Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-04-03 / 26. szám

Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 26-ik szám. Csütörtök, április 3. BEEESMIE POLITIKAI LAP Telefon-szám; 7. Szerkesztőség: er enc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kízlratok nem adatnak viasza Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. EltOFIZBTÉSl DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre d kor. Negyedévre a kor. f.i3riiecni bármikor lehet évnegveden belQl Is. ET yc^ szám ára 12 fillér Felelős szerkesztő: CULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; SZTHKISZXY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szAm 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzelt küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A szociális olajesöpp. Békéscsaba, ápril. 2. A télen megtartott háziipari tanításokról számolunk be. Megelégedéssel olvassuk, helyeslésre késztetnek azok a hiteles adatok, amelyek a téli tanítások eredményéről szólnak. Fényesen bizonyítják, hogy a magyar munkás télen is szeret dolgozni és szó sincs arról, amit évek előtt egyesek mondottak, hogy a magyar ember a seprükötést, kosárfonást lenézi, s nem szeret vele pepecselni, mert épen ellenkezőleg, nagy szeretettel karolta fel a mezőgazdasági háziipart, amint az alábbi sorainkból kitűnik. Hatszáz községben tizenhatezer ember tanulta meg novembertől március derekáig a háziipart s ez idő alatt azzal kedvvel foglalkozott. Vidék szerint, ahogy a nyersanyag olcsóbb, vagy ingyen rendelkezésre állott, — tanulták a seprükötést, kosárfonást, fafaragást. Megalakult több mint száz háziipartermelő és értékesítő szövetkezet s itt állandóan 8000 munkás dolgozott. Csak ezek s akik most tanulták a maguk háziiparát, egy millió koronát kerestek; de a magyar háziiparosok jövedelme már felülhaladta az 5—6 milliót s volt olyan, aki 200 koronát is keresett a télen. Tehát nemcsak hogy "nem ette a készet, tehát nemcsak hogy a jövő nyári keresetre adósságba nem keveredett, hanem még a házi iparból élt a télen; a nyári kereset pedig sertésre, tehénre, a maga háza vételére a takarékban kamatozik. Többet is mondunk. A szabadkai háziipari részvénytársulat 5000 munkást foglalkoztat télen; a háziipari országos szövetség 1000 munkásnak adott télre munkát. És ezek hatezren másfél millió koronát kerestek. Alpár, ahol elődeink az első nemzetgyűlést tartották, most azzal teszi nevét emlékezetessé, hogy lakói évenként télen ötven-hatvanezer koronát vesznek be kosarakból, amiket maguk fonnak. Jól esik megtudnunk, hogy a magyar munkáskéz téli foglalkozását Angolországban, Afrikában is ismerik. Csak ide 24,000 korona áru utazókosarat készítettek a télen a mi magyarjaink. Nem csekélység pedig ez. Pedig még a kezdet kezdetén vagyunk. Csak időt kell hagyni, rászokik a téli keresetre minden földmives ember. És ekkor más állapota lesz a mi hazánknak, kevesebb az elégedetlen, az Amerikába vágyó ember. A munkának meg lesz a becsülete újra. Elmondtuk ezeket azért, hogy ahol még a munkásság nem beszélt össze téli háziiparüzésre, ott már most tegye meg a lépéseket. Elég ha husz, harminc munkás, kisgazda feliratkozik s idejében bejelentik szándékukat akár a megyebeli gazdasági egyletnek, akár a földmivelésügyi minisztérium háziipari megbízottjának s tanítómestert kérnek. S lesz kereset, lesz télen kenyér. Még mulatságszámba is megy ez a háziipari foglalkozás, társaságban s a jó meleg szobában. Lukács a helyzetről. - Fővárosi levél. — Felfrissülve, jó kedvvel tért vissza a minisz'ere'nök néhány napi üdüléséről, melj nok végén kihallgatáson jelent meg a királynál. Az ellenzék azonban mindent ferdén lát ós hamis észleleteihez képtelen kombinációkat fűz. Szerinte Lukacs fáradt, kimerült, valósággal megdöbbentette az, hogy váratlanul Bécsbe hivták, ahonnan elvben már megbukva utazott Budapestre. Most azok a kijelentések, amelyeket a miniszterelnök a Pester Lloyd munkatársa előtt tett, szappanbuborék módjára fújják szét az ellenzéknek minden föltevését ós ráfogását. Fölényei derűs nyugalommal jelenti ki, hogy a sok munkában meglehetősen elfáradt ugyan, de egy heti pihenés visszaadta erőinek korábbi