Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-07-10 / 54. szám

Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 54-ik szám. Csütörtök, julius 10. BEKESME6YEI KÖZLÖNY Telefon-szám; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. EltOFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre <3 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lebet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; 8ZIHE1LSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Teleion-«im 7 Perenc József-tér, 20. sz. ház, hova • hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben Hzetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Meddő nyár. BékéaoBaba, julius 9. Még nem haladtunk elő ebben a nyárban oly előre, hogy már most felállítsuk a mérleget, — de az bizonyos, hogy az óhajtott gazdasági veszedelmet ez a nyár se hárítja le rólunk. Hiszen igaz, helyenként a csodálatos időjárás ellenére elég jó termés van, de még ha e részben nagyobb termés lenne is, amig a közgazdasági feszültség tart, addig jó napokról, a gondok oszlatásáról nem beszélhetünk. Igazán meddő nyarunk van, melyben reményeink meghalnak. És valami fásult közöny fog karjai közé. Ami talán minden bajnak okozója, a balkáni veszedelem tovább tart. Az egymással szövetkezett államok most már a koncon, — ami előre volt látható, — összevesztek és a töröktől elfoglalt vitás területen folyik a vér. De a mi vérünk is folyik. És ha csendes nézői is vagyunk a háborúnak, azért gazdasági veszedelmét szörnyen érezzük. Máskor a nyárnak ezen a táján már meg volt az aratás billansza és a pénzintézetek megnyitották az olcsó hitel zsilipjeit. Most még azok a hitelintézetek is zsilipet zárnak, amelyek eddig, habár vékonyan, a hitelnek némi kis erecskéjét áteresztették. Semmiféle vállalkozás nem lendülhet fel abból az egyszerű okból, mert semmire nincsen pénz. A jelzálogpiac terén vagyunk a legrosszabbul, hiszen zálogleveleink egész Európa pénzhiánya következtében visszaözönlenek és jelzálogbankjaink kénytelenek tőkéjüket felhalmozni, hogy a beözönlő papírokat visszaváltsa. Ezért a vidéki takarékpénztáraknak visszleszámitoló intézetei nincsenek. És az a tőke, melyeket ők forgatnak, már régen ki van helyezve. E mellett a hazai betétek nem szaporodnak. Hiszen a drágaság úgyis az igényeket szállítja le. S mégis az emberek gondja súlyos, kivezető pedig ma nincs belőle. Széli Kálmán a hazai pénzintézetek országos ülésén, jóllehet nem akart Hióbként vészhireket pengetni, — maga sem tudja, hogy egyhamar a mai közgazdasági feszültség változik-e, enyhébb lesz-e? Pranger, az osztrák magyar bank magyar származású vezértitkára nem tud egyéb kivezetőt a közgazdasági veszedelemből, mint azt, hogy a magyar középosztály fokozza le igényeit a minimumra. És ha két ilyen közgazdasági kapacitás ekként nyilatkozik, ki az az optimista, aki hisz a viszonyok gyors változásában. Erről szó sincs! Méltán Írhattuk tehát cikkünk ciméül, hogy meddő nyárban vagyunk, amelyben a közgazdasági viszonyok változását váró reményeink épen ugy elfagytak, mint ahogy az áprilisi fagy tönkre tette gyümölcsterméseinket. Ilyen viszonyok között hálás dolog lesz a Pranger eszméjére visszatérni és a legszigorúbb takarékosság elvét ( emlegetni. Hálás dolognak ez semmi j esetre sem mondható, de viszont fe| lette szükséges és kötelességét mulasztja a közvéleménynek minden or• gánuma, amely ebben a meddő nyár| ban