Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám
1913-11-27 / 94. szám
3ékéscsaba, 1913 nov. 30. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 S c h o 11 z Gusztáv püspök Z s i gi o n d y J*nő felügyelő kíséretében ovember 28-án, pénteken érkezik Béésmegyébe, ahol ünnepélyes fogadtaisára mindenütt nagyban készülnek, sabára a délelőtt fél Í2 órakor érkező udapesti gyorsvonattal jön meg Scholtz üspök, akit az állomáson az egyház üldöttsége fogad élén C s e p r e g i !yörgy esperessel. A világi hatóság épviseletében Kiss László főszolgairó jelenik meg a püspök fogadására, 'sabáról rövid itt tartózkodás után a éli személyvonattal utaznak el a püsök és a felügyelő egy küldöttség kiséetében Orosházára, ahol nagy ünnepórességgel fogadják őket. Az orosházi unepségek sorrendje a következő: November 28-án \ 1. Déli 12 órakor ivonulás a vasúti állomásra a püspök s felügyelő fogadására. 2. A vasúti állomáson üdvözlő besédeket mondanak az egyház részéről l u 1 1 a Sándor egy házfelügyelő, a közég részéről pedig Torkos Kálmán 3 jegy z A. 3. Ünnepélyes bevonulás a községbe. 4. A templom előtt üdvözlő baszóet mond Kovács Andor ig. lelkész. 5. Bevonulás a temp'omba istentiszíletre. Beszédet mond, imádkozik a yülekezettel s azt megáldja a püspök r őméltósága. 6. Délután fél három órakor fogadék az egyház nagy tanácstermében a isztelgő küldöttségeket. A tisztelegni kiánó küldöttségek az egyházi nagy talácsterem mellett levő két iskolaterem>en gyülekeznek. November 29én: 1. Délelőtt 9 óraíor istentisztelet a templomban. Egyíázi beszédet mond Kovács Andor g. lelkész. Megáldja a gyülekezetet mólóságos és főtisztelendő Scholtz Susztáv püspök ur. 2. Istentisztelet után egyházközségi közgyűlés. 3. Délután 1 órakor közebéd az ,Alföld"-szálloda nagytermében. November 30-án," vagyis vasárnap Pusztaföldvárra megy át Scholtz püs)ök az ottani uj templom felszentelése jéljából. Ott is nagy ünnepélyességgel ögadjek, mert Pusztaföldváron még lem volt püspök. Az olt lefolyó ünnepségek sorrendje a következő: November 29 én : 1. Délután 3 órakor az egyházi és politikai hatóságok, valamint az akkor érkező vendégek fogadtatása, a járási ós helyi politikai hatóságok részéről a község határán. 2. Ünnepélyes bevonulás. 3. Fogadtatás a lelkószlak előtt az 3gyházközség részéről. November 30 án: 4 A délelőtt 8 órakor érkező vendégek fogadása. 5. Délelőtt 9 kor gyülekezés a lelkészlakban ós az állami iskolában. 6. Délelőtt fél 10-kor búcsúzó istentisztelet a régi imaházban. 7. Délelőtt fél 10 kor ünnepélyes menet az uj templomhoz. 8. Délelőtt 10 töt 12 óráig ünnepi istentisztelet, külön kiosztandó istentiszteleti rend szerint. 9. 12—l-ig egyházlátogatási közgyűlés. 10. 1 órakor közös ebéd a polgári olvasókörben. Készülődés a csabai községi választásokra. Jelölő gyűlés a Népegyletben. Megírtuk már több izben, hogy december 11-én történik meg Csabán a megüresedett képviselőtestületi tagsági helyek betöltése. A választásnak már az előkészületei is olyan nagy port vernek fel, amilyenekre eddig még nem volt példa. Eddig csak a parasztpárt törődött a választásokkal, de most sorompóba lépett sz iparos- és kereskedővilág i?, amelynek érdekei kellő istápolásra nem találtak a képviselőtestületben. Az ő jelölijeiken kivül az önjelöltek egész raja nyüzsgött már pár héttel ezelőtt is. Nevek kerültek forgalomba és tűntek le ismét a rövid szereplés színpadéról, hogy helyet adjanak más, szintén rövid életű neveknek. Olyan emberek, akik ezelőtt teljesen közömbösek voltak a közügyekkel szemben, most nagyon szeretnének bejutni a képviselőtestületbe. Annyira szeretnének, hogy még áldozatoktól sem riadnak vissza. Vannak olyanok, akik sohasem