétől számítandó 3 nap múlva a katonai ellenőrző közegek által ezen rendelke zés be nem tartásán rajta éretnek, a legköze= lebbi rendőrőrszemnek további eljárás végett át fognak adatni, 2. A hadigondozi és egyéb intézntek ál­lományába tartozó összes rokkant katonák sap­iájára 8 napon belül az 1. pont alatli helyre sgy „R u betű teendő. Magy. {kir. kat. dllomásparancsnoksdg. A forrongó Nagyvárad. Fellázadt az oláh katonaság. — Ágyúval akarják lövetni a várost Debrecenből jelentik: Derecskei gazdálkodók jöttek azzal a hirrel, hogy Nagyváradon csütör tökről péntekre virradó éjszaka az oláh katona ság elégületlensége, melyet a földosztással való örökös amitás, továbbá a leszerelés halogatása kelteit, veres zendülésben tört ki Órülten lövöl döző katonák jánák be az utcákat, akik halált ^ugtak a kiralyra és a kormányra követelték azonnali elbocsátásukat és 10 000 lei leszerelési illeték kifizetését Minthogy nem volt senki aki a dühöngő fegyveres embereket megfékezze a tisztára politikai forrongás teljes anarchiába ful ladt. Oláh bandák törtek be a házakba és fosz­togattak A rendőrség tehetetlen velők szemben minthogy fegyver nélkül áll. A katonai és poli tikai hatóságok elhagyták a várost és kelet felé menekültek. A magyar lakosság közül sokan a derecskei járásba menekültek Nagyváradon tel' jcsen felbomlott minden rend tié^é gyuláról jelentik : Nagyváradról érkező magánértesülések szerint a vá rosban tartózkodó csapatoknál megbomlott a fegyelem, ugy hogy napról napra véres zendülések veszélyeztetik a közbiztonságot Az itteni hadosztályt ujabb had osztállyal cserélték fel, híogy a katasztrófális ren^ detlenségnek lehetőleg még elejét vegyék Bé kés^/ulán egy román katonai parancs került ké t»e, melyet a nagyváradi városparancsnok bocsájtoií ki s amelyben azzal fenyegetődzik hogy ha a rend nem áll helyre, ágvuval fogja lövetni a várost Ezekhez a magunk részéről csupán annyit füzünk, hogy a Magyar Távirati Iroda legutóbbi jelentése szerint ezen a hirek mm nyertek meg erősítést. Mindenesetbe túlzottak és még inkább koraiak, de bizonyára nem minden alap nélkül valók. Hog/ a román hadseiegben a fegyelem nem áll valami erős lábon, tudhatjuk még abból az időből mikor a nyakunkon voltak. Amellett magában bent Oláhországban egyre nő az elégedetlenség A parlamenti életet teljesen megbénították s a katonai kormány diktál. Az erdélyiek kormányzótanácsát megszüntették Igy megfosztották őket minden autonómiától, holott ígéreteikben a csatlakozáskor ezt biztositouák számukra. A háborúban elszegényedett és ki merült népet a földosztással hitegették s most, hogy beváltásra kerülne a dolog, nem adnak nekik semmit Ennek a „földosztásnak" az alap* ját ugyanis főleg az a terület alkotta volna, me lyet ki kellete üriteniök Most hogy Oláhország nem nyúlhat a Tiszáig, nincs felesleges föld tehát nincs földosztás se. Emiatt nagyon izga tott a hangulat a parasztságnál S az alsó réte gek erjedése következtében a kormány nem meri leszereitet ii a hadsereget, amelyet pedig már be­jelentett Igy egyik maga után vonja a másikat. Ha a mostani hirek ebteen a túlzott formájuk­ban még koraiaknak is bizonyultak, tisztára csak idő kérdése, mikor válnak valóra Még várni kell. De egy bizonyos Hogy is mondja az an­gol költő : „Vaiami bűzlik Dániában " iiiüEill — Ügyeletes gyóg sz»rtér E hé­ten vasárnap déltől — vasárnap délig a Ba­dics és Rad -teie patikák tartanak szolgá­latot. — Tanác ülés A folyó hó 16 án tartott ta nácsülésen a következő ügyeket tárgyalták : Ipar igazolványt nyertek hatan, egyet elutasítottak A szegényházba felvettek egyet A volt Zsilinszky féle bérletet a helybeli katonai parancsnokság nak adták ki holdanként 150 koronáért Epitési engedélyt nyertek hárman. A tanács elhatározta, ho^y a városi bérház lskóinak felmond, minthogy a rendőrség államosítási következtében ezekre a helyiségekre szüksége van — A vármfiijve köznvülese folyó hó 29 én fog megtartatni Két legfőbb pontja lesz a köz­gyűlésnek : 1. A főispán kormánybiztos beikta tása 2. Alispáni jelentés a közállapotokról. Mintegy 100 halaszthatatlanul fontos ügy ma­rad a rendes közgyűlésre Ezek között a köz­úti és a háztartási költségvetés és a vármegyei albizot'.;ágek megalakítása. — Eljegyzések Lapuj tői és ábrámfalvi Bubla Magda (Orosháza) és Kertézz József gyógyszerész (Békéscsaba) jegyesek. Minden külön éitesités helyett. Ifj. Sáró