Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-12-04 / 97. szám

344 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1910 dec. 18. A hétről. - Külön fővárosi tudósítónktól. Visoki Sabore ! Már rógen hallottuk ezt a kedves megszólítást. A koalíció idejéből maradt reánk örökségül. Ő alattuk honosodott meg a horvát képviselők e szimpatikus megszólítása. Magyar országházban horvát szó ! Ha ezt val ki ezelőtt harminc-negyven évvel megjósolni merészelte volna, ugyancsak hig elméjű magyar politikusnak tartották volna. Még talán el is verték volna rajta a port, ha e gondolatának, illetőleg jóslatának hangos kifejezést mert volna adni. Da már vigan hangzik a horvát szó a soktornyú dunaparti országházban és bizony-bizony sajnálattal kell konstatálnunk, hogy napról-napra fogy azok száma, kik ezen megütődnek, vagy pláne csodálkoznának. Ha a jó Isten megsegít, akkor rövidesen el lehetüuk készülve arra a kedves meglepetésre is, hogy nemsokára a román nemzetiségű képviselők románul, a szerbek szerbül, a németek, a szászok pedig német nyelven mondják el azt, amire tulajdonképpen senki sem kíváncsi. Idők jele. Valamikor régen, sokkal kisebb okok miatt koncolták fel Thuróczy és Okoliesányi követeket ós nem is okozott olyan nagy rescenust, mint esetleg most okozna, ha az elnök az idegen nyelvű szónokokat rendre utasítaná és arra, hogy a magyar parlamentben a hivatalos szónoklási forma a magyar. * Egy agilis fővárosi napilap jóvoltából hirtelen reáterelődött a figyelem a fazekasipar veszedelmeire s mindarra a sok nyomorúságra, mely hivatásával együtt jár. Egy kis időre tehát foglalkoznak a magyar iparral, ha nem is oly módon, mint ahogy szükséges lenne s ha nem is az okból, melyből kívánatos volna. De beszélnek a magyar iparról. Ma a fazekasokról s az ólommáz következtében beálló testi nyomorukról, holnap majd áttérnek a többi szakmák egézségtelen s degenerálásra vezető veszedelmeire. Ezután lassan-lassan majd reákerül a sor mindazon iparágakra, melyek az emberi egészség veszélyeztetésével járnak s nyomorékokat adnak át a jövendőnek. Jó dolognak tartjuk tehát, hogy valakinek, természetesen újságírónak eszébe jutott, hogy a magyar iparosok nyomorával is illendő végre és célszerüleg foglalkozni, mert ebből a kis kavicsból keletkezhetik azután az a lavina, mely vógeredmenyéhen magával sodorja az egész közélet érdeklődését s talán olyan üdvös reformokra vezethet, melyből a magyar ipar s véle a magyar iparosság talán még hasznot is meríthet. Félünk azonban, hogy a magyar betegség, mely abban nyilvánul, hogy minden uj dolog iránt hevülókeny s miként a szalmaláng, hirtelen ki is alszik, ebben a kérdésben is csak félsikert fog eredményezhetni, mert az igazi akcióra, az igazi cselekvésre ennek a századnak magyar fiai — szégyenkezve kell bevallanunk — képtelenek. # Vigjázó-Vanicsek Gyula. Erről az emberről e héten sokat irtak, még többet beszéltek. Foglalkozása, mig szabadlábon mozgott, a szép asszonyi fejek fésülése s ondulálása volt Ha pedig üres ideje volt, vagy a börtön hüs levegőjében üdítette fel fésülésben, meg egyebekben kifáradt tagjait, akkor az irodalom berkeiben áldozott a múzsák istenasszonyainak. Szóval nagy nőbarát volt Vigyázó-Vanicsek Gyula mindenképen s azt sem mondhatjuk róla, hogy sikerei ne lettek volna mindkét női kultasu téren. Sőt nagy sikerei. Különösen az élő nők között. A múzsák már nem annyira ragaszkodtak Vanic3ek Gyulához. A legnagyobb szenzációt azonban épen azzal okozott, amit nem tett meg, hogy t. i. nem leplezte le azokat, kiknek a fésülésen kivül még egyéb szolgálatokat is teljesített. Diszkrét ur maradt Vigyázó Gyula s mikor a hurok