voltak barátai, a parasztpártnak, sőt szidták folytonosan ós most beiratkoztak a Népegyletbe abban a reményben, hogy a Nópegyleti tagok hasra vágódnak a megtiszteltetéstől és rögtön kikiáltják városatyává. A Nópegylet vasárnapi jelölő gyűlése azonban ezeket a rózsás reményeket szerte foszlatta, mert bizony csak három próbás parasztpártiakat jelöltek ott. Az uj tagok közül egy sem került i kombinációba. A jelölő-gyülós azonban nem folyt le olyan simán, mint máskor szokott. Játszódtak le heves jelenetek, különö sen mikor a második és az ötödik ke- ! rületi jelölésekről volt szó. A második kerületnél K r a s z k ó Mihály, az ötödiknél pedig Harsan György provokálták a viharos jeleneteket. Mindkettő igazságtalan ós jogtalan támadást intézett a jelöltek ellen. Különösen az utóbbi szereplése volt ellenszenves a jelöltek előtt, akik a támadás dacára is ; lelkesen tüntettek a jelölt, P o 11 á k Arnold mellett. Már a kora délutáni órákban erősen gyülekeztek a Nép agyiéiban a szavazók. Egymásután érkeztek a fő- ós alvezérek, meg a közkatonák, ugy hogy rövid idő alatt zsúfolásig megteltek a Népegylot amúgy sem tágas helyiségei. A 3 órára kitűzött közgyűlést megelőzőleg a jelölő bizottság ülésezett P o 11 á k Arnold elnöklete alatt, akinek már abpos tréningje van a választások rendezésében. A bizottság mindenekelőtt megbeszélte a választási taktikát, aztán megejtette a jelölést. A bizottság ülésezése után Zelenyánszky Mihály ü. v. alelnök nagy érdeklődés mellett nyitotta meg a közgyűlést, amelynek egyetlen tárgya a jelölés volt. A jelölő bizottságnak erre vonatkozó javaslatát j Pollák Arnold előterjesztette, azután | pedig az elnök olvasta egyenkint a neveket. Mikor a második kerületre került a sor, felállott K r a s z k ó Mihály ós hevesen megtámadta dr. T a r d o s Dezsőt azért, mert néhányszor nem szavazott a parasztpárttal a képviselőtestületben. Dr. T a r d o s a jelen voltak élénk helyeslése közben indokolta meg néhányszor tanúsított külön állásfoglalását. Kraszkó támadásai tehát hatástalanok maradtak ós a közgyűlés Tardost jelölte. Az V. kerületnél H u r s a n György intézett személyeskedő támadást P o 11 á k Arnold ellen. Da ennek a támadásnak sem volt eredménye, mert a közgyűlés csaknem egyhangúlag jelölte Pollákot. A többi kerületben könnyen ment a jelöl; j, amelynek eredménye a következő : I. ker.: Rendes tag Kraszkó Mihály, póttag Kaczkó Mátyás. II. ker.: Rendes tag dr. Tardos Dezső, póttag Vandlik Mátyás. III. ker.: Nincs jelölve senki. IV. ker.: Rendes tag Zelenyánszky Mihály, póttag Hrabovszky Mátyás. V. ker.: Rendes tag Pollák Arnold, póttag Nóvák György. VI. ker.: Rendes tag Hursan György, póttag Martincsek András. VII. ker.: Rendes tag Zelenyánszky Mihály, póttag Orodán János. VIII. ker.: Rendes tag Dén József, póttag Bottá György. IX. ker.: Rendes tag Brüller Ármin, póttag Dohányos András. j X. ker.: Rendes tag Zelenyánszky Mihály, póttag Csjernyik Mátyás. A III. kerületben tehát nem állított jelölteket a Népegylet, mert ott nem | sok a parasztpárti szavazó. A küzdelem1 nek dr. Hollánder Lipót és ifj. \ Horváth Mihály között kell eldőlnie. Heves lesz a harc. A boldogult Áchim L. András pél' dájára Zelenyánszky Mihályt 3 kerület! ben is jelölték. Zelenyánszky a VII. ! kerületben Kiss László főszolgabíróval fog szembe kerülni, mert az ottani választópolgárok nagyobb része a népszerű főszolgabírónak szeretné juttatni Hol szavaznak ? I-ső vál. ker. Választási hely : Zsilinszky-u. 34. sz. a. ág ev. iskola, Molnár Márton tanítónál. II. vál. ker. Választási hely : Vozárik-u. 13. sz. a. ág. ev. iskola, Lipták Pál tanítónál. III. vál. ker. Választási hely: Orosházi-u. 27. sz. a. ág. ev. iskola, Mázán János tanítónál. IV-ik vál. kerület, Választási hely : Szarvasi-u. 13. sz. a. ág. ev. iskola, Lukoviczky Endre tanítónál. V. vál. ker. Választási hely : Sztrakau. 