Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám
1913-05-22 / 40. szám
Békéscsaba 19 3. XL-ik évfolyam. 40-ik szám. Csütörtök, május 22. BEEESHEGfT KÖZLÖNY POLITIKAI LAP r.'iefon-száni; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkini kétszer: vasárnap és csütörtökön. EUOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 0 kor. Negyedévre 8 kor. L'lSMzetnl bármikor lehet éunegveden belül i3. Egyes szára ára !2 fillér. Felelős szerkesztő; GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek kfildendök. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A földmivelés közigazgatása, Békéscsaba, május 21. A napokban kezdte meg működését a nagyváradi és a temesvári földmivelésügyi miniszteri kirendeltség. Ezzel a két hivatallal most már hat középső szerve van a földmivelésügyi közigazgatásának és az a terv, hogy fokozatosan kiépítik az egész országban és ezzel a földmivelésügy kormányzatát decentralizálják. Ezt a szándékot az egész ország osztály- és pártkülönbség nélkül a legnagyobb rokonérzéssel és őszinte örömmel kiséri. Azok a sikerek, amelyeket a nép gazdasági talpraállitása érdekében a munkácsi, a zsolnai, a marosvásárhelyi miniszteri kirendeltségek évek óta elértek, — egyre sóvárgóbb vágyat támasztottak, különösen a gazdaságilag elmaradt vidékeken, hogy ilyen kulturmunka nálunk is kezdessék. Valóban szükség is van olyan középfokú szervekre, amelyek a földmivelésügyi kormányzat széles munkaterületét a helyi szükségletek szerint müvelik. A minisztérium természete szerint kezdeményezője kell hogy legyen minden olyan intézkedésnek, melynek feladata a nép gazdasági fejlődését, nemzeti erősödését szolgálni. De kezdeményezni és végrehajtani, — az egészen más. Mennyi sok szép kezdeményezés veszett el a legkisebb siker nélkül, mert a végrehajtás lanyha volt. Vagy egyáltalában nem akadt senki, aki a legszebb kezdeményezéseket legyökerezhette volna a népréteg széles talajába. Aztán bármi árgus szemekkel kisérje is egy központi hatalom rendeleteinek érvényesítését, a távolság, a különféle felfogás, a magyar közöny zátonyain fel fog akadni minden szándék. Egészen más dolog, ha a minisztérium szakközegei a peri feriákon állandóan ügyelnek, hogy a központi hatalom kezdése az életbe átmenjen. Nem aktagyártó szervekről van itt szó, hanem olyan hivatalról, mely népsegitő missziót teljesit. Valóságos kulturmunkát, mely kiterjed a földmivelők boldogulása minden eredőire. Ezek a középső kormányzati szervek arra állíttatnak fel a vidéken, hogy egyrészt az elmaradt gazdaságvitelt okszerűen emelve, uj vetésforgókkal kombinálva, uj gazdasági haszonvételekhez juttassa a gazdát, — másrészt, hogy a földmivelőnek gazdasági színvonalát emelje és a haladás útjára vezesse. Mindez azt feltételezi, hogy a miniszteri kirendeltségek munkássága nem az Íróasztalnál kezdődik és fejeződik be, hanem a gondozásukra bizott munkaterület minden határmesgyéjén. Egyéni, fárasztó és küldetésszerü ez a megbízatás s bizunk abban, hogy a miniszter e hivatalok vezetőivé olyan férfiakat válogat össze, akik küldetésük jelentőségétől át vannak hatva, akik fanatikus hittel és lelkesedéssel fognak a munkához, mely nem kisebb, mint Magyarországot kiemelni földmivelése egyoldalúságából, a nemzeti ősvagyont a termelés fokozásával, a munkaalkalmak emelésével lényegesen növelni. Mi bizunk abban, hogy egy kiterjedt gazdasági kultura egyenesen véget vetne a kivándorlás mai fájó sebének és nem is kellene hozzá, csak megfelelő anyagi erővel és hatáskörrel felruházott husz olyan lelkes magyar ember, aki tudással, hittel és szeretettel, de ezen szép erények mellett még lankadatlan buzgalommal is a gazdasági fejlődés uj érájába vezetne. A magunk szempontjaiból természetesen alig kívánhatunk mást, minthogy ezek a központi szervek vagy pátriánkon, vagy hozzánk minél közelebb állíttassanak fel. Mert melegedni a fázó embernek csak a tüz közelében lehet. E'tudjuk képzelni, hogy egy biztos tekintetű ember a kormányzatára bizott terület gazdasági vezetésére egyaránt képes, akár munkája közelben, akár távolabb van is: de egészen más annak a helyzete, aki a a népsegités forrásából közelben gyűjthet erőt, akinek ajaka sokszor nyilhat kérő szóra, akinek kedvező helyzetét egyik, vagy másik akcióra a kirendeltség közelről és állandóan figyelemmel