Pál (Békés) eljegyezte Névery Bö zsikét (Gyula). — Meflhcsszabitották a pénzlebélyegzés ide­jét. A m kir. pénzügyminiszter táviratilag érte­sítette Békéscsaba városát, hogy a bankjegyek lebélyegzésének határidejét a békéscsabai kör­zetre kivételesen április 25-ig bezárólag m*g­hosszabitotta Román bélyegzésü bankjegyek, ha igazoltan a körzetben lakó felek tulajdonát ké pezik. dpri'is hő 20 tg elfogadtatik. Április 25 • én tul utólagos felülbélyegzésre bankjegyek — az idegen bélyegzésü bankjegyek kivételével — a körzetben április 26 ától április végéig 10 százalékos dij fizetése ellenében és május 1 tói május 5 ig bezárólag 20 százalékos dij fizetése ellenében fogadhatók el. — Menatváltozás a Máv. vonalain Közöltük már a vonatok menetidejét Mint a szegedi üz­letvezetéséitől értesülünk, a vonatok menetide jében némi változás állott be és pedig Buda pes fról, a nyugali pályaudvarról indul reggel 7 óra 50 percKor, Békéscsabára érkezik délután 2 óra 50 perckor. Békésc?abáról indul délután 12 óra 53 perckor. NyugaH pályaudvarra érkezik este 8 óra 15 perckor. A vonatok hétfőn, ked den csfitőr őkön "s szombaton közlekednek. — Uj föszolgabirfk a menyiben Zilahi Kiss Jenő főispán— mint értesülünk— már kinevezte az uj főszolgabirákúí Eszeúnt orosházi fészolga ­biró Popovia Viktor, as eddir-i szeghalmi fő szolgabíró les? Dr Konkoly Tinamér, az oros­házi járás eddigi főszolgabirája vif-zatér a vár­megyéhez és megyei főjegyző lesr. Dr. Vangyel Endre, az eddigi h. Í3jeg/ző, a < .diai járás fő­szolgabirája lesz Szeghaiomra pedig Kiss László, a volt csabai fős'olgabiró leit kinevezve. A többi járásokban a régi főszolgabírók maradnak. — Esküvő. Klein Hemik békéscsabai órás és ékszerész ma vasárnap tartja esküvőjét Wein< berger Mór békéscsabai órás és ékszerész leá­nyával Erzsikével (Minden külön értesítés helyett) — Adomány Weinberger Mór és neje Erzsike leányuk házasság/a alkalmából a Békéscsabai Nőcgyletnek a Békéscsabai izr. Nőegyle fnek, a Leánykiházasitó Egyletnek, a Stefánia-Szövet• ségnek és a Hadiárvák részére 109—100 K t adományoztak. Az összeget rendeltetési helyére juttattuk — Felhivás. Felhivatnak azok a békéscsabai gazdák, akik az idén a sarkadi cukorgyár ré­szére cukorrépát óhajtanak termelni jelentsék be az általuk bevetendő terület nagyságát a városi népjóléti hivatal 3 számú szobájában Chrisián népjóléti intézőnél A termelés feltételei a kő­vetkezők : A gyár fizet a szokásos 5% os túlsúly levonása után fennmaradó tisztasulyu répa mé­termázsájáért 87 koronát, ezenkívül minden be ­vetett és megmunkált kat hold répaterület után 10 kg cukrot kap ingyen a termelő és pedig kat hoHankint 5 kg ol hogyha a répa kikelt s kellfen be lett munkálva és ki lett egyeselvt, a másik 5 kg. ot pedig az összes répának be­szállítása után. M'nthogy a cukorgyár mostan már fehér cukorral nem rerdelkezik, az első 5 kg ot sárga cukorban fogja a gyár kiadni. A vetéshez kiszolgáltatandó répamagért kilogram­monként 30 koronát fog a gyár felszámítani. Miután a gazda a cukorrépa termeléssel igen na^y jövedelmet bktosithat magának, ajánljuk ezt a felhívásunkat m : ,den okosan gondolkozó gazda figyelmébe Tánctanfolyam a Vigadóban. Várady Izsó, az országos hitű táncművész f. hó 20 án kezdi meg a tánct?.niHst a Vigadó nagytermé­ben. A tanítás két csopoiua oszlik és pedig délután 5 órakor a ?verm ekek este 7 órakor pe­dig a felnőttek részére leiratkozni még min­dig lehet Várady Izsdnál, v?£,y a »Corvina" köny vkereskec' ésb en. — Kössön tnyilvánilis. Weinberger Mór csa­ládi örömünnepén leánya esküvője alkalmából a szegényekről megemlékezve a Nőegyletnek és a Stefánia Szövetségnek 1C0-100 K-t ado­mányozott. Az ifjú párnak állandó boldogságot kívánva, az adományokért hálás köszönetét fejezi ki az elnökség. — A Jurnyik C'rVu'z Csabán. Pár nap óta ismét városunkban taitózkodik Jrrnylk bácsi a kitűnő kis truppjával. Dacára annak, hogy a vörösök minden betanított állatát elvitték, olyan élvezetes és változatos műsort állit össze amely bátran vetekedik a nagy városok arrivé cirkuszai­val. A minden tekintetben érdekes, 15 számból álló műsorból két attrakció emelkedik ki maga­san : a Glima légcsoport és Jurnyik a kislányai val, akiknek méltó helyük a pesti és külföldi artista színházban volna. A kitűnő estéket sok jókedvvel fűszerezi a két ügyes bohóc, sok-sok kedves mókázása.

Next

/
Thumbnails
Contents