Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-12-08 / 98. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 98-ik szám. Csütörtök, december 8. BEKESME6YEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. EIiOFIZBTÉSi Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSNzetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztö: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A kormány és a választási reform. Békésoaaba, dec. 5. Magyarország ujabb politikai éle­tében mondhatni, fontosabb probléma nem merült fel a választási reformnál. A probléma megoldása az elképzel­hető legnehezebb. Mindenik kormány félve is nyúlt ehhez a nagyon kényes kérdéshez, amely a társadalmat is a legnagyobb mértékben izgatja, mert a nézetek a reform milyenségéről na­gyon különbözők. Abban mindenki megegyezik, hogy a jelenlegi állapot sokáig fenn nem maradhat, a válasz­tási rendszert reformálni kell, de az óhajtott uj rendről nagyon is eltérők a vélemények. A választói reform kérdése most ismét aktuálissá válik, mert mint hír­lik, ellenzéki részről ugyancsak fog­ják követelni a mostani kormánytól, hogy a választási reform ügyében te­gyen már valamelyes lépést. Ellenzéki oldalról mindenesetre taktikának indo­kolt lehet, ha a kormány jelenlegi megszorult helyzetében, mikor ezt az idő előrehaladottságánál fogva nem­csak az indemnitás, hanem a bank­szabadalom meghosszabbítása terüle­tén is az ex-lex veszedelme fenyegeti : az ellenzék a választási reform kérdé­sét helyezi előtérbe és nemcsak po­zitív záros határidőt követel a válasz­tási reformnak a képviselőház elé való terjesztésére nézve, hanem a kormány­tól konkrét elvi kijelentéseket! kivan az iránt is, hogy miképen szándéko­zik a választási reformot az általános választói jog alapján megoldani ? Az ellenzéknek ez a taktikája két­ségtelenül nagyon kellemetlen alterna­tíva elé állithatja a kormányt. Mert, hogy az ex-lexet elkerülhesse, vagy megfelel az ellenzéki követelésnek és akkor a többség egységét veszélyez­teti, vagy pártérdek szempontjából ki­tér az ellenzék követelése elől s ak­kor esetleg a kettős ex-lex következ­ményeivel kell számolnia. Hogy mire fogja magát elhatározni a kormány, azt ma még sem tudni, sem megjósolni nem lehet. Azt azon­ban teljes biztonsággal hihetjük, sőt állithatjuk, hogy ha az ellenzék ama része, mely ehhez a taktikához nyúlni késznek látszik, abban a föltevésben él, hogy a választói reform ilyetén előtérbe helyezése által szövetségese­ket találhat ama « magas körökben" is, amelyek kapcsolatban az osztrák keresztényszociálista párttal, semmit sem tartottak eddig sürgősebb feladat­nak Magyarországra nézve, mint a választási reformnak, és pedig az ál­talános, egyenlő és titkos szavazati jognak megvalósítását, — akkor az ellenzék e része ebben a föltevésében nagyon keserűen fog csalódni. Azok a „magas körök" igenis ra­gaszkodtak a választási reformhoz ak­kor, mikor az 1905-iki választáson a régi szabadelvü-párt kisebbségben ma­radt, az 1906-iki választáson pedig el­sepertetett. Akkoriban persze kellett Bécsnek az általános választási reform és pedig minél radikálisakb alakban, mert csakis ettől remélhette, hogy a szavazati jogot nyerendő nemzetiségek és szociálista tömegek segítségével, visszacsinálható lesz az 1905-iki és 1906-iki választások eredménye. De mióta ugyanezt a célt, a régi választási rendszer hagyományos esz­közeivel és módjain de facto a jelen­legi választási rend alapján is el lehe­tett érni és meg van az összes katonai szükségletek fedezésére a nagy „több­ségi párt", vájjon kinek fog eszébe jutni Bécsben, hogy a választói reformot sürgősnek tartsa ? Ki fogja azért a kis ujját is megmozdítani, hogy a jelenlegi kormányt a választási reform megala­kítására presszionálja ? Az ellenzéknek, nemcsak részeiben, hanem a maga egészében, számolnia kell azzal a ténnyel, hogy a választási reform sakktáblája az utolsó választási eredmény óta alaposan megváltozott. Annál is inkább, mert azok a bizonyos „magas körök" nagyon jól tudják, hogy most már nem nekik van szükségük választási reformra, hanem azoknak, akiket a legutóbbi választáson csúfo­san bécsi segítséggel megtizedeltek és összevertek. Igaz, hogy az ellenzéknek ez az érdeke ezúttal nem csupán pártérdek, hanem elsőrangú nemzeti érdek is ; mert első sorban a nemzetnek