Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1913-09-11 / 72. szám

Békéscsaba 1913 szept. 11. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 139 Csabai MEKAS - Szalontai A. C. 7 :1. Békéscsabán vasárnap barátságos mérkőzés volt a fenti két csapat között. A MÉKAS, melyben többnyire a C*AK második csapatának játékosai vettek részt, nagy fölényben volt a vendég­csapat felett s csak igy érhette el a szép eredményt. A Tótkomlósi A. K. Osanádpalotán játszott az ottani football-csapattal, ami­kor is 1 :1 rrányu eldöntetlen ered­ményt ért el. Vasárnap, folyó hó 14-én Békéscsabán a CsAK barátságos revanche mérkőzést tart az Orosházi T. K.-vel, amennyiben bajnokira nem lóvén kisorsolva, szabad vasárnapos lesz. Az O. T. K. jelenleg elég jó formában van s dacára, hogy a CsAK több tartalékkal lesz kénytelen játszani, azért igen érdekes mérkőzésre van kilátás. Irodalom. — „A Hadsereg" képes folyóiratnak melynek hivatása a müveit magyar kö- j zönség körében a fegyveres erő iránt ; rokonszenvet és érdeklődést kelteni, legutóbbi száma a szokott diszes kiál­lításban, igen élénk tartalommal, érde­kes ós szép képekkel tarkítva jelent meg. A lap közli Ferenc Ferdinánd kir. her­C9g, trónörökösünknek legújabb arcké- j pét, valamint számos eredeti felvételt ' katonáink életéből. A folyóirat tarta- j lékos tiszteknek szinte nélkülözhetetlen­Egyes füzetei minden könyvkereskedés, ben kaphatók. KU7QAOTASAG, — A föld legjobb tápláléka A növény zet által elvont nitrogént, mely a leg­hathatósabb ós legdrágább növényi táp anyag, istálló-, mü- és zöldtrágyázással szoktuk visszapótolni. Ujabb tapasztala­tok szerint azonban a termőképes ta­lajban nagy tömege ól aroknak a DÍkro­organizmusoknak, amelyek a levegő szabad nitrogénját képesek nitrogén vegyületek alakjában lekötni ugv, hogy egy hektáron évenként 20—100 kg.-al gyarapítják a talaj nitrogén tartalmát. E talajbaktóriumok azonban csak az oly talajokban képesek gyorsan tovább sza­porodni és intenzív életműködést kifej teni, amelyek mindennemű ásványi táp­anyagot elegendő mennyiségben tartal­maznak. Legfontosabb ezek között a mész és foszforsav, amelyek hiányában a talajbakteriumok életműködése jófor mán teljesen megszűnik. Magyarorszá­gon azonban az egyo'dalu gabonater­mesztés ós az elégtelen trágyázás miatt a szántóföldi talajok foszforsav tartalma és ezzel a talajbakteriumok életműkö­dése erősen csökkent, ameiy körülmény sok helyt a termőképesség Uissu, de ál­landó hanyatlását okozta. Innét van, hogy egyébként kitűnő földeken, ame­lyek azonban emberemlékezet ó a istál­lótrágyázva nem voltak, bőséges szuper­foszfátozással a talaj termőképességét sikerült tetemesen emelni. A szuperfosz­fátozással tehát nemcsak a talaj foszfor- j sav, hanem közvetlen annak nitrogén I készletét is gyarapítjuk, ezzel némileg ! az istállótrágya szükségletét is csökkent- ; hetjük ós ez adja meg nálunk a foszfor­sav trágyázás igazi jelentőségét. Gabona árak. Békéscsaba, szept 10. ' A budapesti gabonatőzsdén a kész- ! áruforgalom lanyha irányzatban mérsó- í kelt volt. A hozatalok nem voltak na- 1 gyok és a kínálat is kielégített. A csabai hetipiacon ig-n jó volt a , kínálat. i Buza 19-60-20 60 1 Árpa uj 13-60 •— Tengeri 17- 18-­Budapest, szept. 10. Készbuza válto­zatlan ; októberi buza 2210, áprilisi buza 23-44, tengeri 1690. Folyó hó 13-án, szombaton este a Magyar Király vendéglőben nagy A közönség köréből. (Az itt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség,) Nagyságos Tanfelügyelő ur! Négy gyermekem van, mind isko­lázik. Három gyermekemet az állami iskolába Írattam be, a negyedik a pol­gáriba jár. Tavalyig a három iskolás gyermekem miatt nem volt semmi baj, de most, hogy a negyedik is iskolába jár, egész zavar van a házunk körül. Nem is tudom, hogy fogom kihúzni ezt pz esztendőt, ha igy marad, mert nem győzöm a sok kiadást az uj rend miatt, mit a tanitó urak most csináltak. Eddig mind itthon volt délben, de most csak a legkisebb és legnagyobb nem jár dél­után, a középső fiam és a lányomnak