Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám
1913-11-30 / 95. szám
Békéscsaba 1913 nov. 30 BÉKÉSMJEGYEI KÖZLÖNY 3 állítását pedis már elhatározta a képviselőtestület ? K o r o s y László főjegyző kijelen tette, hogy a hídmérleg felállítása pénzhiány miatt késett eddig. Dr. Molnár János árvaszéki ülnök állásáról lemondott, mert ügyvédi irodát nyit. A közgyűléshez végkielégítésért folyamodott. A tanács azt javasolta, hogy a közgyűlés vegye a lemondást tudomásul és fejezze ki dr. Molnár Jánosnak négy éven át kifejtett szorgalmas, eredményes működéséért jegyzőkönyvi elismerését, azonban végkielégítést ne adjon. Pollák Arnold szerint méltányosnak kell lenni. Ha mások kaptak végkielégítést, megérdemli dr. Molnár is. Javasolja, hogy 400 koronát szavazzon meg számára a képviselőtestület. K o r o s y László főjegyző a tanács javaslatát pártolja. O nem barátja a végkielégítéseknek. Különben is dr. Molnár csak 4 évig volt a községi tisztviselők sorában. Már csak ezért se tarthat igényt végkielégítésre. P o i 1 á k: Egyforma mértékkel kell mérni. Dr. Hollánder Lipót és Varga András felszólalása után a képviselő testület elfogadta a tanács javaslatát. Miklósy Gábor színigazgató világítási és fűtési segélyért folyamodott. A világítás ügyében a villanytelepi felügyelő-bizottság fog határozatot hozni, a fűtéssel azonban a képviselőtestület foglalkozott. Zahorán Pál gazdasági intéző kiszámította, hogy a szinház fűtése körű.belül 1692 koronába kerül a szezon alatt. Tehát annyit kellene adnia a községnek. Pollák Arnold szerint nem kell adni semmit a direktornak. Úgyis felemelték a helyárakat. Futja abból a fűtésre. L i p t á k L. Pál hasonló értelemben szólalt fe). Korosy László főjegyző annak a véleményének ad kifejezést, hogy legalább az eddigi segítséget, mintegy 300 koronát adja meg a képviselőtestület. Ez a nézet aztán nagy nehezen elfogadásra talált. Néhány kisebb fontosságú ügy elintézése után a közgyűlés véget ért. A bányakerületi ág. ev. püspök Csabán és Orosházán. Fogadás a vasútnál. Jó néhány éve püspöke az ág. evangélikus bányakerületí egyházmegyéknek Scholtz Gusztáv, budapesti lelkész. Azonban a nagy egyházkerület személyi és egyházközigazgatási teendői annyira lekötötték, hogy eddig nem szakithatott magának időt a népes békésmegyei ev. egyházközségek meglátogatására. Az egyházak, a hivek fájlalták hogy egyház kerületük püspökéhez nem volt szerenpséjük s igy kétszeres most az örömük Scholtz Gusztáv látogatása fölött. Hónapokkal előbb ugy volt, hogy a püpök a békésmegyei ev. egyházközségek látogatását Szarvassal kezdi meg, azonban ott a lelkészválasztással kapcsolatosan olyan helyzet keletkezett, hogy egyáltalán nem opporlunus abba a püspököt személyesen bele vinni. Remélni lehet, hogy a lelkészi állás betöltése után Szarvason is helyreáll az egyházközségben a béke, akkor majd oda is ellátogat a püspök. Scholtz püspök és Zsigmondy Jenő egyházkerületi világi felügyelő Orosházával kezdték meg egyházlátogatásukat és pedig azért, mert ma vasárnap ünneplik Pusztaföldvár ev. hivei egyházuk ötvenéves jubileumát és tartják uj, csinos templomuk felavatását. Erre a jubileumra és felavatásra hivták meg és kérték fel a bányakerületi püspököt, aki, mivel a hivek és egyházközségek gondozása első és magasztos hivatása, készségesen tett eleget a földváriak kérelmének. A püspök ós egyházfelügyelő Orosházára