Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám
1913-02-16 / 14. szám
BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 ország közvéleményét. Évtizedek óta vitatják pro ós kontra. Az ellenzői az alkotmányosságot féltik tőle, pedig hát az a féltés indokolatlan, mert jó magyar ember, jó közigazgatási tisztviselő a haza érdekeivel ellenkező cselekedetre nem vállalkozhatik. Ha akadna olyan nyomorult, azt kidobja magából a nemzet teste, mint a rút fekélyt. Ezzel szemben szociális érdek, de a jó közigazgatás érdeke is, hogy a közigazgatási tisztviselők megszab:du !janak a jelenlegi lenyűgöző, az emberi móltóságot sértő választási rendszertől, rendeztessék a státusuk, fizetésük. Ez lesz nagy előnye az államosításnak, amelylyel a jelenlegi kormány is foglalkozik. — Tárgyalni fog a törvényhatóság egy szabályrendeletet is a vadászterületek bérbeadásáról. Ennek egyik sarkalatos pontja az lesz, hogy olyanok, akik pónzérdekből valóságos irtóháborút folytatnak a vadak ellen, vadászterületet ne kapjanak. Ezze! a vadállományt pusztító mészárlásnak akarja elejét venni a törvényhatósági bizottság. — Eljegyzés. Kocziszky Mátyás, csabai föidoirtokos eljegyezte dr. Zsilinszky Endre földbirtokos leányát M a r g i t k á t. — A dobozi erdő. Megírtuk már, hogy a földmivelésügyi miniszter a dobozi úrbéresek 110 holdas erdejének a kiirtás át megengedte, mivel az érdekeltek Biharmegyóben Feketetó község határában megfelelő erdőterületet vásároltak. Most a földmivelésügyi miniszter értesítette a vármegyét, hogy a dobozi úrbéresek erdejét kitörölte az állami felügyelet és kezelés alatt álló erdők sorából. Lehet tehát most már bátran pusztítani és irtani azokat a gyönyörű fákat ós Békósmegye levegője me int egészségtelenebb lesz egy néhány fokkal. — Az alispán Budapesten. Ambrus Sándor alispán a hót kót napját a fővárosban töltötte s a különböző minisztériumokban személyesen is megsürgette a már régóta ott porozódó megyei ügyek elintézését. Az ilyen személyes megjelenés és érintkezés több t ér minden írásos sürgetésnél. — Kinevezes- ld. K ó r y Gyula főispán H á z y Imre központi közigazgatási gyakornokot tiszteletbeli vármegyei al- j jegyzővé nevezte ki. — Halálozás. Mint a bécsi és galíciai ' lapok irják: Február hó 2-án galíciai , birtokán elhunyt 78 éves korában dr. Sternschuss Adolf földbirtokos. ) Az elhunyt földesúr, aki humánus, altruisztikus érzelmeiről egész Galíciában köztiszteletben állott, az osztrák képviselőháznak is hosszú időn át tagja volt. Neve jótékony cselekedetei által feledhetetlen marad. Az elhunytban Haza y-S ternschuss János cs. ós kir. békéscsabai törzsorvos édesapját gyászolja. Székely Ferenc volt békési állomásfőnök és nyug. Máv. felügyelő Békésen élte 66-ik évében elhunyt. — Választmányi ülés. A Békéscsabai Nőegylet február hó 20-án, csütörtökön 1 délután 3 órakor a felsőbb leányiskolában választmányi ülést tart B e 1 i c z e y Rezsőné elnöklete alatt, melyen fontos folyóügyeket tárgyalnak, ugy hogy ki- i vánatos lenne a választmány teljes szám- ' ban való megjelenése. — A csabai háziipari tanfolyam készit- | ményei. A háziipari tanfolyamon kukoricacsuhóból készült lábtörlőket az intéző- j ség eladja és pedig az szürkét 30 fillér, a fehéret 50 fillérért darabonként. — A venni szándékozók a hivatalos órák ; alatt jelentkezhetnek a községi Munkásotthonban az intézőnél. I — Általános házbéradó Csabán. Békéscsaba belső területén a házadó kivetés szempontjából a folyó évben lényeges változás állott be. A pónzügyigazgatóság február 8-án kelt rendeletének értelmében ugyanis a belső terület 1, 3, 4, 5 ós 6 kerületében az eddig fennálló fokozat helyett az I-ső fokozat szerint vetendő ki a házosztályadó, vagyis azon szobáknak adója, amelyek nincsenek bórbeadva. Ezzel a rendelkezéssel a házosztályadó az emiitett kerületekben körülbelül 40°/o