délután is kell járni. Hát én ezt nem értem, mit akarnak a tanitó urak igy. Lányom már nagyocska, eddig ha az iskolából hazajött, segíthetett beteges anyjának a főzésben. Most 12 órakor jön haza ós már készen kell, hogy le­gyen azj ebéd, mert délután is menni kell neki. Én félnapos szolgálatban va­gyok és csak 2 órakor juthatok haza, mindig ilyenkor ebédeltünk. Most sze­gény feleségemnek 10-kor kell hozzá­fogni és kétszer tálalni ós sok fát tü­zelni Igy nem maradhat, vagy azt akarja nagyságos Tanfelügyelő ur, hogy szegény két gyermekemet száraz ke­nyérrel, meleg étel nélkül hagyjam egész nap. És mi lesz, ha napokig fek­szik beteges feleségem ? Kérem alázattal nagyságos Tanfel­ügyelő ur, mondja meg a tanitó urak­nak, hogy csináljanak jobb rendet, ugy mint tavaly volt, ne tegyék a szegény gyermekekkel megáldott embert tönkre, mert talán nekik is van szivük. Nálunk, ha egy családról is van szó, mindent megtesznek, hogy könnyítsenek rajta, itt meg, hol nemcsak én, hanem a többi társam is szenvedi ezt, mégis csak igaz­ságosabb volna, ha reánk is tekintené­nek. M < sgegyszer kérem, nagyságos uram csináljon rendet. Több család nevében egy apa. Néhai Sucli János örökösei tulajdonát képező, Csabán, a körgát mel­letti még eladatlan okták épületekkel együtt leszállított áron eladók. Bővebb értesítést nyújt Haan Béla, megbízott ügyvéd, Apponyi-utca 4. sz. a. A békéscsabai m. kir. gazdasági nép­iskolánál (vágóhíd mellett) eladó: igen finom csemegeszőlő 5 kilónként, kg ja 60 fillér, tisztán kezelt akácméz klgrja 150 K, paradicsom klgrja 20 fillér, Rózsa-magyarkincs és kifli burgonya, vékája 1-40, 130 és 1 60 K. Őszre eladásra kerül kb. 150 q takar­mányrépa és mindennemű gyü­mölcsfacsemete. Az igazgatóság. Szíves pártfogást kór, tisztelettel t NAGY LAJOS, vendéglős. Békésen, a városi bérház épületében levő Tóth-féle füszer­üzleti állványok és egyébb berendezések f. hó 8-án, délelőtt 9 órakor egészben vagy darabonként nyilvános árverésen eladatnak. Első és másodrendű csemegeszőlő kapható Yarságli Bé­lánál Szt-lstván-tér, 6. szám (emelet). Hirdetmény. Alulirt tkvi hatóság részéről közhírré tétetik miszerint a Köröstarcsai Takarékpénztár végre ­hajtatónak, Nagy Sándorné, Boros Róza végre­hajtást szenvedett elleni 400 kor. és járulékaiból álló követelésének kielégítése végett a köröstar­csai 1988. sz. tjkvben A. X. 1. rsz. alatt felvett 511 hrsz. 11/304 összeirási számú 347 négyszögöl terülntü beltelkes ház 1466 kor. becsárban nyil­vános árverésen eladatni rendeltetvén, arra határ­időül 1913. évi szept. 22-ik napjának d. e. 9 órája Köröstarcsa községházához kitüzetett, mely ha­tárnapon az érintett ingatlan a megállapított kikiáltási ár kétharmadánál alacsrnyabb áron el nem adatik. Kikiáltási ár a becsár, bánatpénz a becsár 10 százaléka. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál ma­gasabb ajánlatot tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékára kiegészíteni. Ha ennek a kötelezettségének eloget nem tesz, ígérete figyelmen kivül marad és az árverésen, mely haladéktalanul folytatandó, részt nem vehet. A vételár */» része az árverés napjától számított 15 nap, a második ll t-a,d része tipyan­azon naptól számított 30 nap alatt és a harmadik */»-ad része, amelybe a bánatpénz is betudatik, 45 nap alatt fizetendő 5 százalékos kamatokkal. Vevő az ingatlannak az árverési naptól számított 15 nap múlva lép birtokába, amennyi­ben ezen idő alatt előterjesztés, vagy utóajánlat nem tétetnék. A többi feltételek alulirt tkvi hatóságnál a hivatalos órák alatt és Csaba községházánál is megtekinthetők. Nyusztay Béla, kir. jbiró, Hirdetmény. Alulírott elöljáróság a községi előfogatozást 1914. évi január hó 1-től kezdődő 3 évre vállalkozásra bocsájtja. Vállalkozni akarók felhívatnak, hogy zárt ajánlataikat f. hó 30. napjának dél ­1 előtt 10 Órájáig Békés község iktatóhivata­! lába adják be. A zárt ajánlatok folyó hó 30-án, dél­előtt 10 órakor fognak Békés községháza tanácstermében felbontatni. Ha a zárt ajánlatokban tett