már nagyon is nyaka köré szorult egynémely udvarlása következtében, akkor ő maga font igazi hurkot nyakára s mint a régi idők gavallér Figarója, eltávozott azok útjából, kiknek esetleg holmi indiszkrécióktól tartani kellett volna. Ilymódon bebizonyította, hogy tulajdonképpen nem is az anyagi haszon egyedül volt az, amely őt a zsarolás csúnya útjára terelte, hanem talán magasabb ambíciók is sarkalták őt ebben a tettében. Választások a megyegyűlésen. Két szolgabírói állás betöltése. Megemlékeztünk már lapunkban arról, hogy a decemberi megyegyűlésen egy első és egy másodosztályú szolgabírói állás kerül betöltésre, amely állások J a n t y i k Mihály gyomai és S a1 a c z Ferenc szarvasi szolgabirák nyugdíjaztatása foly tán üresedtek meg. A két állásra már is nagyarányú korteskedés folyik az aspiránsok érdekében várinegyeszerte, ugy hogy meglehetősen izgalmas választásra van kilátás. Sorompóba lépett csaknem valamennyi közigazgatási gyakornok. Mindegyik mozgósította a rokonságát, ÜZ ismerőseit barátait és folyik a kílincselgetós mindenfelé, ami különben ilyen alkalmakkor egyáltalában nem szégyen. Utóvégre kenyéri ől van szó ós a mai tusakodó világban a kenyérért minden tiszsséges lépést meg lehet tenni. A fáma a választási küzdelem reménybeli győztesei gyanánt mást nem is emleget, mint egyik vagy másik közigazgatási gyakornokot. Pedig egy körülményt még figyelembe kell venniök a megyebizottsági tagoknak. Azt nevezetesen, hogy van egy másodosztályú szolgabíró, aki legidősebb az összes vele egyenrangú tisztviselők között ós akit az előléptetéseknél mindég mellőzött a megyegyülés abból az egyszerű okból, mert nincsen természetében a tülekedés. Ez a másodosztályú szolgabíró dr. Debreceni Lajos, aki pártatlanságával és a felekkel szemben tanúsított szives modorával megnyerte maga számára a csabai járás lakosságának vonzalmát. A megyebizottság akkor jár el tehát leghelyesebben ós legigazságosabban, ha az első osztályú szolgabírói állásra egyhangúlag dr. Debreceni Lajost választja meg s a fiataloknak a két másodosztályú szolgabírói állást tartja fenn. Ezzel már méltányossági szempontból is tartozik a megyegyülés dr. Debreceninek, akit a mult évi választás alkalmával fiatalabbak is megelőztek az előlépésben. Remélhetőleg ez most nem fog megtörténni, hiszen a fiatalabb aspiránsok megelógszenek azzal is, ha valamelyik másodosztályú szolgabírói állást elnyerhetik. A második osztályú szolgabírói állásokra különösen Kőrös Lijos, dr Kiss László, Veres József és dr' M á r k y Barna aspirálnak. Szolgálati idő szempontjából Kőrös Lajos gyulai helyettes szolgabíró legidősebb közöttük, aki a megyebizottsági tagokhoz intézett körlevelének tanúsága szerint különböző minőségben már 9 óv óta szolgálja a vármegyét. Tehetséges, szorgalmas tisztviselő, aki már e tulajdonságainál fogva is érdemes az egyik szolgabírói állásra. Épp ugy, mint dr. Debreceni Lajosnak, neki is mellőztetósben volt része nem egyszer, mert szerényen visszahúzódott mindég. Utána kor szerint dr. Kiss László gyomai h. szolgabíró következik, aki már 1908. óta közigazgatási gyakornok. Talán neki van legnagyobb ismeretsége és népszerűsége az összes pályázók között. Szeretik szülővárosában, Csabán s amit kevés intelligens ember mondhat el, szimpatikus még a parasztpárt előtt is, amelynek vezére: Áchim L. András megígérte neki támogatását. Képzettsége, előzékeny modora miatt megszerették a gyomai járásban is. Megválasztásához már csak e két járás szavazata is elég. ' Veres József a harmadik kor szerint. Működött, mint közigazgatási gyakornok Szarvason, jelenleg pedig tb, szolgabíró Békésen. Szintén igen 1 ópzett ós