való utazásukban a délelőtti 11 óra utáni gyorsvonattal érkeztek Csabára. A csabai ev. egyházközség tudomást szerezvén erről, elhatározta, hogy üdvözli a püspököt. A vasúti állomáson, jóval a vonat érkezése előtt megjelentek a lelkészek: Szeberónyi Lajos, Korén Pál, Csepregi György, Linder Károly, a hatóság részéről Kiss László főszolgabíró, Korosy László főjegyző, a főgimnázium tanári kara Bukovszky János igazgatóval, az elöljáróság, Orosháza ev. egyházi küldöttsége Bikády Antallal az élén és nagyszámú érdeklődő közönség. A gyorsvonat csekély késéssel érkezett az állomásra. Nemsokára láthatóvá lett Scholtz püspök zömök alakja, Zsigmondy felügyelő és Keviczky László társaságában. Elsőnek a vármegye közigazgatási hatóságának nevében Kiss László főszolgabiró üdvözölte a püspököt és felügyelőt, kívánva, hogy magasztos hivatásuk teljesítése közben érezzék magukat a vármegye területén boldogoknak. Csepregi György espares a békéscsabai egyházközség és lelkésztársai nevében testvéri szeretettel mondott Isten hozottat a püspöknek. Majd Bikády Antal országgyűlési képviselő és egyházfelügyelő fogadta az oroházi ev. egyház nevében a püspököt, biztosítva arról, hogy küldőik igaz szeretettel várják körükbe. Scholtz püspök minden egyes üdvözlésre külön röviden válaszolt. Jól esik szivének a nem várt üdvözlés ugy a hatóság, mint az egyházközség részéről. Őszinte köszönetet mond érte. Hogy Orosháza községe már oly meszszire előre küldte üdvözlőit, e tényből az igaz magyar vendégszeretetre gondolt. Szívesen jött közébük és hiszi, meg van győződve arró), hogy Orosházán a hivek szivét betöltő dicsérendő lelki ós egyházi élet egyre csak fokozódni fog. A püspök és felügyelő szívélyesen búcsúzva a csabai üdvözlőktől, vonatra ültek, hogy Orosházára utazzanak. Orosházán. Lobogódiszt öltött a község főtere ós pesti utcája. Jóval 12 óra előtt tnár nagy rajokban vonult ki a közönség a vasúti állomásra, a püspök fogadására. Negyven tagu bandérium, a fogatok hosszú sora, a hatóság, a község elöljárósága. Már elmúlott egy óra, mikor a csabai vonat befutott az állomásra. Nagy éljenzés hangzott fel, midőn a püspök az orosházi küldöttség tagjaival a kupéból leszállott. Bulla Sindor egyházfelügyelő mondott szívélyes Isten hozottat az egyház vendégeinek, majd pedig Torkos Kálmán főjegyző igen szép beszéddel az Alföld munkás, a vallásosság ós haladás érzetétől áthatott lakosságú község közönsége nevében üdvözölte a szeretettel várt vendégeket. Scholtz püspök válaszolt az üdvözlésekre. Örömmet jött Orosházára, a magyarországi ev. egyetem e virágzó egyházközségébe. Alkalma lesz most mind irról a jóról, szépről, miről eddig írásos jelentések alapján vett tudomást, személyesen meggyőződni, az egyház | híveivel megösmerkedni. A bensőséges fogadtatásért őszinte köszönetet mond. A püspök Bulla felügyelővel a vá: ros négyes fogatára ült s elől a ban! dóriummai, impozáns volt bevonulása : a községbe. Az ev. templom előtt, a I papság ós prespiterium ólén Kovács j Andor igazg, lelkész fogadta a püspököt. Majd felzúgott az orgona ós a zsúfolásig megtelt templomban felhangzott a bevezető ének. Ennek elhangzása után a püspök lépett az oltárhoz és lélekemelő ima után megáldotta a gyülekezetet, majd ismét ének következett. Szombaton reggeli istentisztelet után presbyteriumi közgyűlés volt, melyen a püspök is jelen volt. Majd küldöttségeket