ajánlato­kat az elöljáróság elfogadhatóknak nem tartaná, a felbontás után azonnal nyilvá­nos árlejtés fog tartatni, melyen csak azok vehetnek részt, akik zárt ajánlatot adtak be. 1 Egyéb feltételek a község számügyi jegyzői hivatalában tudhatók meg. I Békés, 1913 szeptember hó 2-án. i 1 Kocsor András, jegyző. Konsiczky János, biró. Hízbárlet. Gabona-téren, 10. sz. alatt újonnan épülő emeletes házban, földszint, biztosítási iroda, gabonakereskedés, vagy más üzleti célokra alkalmas nagy bolthelyhé^, raktárnak vagy irodának alkalmas belenyiló nagy mellékhelyiséggel. Ugyanott az udvarban 3 ós 2 szobás lakás mellékhelyiségekkel, Andrássy-úti házban kétszobás lakás f. évi október hó 1-től bérbeadó. Értekezhetni: FÁBRY KÁROLY tulajdonossal Békéscsabán. Eladó villa Csabán, Árpád-sor 18. szám alatt. Szépen fásitott telek, 5 szép nagy parket­tes szoba, fürdőszoba, vízvezeték, villany­motor vizhajtással, központi fűtés, összes szükséges mellékhelyiségek, egy igazán kedves uri lakás — olcsón eladó. Bővebbet ugyanott: Bodó József tulajdonosnál. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti VI. kerületi kir. járás­bíróság 16473/2. számú végzése által Dévai és "Weisz budapesti bej. cég javára 280 kor. tőke, ennek 1912 szept. l-ső napjától számítandó 5 szá­zalékos kamatai és eddig összesen 80 korona 40 fillér perköltség követelés erejéig elrendelt ki­elégítési végrehajtás alkalmával bíróilag lefoglalt és 691 koronára becsült sertések, egy iehén és hentesárukból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. ­Mely árverésnek az 1913. V. 717/1. számú kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Békéscsabán, Andrássy-ut 67. szám alatt leendő eszközlésére 1913 szept. 20. napjának d, e. föl 9 Órája határidőül kitüzetík ós ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-c. 107. §-a értelmében a leg­többet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az árverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-c. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Sonnenfeld Sámuel, kir. bir. végr. Fiatal, szorgalmas rövidáru kereskedő segéd állandó alkalmazást talál Kurtág Vilmos rövidáru-üzletébea, Mezőberényben. Aryerési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a budapesti VI ker. kir. járás­bíróságnak 1912. évi Sp. VIII. 1806/3. számú vég­zése által Glogovszki és Társa budapesti bej. cég javára 635 kor, tőke, ennek 1912 évi aug. hó 31-ik napjától járó 5 százalékos kamatai és eddig összesen 8^ korona 40 fillér perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehaj­tás alkalmával bíróilag felülfoglalt és 1070 kor, becsült bútorok, egy Bemington-irógép és égy vaspénzszekrény az alapfoglaltatók és a többi felülfoglaltatók javára is, nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek az 1913. V. 85/3. számú kiküldést rendelő végzése folytán a helyszínén vagyis Osabán, Kiss Ernő-utca 1. sz. a. leendő eszközlésére 1913. szept. 19. napjának d. e. V 29 órája határidőül kitüzetík és ahhoz venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, ,hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-c, 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Az árverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-c. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Sonnenfeld Sámuel, i kir. bir. végr. Fog húzások és gyökerek eltávolítása teljesen érzóstelenül 2 korona. Vajda Endre fogteMai műterme ** o g Békéscsaba SzenWsWáit-Kr 5., Weisz jKdr palotájában. Készit a legmodernebb teknika szerint teljes és részletes fogsorokat, szájpad­lással és anélkül; platina és arany koronákat, hidalásokat, csapos fogakat a legjutányosabb árakon. Arany koronák vagy fogak darabja 20 korona. Szájpadtásos fogmüvek fogan- t XH © Sfc © k ként 4 korona, 5 fogon felül 3 koronáért. Arany tömések 10 korona, ezüst tömések 4 kor. és cement tömések 3 koronáért. Idegölésnél 2 koronával több. JL^oghuzás ! Mufogak ! Fog tömés ! platina, arany, ezüst, réz, porcellán ós cementből.

Next

/
Thumbnails
Contents