Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-11-27 / 95. szám

Békéscsaba 1910 nov. 24. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 3 abban, hogy az orvosok követeléseit meglehetősen szomorú anyagi helyzeténél fogva nem teljesítheti, mert akkor betegeit nem tudná anyagi sególylyel ellátni. Leghelyesebb volna valami utonmódon megegyezést keresni, amit végeredményben a szerdai népgyűlés határozata is követel az országos pénztártól. A népgyülósről tudósításunk a következő : Az egybegyűltek egyhangúlag Wagner Józsefet kiáltottak ki a népgyűlés elnökévé, jegyzővé p^dig M a r é k Mihályt. A hatóságot S a i 1 e r E.ek főszolgabíró képviselte. Wagner József szives szavakkal üdvözölvén a, megjelenteket, a népgyűlést megnyitotta. Figyelmeztette a felszó'alni szándékozókat, hogy felszólalásaikban tárgyilagosak legyenek, mert C3akis ilymódon lehet alapos s a munkásságra nézve is üdvös határozatot hoz

ni. J ó c s á k Kálmán, 8Z ff Alföldi szociáldemokrata-párt" titkára terjedelmes, szép organummal és szónoki lendülettel elmondott beszédben ismertette a népgyűlés célját. Ő minden sztrájkmozgatinat örömmel iát, ame ynek van létjogosultsága, de a pénztári orvosoknak immár 6 het óta tartó sztrájkját egyáltalában nem látja szívesen. Nem pedig azért, mert ennek a sztrájknak nincsen etikai alapja. Az orvosok a munkásbiztositó pénztáron követolőznek, amely még a kezdet nehézségeivel küzdő s anyagiakban szegény intézmény. Elismeri, hogy az orvosoknak is sok bajuk van manapság, de ezeket a bajokat ne a pénztárral igyekez enek orvosoltatni Követeljenek az államtól, a vasúttól és más hatalmas intézményektől. Sztrájkjuk egyik föindoka az, hogy függetlenek akarnak maradni. Kérdi, hogy melyik a nagyobb függetlenség, mikor egynek, egy intézménynek van lekötve az orvos, vagy pedig a betegek százainak, mikor foiyton attól kell tartania, hogy elveszti páciensei kegyét ? Az orvosok sztrájkja káros a munkásságra, az iparosságra, de káros magukra az orvosokra is. Mivel a megegyezés a békésmegyei orvosokkal mind ezideig nem sikerült, a tarthatatlan állapotot pedig tovább tűrni nem lehet, határozati javaslatot nyújt be arról, hogy a népgyűlés irjon fel az Országos Munká.-biztrsitó Pénztárhoz más, idegen orvosoknak Békósmegyéba való küldése céljából. A hosszas beszéd vegyes hatást keltett. A jelenlevő szociáldemokrata munkások természetesen helyeselték a beszéd konklúzióját, az ip irosok nagyrésze és a magántisztviselők épen az ellenkezőjét cselekedték. Az ellentétes véleménynek először K á 1 d o r Miksa, a magántisztviselők egyletének titkára adott kifejezést. Egylete nevében kijelentette, hogy nem járul hozzá a határozati javaslathoz. Az orvoskérdés rendezésénél az igazgatóság épen nem járt el helyesen. Hónapokig orvosi eliátás nélkül hagyott sok ezer embert. A sztrájkoló orvosok elismerést érdemelnek azért, mert a tárgyalás tartama alatt is gyógykezelték a betegpénztári tagokat. Az igazgatóság nem védelmezte a tagok érdekeit. Kívánja, hogy a volt orvosokkal lépjen mielőbb megegyezésre az igazgatóság. Hasonló órtelemben szólalt fel B r u c k e r Ágoston is. Mindkét meglehetősen vehemens hangú beszéd zajos ellenzésre talált a munkások részéről. Ezután a gyulai kerületi pénztár elnöke kelt hosszabb beszédben az igazgatóság védelmére. Visszauiasiija azt a vádat, mely szerint az igazgatóság nem teljesitette kötelességét. Az orvosokat ötször hivtuk fel tárgyalásra, de nem tárgyaltak soha. Beterjesztették követeléseiket, amelyekhez mereven ragaszkodnak. O mint munkás, önzetlenül teljesitette elnöki kötelességeit. A sztrájk tartama alatt neki 30 munkanap vesztesege volt. Ki tériii azt meg neki. Egyébkent ha a tagok nincsenek biza lommal az igazgatóság iránt, módjukban lesz a küldött-gyűlésen „bizalmatlanságuknak kifejezést adni. Őx szívesen átadják heiyüxet másnak. D o r n Józsi f a munkaadók elégedetlenségének adütt kifejezést. Szerinte a betegpénziárak mostani rendszere nem helyes. Vessek ki adóba a pénztár fenntartási költségei^, ne terheljék vele csupán az iparosságot. Wagner elnök: Ez nem tartozik ide! Márton József nam ad mindenben Jócsáknak igazat. Az ide küldött uj orvosokkal már sincs megelégedve az iparosság. Különb n nincs is helyük jelen lenni a népgyűlésen, ahol a sztrájkoló orvosokat a hátuk mögött támadják. Konkrét adatot hoz fel. Az ő inasát póldaui az egyik uj orvos nem volt hajlandó gyógykezelni. Nem is lesznek azok iit sokáig. Abban a nézetben van, hogy a régi orvosokkal kell a tárgyalási folytatni. — Felkiáltások : Nem kellenek