al csökkeni fog. Ha tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy ezen kerületekben többnyire a földműves osztály házai feküsznek s hogy az 1913. évi földadó kontingens is a kivetési kulcs leszállítása miatt 50,000 koronával szintén csökkeni fog, a gazdaközönség meg lehet elégedve mert adóterhei 1913. évtől kezdve lényegesen keve&bedni fognak. Nem igy járt azonban a 2 ik kerület, mert ebben az előbb emiitett pénzügyigazgatósági rendelet az általános házbéradó behozatalát rendelte el. Az 1912. óv végén ugyanis a pénzügyminiszter a házadó szempontjából is jóváhagyta a községnek azt a határozatát, hogy a Kanálisi szőlőt az 1-ső ós 2 ik kerületből kiszakítva, önálló kerületté alakltje. Ennek az intézkedésnek a következménye az lett, hogy az igy megcsonkított második kerületben a bérbeadott adóköteles lakrészek száma a bérbe nem adottakét felülmúlja, amely körülmény a törvény szerint az általános házbéradó behozatalát vonja maga után. Általános házbóradó alá eső helyeken a ki nem bérelt és nem állandóan adómentes épületek is házbéradó alá vonandók ós pedig a tényleg kibéreltekkel történt öeazehasonliiás utján megbecsült haszonérték alapján, ami magyarul annyit jelent, hogy azok a szo bák is, amelyekben maga a háztulajdonos lakik, ezentúl házbéradóval lesznek megróva. L ttjuk tehát, hogy az ált. házbéradó mindenesetre ujabb terhet jelent a 2 ik kerület háztulajdonosaira. Előnyére legfeljebb azt lehet felhozni, hogy azok a lakrészek, melyekkel teljesen használaton kivül állanak, ezután áldozattanul fognak maradni. A községi elöljáróság már megtette az intézkedóst az ujabb házbórvallomások bevonása ügyében. Öngyilkos lett a fe esóge után. t 1 í i . í r a 11 n k a s ístvan gyuiai gazdát nagy csapás érte hét hónappal ezelőtt. A felesége, akit nagyon szeretett, meghalt. Pálinkás azóta búskomor lett. Nem tudott semmikópen megvigasztalódni. Hozzátartozói előtt, akik szerették volna felvidámítani a máskor jókedvű embert, folyton hangoztatta; — Megyek én is az ón jó anyjukom után. El is ment. Az elmúlt vasárnap bezárkózott a kamrájába és az ajtósarkára felakasztotta magát. Végzetes tettét nem is vették észre, cssk szerdán, mikor gyermekei elmentek meglátogatni. Megható levelet hagyott hátra, amelyben elbúcsúzik gyermekeitől és ez árnyékvilágtól. Azt is megirta a levélben, hogy a felesége zsoitáros könyvében a legkedvesebb éneke mellett találnak két darab százkoronást. Meg is találták a gyermekek. Utolsó összerakott pénzét is kedves felesége zsoltáros könyvébe tette a szomorú, öreg Pálinkás István, akinek tragikus halála széles körben keltett részvétet. — Népszerű előadás Boszniáról. A Bókésmegyei Közművelődési Bizottság sorozatos előadásai keretében M i 111 Ferenc polg. isk. tanár Bosznia történetét ismerteti vetített képekkel f. hó 16-án vasárnap d. (u. 4 órakor a polg. isk. tornatermiben. — Welsz Miksa csabai divatáruház tulajdonos a tavaszi újdonságok beszerzésére bevásárlási útra indul. — A fölösszámmal besorozottak ügye. Megírtuk többször, hogy fölös számmal besorozottak közül azok, akiknek jogcímük volt rá, az uj véderőtörvény alapján minden baj nélkül a póttartalókba helyeztettek át. E kedvezményt Békésmegyében minden kérvényező megkapta. Most a honvédelmi miniszter ujabb rendeletben arról értesíti a vármegyét, hogy ezek a jogcímet nem tartoznak tovább igazolni. Még ha később meg is szűnik a jogcím, például nem kell nekik családot fenntartani, a kedvezmény megmarad. Ellebben megvonható a leirat szerint a kedvezmény ak kor, ha a póttartalókba való helyezés tévesen törtónt, ha a ke,Heténél többet helyeztek át és ha a föiösgzámu egyén a védtörvény 29, 30, 32 és 82 pontjaiban felsorolt kedv ez ményeket élvezi. E fölött a hadte s tp arancsn okságok szókhelyén ítélkezik eg y katonai és polgári vegyes bizottr áá g B^késmegyét érdeklőleg tehát Te jmes