kisérheti. De annyira átvagyunk hatva annak tudatától, hogy ezt a nagy nemzeterősitő ügyet partikuláris szempontokból megoldani nem lehet, — hogy a magunk lokális érdekét is alá tudjuk rendelni a közjónak. Ugy tudjuk, hogy a jövő évben újra két ilyen középső kormányzati szerv lesz felállítva. S rövid néhány éven belől az egész ország át lesz hálózva a gazdasági talpraállitás és fejlődés munkáló derék kirendeltségekkel, melyeknek a törvényhozás áldozatkészsége bizonnyal meg is adja azt az anyagi erőt, hogy a földmivelésügy javítása, az ősi földön való többedtermelés, uj üzemek és megváltozott vetésforgó sokszorozza a gazda jövedelmét, teremtsen a munkások részére munkaalkalmat, hogy ne Jegven folytonosan időszerű a kesergő Rákóczinak ez a történelmi hires mondása: Megujulnak a magyarok sebei 1 A gyulai ipartestületről. Még nem alakulhat meg. A kereskedelmi miniszter feltételei. Mikor a gyulai ipartestület megalakulása érdekében indított akcióról legelőször irtunk, már akkor csodálkozásunknak adtunk kifejezést afölött, hogy a megye székvárosának iparosai C3ak most gondolkoznak erről, holott a megye több községében — nem is szólva Csabáról, Szarvasról, Orosházáról ós Békésről — mint például Mezőberényben, Gyomán, Körösladányban, Szeghalmon, régóta virágzó ipartestületek működnek. A testületek az iparosság tömörülésének legfontosabb, legnagyobb hatással ós tekintéllyel működő szervei, komplexumai az iparosság erejének, hatóságokkal szemben ós mindenféle ünnepélyes alkalmakkor reprezentálói az iparosságnak, szükség esetén védelmezői és gyámolitói minden téren. Az ipartestületekre tehát feltótlenül szükség van minden olyan városban, vagy községben, ahol nagyobb tömegben ól az iparosság. Különösei azóta lett áldásthozó a testületek működése az iparosságra, miSta megalakult és dolgozik az Ipartestületek Országos Szövetsége. E szövetség által rendezett kongresszusokon és más összejöveteleken szokott találkozni az egész ország iparossága, elpanaszolja buját-baját, segítséget, orvoslást követel az illetékes fórumoktól és a legtöbb esetben sikerrel. Éppen ezért adtunk a mult alkalommal kifejezést csodálkozásunknak afölött, hogy a gyulai iparosok csak most ismerték fel az ipartestület nagy horderejót ós megalakításának szükséges voltát. Néhány lelkes ós minden haladásért dolgozni is tudó iparos agitációja folytán p3r hónappal ezelőtt összegyűlt Gyula iparossága egyhangú lelkesedéssel kimondotta az ipartestület megalakulását. Annak idején örömmel adtunk hirt e megalakulásró', amely érdeklődést keltett az egész megyebeli iparosság koréban, ugy hogy az alakuló közgyűlésen a szomszédos ipartestületek kiküldöttei is megjelentek. Az alakuló közgyűlésen bemutatásra találtak az uj ipartestület alapszabályai is. Elhatározta a gyü ós, hogy az alapszabályokat jóváhagyás végett felterjeszti a kereskedelmi miniszterhez. Mindenki azt hitte, hogy a megalakulásnak nem lesz ezekután semmi akadálya s hogy a miniszter jóváhagyó leirata után a testület azonnal megkezdheti a gyulai iparosság javára irányuló működését. Annyival inkább hihette ezt mindenki, mert ugy Gyula városa, Charon csónakjában. Irta; Szekula Jenő. Csak én tudtam, hogy ez az utolsó ój3zakám s éreztem, hogy halotti szemfedőt kötöget számomra a haj na,. A láz, mely heteken át fojtogatott, most szelíd, halovány képei vetített ágyam falára. A pohár után nyúltam, amely ott állott az éjjeli szekrónyen. R-jtelmes, barna fényben csillogoit benne az álomhozó mák. Da már nem volt erőm. Kezem, szegény átlátszó kezem, mely o yan volt, mint az elfagyott márvány, nem engedelmeskedett már az akaratomnak. Fagyos borzongás futott át rajtam ; ma gamon éreztem már a temetők nyirkos hidegét. Igen emlékezem. Sötét és szomorú szeptemberi éjszaka volt. A nyárfák kisértően susogtak, zúgtak az ablakom alatt. Da ón tudtam, hogy megfojt a rétekről basuhanó leve JŐ, mely pedig mámorról és szerelemrő' regélt. A szomszédomban vasaltak. Egy vöröshaju lány ollót csattogtatott. — Apropos ! — kiáltóitam föl vad remegéssel — három párkára gondolva, akik szövik, orsón pörgetik ós milyen borzalom — kettó nyesik az emberi élet fonalát. - Apropos! — kiáltottam fel újra, de hang nem jött ki a torkomon. Mintha nehéz kendő! borítottak volna az ágyam fölé . . . A vörös leány pedig csak rázta, csattogtatta