Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-06-19 / 48. szám

2 BÉKÉSMEGYÉI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1913 junius 12. Jenő az öccse Solymossy Ödön báró­nak, az ismert országgyűlési képviselő­nek, aki a képviselőház és a delegáció állandó hadügyi előadója és mint ilyen, sok érdemet szerzett már a hadsereg fejlesztése körül. Solymossy Jenő báró szintén igen képzett, szóles látókörű politikus, nagy tekintéllyel ós befolyás­sal bir odafönn, megválasztása tehát ha­tározottan csak előnyére válnék a gyo­mai kerületnek. Solymossy báró hétfőn aradmegyei birtokáról automobilon át­rándult a gyomai kerületbe tapogatózni, aztán felutazott Budapestre és a mun­kapárt vezetőségével érintkezésbe lépett, amely kész örömmel akceptálta jelölt­ségét ós megígérte, hogy minden ere­jével támogatja. Mi n_m szeretünk rossz próféták lenni, de biztosra vesszük báró Solymossy megválasztását. A munkapárt mailett a független­ségi párt is mozogni kezd már. A párt programmjávai először Horváth Jenő akart fellépni, mert a kerületben vál­lalkozó nem akadt. Aztán Kossuth Fe­renc leküldötte ajánló levelével dr­G o n d a Henriket, de |az nem kellett — a felekezeti viszonyai miatt. Majd dr. Halász Lajos, a volt képviselő neve került forgalomba, de ké3Őbb kiderült, hogy ő nem a saját jelöltetése érdeké­ben járt Gyomán, khanem azért, hogy melegen ajánlja a kerületnek dr. Buza Barnát, a kis sátoraljaújhelyi fiskálist, aki már volt képviselő és hajlandósá­got mutatott a gyomai kerületben való fellépésre. Az egyesült függetlenségi pártok jelölő gyűlése vasárnap lesz. Ott fogják Buza Barnát jelölni. Bókésmegye központi választmánya szombaton, e hónap 21-én délután ül össze, hogy a gyomai kerületben meg­tegye a választásra a szükséges intéz­kedéseket. Akkor jelöli ki a választ­mány a választási elnököt és az alelnö­köket és a választás napját is. A vá­lasztás hir szerint julius 3-án, csütörtö­kön lesz. A gyomai kerületben tehát van je­lölt elég. Móg csak köztársasági párti és szociálista jelölt kell, akkor aztán válogathatnak a gyomai szavazó pol­gárok, mint a madár a kendermagban. A gyulai kofák megrendszabályozása. Kérelem Gyula képviselőtestületéhez SNemcsak Gyulán, de országszerte rengeteg panasz merül fel a piaci kofák ellen, ugy hogy Gyula polgárságával az alább említendő kifakadásokra nézve együtt érez mindenki. A kofa mindenütt kofa. Budapesten is éppen olyan raga­dozó, közönséget szipolyozó, mint akár i Kíspircsen vagy Kukutyinban. A keres- | kedőknek ahhoz a fajtájához tartoznak ők, amelyikre az igazi kereskedő egy csöppet sem büszke, sőt még haragszik is, ha kollegái között emlegetik. Bár vannak a kofák között férfiak is szép számmal, legnagyobb részük mégis csak a gyöngébb nemhez tartozik. Mindegyik temperamentumos ós nyelves paraszt­asszony, aki irtózik az otthoni munká­tól, a takarítástól, mosástól, főzéstől, a kofái pályára adja magát, mert ott az élet mógis csak kényelmesebb ós még hozzá jövedelmezőbb is. Reggel korán kiülnek a piacra, ott ülnek délig, sőt néha estig is. Nem kell egyebet csinál­niok, mint ülniök és kiabálniok. Kínál­gatják a mindenféle portékákat a soruk előtt fel és alá járkálgató „naccságák"­nak, meg kisasszonyoknak és közben hogyha valamelyik járatlan naccsága kissé elitólő kritikát mond a portékáról és az érette kért horribilis árakról, no akkor annak jobb lett volna nem szü­letnie. Összeteremtik ugy, hogy gyak­ran piruló arccal és szégyentől könyező szemmel kell meghátrálniok a csatatér színhelyéről. Mert a kofának természet­rajzához tartozik a férfiasság. Ha azt az emberfajt besoroznák, vagy mérges hu­szárőrmesterek, vagy bakakáplárok let­tek volna. Fűszerezett mondásokban ép­pen olyan csodás fantáziát árulnak el, mint azok. Ugy hogy Isten ments a nyelvükre kerülni. De ez még nem baj. A kofának ez a sajátsága, ehhez már hozzá van szokva mindenki, ugy hogy valami finomabb némber nem is