tehetséges tisztviselő, akinek különösen a nagy kiterjedésű orosházi ós a békési járásban vannak hívei. E két biztos járás birtokában igen nagy reményekkel mehet bele a küzdelembe. Dr. M á r k y Barna a legfiatalabb szolgálati idő szempontjából az aspiránsok között. Ő most központi közigazgatási gyakornok. Szimpatikus és nagy intelligenciájú fiatal ember, aki e tulajdonságaival számos hivett toborzott magának nemcsak szülővárosában Gyu'án, hanem a megye többi részeiben is. A két szolgabírói állás sorsa e négy aspiráns között döl el. Hogy közülök kik lesznek a győztesek, azt az eddigi jelekből még egyáltalában nem lehet megmondani. Több, mint három hót van még a választás napjáig. Addig pedig nagy változások állhatnak be minden tekintetben. A husdrágaság enyhítése. Érdekes átirat a vármegyénél. A budapesti és vidéki lapok keserves és szomorú elegiákat zengenek arról, hogy országszerte mily rettentő mértékben emelkedik a htisdrágaság. Nagyapáink és öregapáink még csak távolról sem álmodhattak olyan horribilis árakról, amilyenekkel pár év óta kedveskednek a fogyasztó közönségnek a mészárosok és a hentesek. Tehetik ezt könnyen, mert semmiféle törvény nem intézkedik még az árak meghatározásáról, a kartellek megrendszabályozásáról. Az áruk üzleti értékét épugy nálunk, mint a világon az egyes érdekeltekből alakult kartellek határozzák meg, tehát a fogyasztó közönség ki van téve a kapzsi üzletemberekből álló kartelleknek. Az egyes áruk értékének törvényszerű megállapításáról már sok ki váló nemzetgazda gondolkozott, de kivinni az ideákat nem lehetett ós nem is lehet, egyrészt a kérdés megoldásá nak nagy nehézsége folytán, másrészt pedig a miatt, mert az ipari és kereskedelmi töke ráfekszik a parlamentekre egész súlyával és a mai korrumpált társadalomban nem engedi meg az ügyben a szabad és önzetlen vélemény nyilvánítását. Magyarországon az idén hihetetlen módon emelkedett és emelkedik még mindig, az ólelmiszerdrágaság. Legutóbb Budapest zseniális polgármestere, dr. Bárczy István ankétét is hivott össze a nagy drágaság enyhítése céljából. Az ankéten magvas felszólalások történtek, mert egyszerre beszólni kezd, nintha valami megkezdettt társalgást folytatna : — Az élet nem nagy öröm ! — Tudom. — Ön is! . . . Hát csak a szegényeket éri a fájdalom ? — Ön szegény ? — Dolgozom. De ha gazdag és szabad lennék, nem volnék itt és nem jönnék onnan, ahonnan jövök ! Miután a beszélgetés be van vezetve, az asszony el sem hallgat többé, szinte boldog, hogy titkát közölheti valakivel. Még leány és valahol messze jó szülői vannak. Szeretője volt, ifjú, mint ö maga, aki nem vállal felelőséget semmiért s már elhagyta négy hónap óta. — És most mit akar tenni ? Parisban akarja felnevelni gyermekét ? — Nem, - felelte a munkásnő — minden keresetem rámenne s magam éhen halhatnék. Nem . . . kell, hogy hazaküldjek pénzt, az apám és az anyám öregek nem vonhatom el a szájuktól a garast. — Ugy hát az árvaházban helyezi el ? . . . — Nem lenne ehez bátorságom. Amikor megvannak, már szereti őket az ember . . . ugy-e bár ? Szereti őket az ember . . . — Akkor hát mire gondol ? Bizonyosan van valami eszméje ? — Persze, hogy van. — És melyik az? A fiatal asszony közelebb hajolt hozzá és bizalmasan sugm: — A bábától jövök. O segít rajtam. Beláthatja, hogy nem igazságos dolog, hogy egész életemben csak ón cipeljem ennek a hibának következményeit. — Oh, oh — szólt Dehemnó szomorúan. — Mit tehetek mást ? Mindenre gondoltam. De nincs más segítség. — És nem érez bánatot e gondo latra ? — Oh, de mennyire! s az ismeretlen asszony szemei elfátyolosodtak s halvány arcán két könnycsepp futott végigDehemnó