14. sz. a. ág, ev. iskola, Molnár János tanítónál. V. vál. ker. Választási-hely: Berényi-u. 29. sz. a. ág. ev. iskola, Laczó Endre tanítónál. VII. vál. ker. Választási hely: Luther-u. 1. sz. a. ág. ev. iskola. Galli János tanítónál. VIII-IX. vál. ker. Választási hely : Érzsébethelyi községháza. X. vá'. ker. Választási hely: Békéscsaba község nagyterem. Választók a következő tanyai lakosok : Nagy-Girendás, Gerendás, Kastélyi-szőlők, tanya 1100. számtól 2137. számig, Vandhát, Sikkony 2322. számtól végig. A községi választásoknál két nappal előbb, december 9-ón lesz a megyebizottsági tagok választása. Erre a vasárnapi népgyűlés szintén megejtette a a jelölést a következő eredménnyel: Megyebizottsági tag jelöltek lettek: I. kerületben: Kaczko Mátyás, Vandlik Mátyás, Kraszkó Mihály, Gálik András, Szekerka György. A II. kerületben nem jelöltek senkit. III. kerületben: Zelenyánszky Mihály, Kaczkó János, Hrabovszky Mátyás, Hursan János, Csjernyik Pál. IV. kerületben: Darabos János, Meliska János, Uhrin Pál, Martincsek András, Such Kálmán. A jelölés megejtóse után a közgyűlést Zelenyánszky Mihály elnök lelkes beszéddel berekesztette. A Népegylet jelölő gyűlése után, a Kereskedelmi Csarnokban is volt jelölő gyűlés, amelyen a polgárság minden osztályából sokan vettek rószt. A jelöltek a következők lettek : I. ker.: Rendes tag Zahoran (Fehér) János, póttag Medovarszky Pál. II. ker.: Rendes tag Kiszely Pál, póttag Csic3ely K Pál. III. ker.: Randes tag dr. Hollánder Lipót, póttag Horváth Mihály. IV. ker.: Rendes tag Tímár Endre, póttag Lepény Mátyás. V- ker.: Rendes tag Fekete Sándor, póttag Laurinyecz Ádám. VI. ker.: Jelölés nem történt. VII. ker.: Rendes tag Kiss László főszolgabiró, póttag Fekete Sándor. VIII. ker.: Rendes tag Wagner József; póttagot nem jelöltek. IX. ker.: Rendes tag Gajdács Mátyás ; póttagot nem jelöltek. X. kerületben jelölés nem történt. A Nemzeti Népszövetség a kerület mandátumát. A választópolgárság tájékoztatása céljából szükségesnek tartjuk újból leközölni, hogy az egyes kerületek mely iskolákban szavaznak. Népgyűlés Csabán és Orosházán. Több izben foglalkoztunk már lapunkban a Nemzeti Népszövetséggel, amelynek magasztos céljai épen ezért nem ismeretlenek olvasóközönségünk előtt. Lelkes, ideálisan gondolkozó, a magyar nép sorsának jobbulásáért küzdő, ós a magyar nemzet nagyszerű jövőjében bizakodó emberek összeállottak, hogy fellármázzák, szövetkezésre birják ennek a hazának minden polgárát. A nép helyzetének javítását tűzte ki célul maga elé a Népszövetség, amely tehát elsősorban gazdasági alapon álló szervezet. Erejét természetesen érvényesíteni fogja majd más téren is. Erre azonban csak akkor kerül a sor, amikor már hatalmas tábor gyülekezik a Népszövetség tündöklő háromszínű lobogója alá, amikor tthát véle számolnia kell minden tényezőnek. Most még a szervezkedés munkája folyik. Fiatal, lelkes lateinerek végzik ezt a fáradtságos munkát. Apostolokként járják be az egész országot, hirdetik a Népszövetség magasztos eszI móit ós toborozzák a híveket. Munkás! ságuknak már is meg van az eredménye, amennyiben rövid idő alatt több ezer ; derék magyar embert sikerült a Nép. szövetség katonáivá tenniök. Bókósmegyének is igen sok községében alakultak meg a Népszövetség helyi szervezetei. Vasárnap már három helyen is volt propaganda gyűlés : Csabán, Orosházán és Kondoroson. Mindenik községben nagy közönség vett rószt a népgyűlésen, figyelemmel, aztán lelkesedve hallgatta meg a szónokokat és a gyűlés végén tömegesen jelentkeztek