épen a legszükségesebb takarékosság elvét nem emliti. A takarékosság elvének azonban fő megvalósítója a magisztrátus, amely a piaci viszonyok javításában tervszerű és egymásután való itnézkedéseket tehet. Elvárjuk ebben a nehéz közgaz, dasági helyzetben a magisztrátustólhogy a közlakosság megélhetési viszonyaiban ennek segélyére siet. Ma már elmulaszthatatlan, hogy a mi vá_ rosunknak is legyen közélelmezési politikája és hogy mindent megtegyen, a legszükségesebb táplálékok minél olcsóbb megszerzésében. De ez magában még csak fél megoldás. Igazában a mai nehéz időket csak azok élik át válság nélkül és számithatnak a jobb idők erőduzzadására, akik ebben a nehéz időkben minden irányban a legszigorúbb takarékossággal rendezkednek be. Hogy a mostani meddő nyár ne sokáig tartson, arról épen a dolgozó társadalom nyugodt magatartása, takarékossági szelleme és bizva-bizása segíthet. Gyula és a katonaügyi kiadások. Felirat a képviselőházhoz. Az uj véderőtörvény több szempontból egészen más helyzetet teremtett. Különösen a katonasággal rendelkező és a katonabeszállásolást ellátó városok terheit emelte. Pedig az anyagiakban egyébként is szűkölködő Gyulára azelőtt is nagy terheket rótt a katonaság A rendes terheken kivül most még rendkívüli terheket is vállalt magára. A mult évben tudvalevőleg ráijesztett a hadvezetőség, hogy az ezredtörzset átteszi Aradra, mert Gyulán nincs megfelelő laktanya ós nincs megfelelő gyakorlótér sem. Gyula mindent elkövetett akkor, hogy a hadvezetőséget más elhatározásra birja. Mozgósította befolyásos barátait, ezenkívül határozott ígéretet tett arra nézve, hogy uj laktanyát ópit ós megfelelő gyakorlótérről is gondoskodni fog. A ;laktanya építéssel még hallgat, a gyakorlótérről azonban gondoskodott egy nagy legelő terület bórbevótele által. A laktanya építése nagyon sokba kerül ós bizony nem lehet tudni, hogy Gyulának mikor lesz rá pénze. Hiszen most is nagyobb kölcsönt kellett felvennie a városháza újjáépítése, illetve nagyarányú kibővítése miatt. Ilyen viszonyok között érthető, hogy Gyula a rendes katonai terhek csökkentése mellett foglal állást és annak érdekében mindent elkövet. Erre jó alkalom kínálkozott a legutóbbi, szombati, közgyűlésen. Akkor ugyanis egy körirat került a képviselőtestület elé. Pécs város körirata volt az, amelyben felhívja Gyula figyelmét arra a körülményre, hogy a katonabeszállásokról és egyéb kapcsolatos kiadásokról szóló törvények ós szabályok eddig is tetemes anyagi áldozattal jártak, tetemes terhet róttak a laktanyával rendelkező városokra. Ezeket a terheket meg sokszorosan, hatványozott mértékben súlyosbítja az uj véderőtörvény. Felhívja Pécs városa Gyulát is arra, hogy e nagy terhek ellen védekezzék ós kövessen el szintén mindent azok csökkentése érdekében. A képviselőtestület méltányolta a Pécs város köriratában foglaltakat ós elhatározta, hogy felir a képviselőházhoz az elévült és a mai viszonyok közé már egyáltalában be nem illő törvények ós szabályok módosítása iránt. A katonabeszállásolásért még ma is csak annyi térítési dijat fizet a katonai kincstár, mint évtizedekkel ezelőtt. Pedig azóta a viszonyok óriásit változtak. A feliratban kérni fogja Gyula képviselőtestülete, hogy az állandó ós átvonuló beszállásolásokórt, valamint az előfogatokórt fizetett csekély térítési dijakat a mai ár-, bér- ós pénzviszonyoknak megfelelőkópen módosítsák. A feliratban megemlíti