olyan ütést érzett a szivében, mind mindannyiszor, mikor ! gyermektemetós jött vele szemben az utcán. Egy jövőbeli élet ígérete van itt előtte s ez a lény, aki ma még csak egy másiknak lólekzetvóteléből él,' ugy fog meghalni, mint egy fészkében megfúlt madár. Tanácsokat próbál adni a szerencsétlennek, egész rábeszélő képességét előveszi, de megcsökönyösödött visszautasításban részesüt. — Lehetetlen! Minden ellenem esküdött ... Ez a gyermek a szerencsétlenséget jelenti számomra I — Ejh, egy lény élete megéri az alamizsnát — gondolja Dehemnó. S ezzel szomszédnőjéhez fordul: — Nem vagyok gazdag nő s mivel ön reám bízta titkát, én is elmondhatok önnek valamit. . . Egyedül állok a világban s valamivel többem van, mint ami saját megélhetésemre szükséges. Éppen annyival van több, ami elég lesz arra, hogy gyermekkért fizethessen havonta . .. Ezt magának adom. Egy cseppel sem többet ennél, mert több nekem sincsen, de amennyire magát meg bírom Ítélni, ezzel is be fogja érni. Elfogadja ? A másik bután, bámulva tekint fel rá. — Igen, mondja aztán egyszerűen. — Mi az ön neve ? — Vassy Marguerite. — Engemet meg Dehemnónek hívnak. A két asszony megmondja egymásnak lakása címét: csaknem szomszédok. A fiatal az Avenue de Maineen lakik, az öreg a Boulevard Montparnasseon. Később megszületett a gyermek. Gyenge fiúcska volt, de megmaradt. És az anya minden hónapban pontosan elküldi a pénzt a dajkának : a 40 frankot, amit Dehemnó ad neki. — A világon semmiért oda nem adnám — mondja egy napon az anya a jótevőnek. — Még ha meg is vonná a segítséget, a földet vájnám a körmeimmel, méais megkeresném számára a kenyeret Ön megmentette az óletót! R emélem, hogy méltó lesz jótevőjéhez! — Egy emberi lényt mindig meg kell menteni, akár érdemes rá, akár nem — felelt Dehemnó. — Mi nem ítélkezhetünk a sors felett. A maga kis Francisja az lesz aminek lennie kell... Dehemnó azt gondolja, hogy esetleg eggyel több szerencsétlen lesz a világon e fiucskával, de meghajlik a bizonytalanság titka előtt. — Bárcsak jó tündére lehetnék! — gondolja mindössze sóvárogva. Múlnak az évek s az anya már nem szorul többé a Dehemnó garasaira. Most már hat éves a fiu, iskolába jár, máiegyedül is felnevelheti, mint a többi anyák. — Jól van -- mondja Dehemné. Vassy Marguerite iránti gyengédségből nem kívánja látni a gyermeket, azt óhajtja, hogy ne tudjon az ő közbelépéséről, hogy ne ismerjen senki mást, csak az anyját, minden gondolata hozzá száljon, ő legyen egész élete. De egy ideig mégis érdeklődik iránta, hogyan fejlődik, mi lesz belőle. Olyan eszes ! Ó.yan könnyen tanul! Olvas ós ir már ! . . . Aztán nagy zenész is, minden nótát kibetűz a zongorán. A tanár vitte egy zongora-művészhez, mikor feltűnt neki a gyermek zenei intelligenciája. És most már nem csak zongorán, de hegedűn is játszik . , . Maga is komponál ós koncertekbe viszik ... És milyen kedves, szerény! Azt mondják, nagy ember lesz belőle !... Vassy Marguerite ilyenkor remeg az örömtől ós Dehemnó is nagyon elégedett. De már öregszik s elhagyni készül Párist, kimegy lakni falura. És mikor rövid távollót utánMargueritevisszakerül Párisba, nem találja régi lakásán. Elment s semmi üzenetet nem hagyott a számára! Egy bizonyos napnak évfordulóján Vassy Marguerite, immár felnőtt fiával sétálni megy a Port Royal bou'evardra s mindketten egy lócára ülnek, melyet Vassy Marguerite igen jól ismer. — Ezen a lócán egy napon nagyon sirtam, fiam — mondja — mert akkor az élet nagyon kegyetlen volt hozzám ós azért ma, amikor boldog vagyok, visszatértem ide. Ez az egész, amit a fiu valaha megtud a járókelőről, akinek Isten után óletót köszönheti. Gu»tave Geffroy.