várott. E bizottság elnöke Temesvár, város polgármes'ere, polgári tagjai ké J t törvénvhaiósági tisztviselő, katonai la ij aj p3 (jja egy közös és egy honvéd tábornok, vagy törzstiszt. — Halálos vasúti elgáíolás. Csütörtökre virradó hajnalon borzalmas szerencsétlenség törtónt a füze3gyarmat—szeghalmi vicinálisvasut vonalán. Tóth Sándor püspökladányi gazda a feleségével ós leányával a tanyára igyekezett a kocsiján s éppen, amikor a vasutj vágányokon akart áthajtani: arra robogott a vonat. A lovak még átjutottak a vágányokon, a szekeret azonban e''atötte a mozdony. Tóth Sándor ós a telesége a vonat alá kerültek s a kerekek összeroncsolták őket. Mindketten ott ^ élték halálukat a mozdony alatt. A leány súlyos sérülések árán szerencsében megmenekült a haláltól. A kót •halottat ós a súlyosan sérült leányt a vonaton a püspökladányi kórházba szállították. A vizsgálat megindult. Érdekes, hogy az egész vicinális vasútvonalon nincs az átjárókon sorompó, csupán vastáblák vannak ott felállítva, Amelyek figyelmeztetik a vágányokon áthaladókat: Vigyázz, ha jön a vonat! — Fedeztetésí állomás Tótkomlóson. Tótkomlós község azzal a kórelemmel fordult a földmivelésügyi miniszterhez, hogy létesítsen ott mezőhegyesvidóki tajfdjta ménesekből fedeztetési állomást. A miniszter hajlandónak is nyilatkozott az állomás létesítésére, de csak azzal a feltétellel, ha az e célra szükséges épületeket az állomás körzetéhez tartozó érdekeltség felépíti és fenn is tartja. Az állam ezze! szemben átengedi az istálló pénzeket, méneket, felügyelőt, megfelelő ápoló személyzetet tart ott és a takarmányozást is ellátja. Az állam ajánlata igen előnyös, kapott is rajta Tótkomlós, de most nincs pénze az építkezésre, amely 40 -50,000 koronába belekerül. Most azzal a kérelemmel fordult a község a vármegyéhez, hogy adjon engedélyt a gyámpénztárból egy kölcsön felvételére. A vármegye a kórelem ügyében még nem határozott, de előreláthatólag a határozata kedvező lesz. — Előléptetés. A földmivelésügyi miniszter R a k s á n y i Gyulát, a csabai polgári fiúiskola gazdasági szaktanárát a IX ik fizetési osztályba, Varga Géza földinket, gazdasági gyakornokot a nagyszentmiklósi földmivesiskolánál a X-ik fizetési osztályba s. tanárrá léptette elő. — Pénzintézeti közgyűlés. A Békéscsaba-városi takarókpénztár ma, vasárnap tartja az intézet helyiségében évi közgyűlését. — Munkásházak Pusztaföldváron. Pusztaföldvár község képviselőtestülete 30 munkásház épitését határozta el. Ha a törvényhatóság jóváhagyja a határozatot, az építést a tavasszal megkezdik. — Gyomai Téglagyár r. t. A Gyomán alakuló felben levő téglagyár r. t. mult vasárnap népes értekezletet tartott Gyo. mán és Endrődön, amelyen igen meleg érdeklődés mutatkozott a közönség részéról. — Most vasárnapra uj értekezlet van összehiva, amelyre már számosan bejelentették megjelenésüket a vidéki, különösen a budapesti érdeklődők közül. A nagyfokú érdeklődés is bizonyítja a vállalat életképességét. A virágzónak ígérkező részvénytársaság minél hamarabbi megalapítása igen kívánatos volna, mert ez Gyoma község gazdasági életében uj, egészséges érát jelent. — A gyulai ipartestület ügye. Megírtuk annak idején, hogy a gyuiai iparosok is ipartestületté szándékoznak tömörülni, sőt már az alakuló gyűlést is megtartották. Az ipartestület engedélyezését az aradi kereskedelmi ós iparkamara javaslatba hozta és a vármegye az alapszabályokat jóváhagyás céljából felterjesztette a kereskedelmi miniszterhez. Most leérkeztek az iratok azzal, hogy nincsenek kellőképen felszerelve. A miniszter az alapszabályok jóváhagyása előtt látni akarja a gyulai képesített iparosoknak a kamara által is hitelesített betűrendes névjegyzékét, amely az iratok közül hiányzik. Ezt kell még összeállítani, felterjeszteni és akkor semmi akadálya sem lesz az uj ipartestület alapszabályai