nem áll és nem is állhat érdekében, hogy parlamenti többségek a nemzeti aka­rat letörésével, vagy presszionálásával alakulhassanak. De ahhoz, hogy az el­fáradt nemzet ezt a legnagyobb érde­két felismerhesse s a visszatérő önbi­zalommal önmagát regenerálja, ahhoz még idő kell. S mig ez az idő el nem következik, mindaddig a választási re­form követelésére irányuló ellenzéki taktika, a hozzáfűzött reményeket nem igen válthatja be. A vármegyei tisztviselők drágasági pótléka. Mosonmegye átirata megyónkhez. Egyik régebbi számunkban gúnyo­san tettünk említést arról, hogy néhány vármegye tisztviselő kara átiratilag kér­dezte meg Békésvármegyót, szavazott-e már drágasági pótlékot tisztviselőinek ? Gúnyosan emlékeztünk meg akkor" az ügyről és meg is jegyeztük, hogy a mi vármegyei tisztviselőink hasonló értelmű kérelemmel nem is mertek a törvény­hatósági bizottság elé fordulni, mert el vannak készülve a rossz fogadásra. Most már újból kell a kérdéssel foglalkoz­nunk, mivel nagyon is aktuális. Általá­nosan konstatált tény, hogy Magyaror­szágon a drágaság szinte hihetetlen mér­téket öltött már és kilátás sincsen jelen­leg arra, hogy valamikor csökkenni fog. Az újságoknak napról-napra kell e kór. déssel foglalkozniok. Ankétek gyűlnek össze, amelyeken számos okos felszóla­lás történik, de nincsen semmi praktikus eredménye. Puszta theoriákkal pedig nem lehet ezt a nemzeti veszedelmet enyhíteni. A drágaság kétségtelenül veszedel­mes minden társadalmi osztályra, de mégis a középosztályra nézve a legvesze­delmesebb. A gazdagok, a vagyonosak nem igen érzik meg, mert nekik nem okoz valami nagy fejtörést a kiadási té­telek emelkedése. Viszont más részről a munkásosztály is könnyen segíthet magán, mert a szervezkedés által horri­bilis hatalom van a kezében. Elég egy sztrájk és követelései teljesülnek. A kö­zéposztály helyzete azonban — mond­hatni — kétségbeejtő. Pedig ez az osz­tály alkotja a mai társadalmi rend ge­rincét, belőle kerülnek ki az irányítók, a vezetők és mégis nyomják örökösen. Felülről a plutokrácia nehezedik rá óriási súlyával, alulról pedig a tömeg szorongatja. És nem is tud e kétségbe­ejtő helyzeten könnyíteni, mert a kö­zéposztály tagjai legnagyobbrészt fix-fi­zetésből élnek, amelynek az emelkedése igen sok tényezőtől függ és nagyon nehéz. A magyarországi középosztálynak nagy jelentőségű alkotó elemei a vár­megyei tisztviselők. Nagyobbrészt a név­telenség homályában kell nekik mü­ködniök, mivel a közönséggel való köz­vetlen érintkezésre kevés alkalmuk van. Ebből következik, hogy nem igen ismeri őket a lakosság ós fogalma sincs arról a nagy és fontos munkáról, melyet ne­kik vógezniök kell. És e munkával a fizetésük egyáltalában nem áll arány' Békésmegyei Közlöny tárcája. Ködben. j Irta : Battyán Radó. Már napok óta fáradhatatlanul szi­tált az eső. Az egész város egyetlen sártengert képezett s bizony akinek nem volt épen muszáj, ki sem mozdult jól fűtött lakásából. A köd a földön úszott s ugy vonszolta maga után az utca sa­rát, mint az estélyi öltözékben pompázó szép asszony uszályát. Igazi novemberi idő, ahogy azt még a" régi érzelgős költők szomorú verseikben elképzelték. A borongós hangulat szinte ráneheze­dett az emberek mellére s ugy elszo­morította még a legvidámabb kedvű bohém fickót is, hogy napokig egyetlen kacajt nem hallottunk a lumpok köz­ismert asztalánál. Domonkos, egykedvűen, mondhat­nók lehangoltan bandukolt a sáros ut­cákon. Ment előre, mert a dolga ugy kívánta, de anélkül, hogy orránál to­vább bárkit is észre vett volna. Szinte beleütközött Lázitsba, aki épen az el­lenkező irányból szaladt beléje. — Hohó, vaksi, hát keresztül akarsz gázolni rajtam? — volt a barátságos megszólítás. Domonkos, mint a megtorpant bika, megállt s örömmel üdvözölte rég nem látott barátját. — Adj Isten, Lázíts. Hát téged mi­j csoda rossz szellő sodort ebbe a sár­rengetegbe ? Ha belém nem gázolsz, — Isten az Atyám — észre se vettelek volna. — Azt magam is látom, még es­küdni sem kell reá. De hát persze nem csodálom, a boldogság sok embernek vette el már a látását, hát még neked, ki amúgy is gyenge lábon álltál min­denkor az emberek meglátásában. — A boldogság ! — sóhajtott na­gyot Domonkos. — Az bizony most na­gyon rossz viszonyban van veíem. Mesz­sziről ha meglát, ugy elkerül, hogy még szinét sem