beiratkozásra. A vasárnapi népgyűlések közül azonban kimagaslik a csabai és az orosházi, mégpedig azért, mert részt vett rajtuk egy rendkívül szimpatikus megjelenésű, okos szemű, fiatal mágnás, dr. báró Prónay Gábor főrendiházi tag is, aki hazafias lelkesedéstől izzó beszédben buzdította mindkét helyen a po'gárságot a szövetségbe való belépésre. A népgyűlést, amely vasárnap délelőtt 11 órakor vette kezdetét a Hunyaditéren, dr. Re) 1 Lajos főgimnáziumi tanár nyitotta meg rövid beszéddel. A körülbelül 1000 főből álló közönség nagy érdek ődése közben lépett dr. Rali megnyitója után a pódiumra Baján Gyu'a, a Nemzeti Népszövetség főtitkára, aki tartalmas beszedben fejtegette, hogy mi a Népszövetség célja. A gyönyörű célok, a közönség nagy tetszésével találkoztak, úgyhogy Biján Gyula beszédét gyakran szakította meg a közönsóg helyeslése. Baján Gyula beszéde végén érkezett még a Csirkepiacra, alias Hunyady térre dr. báró Prónay Gábor, a Népszövetség eszméinek ez a lekes, fiatal harcosa. Megérkezése után azonnal felállott beszólni. Mig Baján inkább a gazdasági célját igyekezett fejtegetni a Népszövetségnek, báró Prónay a kulturális céljait fejtegette igen okosan, iutelligensen. Még helyi vonatkozást is szőtt a beszédébe. Neki ugyanis nagybátyja báró Prónay Dezső, az áa. egyház egyetemes felügyelője, aki 1889-ben országgyűlési képviselője volt Csabának Abban az időben volt a nagy árviz, amely kitörölhetetlenül emlékébe van vésve a csabaiaknak ós amelynek örök emléke a hatalmas Körgát. Hogy az árvízkárosultakon segítsen, a jószívű báró Prónay Dezső a képviselői fizetését alapitványkónt elhelyezte Csaba községnél Az alapító levél szerint az a pénz, amely most már meghaladja a 40.000 koronát: csakis árvízkárosultak fetsególyezésére fordítható. Azóta nem volt árviz Cjabán, sőt nem is igen lesz többé soha, az alapítványnak tehát rendeltetése nincs és ha a körülmények igy maradnak, nem is lesz. A község már kérte Prónayt, hogy engedje meg a pénznek más jótókonycólra való fordítását, de a hires kuruc báró erre egyáltalában nem volt hajlandó. A vasárnapi népgyűlésen báró Prónay Gábor megígérte, hogy ez irányban beszólni fog a nagybátyjával és ráveszi, hogy az alapítványnak más rendeltetést jelöljön ki. Prónay nagy lelkesedéssel fogadott beszéde után dr. Kudlimai H uc z i k Elemér buzdította tüzes beszédben a közönséget a Népszövetségbe való belépésre. Dr. K u t k a Miklós budapesti ügyvéd ós népszövetségi ügyész is hozzáfogott a beszódóhez, azonban a déli harangszó miatt félbe kellett szakítania az ötletes anekdotákkal fűszerezett beszédet, amely pedig nagyon tetszett a közönségnek. A népgyűlést dr. R e 11 Lajos főgimnáziumi tanár fejezte be. Azután kezdetét vette a beiratkozás több asztalnál. A déli harangszó miatt a publikum legnagyobb része széjjel ment, de még igy is igen szép számmal iratkoztak be. Beiratkozni különben mindig lehet lapunk szerkesztőjénél ^vagy dr. Rell Lajos tanárnál is. A fővárosi vendégek délután átmentek Orosházára, ahol szintén ilyen sikerült népgyűlésen növelték a Népszövetség híveinek a számát . . . ÚJDONSÁGOK. i " i Vidovszky Béla ujabb sikere. Több izben volt már alkalmunk megemlékezni a nagytehetségű csabai származású festőművész Vidovszky ! Béla sikereiről. Örömmel tettük ezt mindig, mert az igazi talentum érvényesülése őszinte örömmel tölti elja sajtó munkásait. Vidovszky már évekkel ezelőtt feltűnt a Nemzeti Szalon ós a Mücaarnok tárlatain kiállított képeivel, úgyhogy neve már fiatalabb korában is jó hangzású volt a művészet berkeiben. Több festményét vette már meg az állam is. Még 10 éve is alig van, hogy elkerült Csabáról ós azóta * bejárta Bécset, Münchent, Parist, Rómát