az ollót. Valami hiányzott. Talán egy k . . . aki az utolsó pillanatban megfogja reszkető kezem. S jönne egy darabon az uton, utoljára, hol az Ö3vóny mentén nem virágzik más, csak a temetővirág -- rozmaring. Viaszfehér szempillákkal feküdtem ott s eszemba ju'ott, hogy ugy éltem, mint a kósza eb s ugy pusztulok el, mint a viharban megvert fenyőfa. Da az ajtó fölnyilt. Látogatóm jött. Az apám volt. Megismertem. Tudtam, hogy el fog jönni. Vártam. Leült egy székre. Szótlanul, ahogy szokta. Hoszszasan nézett, szelíden, jóságosan. Sokáig nem szólottunk egymáshoz. E'nóztem, hogy ült ott a szóken. S ekkor hirtelen a homlokomra ütöttem. Valami eszembe ju'ott. Nini . . . hiszen az ón apám már nem ól, régen, több, mint kilenc éve, hogy meghalt. Milyen különös. S mégis eljött! Máskor talán borzalom fogott volna el, de e válságos pillanatban kimondhatatlanul boldog voltam, hogy meglátogatott. — Hogy vagy ? — kérdezte az apám. Rinéítem. Hosszú ünnepélyes Ferenc József kabát volt rajta, amiben utoljára láttam elmenni egy törvényszéki tárgvalásra. E'.üst óbénfabotja is megvolt. Dj a keze vattába volt burkolva. A sebhelyeivel szállott fel a sírból, mint ahogy Haktor jelent meg a halálra riadt Aenas előtt. S a sebeket nem lehet elfelejteni. — Hogy vagy ? — kérdezte újból. — Fázom ! — Suttogtam az apámnak. — S nincs asszony, aki felmelegítene. Az apám a fejét csóválta. — Ugy látom rosszul megy a sorod, amióta elhagytalak. Talán beteg vagy ? A párnák közé temettem az arcomat. — Azt hiszem utolsó éjszakám a mai — sóhajtottam sirva. — Elpusztulok, mielőtt egy igazi nőt öleltem volna! Ugy éltem, mint az igás barom a mások jármában s meghalok, mint az üldözött farkas az árok szólón. Nap nem sütött rám, asszony nem szeretett . . . Szüzén az élet örömeitől szállok a sirba! Az apám a kendője után nyúlt. Talán a könnyeit akarta törölgetni. A könynyeket nem lehet eltemetni ! — A mi családunkat üldözi a balsors — mormogta. — Ea is szerettem volna élni, mint egy milliomos s ugy haltam meg, mint egy koldus. Felkönyököltem az ágyamon. Csillogó szemmel beszéltem. — Az istenek szomjúsága gyö'ört — suttogtam kábu'tan, — s nem jutott más, csak Tantalus nagy keserűsége. Rózsák között szerettem volna járni s sivatagban veszett el utam. Csókjaim a szo moruság gyermekei voltak és nevetésem a sirás testvére. Valaki megrontott . . . valaki elátkozott. S a legnagyobb baj az volt mindig, hogy nem volt pénzem. Az apám valami mentegetődzósfélót mormogott. — Én szívesen hagytam volna rád, de nekem sem volt. Még egy obu'usom sem. Charon alig akart felvenni a csolnakj ira. — Charon? - kérdeztem csillogó szemmel. — Igen. Azt hiszem igy hívják — mondta az apám zavaros szemhunyorgatással . . . Hej ha tudnád. Szomorú világ van odalent is. Jobb sora van idefenn egy kőmiveslegénynek, mint a másvilágon egy királynak. Már nem hallottam, hogy mit beszél. Mintha valaki ősrégi hexametereket mormolt volna a fülembe. Csak azt tudtam, hogy elhagyott az erőm. S zuhantam lefelé a csillagtalan, fehér kisórtő semmisógba. — Ez a hajnal I - . . . kiáltottam föl bűvös elragadtatással. — Ez a szeptemberi hajnal, a tündéri hajnal, a fehér hajnal, amelyről ugy hittem mindig, hogy a szeretőm, aki miatt annyi álmatlan éjszakát virrasztottam keresztül. Mo3t vitt, ragadott magával hószinü felhőszárnyakon, a réteken tul az emberek fölé. S arra gondoltam, hogy életemben a legnagyobb boldogság a halál pillanata volt. Valami régi verssor is a fülembe zúgott kisórtő zsongással. . . Ululárunt nimphae . . . Azt hiszem Vergilius valamelyik énekében fordul elő. Ululárunt... ululárunt... ululárunt, duruzsoltam magamban, kábultan, gépiesen. — Hol vagyunk ? — kérdeztem riadt félelemmel, de választ nem kaptam. Az apám már nem volt velem, összerázkódtam. Babonás félelemmel töltött el hirtelen az elhagyatottság. Egyszerre besötétedett. Hideg szemekben csepegett az eső. A levegőn kisértő zúgás tört keresztül. Mintha rézdobokat kongattak volna a levegőben. Köd ós sürü pára temette el az alakomat, mintha beláthatatlan víztömeg felett repültem volna el. Fojtogató pára csapott az arcomba. Kezemet a szemem fölé emeltem, hogy jobban lássak. De semmit sem vettem ki az alaktalan sötétségben. — Ez egy ismeretlen város 1 — kiáltottam fel. — Hol vagyok? Ez az ókori Gumao! A falak, ugy rémlett,