illenék be az ő társa­ságukba. Hanem nagyobb veszedelmet rejt magában a kofák rettenetes haszon­lesése. A „Velencei kalmár" Shylokja egészen mesebeli tündér hozzájnk ké­pest. Hogy ma a megélhetés olyan ret­tentően nehéz, különösen a fixfizetésből élő hivatalnok-féle embernek, az nagy­részt a kofáknak köszönhető, ha ugyan van benne valami köszönni való. Ők az őstermelőtől potom árakon megvásárol­ják az eladni valót ós nyakába só zák a szegény fogyasztó közönségnek olyan árakért, hogy szinte égnek áll minden hajaszála. Van olyan kofa, nem is egy, amelyik 15—20 korona ára portókáért 30—40 koronát is beszed. Az őstermelők mikor meghallják, hogy a kofák leg­alább is 100 percentet nyernek egyik­másik árun, természetszerűleg vérszemet kapnak ós ők is drágábban adják nekik. A kofáknak minden ilyen emelés ujabb jogcim a fogyasztó közönség megsar­colására. A kofák által állandóan tapasztal­ható sok visszaélés az oka annak, hogy a közönség védekezik mindenképen a kizsákmányolás ellen. Legutóbb a bé­késmegyei állami tisztviselők köre ha­tározatából kifolyólag a kör elnöke Zádor Mór pénzügyigazgató tegnap kér­vénnyel fordult Gyula város képviselő­testületéhez, hogy a most előkészítés alatt álló városi heti piaci szabályren­delet megalkotásánál a viszont-elárusi­tók garázdálkodásának megfékezéséről is gondolkodjék. A kórelem kifejti, | hogy a napi piacon a drágaság annyira I emelkedett, hogy egyik-másik élelmi cikkért fővárosi árakat kénytelen fi­zetni a közönség. Erzi ennek súlyát az egész város közönsége, de különösen érzik a fix fizetéshez kötött tisztviselők, akik tiz óv előtt megállapított fizetésük mellett 50 százalék drágasággal találják magukat szemben. Az áremelkedés leg­főbb okát a viszontelárusitók garázdál­kodásában keresik. A baromfi piecon teljesen lehetetlen a baromfi vásárlás, msrt a kofák ós idegenből jövő keres­kedők közvetlenül a kocsikról, — mi­előtt még azokat az eladók földre ten­nék — megvásárolják az aprójószágot, aztán ők diktálják a piaci árakat s még hozzá a közönséget gorombaságaikkal inzultálják. Napirenden van, hogy a kofa 20 koronaval a zsebében egy pi­acon 10 korona nyereséget szerez. Minden város gondoskodott már, hogy a kofák ezen jogtalan áremelő erőszakoskodásait ellensúlyozza. Igy Győr városának beiügyminiszterileg jó­váhagyott piaci szabályrendelete meg­tiltotta a viszontelárusitóknak, hogy az év október 1-től március l-ig reggel 9 óra előtt, április 1-től szept. 30^ig pe­dig reggel 8 öra előtt a piacon vásá­roljanak. Hogy pedig a kofák ezt a ti­lalmat ki ne jatszhassák az által, hogy a város határában vásárolják össze az eladók cikkeit, a rendőrség éberen ellenőrzi ós a tilalmat megszegőket szi­gorúan bünteti. Kérik, hogy Gyula vá­ros is felvegye ezeket a rendelkezése­ket most készülő szabályrendeletébe, A kellőképen megindokolt kérvény­nek remélhetőleg lesz is foganatja ós kissé letörik a kofák túlkapásait. Egy csabai gazda tragédiája. Pataj György agyonlőtte magát. Rendkívül érdekes regényhösnek illő jellem életét oltotta ki vasárnap éjjel egy revolver-golyó. Nem volt egy­általában csabai tipusu ember ez az öngyilkos. A csabai gazdákat főképen a takarékosság jellemzi, ami azonban nem zárja ki a jószívűséget sem. Nem pazarlók, de a vendégeket szívesen látják és meg is traktálják tőlük telhe­tőleg. És pörösködni sem nagyon sze­retnek. A pörbe már csak a legvégső esetben mennek bele. Pataj mindennek ez ellentéte volt. Szinte különálló egyed­ként állott a csabai gazdatársadalomban. Sok közös vonás volt benne a magyar dzsentrivel. Pályája kezdetén, mikor az első feleségével szép birtokot kapott, ugy is élt, mint egy dzsentri. Hires szép lovakat tartott, amelyeket meg­bámultak Budapesten a Tattersallaban is, mikor luxuslóvásárra felszállította. És mulatott, költekezett. Da volt egy rossz szokása. Rendkívül szeretett pö­rösködni. Épugy, mint a magyar dzsentri. A dzsentri vagyonokat nem­csak a