látom. — Hogyan, barátocskám, máris ? Hiszem alig egy két hónapja lehet, hogy végre magadévá tehetted azt, aki után oly hosszú időkön át epedtél, akiért küzködtél, dolgoztál, hogy valami na­gyot elérhes s már is megbántad csele­kedeted. — Tévedsz kedves barátom, de én nem nősültem meg. — Mi a manót, ezt én nem is tud­tam, hát füstbe ment ez az egyetlen ideális házasság, melynek eljegyzésekor én büszkeséggel emlegettem, hogy ime még nem veszett ki a jóérzés, az idea­lizmus a fiatalságból, mert még akad néha-néha olyan házasság is, hol a sze­relem a közvetítő kapocs s nem valami öreg dáma, avagy ur, aki előzetes kér­dezősködések után ismerteti meg egy­mással a fiatalokat? — Pedig ugy történt! — Hát hogyan történhetett ez? Hidd el kedves barátom, nem pusztán a kí­váncsiság az, mely ebben a kérdésben érdekel, hanem ón, ki távolból mindig örömmel s vágyódással tekintettem a te régi regónystilusban alakult, egyszeribe ismét csak a modern rossz befejezés­sel a sablonok szintjére sülyedt. Már pedig én téged, nehogy bóknak tekint­sed, sohasem tekintettelek a sablonok emberének. — Hosszú sora lenne annak, ha ' mindazt elbeszélném, hogyan ós miké­pen alakultak a dolgok, hogy végered­ményben azután ezt a lehetetlent, ezt a visszás helyzetet teremtették. Sok olyant kellene elbeszélnem, amelyre már jómagam se emlékszem, csak ugy távolból csillog ki valami fájdalmas, már most ismeretlen érzés, mint aho­gyan arra tudunk visszaemlékezni, ha kis korunkban valami nagyobb baleset okozott testi fájdalmat nekünk. Fatalista ember vagyok. Lehet, hogy vesztemre, de az sem lehetetlen, hogy szeremcsémre. S ez a fátum, mely el­len én soha se szándékozsm küzdeni, játszotta ebben a históriában is a leg­nagyobb szerepet. Nem mondom, hogy tisztán és egyedül ez vitt bele tehát, de nagy, igen nagy szerepet játszik benne az, hogy ón a legkisebb jelből is kutatva keresem a jövendőt s leg­kisebb különös helyzetből a magam sorsára vonom le a következményeket. — Nem térnénk be valami melegebb helyre, hogy ezt a históriát kissé ala­posan meghányjuk-vessök, — vetó közbe Lázíts, megborzongva a hűvös szellő­től, mely az utcasarkon, hol éppen meg­állottak, nyakuk közzé sodort egy pár csöpp hideg vizet, melyet a házak te­tejéről mosott le száguldó futásában. — De bizony jólesz, — szólott Do­monkos, ki még most is örömmel ka­pott az alkalmon, ha füstbe ment há­zasságáról valaki beszélgetni akart. Va­lami perverz élvezet volt abban az ön­sanyargatásban, mit a visszaemlékezés elmúlt boldogsága okozott. Szivesen be­szélt élete hajótöréséről, mert az em­lékezés egymaga is boldogsággal töl­tötte el sivár, kiégett lelkét. Betértek egy hávóházba. Egyik el­dugott sarokasztalnál telepedtek le s mig a pincér a rendelt italokkal meg­érkezett, körülnéztek, hogy ugyan mi­csoda társaság gyülekezett ebbe a he­lyiségbe, melybe más körülmények kö­zött ugyancsak nem tették volna a lá­bukat. Bizony nem nagyon épületes lát­vány tárult szemeik elébe. Ha a rossz társaságra is alkalmazhatjuk azt a kife­jezés^ hogy válogatott, akkor itt ugyan­csak válogatott társaság adott egymás­nak találkát. De sem Domokost, sem Lázitsot nem érdekelte annyira a kör­nyezet, hogy beszélgetésükben megza­varta volna. Söt talán még örültek is, hogy zavartalanul átadhatják magukat az elmúlt események tárgyalásának, senki ismerős nem háborgatta őket ér­dekes témájukban. Domonkos folytatta, ahol elhagyta. — Hogy őszinte legyek, kissé meg­ijedtem a dolgoktól. A család, meg talán az én ellenségeim is, annyira telebeszél­ték a fejemet, hogy igy, meg amúgy a nagy igények romlásba visznek, hogy soha életeiben nem tudsz majd annyit keresni, amennyire szüksége lesz jövendő életpárodnak, mert igy, meg amúgy, majd csak magával ragad az ő rossz nevelése, mely a pénz értékét nem is­meri. Hogy ón sokkal gyöngébb leszek ahhoz, semhogy ellen tudjak majd ál­lani s megtagadjam azl, amire nincs szükség, hogy az ember boldog legyen. És igy tovább. Nem vagyok gyáva em­ber. Te is emlékezkezel, mikor éjszaká­nak időjén az ágyból húztatok ki en­gemet, hogy megverekedjem egy hír­hedt párbajhőssel, hogy ezzel megvéd­jem pártunk tisztességót. Te jól tudod, hogy szó és ellenvetés nélkül öltöz­ködtem fel, anélkül, hogy előzőleg még csak sejtelmem is lett volna az egész párbajból s mentem a vívóterembe,

Next

/
Thumbnails
Contents