Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-10-12 / 81. szám

10 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba 1913 okt. 12. Végül a tengeri hajózásra vonatkozó javaslatok mellett a Éválasztókerületek uj beosztása lesz az országgyűlésnek egyik legnagyobb feladata. Ez azért sürgős, mert meg kellene előznie a legközelebbi választói névjegyzéket, melynek összeállításához már februárban hozzá kell kezdeni. íme ebben a munkatervben nagyszerű alkotásokról, a jövő modern és nagy Magyarország oszlopainak a felépítéséről van szó. És ha tekintetbe vesszük a rendelkezésre álló idő rövidségét, amelyet még fokoz a delegációs ülésszak alatti parlamenti szünet, be kel! látni, hogy páratlanul nagy munka vár e többségi pártra. Annál nagyobb, mert előreláthatólag magának kell elvégeznie a kisebbség közreműködése nélkül. De bízunk benne, hogy ez a komoly, hivatása magaslatán álló nemes kötelességérzettől lelkesített munkapárt époly alaposan és szerencsésen megbirkózik vele, mint amily lelkiismeretesen ós eredményesen eddig működött. Az ellenzék p:dig, ha jónak látja, szolgáljon rá ezentúl is a munkátlan párt elnevezésére. Jegyzők nyugdíjügyei a megyegyttlés előtt. A községjegyzői nyugdijválasztmány ülése. A szerdai nagy megyegyülés előkészítése nemcsak az előadó jegyzőket, nemcsak az állandó választmányt foglalkoztatja. A hatalmas tárgysorozatban sok olyan ügy szerepel, amelyekre vonatkozólag a javaslattétel nem az állandó választmány, hanem a vármegye más bizottságainak és választmányainak a kötelessége. Igy a községjegyzői nyugdijválasztmány is összeült csütörtökön Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt és számos érdekes nyugdija zási ügyre alkotta meg a közgyü ós elé terjesztendő javaslatait. Ez ügyeket az alábbiakban ismertetjük : M o 1 d Béla kondorosi főjegyző és társai — akik között sok segédjegyző is van — az iránt folyamodtad a vármegyéhez, hogy a segédjegyzők szolgálati ideje a nyugdij szempontjából ne 1911 julius l-től, hanem 1910 január l-től számittassék. Ilyen irányban kérik a szabályrendelet módosítását. A nyugdijválasztmány nem javasolja a kórelem teljesítését a megyegyülósnek egyrészt azért, mert a nyugdijszabályrendelet csak nemrég ment keresztül gyökeres változáson és nem c ílsz9rü most újból módosítani, másrészt pedig azért, a vármegyei alkalmazottak státusában is a különböző kategóriák más és más időponttól kezdődőleg kapják a nyugdijat. A segédszemélyzet, a szolgák később lettek nyugdijások, mint például a tisztviselők. Ha a segédjegyzők kórelme teljesítésre találna, akkor a nyugdijjogosultakká később lett kategóriák valamennyien hasonló mozgalmat indítanának, mert volna precedens. Özv. Kalandra Gyulánónak a férje 21 éven át volt írnok és segédjegyző Körösladányban. A férj ez óv elején elhalt, miután 1911-től kezdődőleg fizette a nyugdíjjárulékot. Az'özvegy most azzal a kórelemmel fordult a vármegyéhez, hogy mivel nyugdíjra úgysem számiihat, legalább a befizetett járulókokat fizesse vissza. A választmány ezt a kérelmet sem javasolja teljesítésre, de ebből az özvegyre haszon háramlik. Az uj nyugdijszabályzat szerint ugyanis — amely most jóváhagyás alatt áli — 1913 január l-től visszamenőleg van a jogosultság megállapítva. Mivel Kalandra ez év elején halt el, a szabályzat rá, illetve özvegyére is ki terjed.' Ha tehát a miniszter a szabályzatot jóváhagyja, az özvegy többet kap a kórt összegnél, amennyiben megkapja férje egy évi fizetését végkielégítésül. S o ó s István öcsödi főjegyző nyugdíjba kényszerült menni, mivel megvakult. A szerencsétlenül járt jegyző a legutolsó megkezdett évből 8 hónapot szolgáit és erre való tekintettel kérte, hogy az az idő egy évnek számittassék. A most órvénjben levő szabáh rendelet szerint ez a kérelem nem teljesíthető, mivel