Gyu'a már az uj laktanyát is, amely csak a pénzviszonyok javulása után fog felépülni. Gyu'.a a laktanyát egyelőre 25 évre adja át a katonaságnak, de azért annyi térítési dijat, illetve bórt követel, hogy abból a laktanyába beruházott tőke törleszthető legyen. Ilyenmódon a laktanya nem kerülne pénzébe Gyulának, mert a felveendő kölcsön annuitását a katonai kincstár fizetné. így építkezni 1 nem nehéz. Nem hisszük azonban, hogy Gyulának ez a kórelme teljesítésre ' találjon. Különben is ez specialiter Gyulára tartozik ós nem való a Pécs Hazánk, a lovas nemzetIrta: Báró Podmanlozky Gyula. A mai Magyarország területén a lótenyésztésnek már a hunok, avarok és magyarok betörései előtt is jelentékeny szerepének kellett lenni, az ország fekvése, a föld termesztése s azon körülmény, hogy területe legnagyobb része mar a természet szerint is termelésre ós állattenyésztésre utalta a rajta élő lakosokat. Alig vonható emellett kétségbe, hogy ezen területen már a keletről beindult törzseknek megjelenése előtt is a könnyű és szívós plkotásu Jófajta volt az uralkodó, mert e fajtának használatára voltak utalva már a lakosság gyérsége mellett ugy gazdálkodási, mint érintkezési szempontból is, mert nagy távolságokkal kellett szácco'niok. Legnagyobb befolyást kellett azonban gyakorolni a lótenyésztésre a magyarok megjelenésének, kik lovas csapataikkal nemcsak hazánk mai területét, de egész közép Európát ós a keleti Ottomán-birodalom határait is elözönlötték s éppen lovaik gyorsasága és kitartása által lettek félelmetessé, mindenütt hamarabb megtudván jelenni a képzelt időnél s mindenütt győztesek maradván, a nehéz lovakon ellenük vonult csapatok felett. Képzelhető ugyan, hogy harci kalandozásaik alatt ugy a nyugaton, mint a keleten is sok lovat ejtettek zsákmányul, de az fel nem tehető, hogy a nyugatról zsákmányolt nehéz lovakat tenyésztésre használták volna, mert ezek sem harci, sem gazdálkodási foglalkozásuknak ós modoruknak meg nem felelhettek s az ily módon szerzett lovak tenyésztése valószínűleg egybeolvadt az eredeti magyar lóval. * Képzelhető, hogy a tatárjárás e téren is nagy pusztítást végzett, azonban fel kell tennünk, hogy a tömérdek legelő és rétség mellett a hiány csakhamar pótolva lett. Amennyiben a tatárdulás folytán tatárlovak is maradhattak az országban, ez a fajta szempontjából — mint azonos fajta — bajt nem képezhetett. Bizonyosnak vehető tehát, hogy az Árpád-származásuak uralkodásának tartama alatt a lótenyésztés nagy mérvben űzetett, valamint kétségtelen, hogy a tenyésztett lófajta a honfoglalással behozott keleti vért képviselte, részben pedig abból képződött. A fentieket igazolja ama tény, hogy a tihanyi apátság (Szent Benczés-rend) jelenleg is fennálló ménesének hiteles adatok alapján I. Endre király 1052 ben 34 darab mént ajándékozott, tehát ott már abban az időben is foglalkoztak nagyban a lótenyésztéssel. Az árpádházi királyok kihalta után, amennyiben a külfölddel történt érintkezés mindinkább előtérbe lépett és a külháboruk viselésének egész sora megkezdődött, már inkább feltehető, hogy az ország lótenyószete is nagyobb változásoknak volt kitéve. Ha az említett események befolyását tekintjük, elsősorban az Itáliába tett megjelenés ós hadjáratok befolyását kell fontolóra venni. Hogy a közép- és dólolasz földre bevonult magyar seregek hazatértük után sz olasz kulturának bizonyos részét elsajátították, ezt tudjuk a