mulatozások tették tönkre, ha­nem a pörösködések is nagy mérték­ben segítettek. És mit csinált ezelőtt a dzsentri, mikor teljesen tönkre jutott ? Dolgozni nem akart, mert nem is tu­dott, nem volt hozzászokva. Koldulni a büszkesége tiltotta. Hát — főbelőtte magát. Ezt a dzsentri halált választotta Pataj György is, mikor a koldussors szólén állott. Pataj Györgynek legtöbb baja az első házasságából született gyermekei­vel volt, akik iránt szinte megmagyaráz­hatatlan ellenszenvet érzett. A gyerme­kek, mikor embernyi emberekké váltak, követellek az őket megillető anyai va­gyont, de Pataj nem akarta kiadni sem­miképen. És ebből kifolyólag kezdetét vette a pörök egész sorozata. Az öreg Pataj ügyvédtől ügyvédhez vándorolt. Ha valamelyik elveszített egy pőrét, összeszidta és ment a másikhoz. Alig van csabai fiskális, akinek kliense ne lett volna. Még pedig elég zsiros kliens. L?hetett tőle keresni szépen. A pörökre sohasem sajnálta a pénzt. És legtöbb­ször veszített, mert a biróság nem adott neki igazat, hiába erősítgette fanatikus hittel, hogy neki van igaza. Hogy a folytonos pörösködós az egész vagyont fel ne eméssze ós az utolsó házasságból született kiskorú gyermekeknek is maradjon valami, az árvaszók nem rég gondnokot rendelt ki a kiskorúak mellé. Az árvaszék és a gondnok intézkedése folytán az öreg Pataj Zsidótemplom-utcai házát eladták még a mult óv elején ifj. Kocziszky Mi­hálynak. Az öreg nem akart ebbe bele­egyezni, de hiába volt minden erőlkö­dése. Az eladás megtörtént. A nyakas ember ekkor sem engedett. — Nem bánom, ha eladták is. Én nem költözöm ki belőle. És a javíthatatlan pörösködő ismét pörösködött. Ismét ó^ utoljára. A biró­ság kimondotta, hogy mivel a ház már nem az övé, jogérvényesen el van adva, ki kell költöznie. — Azért se költözöm. Megfenyegették, hogy karhatalom­mal, csendőrökkel mennek oda és ki­, rakják az utcára. — Nem bánom. Én ebből a házból élve nem távozom el. — Dr. Zahoran Mátyás, az el­lenfél ügyvédje kórlelte sokszor szép I szóval, hogy menjen ki a házból szép­I szerivel, ne érje meg azt a szégyent, hogy vénségére az utcára rakják. Adott neki móg kót heti halasztást is. Hétfőn . járt le az utolsó terminus. Hétfőn már | csakugyan megtörtónt volna az erősza­| kos kilakoltatás. Dr. Zahoran a mult hé­ten szerdán találkozott vele és móg egy­szer figyelmeztette. iránt, de mivel a társaságban, melyben él, félénkség megszűnt gyalázatosnak lenni. Nézete szerint igazságtalanságot követni el nyíltan, ép oly gonosz, mint titokban és sokkal kevósbbó hasznos. Szerinte a legbiztosabb, gyorsabb s titkosabb eszközök a legbecsületesebbek. Ö nem érti, mint habozhat valaki meg­csalni azt, kit nem haboz megölni, őrültségnek tartaná nyilt ellenségeske­dést vallani azon vetélytárs ellen, kit egy baráti ölelésben ledönthet, vagy a szentelt ostyában megmérgezhet. ápa és fia. Irta : Edmond Jaloux. Jules Olivot, a párisi és venezuelai bank igazgatója, számos hitelszövetkezet felügvelőbizottsági tagja, már harmad­szor kopogtatott a fia ajtaján. A szobá­ban most megmozdult valaki és a kulcs nyikorgott a zárban. Olivot ur végre bemehetett és gyors pillantással kutatta végig a félhomályban levő szobát. Rög­tön észrevette Raoul sápadtságát; a tü­körbe pillantott és meglátta, hogy arca éppen olyan sápadt, mint a fiáé. — Attól féltem, hogy gyöngélkedel — mondotta Olivot ur. — Mindenesetre benéztem hozzád. — Köszönöm — felelte Raoul — jól vagyok. Migrénem volt, azért marad­tam el a reggelitől. De már sokkal job­ban vagyok. Olivot ur szemei eközben végigku­tatták a szobát. Hirtelenül halkan felsi­koltott. Meglátta a félig kihúzott íróasz­tal fiókot. Odament ós megtalálta, amit kere­sett : a revolvert. — Ez az, amitől féltem ! — mondta izgatottan. — Raoul Olivot még sápad­tabb lett és nagy felindultságában egy székre roskadt. — Szerencsétlen ! Szerencsétlen! — kiáltott reá az atyja. — Ez volt hát a szándékod ? 