rugékonyságát. Arról szó sincs, hogy beleunt volna hivatása teljesítésében, de nem is ragaszkodik görcsösen a hatalomhoz, mert bármely pillanatban a jól teljesített hazafias kötelesség tudatával vonulhatna vissza. Ugy érzi azonban, hogy az ország érdekeinek még szükségük van rá ós még tud értékes szolgálatokat teljesíteni ós minthogy nem átmenetileg meghatározott időre nevezte ki a király, ennélfogva helyén marad, amig a közügyek szempontjából hasznosnak tudja magát. Da ennek az időpontnak a megállapítását nem bizza az ellenzékre, hanem azokra az illetékes tényezőkre, amelyek róla ós kormánya felől alaposan másként vélekednek, mint az ellenzék. És hogy az audienciára való meghívás meglepte volna Lukácsot, mint a bukás jele! A legtermészetesebb dolog, hogy a nagy ülésszak befejezése után jelentést kellett tennie a királynak, még pedig nyomban és épen csak a Lukács pihenése kedvéért maradt ez a kihallgatás valamivel későbbre. Azután Andrássy támadásairól be: szélt a miniszterelnök. Furcsának ta' lálta azt a vádat, hogy a mai kormány ! ós többség az ellenzék távollétében hozott fontos törvényeket. Hát a koalíciós kormány, ame'ynek Andrássy is tagja volt, mit csinált? Éveken át müködölt ' minden ellenzik nólkü'. Az ellenzéket ugyan nem zárta ki az ülésekről és kordont s±m vonatott a Ház elé, hanem sokkal többet tett: hazaárulónak bélyegzett és az utcai tömeg terrorjának szolgáltatott ki mindenkit, aki nem koaíiciósan gondolkozott. Már a szavazó urnánál fölállította a kordont és mandátumhoz sem engedett jutni senkit, akiből ellenzéki lehetett volna. És milyen törvényhozást vitt véghez a koalíció? Gazdasági kiegyezést kötött Ausztriával — ellenzék nélkül. Fölemelte a kvótát — ellenzék nélkül. Az annexiós válság idején százmilliókat adott ki — ellenzék nélkül. Végre még házszabályszigorítást is csinált, ugyancsak — ellenzék nélkül. Ezekről megemlékezve, teljes joggal mondja Lukács, hogy az Andrássy szemrehányása a mai kormány ellen nemcsak nevetséges, hanem frivol. Ellenben igen mulatságosnak találta a miniszterelnök azt, amit Andrássy a mai párt-abszolutizmusról beszélt. A koalíciós miniszterek összedugták a fejeiket és felosztották az országot pártjaik között. Most azzal kérkednek, hogy nem volt választási kasszájuk. Da hiszen választás sem volt az ő idejükben, mondja Lukács, mert a képviselőket egyszerűen kineveztók. És még ők beszélnek párt-abszolutizmusról! A Désy-ügyre nézve azt jegyzi meg Lukács, hogy abban még a biróság sem mondta ki a döntő szót, addig BÉiGgyei Közlöny Imáin Tul az Óceánon. Harminchárom kazán bömböl szakadatlan, Tüzes vasat okád harminchárom katlan, Harmincháromezer kérges tenyér szabja R szikrázó ércet százezer darabra. Kohók prüsszögését át megátaljárja Kis pöröly, nagy pöröly dübörgő lármája — Se pokol tüzében emberek sorvadnak: Kevert nyelvű népe egy uj Babylonnal. Rz ablak: rostélyos, börtönablak fajta Szegény magyar legény tekintget ki rajta. Künn élet-érlelő meleg nap sugara Tüz alá szeliden a gyár udvarára . . . Szőke Tisza partján egy kis falucskára, Fehér ház muskátlis kicsi ablakára Szinte ez a nap hinti melegét, világát S érleli a rónák hullámzó kalászát . . . Otthon talán éppen a rozsot aratják . . . Jókedvű legények keresztekbe rakják, Piros arcú lányok, marokszedő lányok Vidám nótaszóval haladnak utánok . . . Itt a gyárzsivajban haj meghalt a nóta !. . . — Hazahívja fiát az alföldi róna! Délibábos mező, szabad kék ég alja, Marokszedő lányok hivó, dalos hangja I . . . . . . Pislog a gép szeme : a parázs hunyóban, Telhetetlen gyomor korog a kohóban — Föleszmél, S mialatt szenet töm beléje: Könnyel folyik össze arca verejtéke. Balla Miklós. Hét szerető. Irta : Szekala Jenö. Kísértetiesen zúgott, suhogott a szól a letarolt mezők felett. A vándor bábsütőlegór.y feltűrte rókaprémes bekecsét s busán baktatott előre. - Csak idején elérnék Czoborszentmihályra! — suttogta kábultan maga elé. — Még megf igyok ezen az elátkozott pusztán. Késő ősz volt már s a csupasz jegenyefákon didergő varjak tollászkodtak A nádas felett hazátlan vadludak kerengtek. Énekelt, zuhogott a nádas a vak, emésztő szélben, mintha láthatatlan boszorkányhad vágtatott volna