fogadott a püspök. Eléje járult a főszolgabiróság, járásbíróság, a község, adóhivatal, az összes testületek és egyletek. A püspök adott válaszaival és szeretetreméltó egyéniségével teljesen meghódította Orosháza közönségét. Kitűnt ez a déli egy órakor az Alföldszállóban tartott banketten. Részt vett azon Orosháza közönsége valláskülönbség nélkül. A kölcsönös szeretet igaz hangján éltették a püspököt és Zsigmondy felügyelőt. Három óra után a püspök ós a felügyelő kocsira ült és a bandériumtól kísérve, átutazott Pusztaföldvárra, hol szintén ünnepélyesen fogadták. Holnap ott is egyházi közgyűlést tart, majd istentisztelettel felavatja az uj templomot. A csabai tűzoltókról. Vita a közgyűlésen. Csütörtökön délelőtt egészen váratlanul parázs vitát provokált Csaba közgyűlésén a tűzoltóság. Dacára annak, hogy a tűzoltóság a leghasznosabb, legüdvösebb intézmények egyike, sok az ellensége, vagyis inkább kritikusa mindenfelé. A tüzekhez sohse vonulhat ki elég korán. Talán ha már a tüz kitörése előtt is a helyszínén teremne, akkor is késő volna. Ha lassan vonulnak az is baj, ha gyorsan az is baj, ha elalszanak, baj, ha ébren vannak, baj. Egyszóval a tűzoltókkal, akármilyen buzgók legyenek is, soha sincsen teljesen megelégedve a közönség. Nyilvánvalóvá lett ez a csütörtöki közgyűlésen is. Szóvá tettek egy tüzesetet, amely kedden délután törtónt. Mindenki látta, tudta, hogy sűrű köd volt, mindenki gondolhatta, hogy olyan időben a toronyőr nem láthatja meg mindjárt a tüzet, tehát nem adhat kellő időben jelt,-— mégis jónak látta a képviselőtestület néhány tagja, hogy a tűzoltóságon elverje egy kissé a port. A havi jelentések kapcsán került erre a sor. Pollák Arnold említette fel, hogy a legutóbbi tüzeset alkalmával nem volt jól felszerelve a tűzoltóság. Egy cső megrepedt. Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy a tűzoltók nem tartják rendben a szereket, vagyis kötelességüket elhanyagolják. A keddi tűznél is kósŐD jelentek meg, mikor csaknem leégett a tető. Felkiáltások: A toronyőr későn adta meg a jelt! Korosy László főjegyző: Rossz szokásuk az embereknek, hogy szeretnek kontárkodni. Például a világon orvos van legtöbb. A tűzoltóság dolgaiba is szeretik magukat beleártani egyes emberek. A tűzoltóknak annyi a kritikusa minden egyes esetben, hogy meg se lehet számlálni. A tűzoltóság a legutóbbi esetnél is kellő gyorsaságot fejtett ki. Saját szemével látta, hogy két perc alatt mindegyik kocsi készen állott az indulásra. De későn jött a jel a nagy köd miatt. Azt megengedi, hogy roszszak a tüzoltószerek. Ha ez igy van, meg fogja vizsgálni és majd megteszi a szükséges intézkedéseket. Kiss László főszolgabiró: A tüzrendészeti szabályrendelet intézkedései között a legfontosabb az, hogy minden városban vagy községben megfelelő tüzoltószereknek kell lenni. A községeknél azonban nehéz ezt végrehajtani. Mert például, ha ő elrendelné, hogy a község tökéletes szerszámokkal lássa el a tűzoltóságot, bizonyosan Pollák volna az első, aki a költségek ellen szavazna. Kritizálni könnyű. A múltkor ő próbagyakorlatot végeztetett a tűzoltókkal a vásártéren ós az kitűnően sikerült. Azonban fejleszteni kell a tűzoltóságot mégis. Más szerek kellenének és szakképzettebb legénység, akkor nem volna semmi baj és nem hangzanának a panaszok. Ha azt akarja a község, hogy teljesen modern képzettségű tűzoltói legyenek, képeztesse ki