1 Egy pillanatig mély hallgatásba me­rült, aztán gyors elhatározásra jutott és keményen, energikusan, de kissé dado­góan kezdett el beszélni: — Hallgass meg, Raoul, köztünk fölöslegesek a frázisok. Tudom, hogy egyik barátod aláírását hamisítottad, hogy pénzt szerezz magadnak. Feljelen­tettek. A rendőrfőnök értesített engem. Nem végeznek egykönnyen Jules O i­votnak, a párisi és venezuelai bank igazgatójának, a voltképviselőnek, egyet­len fiával. Nem azért jöttem ide, hogy szemrehányást tegyek, meg akarlak men­teni. Most nem arról van szó, hogy te mégha j, ellenkezőleg, arról, hogy meg­gyógyulj. Ez a fő dolog 1 Gyenge vagy, pazarló, mindig ujabb és ujabb bolond­ságot követsz el azért a Magdáért, aki még annyi pénzedbe került, de azért nem vagy móg elveszve. Már többször kifizettem az adósságaidat, utoljára egy borzalmas botrány után. Azt hitted, ugy-e, hogy többször már nem segit­lek és elveszítetted a fejedet. Sajnálom a dolgot, Rauol, de azért neked nem szabad meghalnod. — Elvesztettem a becsületemet! — mondta Rauol. — Nem veszítetted el. Még egyszer fizetek érted. — Varriéres, mielőtt följelentett, | többeknek beszélt az ügyről. Mindenki tudja már, hogy váltót hamisítottam. El­vesztem. — Távozz el Párisból, de ne öld meg magad, fiam! Ezt könyörgöm, ezt kérem tőled! . . . Rendben lesz min­den Igaz, súlyosat vétettél, de még talpra állhatsz újra . . . Hallgass reám. Rád bizom életem borzalmas titkát. El­mondom neked azt, amit e földön senki sem tud. Azután, fiam, tudom, lesz bá­torságod folytatni az életet, mint ahogy nekem is volt rá bátorságom, miután igen mélyre sülyedtól... épugy, mint én... * Raoul nyugtalanul nézett az atyjára. Látta, hogy feláll, végigsimít a homlo­kán, köhécselve lép a mosdóhoz és agy pohárka konyakot tölt ba magának. — Nagyon nehéz, — mondta, mi­után ivott — amikor a saját gyerme­künknek kell bevallanunk olyat, amit most elmondandó vagyok. Figyelj tehát ide! Negyven óv vei ezelőtt jegyzősegéd volíam Perigneuxbin, pénz és jövő nél­kül, de telve ambicióval. Főnököm ba­rátja volt a családunknak, nagyon sze­retett engem ós sokat megengedett ne­kem. Igy történt, hogy ... De előbb meg kell jegyeznem, hogy egy orfeum­énekesnő szeretőm volt, aki nem volt gazdagabb nálam és akit őrülten sze­rettem . . . Adósságai voltak és nekem ezért pénz kellett, mindenáron kellett. Egy napon alkalom kínálkozott tízezer frank elsikkasztására és én elutaztam a barátnőmmel együtt. Párisból irtam a főnökömnek, könyörögtem neki, hogy I ne tegyen ellenem bűnvádi feljelentést j és megígértem neki, hogy idővel visz­szafizetem neki az egész összeget. Meg is fizettem neki mindent, mert az a tíz­ezer frank lett szerencsémnek az alap­köve. Láthatod, hogy az ember újra tisztességessé válhat. — Te visszafizetted a pénzt. De azt nem lehet eltörölni, amit én követ­tem el. — Visszafizettem a pénzt, de azért mógis tolvaj voltam Nézd fiam, megmondom, hogy mit kell tenned: én itt elintézem az ügyeidet, te pedig be­állsz az idegen légióba. Néhány évi szigorú, kemény, a kötelességnek szen­telt élet után, megváltozottan kerülsz haza és újra becsületremóltó leszel. — Meglehet . . . — Add ide hát nekem azt a re­volvert. — Tessék, vidd el magaddal. Lassan, komolyan ölelte magához Jules O ivot a fiát és azután elhagyta a szobát, Raoul ellenben egy szókbeve­tette magát, kezeibe temette arcát és keservesen zokogott . . . * Este nem jött ebédhez, de Olivet nem nyugtalankodott, biztosra vette, hogy Raoul meggyógyult. Másnap reg­gel a következő tartalmú levelet kapta : — Miért mondtad el nekem ifjúsá­godnak ama epizódját, atyám ? Meg akartál menteni általa és a kárhozatba löktél. Vallomásod előtt, tettemet hibá­nak, ifjúkori megbotlásnak tarthattam. Most azonban tudom, milyen faltája va­gyok az emberiségnek. Tolvajnak csak hamisító lehet a fia. Nekem nem kellett volna váltót hamisítanom, te pedig lo­páa nélkül is megélhettél volna. Egy

Next

/
Thumbnails
Contents