az csak teljesen befejezett évet vesz figyelembe. Az üj szabályzat azonban ezen az igazságtalanságon is változtat, amennyiben kimondja, hogy a hat hónapon felüli szolgálati idő egy évnek számit a nyugdíjazás alkalmával. Soős főjegyző kérelmét tehát az uj szabályzat jóváhagyása után teljesíteni lehet minden nehézség nélkül. L o m b a y Gáza, a volt békéssámsoni jegyző fia gyógyszerészi pílyára lépett. A választmány javasolja, hogy a vármegye a jövő óviől kezdődőleg évi 100 korona tanulmányi segélyt adjon neki. . „„. S a 1 a c z Béla, a szarvasi főjegyző fia köziga gatasi tanfolyamra ment. Mivel ő idősebb, a választmány már mostantól kezdve javasolja számára a 100 korona tanulmányi segély megadásat. Baross látván volt kondorosi főjegyző nyugdíjazása idején móg az anyakönyvi tiszteletdiját nem lehetett a nyugdíjba beszámítani. Kevéssel azután azonban változott a helyzet ós ma már azt a tiszteletdíjat is figyelembe veszik a nyugdíjazásnál. Baross most folyamodott a 200 koronányi tiszteletdíj beszámításáért. Mivel a kórelem móltányos, a választmány javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy vegye azt figyelembe. A kérelem teljesítése esetén — ami bizonyosra vehető — Baross 100 koronával több nyugdijat fog kapni. A román miniszter csabai esete. ^Aminiszter az idegen automobilokról Móg élénk emlékezetében él mindenkinek Take Jonescu román belügyminiszter csabai esete. A miniszter urat Csabán keresztül utaztában megleckéztette egy egyszerű rendőr, Dobrocki János, aki levétette a szélben lengedező és magyar szemnek csöppet sem kedves román lobogókat az automobiljáról. Különösen nem volt kedves az a lobogó akkor, mikor az egész Magyarország felháborodással tárgyalta a brassói Árpád szobor ellen elkövetett gálád merényletet. Egy román gazember dinamit patront helyezett a sz^p emlékmű alá és fel akarta robbantani. Take Jonescu ur éppen akkor járt Csabán, mikor az egész magyarság e vérlázító bűncselekmény hatása alatt állott. Még adjon hálát az oláhok istenének, hogy csak a zászlóit szedték le ós nem kapott többet, abban a vá rosban, amelyet tökfejű oláh profeszszorok szintén bekebeleztek Dákóromániába Debrecennel egyetemben. Dacára az Árpád-szobor felrobbantásának, móg Take Jonescu ur hencegett akkor is. Hivatkozott arra, - hogy neki barátja Tisza István, majd pedig azzal fenyegetődzött, hogy bezáratja a romániai magyar iskolákat. Hogy ezt az oláhok képesek megtenni, nagyon jól tudjuk, mert sehol nincs külföldön a magyarságnak rosszabb dolga, mint épen Romániában. A magyarországi oláhoknak arany az életük ahhoz képest és mégis hullatják a krokodilus könyeket, mégis ádáz gyűlölettel néznek minden magyarra. A Take Jonescu esete országos szenzációvá lett. A pesti és vidéki lapok is bőven megemlékeztek róla. A hírlapi közlemények hatásé alatt Sándor János belügyminiszter táviratilag hivta M Ambrus Sándor alispánt, hogy tegyen az esetről jelentést. Az alispán aztán Kiss László főszolgabíró előadása alapján megküldötte a jelentést a belügyminiszternek. És — a belügyminiszter oláh kollégája védelmére kelt. T a n c z i k Lajos gyulai rendőrfőkapitány ugyanis szerkesztőnknek pénteken egy belügyminiszteri körrendeletet mutatott, amely az idegen gépjármüvek közlekedéséről szó'. E rendelet szerint a nemzetközi utiigazolvánnyal ellátott gépjármüvek szabadon közlekedhetnek az országban. Ezek a jármüvek viselhetik az illető országban kapott rendszámot és az államjelző táblát, de a kocsi hátsó részén. A miniszter szerint szükséges ez már csak azért is, hogy az automobilon utazók nemzetisége menetközben is felismerhető legyen. Sőt a kifejlődött nemzetközi gyakorlat szerint zászlók is lehetnek az idegen automobilokon. A rendelet végén utasiija a belügyminiszter a rendőrhatóságokat, hogy az