mindet a budapesti tüzoltótanfolyamon, ne sajnálja a költséget. A legutóbbi tüzeset alkalmával nem esett senkin nagyobb sóralem, a kár is megtérül, kár tehát ilyen kicsinyes ügyekkel tölteni az időt. Pollák Arnold megjegyzi, hogy ő barátja a haladásnak. Kiss László főszolgabiró : De sokan vannak, akik sajnálják a pénzt megszavazni valamely haladást jelentő intézményre, azonban kritizálni szeretnek, mikor baj van. Ezzel a felszólalással a vita befejeződött. kiváló bór- és lithinmos C gyógyforrás vtto- fi Mlyagtajaluál, kSszvénysü, cakartetsgGéptl, vfpfewsyaéi, emés^ t&ti & üapésl »*®nr§fc tmratjataái titfcf (után. tantortól vuaftBtonviijnfe. SCH1LTU ÁtOST 1 Egy csabai ifjú hadi találmánya. A Mannlicher mint gépfegyver. Egy nagytehetségű csabai fiatalember gyönyörű sikeréről kell az alábbiakban számot adnunk. A nagy alföldi róna sok kiváló talentumot adott már Magyarországnak ós a világnak. Ez a csabai fiu szintén azok közé tartozik, akinek nevét nemsokára emlegetni fogják találmányai róvón szerte széjjel a világon, mert olyan problémákon töri most is a fejét, amelyeknek a megoldása hasznára válik az egész emberiségnek. Mostani találmánya a hadsereget érdekli elsősorban. Olyan készüléket talált fel ugyanis, amelynek segítségével a Mannlicher fegyvert hamarosan géppuskává lehet átalakítani, tehát mindegyik katona annyit dolgozik a harcmezőn, mint most egy géppuskás osztag. Nagy hordereje van ennek a modern harcászatban. A nagyhorderejű találmány alkotója Kuhn József, K o h n Ignác csabai kereskedő fia, egészen fiatal emb9r, nincsen még 25 éves. Kuhn a csabai főgimnáziumban tett érettségit ós kezdetben a jogi pályát választotta Bér a matematikát ós rajzot nagyon szerette, gyenge szervezete miatt, nem akart a technikára menni. Egyik csabai ügyvédi irodában nyert az érettségi vizsga után írnoki alkalmaztatást és szabad id íjót itt azzal töltötte, hogy rajzolgatott ós hatalmas mértani számításokat csinált. Éppen egy ilyen alkalomkor jelent meg az ügyvéd egyik barátja az irodában, és látva, hogy a fiatal Kuhn aktamásolás helyett szám és rajz labirintus fölött töpreng, megkérdezte, mi a célja azzal ? — Fel akarom találni a vasúti kocsik önműködő kapcsolását — mondotta az ifju. És elkezdte az ügyvéd barátjának részletesen magyarázni rajza és számítása alapján találmányának reális voltát, oly meggyőzően, hogy az végre rászólott: — Kedves ifju barátom, miért tölti idejét ügyvédi irodában, jogi pálya helyett miért nem megy a technikára ? A fiatal Kuhn ismét gyenge szervezetére hivatkozott és arra, hogy. ezért szülei is ellenzik a gépészmérnöki pályát. E beszélgetés alapján az ifju még nagyobb buzgalommal folytatta számítási kísérleteit. A család barátai végre is eloszlatták a szülők aggod rt' a tekintetben, hogy a fiu egésze ros lenne a technikus pályu az ifju mégis csak beiratkozott a t <3ti műegyetemre, hol másfél évet te ^ akkor már három találmánya fö. ógezte az utolsó akadályok elhárítását. Budapestről a szászországi Mitwaida technikai főiskolájára ment s ott rövid tartózkodás után már találmányait akarta értékesíteni. E találmányok: önműködő vasúti kocsikapcsoló, önműködő távolsági- és önműködő sulymérő. A vasúti kocsikapcsoló találmányát felajánlotta a MÁV. igazgatóságának megvételre, erre azonban az nem volt hajlandó, igy Kuhn e találmányát a németországi vasutigazgatóság vette meg ós ott használatban