rajta keresztül. A bábsütő megállott. — Csak ne találkozzak kobor kunokkal, vad bessenjőkkel! — Kardélre hánynak ! Emberi laknak sehol semmi nyoma. Csak a magányos jegenyefák bámészkodtak le rá kísérteties hangtalanságban, mint megannyi elátkozott varázsszele. - Talán bolond vagyok, — mondotta a bábsütő, — hogy erre a hoszszu útra indultam. Csak ne csengne a fülembe folyton ez az átkozott harangszó. Nem harangoztak sehol. Csak felizgatott képzelete játszott vele. A bábsütő magányos tanyákra gondolt, ahol mécses pislákol a homályban s ahol födéllel, estebéddtd kínálnák. Sehol semmi világosság. Csak a szél sikoltozott szünet nélkül s csak a láthatatlan harangok zúgása zokogott egyre a fülébe. Egy pillanatra megállott, hogy a szél el ne kapja a süvegét. Félholtra váltan, kábitó szivdobogással törtetett előre. — Nini egy magányos kastély ! — kiáltott fel ijedten. Megdörgölte a szemét. Nem tévedett. A tisztás szélén fehér kastély világolt. Minden ablakában gyertya fénylett. — Talán adnak itt födelet, — mormogta a bábsütő s arra vette az útját. Ki bujt a hold a kísérteties felhőrojtok mögül. A bábsütő a kastélyhoz ért. A láthatatlan harangok szava még egyre a fülében csengett. A lába gyökeret vert a rémülettől. A keritésszélén hét karó meredt az égnek. Hét lator volt a karókra húzva. Fölöttük fekete madarak szállottak kísértő károgással. — Minden jótét lélek dicséri az urat! — kiáltott fel a mózesbábos ijedten. Kik ezek itt heten a karokon ? Mily elátkozott helyre kerültem. Semmi válasz. Csak aszói zokogott kísértetiesen s csak a madarak károgtak. A hold bevilágította a kínszenvedésre kárhoztatottak arcát. Egyik-másikban még volt némi élet. A vonásaik eltorzultak a végső viaskodásban. A lepénysütő tovább akart rohanni. De nem volt ereje. A lába gyökeret vert a rémülettől. S ebben a pillanatban egy szívélyes hang csendült fel: — Kerüljön beljebb jó ember. Szívesen látjuk éjszakára. A mézesbábos felriadt. Egy kulcsárformáju asszonyt pillantott meg. — No, ne kéresse magát, — biztatta a kulcsárasszony. — Jöjjön. A kastély úrnője szívesen látja vacsorára. A bábsütő támolyogva engedelmeskedett. — Ki eme kastély úrnője ? - kérdezte fogvacogva. A kulcsárnő nevetett. — Baró Vaszakai Kardos Ilona. No jöjjön. Szívesen látjuk itt nálunk. A kapu becsapódott a mózesbábos mögött. Kábultan követte a kulcsárnőt. Fegyveres hajdúk világították be előtte az utat a fehérre meszelt lépcsőkön. A bábsütő megdörgölte a szemét. — Hol vagyok — suttogta ijedten. Betuszkolták egy terembe. Kábultan nézett szét. Fehérre teritett asztal fogadta, gazdagon megterítve fácánnal, madársülttel, ropogósra sült piros malaccal, velencei üvegekben csillogó aranysárga borral. A teritőn vérpiros rózsák illatoztak. A szoba tündéri fényben úszott. A csillárban huszonegy szál gyertya világított. — Ez álom, — mormogta a bábsütő szédelegve, s belevetette magát egyik karosszékbe. Magára maradt egy pillanatra. De az ajtó felpattant hirtelen. Gyönyörű, magasnövósü asszony jött a terembe, tengfrzöldszinü selyem pongyolában. A bárónő volt. A bábsütő azt hitte, hogy valami tündérkirálynővel került össze. Ily szép asszonyt még soha éleiében nem látott. Csak a mesékben hallott róla. A bárónő megtöltött egy csillogó poharat szikrázva lángoló borral. — No vacsorázzunk! — kiáltott föl megédesítve rózsásba játszó ejakát az aranypiros nedűvel. — Özvegy vagyok s oly unalmas magamban ülni az estebéden. Megrázta a csengetyüt. Selyemruhás apródok jöttek be. E üstedónyben párolgó, illatos tyúklevest hoztak ba. — Ne igyon, egyen 1 — biztatta a jövevényt a bárónő. — Ne kéresse magát, akár C3ak otthon lenne. — Milyen magas és mégis milyen szép! — suttogta a mézesbábos maga elé. Kedvemre való szerető lense. A bor megoldotta a nyelvét. Beszédes lett. Elmondotta élettörténetét, vándor útját, hogy Csoborszentmihályra tartott, hogy ott munkába álljon. A szép asszony érdeklődve hallgatta. — Ne menjen el 1 — suttogta szemlesütve. — Hisz olyan szép szeme van magának, melyet ón még soha az életben nem láttam. Maradjon. Jó dolga lesz nálunk. A szól busán sikoltozott a kastély udvarán, megtépázva a csupasz jegenyefákat. A bábsütő összerázkódott hirtelen.