jóváhagyásának. — Uránia előadás. A dobozi állami tanítótestület oly lelkiismeretesen fogja fel hivatását a kultura terjesztése tekintetében, hogy nem riadt vissza áldozattól sem, és saját számlájára 300 koronás vetítőgépet vásárolt. Doboz lakossága most nagy érdeklődéssel látogatja a tanítótestület által rendezett népszerű előadásokat s azokon nemcsak tanul, gyarapítja ismereteit, hanem gyönyörködik re. Mult szombaton ós vasárnap este tartott előadáson a közönség ség zsúfolásig megtöltötte a Raisz-fóle vendéglő nagytermét. A Balaton vidékét ismertették az estélyen ós a szép képek nagyon tetszettek. Közben Holdy Lóránt „Mátyás anyja" című költeményt majd Török Micike a „Balaton" cimü költeményt szavalták kedvesen és nagy hatást érve el. A tanítótestületet felkérte a dobozi gazda ifjúság, hogy részükre külön előadásokat rendezzen. A tél folyamán igy hetenkint négy ismeretterjesztő e'őadást tart a tanitótes'ület. — Művész-hangverseny Békésen. Ritka műélvezetben lesz resze Békés zenekedvelő közönségének e hó utolsó napján. G 1 ó s z Ernő, oki. zenetanár ós jól ismert zongoraművész, ki legutóbb Berlinben rendezett két hangversenyével nagy sikert aratott a közönségnél és a sajtónál egyaránt, hosszabb tournéra indul kiváló hirnemü földijévé 1, Altman Leó hegedűművésszel, a párisi „Colonne" zenekar, a pitsburgi filharmonikusok ós utóbb a newyorki Metropolítau-opera volt hangversenymesterével, kit az amerikai sajtó a jelenkor legnagyobb virtuózakónt ünnepelt ós aki a mult évben Budapesten is szenzációs sikerrel mutatkozott be. A kót művész baráti látogatás végett február 28-án útba ejti Békést ós ez alkalmat egyúttal felhasználja arra, hogy még azon a napon, tehát a március hó 1-ón Aradon tartandó nagy hangversenyüket megelőzőleg Békésen is müvészestólyt rendezzen a következő élvezetes műsorral: 1. Beethoven L.: Szonáta f moll, op. 57, (Appassionata). E ő^dja Grósz Ernő. 2. Tscbaikowsky P.: Hegedűverseny I. tétel. E őadja Altmann L. 3. Chopin F. : a) Nocturno f moll, op. 55, b) Ballada f dur, op. 35., c) Valse as dur, op. 42. Előadja Grósz E. 4. Vieniawsky H. : Dirs russes. (Souvenir de Mo-can). Előadja Altman L. 5. a) Debussy C. : Clair de lune, b) Grósz E. : Valsette, c) Liszt F.: Tarantella „Venizia e Napoli." Előadja Grósz E. 6. a) Schubert-Wilhelm : Ave Maria, b) Dvorak-Kreisler : Humoreszk, c) Bazzini L. : La ronde des lutins. Előapja Altman L. Vidéki érdeklődőknek szívesen szolgál felvilágosítással a hangverseny rendezője: Bayer Artúr, főgimnáziumi tanár, Békésen. SIROLIN „R0CHE"-t Mi a Sirolin „Roclr? A Sirolin »Roche« oly gyógyszer, amely tudományos alapon Jól emészthető, nem Izgató Guajacolrsapadékból állíttatik eló és a Guajacolnak csak lótékony liatásu alkatrészelt tartalmazza. Czélszerü összetétele és kitűnő melléktulajdonsága mellett, ki tűnő izü és étvágygerjesztő ls lévén, az összes orvosok rokonszenvét megnyerte. légzőszerveink védelmére Ki használja a Slrolln„Roclie-t"? Mi a Sirolin „ Roche " hatása ? Mindenki mint óvatossági kúrát a légzőszervek megbetegedése ellen. Köhogősek és olyanok, akik krónikus tüdőhurutban szenvednek. Tüdöbajosok és asthmatikusok megkönynyebbülésül és étvágygerjesztésül. Influenzások javulás és erősödés czéljáhól Skrofulásck, inirigydaganatos gyermekek szem- és oriiiurutusok, hörghurutotok sikerrel használhatják. A Sirolin »Roche« megrövidíti a gyógyulást elősegíti a váladékeltávozást, megszüntet köhögésingert, éjjeli Izadást és lázt, a légzőszerveknek ellenálló erőt ad. Fenti tulajdonságai lolytán óvatossági kúrákra van predestlnálva. A Sirolin »Roche. elősegíti az emésztést és ezzel javltja az erőállapotot, gyarapítja a testsúlyt és a Jó köaérzéstiiiiiinniniinitiiiiiiiinn A gyógytárban határozottan Sirolin „Roche"-t kérjünk és gondunk legyen arra, hogy házigyógy tárunkból sohasem hiányozzék egy üveg Sirolin „Roche".