történelemből nem vonható tehát kétségbe az sem, hogy egyúttal az ott talált állatfajtákból is hoztak magukkal, p. o. a bivaly és a szamár e hadjárat utján lett az országba hozva, mit tanúsít ezen állatok magyar elnevezése, mi az olaszhoz hasonló »il semare" = teherhordó állat, inkább öszvér, ebből keletkezhetett a „3zamár elnevezés („il buffalo" — nálunk „bivaly"), e szerint kétségtelen, miszerint onnan lovakat is hoztak magukkal s ez annál hihetőbb, mert az olasz származású fejedelmek, ha másra nem, tehát diszfelvonulásokra bizonyára szivesebben használták a szemre termetesebb, úgynevezett diszes járású olasz (nápolyi név alatt ismert) lovat. A XV. században kezdődő és egész a XVII ik század legvégéig tartoft háborúskodás a török hatalommal, a ló létszámát illetőleg bizonyára érzékeny sebet ejtett az országon, másrészt azonban nem lehet tagadni, hogy a lófajta minőségét illetőleg a török hódoltság következtében csak nyert az ország lóállománya. Tudjuk ugyanis, hogy a török foglalás alatt egyes török csapatok bizonyos vidékeket majdnem mint telepesek szállották meg s vannak tájak, melyek egy egész századon át következetesen meg voltak szállva a törökség által s minthogy tudjuk azt is>, hogy a török lovasság majdnem kizáró'ag méneket használt harci lovakul — feltételezhető, hogy ezen méneknek a tenyésztésre való használata nem tartozott a ritkaságok közé. Ezt világosan megerősíti még a mai napig is a nép birtokában levő lóanyag, mely mindazon vidékeken, ahol török huzamosabban tartott csapatot, a turkomán ló jellegét viseli magán. A régi nagyszámú erdélyi ménesek kiváló anyagjuk legtöbbjének származása a turkámon, illetve rrab vérre vezethető vissza s ennek, valamint Erdély fekvésének volt tulajdonitható, hogy tetszetős külem ós szívósság szempontjából e ménesek anyagja a legelső helyet foglalta e' hazánk lótenyésztésében. A mint a XV., XVI. és XVII. század eseményei az ország lóf aj tájára nézve annyiban voltak befolyással, hogy a turkomán vér tért nyert, éppen olyan hatása lett az országos lótenyésztésre nézve a XVIII. században azon körülmény, hogy a nagyobb ós jelesebb ménesekben a spanyol vér lett alkalmazva. E mellett szól ama körülmény, hogy hazánk régi ménesei legtöbbjében a XVII. században spanyol vórü fedező mének használtattak, mert e század elején és közepe táján a főrendek és nagybirtokosoknak kedvezendő az uralkodó háznak spanyolországi birtokairól egyeseknek jelentékeny számú mén ajándékoztatott s ily célból tekintélyes számú andalusiai ló is vásároltatott. Nem csoda,hogy az általános Ízlésnek hódolva a magyar főurak ós méntulajdonosok is Európában, Angliát kivéve, lábra kapott tenyésztési irányt követték s a diszfelvonulásokra s iskola lovaglásra minden esetre előnyösen használható spanvo! fajtát kegyelték. Mig tehát a XVIII. században a főúri s igy jelentékenyebb ménesek fajta jellege az ertdeti fajtától s; spanyolhoz idomult, addig a nép kezén levő anyag — kivéve a német gyarmatokat, megőrizte régi alakját ós eredetét, de gondatlan ós mostoha kezelés folytán anynyira törpült, hogy hadi célokra vagy úgynevezett hintós vagy igás szolgálatra — edzettsóge ós jó vére dacára sem lehetett feltétlenül alkalmazni — mely körülmény az ország lótenyésztését komoly veszély elé terelte. Ezt látva támadt a század felé azon eszme, hogy a kormány az általános tenyésztés érdekében állami méneseket illetve telepeket alapit.