idegenforgalom emelése szempontjából óvják meg indokolatlan zaklatásoktól a külföldi utasokat. Ennélfogva nekünk udvariasoknak kell lennünk móg halálos ellenségeinkkel szemben is, ha azok az ország területére lépnek, mert ez illik a „lovagias" magyar nemzethez. Azok is vagyunk mi akár francia, akár angol, akár olasz érkezik ebbe a bérces völgyes szép hazába. De az oláh — az más. Az bizonyos, hogy Take Jonescu ur azokat a zászlókat nem a nemzetközi gyakor'at alapján, hanem tüntetésből és a magyarok bosszantására hordozta az automobilján. Dobroczki rendőr eljárása tehát nem tekinthető zaklatásnak, hanem dicséretreméltó, hazafias cselekedetnek — különösen a c nkhegyi Árpádszobor felrobbantása idején . . . A megyebizottsági tagválasztókerűletek aj beosztása. Az alispáni tervezet. Békésmegye kisebb községei már régóta zúgolódnak amiatt, hogy érdekeik a törvényhatósági közgyűléseken m-gfelelő képviseletre ós pártfogásra nem találnak. Oka ennek a jelenlegi tagválasztó rendszer, illetve a választókerületek beosztása, amely már több, mini 20 év óta vxn érvényben. E beosztás szerint a kisebb községek egy nagyobb községgel együttesen alkotnak egy választókerületet. A bizottsági tagok választása alkalmával tehát a kisebb községek választópolgárainak bo kellene menniök a kerület középpontjára, hí szavazaii jogukkal élni akarnának. E>.t azonban csak naiyon kevesen teszik meg, mert fölösleges is. A központ a maga tömegével és súlyává elnyomja a kisebb községeket, ugy hogy azok lesznek megyebizottsági tagok, akiket ő akar, a kisebb községek kívánságai sohasem találnak teljesítésre. Pedig most már jogosan kívánhatják, hogy a megye pariamentjében nekik is képviseletük legyen. A lefolyt két évtized alatt a kis községek megnövekedtek, lakosságuk megkétszereződött, sőt egyiknél-másiknál meg is háromszorozódott (Kondoros). Kérvénnyel fordultak ennóifogva móg a mult évben a megyebizottsághoz az leszünk azokra a — jövőben hivatkozni. . . . Mindebből pedig napnál világosabb az, hogy árviz, fergeteg, égiháború, katonai létszámemelés, rendes, pót- és titkolt hitel, sőt a bankok — sztrájkja sem hallgattatja el a kedélyes táblabiró-világ adomázóit. Atyus. Az özvegyasszony tyukocskája. Irta: Caite Károly. Hát biz' igaz, nagy lelketlenség, mind a kisebb, de még inkább a nagyobb fajta pénzektő

1, amiért ennyira irtóznak a magunkfajta szegény emberek erszényétől, hogy ami csekélységet néhanapján nagy üggyel-baj [al beleszorítunk is, azok is kiszöknek s mindannyian a gazdagokéba, a nagy társaságba sietnek. Lám a szegény Csernó is keserves napszámoskodással összegyűjtötte valahogy március hó végre a Szent György napi árendát, de már egy hót muiva, mintegy észrevétlenül elszökött belőle egy koronácska. Azt sem tudta hirtelenében, hogy mire adta ki ? — Oh, bárcsak adtam volna azonnal a helyére, amint készen volt a pénz ! Miből pótolom most a hiányt ? 1 — töprengett a szegény özvegy. S an nál súlyosabb volt aggodalma, mert a szerencsétlenség másként is látogatást | tett nála. Ugyanis mosás alkalmával valami karcolás érte kezét, kicsi seb- • bői nagy lett, ennélfogva hosszú időre száműzetett a mosóteknő mellől. S egyéb napszámos munkát sem végezhetőt egy | hónapig. — No, leányom, nem tudom, mi lesz velünk ? ! — szólt az özvegy mély bánattal a kis Mariska leányához. — Majd még kitesz minket a házból a házigazdánk, ha csak a tyukunk ki nem segit addig móg egy korona ára tojással . . . Ámde csalódott most az özvegy sz egyetlen tyúkjában is. Noha bölcsen rendelte a Mindenható, hogy tavaszon, már húsvét előtt kitesznek magukért a tyúkok; gondoskodnak arról, hogy a húsvét is megvigye a gyermekeknek a maga örömét: tojnak arra elég p

:rostojásra valót. Az egész faluban csupán a szegény Csernó tyúkja feledkezett meg, ugy látszik, a húsvétról s gazdaasszonyáról, egy tojással sem rótta le adóját. Ezt pedig kicsike korától soha meg nem tette. Hasztalan leste az özvegy és leánya mindennap a tyukfószket, mikor fehérlik benne az első tojás ? csak nem akart nem tudott tojni a szép kendarmagos tyukoc3kájuk. — Istenem, Istenem 1 — sóhajtotta Csernó - nincs más hátra, minthogy el kell adnom magát a tyúkot. — Óh, anyácskám — szólt Mariska ijedten — azt ne tegye ! Inkább más valamit adjunk el. — De mit adnék el, leányom, mikor nincs semmink ? 1 — mondta az özvegy bánatosan. A jámbor kendermagos tyukocska tehát összekötött lábbal az asszonya fűzfából font, kopott füles kosarába került, hogy örökre búcsút mondjon a bérben bírt kis zsellérkunyhónak és Mariskának. Szegény kis Mariska 1 Nem merte addig megsiratni, mig csak édesanyja ki nem lépett vele az utcaajtón. Azt hitte a kis jámbor lélek, hogy akkor a tyúk is jobban megszomorodnék, megijedne, elgondolná, hogy őt vesztére viszik el a háztól. S a városi piacra szánt tyukocska jámborul meg is húzódott a kosárban, cs kis akkor kezdett el nyugtalankodni, kotorászni a kosárban, mikor már közel a város szélhez érkezett vele az özvegy. — No, mi a bajod ? — szólt Csernó szomorúan. — Vagy tán attól félsz már, hogy eladlak! A tyukocska erre azzal felelt, hogy kotkodácsolni kezdett. — Ejnye no, tán tojással akarsz szolgálni? — állott meg az özvegy az uton s a tyúk alá nyúlt s csakugyan egy friss, meleg tojáson akadt meg a keze. — Látod, látod, szegény állat, miért nem kezdted el ezt előbb, akkor nem kerülnél móg fazékba 1 C érnének már gyermekkorában a városba szakadt régi ismerőse, valami Pontos János magánzó és gazdaaszzsonya, vásárolta meg a tyúkot. S biz' kic-i híján mult, hogy meg nem könyezte az özvegy az egyetlen, megszokott, kedves állatkáját, amikor Zsófi gazdaasszony kiemelte kosarából s elsietett vele, ebédet főzni. Síegénv Csernó busán vegyült aztán a vásárosok közé s egyszercsak valaki lihegve érkezett mellé s görcsösen beléfogózott a szoknyájába. — Nini 1 ... Mit keresel itt leányom ? Hogyan kerültél te ide ?! Mariska oly faradt s kimerült volt, hogy azonnal szólni s^m tudott s csorgott róla a verejték. Nem is csoda, hisz folyton futva jött egész hazultól fogva. — Tán valami nagy baj történt otthon ? 1 — kérdezte Csernó ijedten. — Nincs semmi baj, csak a tyu kocskánk végett szaladtam el hazulról, hogy ne adja el édes anyám. Lássa, mégis tojott ám, még pedig huszonhatot a szomszédba, János bácsiék kazaljába. Ma reggel találta meg János bácsi s áthozta hozzánk. Azért bujkált át mindig a kerítésen János bácsiékhoz. — mondta Mariska szapora hangon, hogy minél előbb megtudja édes anyja a nagy eseményt. —- No lám, ki hitte volna! S akkor tudja meg az ember, mikor már késő, mikor már e'adtam; — csodálkozott, sopánkodott Csernó. — De tán móg nem is késő! Zsófi visszaadja nekem. Jer, leányom, siessünk hozzá ! Gyors léptekkel iramodott meg az özvegy, utána a leánya. — Hohó, hohó, húgomasszony 1 Ne szaladjon annyira, elveszített valamit ! — szólt utána egy jókedvű öreg ur is. Ijedten állott meg Csernó: — Mit veszítettem el, tekintetes ur ? 1 — Ugyanazt, amit ón is : a fiatalságot ! — mondotta az öreg ur mosolyogva. Az özvegy is elmosolyodott s most kissé meglassította a menést, de Mariska unszolta: „Fussunk csak, édes anyám!« Amint benyi ottak Pontos János magánzó ur udvarára, Zsófi gazdaaszszony ép kezében tartotta a keresett tyúkot, de móg más valami fényes tárgyat is. j — Zsófi, várj! Ne bántsd! kiáltotta Csernó, de már későn, a tyúk végső vergődéssel kiadta páráját. — Tyúkom, egyetlenem 1 — zokogta Mariska a tyúkra borulva . . . S Zsófi ! gazdaasszony pedig nem tudta elgondolni, hogy mi siratni valót találnak azok egy olyan tyúkon, amilyent akárhányat lehet a piacon vásárolni.