I Zijos, rövid lélekzetü viták után Wagner emök szavazás alá bocsátotta Jócsák határozati javaslatát, melyet a népgyűlés többsége el is fogadott. Ezzel az izgalmas gyűlés véget ért. Mikor bővítik a gyulai állomást ? A kereskedelmi miniszter rendelete. Nem egyszer foglalkoztunk már lapunkban azokkal a tarthatatlan állapotokkal, me'yek a gyulai vasúti állomáson uralkodnak. Ez az állomás távolról sem megfelelő Gyula tetemes vasúti forgalmának. A pályaudvar mindössze négy sínpárból áll, ameiyek állandóan telve vannak teherwaggonokkal, úgyhogy az első sínpáron felhalmozott teherkocsik miatt az utasoknak igen gyakran nagy kerülőt kell teuni, vagy a teherkocsik alatt átbújni, hogy a második, vagy a harmadik sínpáron álló személyvonatokhoz jnssanak. De még ez hagyján. Hanem az állomási testen legtöbbször egyáltalában el sem lehet helyezni az összes teherkocsikat, úgyhogy a Gyulára érkező különböző áruknak gyakran napokig kell a csabai, vagy a sarkadi, szóval a szomszédos állomáson vesztegelnie. El lehet képzelni, hogy mily jelentékeny kár származik ebből ugy a címzettekre, mint magára az államvasutakra is. A kártérítési pörök egész sora támadt már különösen ujabb időkben, amikorj föllendült az állami kezelés alá vett Gyulavidéki Helyiérdekű vasút forgalma is. E kis vasútnak mondhatni egész teherforgalmát a MÁV-nak kell továbbítania és pedig a gyulai állomásról. E számos hátrány miatt nemcsak a gyulai polgárságnak, de Gyula összes hatóságainak régi óhaja már, hogy az állomásnak nemcsak a pályaudvara, hanem maga az állomási épület, is megfelelő módon kibővittessék. Mert az épület maga is sok kívánnivalót hagy maga után. Helyiségei, különösen pedig a várótermei szűkek, célszerűtlenek, ugy hogy a közönségnek téli időben a szük folyosón kell szorongania. A képviselőtestület még pár évvel ezelőtt megkereste a MÁV. igazgatóságát, de az nem volt hajlandó a kérelmet teljesíteni. Később mégis gondolkozóba esett az igazi gatóság ós az aradi üzletvezetőség utján olyan értelmű ajánlatot tett a városnak, hogy hajlandó kibővíteni az állomást, ha a város a pályatest melletti és tulajdonát képező móg eddig ki nem használt területet megfelelő áron rendelkezésre bocsájtja. A képviselőtestület örömmel kapott a kínálkozó alkalmon ós kimondotta, hogy a kívánt területet négyszögölenként 1 koronáért kész örömmel átadja. Az igazgatóság ezt az ajánlatot elfogadta ugyan, de a kibővités munkálatai csak nem akartak megkezdődni. Pedig a forgalom s ezzel egyenes arányban a közönség zúgolódása folytonosan növekedett. Ekkor a közigazgatási bizottság vette kezébe a dolgot. Még ez év tavaszán felterjesztésben kérte a kereskedelmi minisztert, hogy valamiképen gondoskodjék a lehetetlen állapotok orvoslásáról. Arra a felterjesztésre még válasz sem érkezett. Közben elérkezett a szeptemberi országos vásár, mely Gyulán nagyon népes szokott lenni. Ekkor tünt ki kiáltó módon az állomás szük volta. A rengeteg mennyiségű állatot egy héten keresztül is alig lehetet elszállítani, ami nagyon sok kárral járt a tulajdonokra nézve. Egyes rövidlátó emberek ezért még a törvényhatósági állatorvost is okolták, akit a közigazgatási bizottságnál bepanaszoltak. A főállatorvos termószetesen tisztázta magát a vád alól és a károk igazi okául ő is az állomás szük voltát jelölte meg. A közigazgatási bizottság ekkor ismét elhatározta, hogy felterjesztéssel fordul a kereskedelmi miniszterhez. A miniszter válasza most érkezett le a vármegyéhez. Aki azt hiszi a miniszteri leirat folytán, hogy a gyulai állomást nemsokára kibővítik, az nagyon csalódik. Mert a miniszter igór is, meg nem is. Leirata a diplomatikus stílusnak valóságos remeke. A leirat szerint ugyanis a miniszter utasította a MÁV. igazgatóságát, hogy „szem előtt tartva egyéb szükségleteket, a gyulai állomás bővítését a pénzügyi alakuláshoz képest lehetőleg a jövő évi költségvetésbe vegye be." Ez körülbelül azt jelenti, hogy : várhattok egy rakás esztendeig, mig rátok kerül a sor 1 A vármsgye jégszakséglete, Alispáni rendeiet a természetes Jég ügyében. Az elmúlt enyhe tél következtében tudvalevőleg országszerte olyan nagy mérvű jéghiány állott be, amilyenre már régen netn volt példa. Pedig a közegészségügynek fontos tényezője a jég, különösen nyáron- A hatóágok épen ezért mindent intézkedést megtesznek a tél folyamán arra nézve, hogy a lakosság nyáron jég nélkül ne maradjon. Első gondját képezi az úgynevezett közegészségügyi jégvermek megtöltése. Szerencsére jégkérdóst Békósmegyében sikerült megoldani az enyhe tél dacára az idén is, amennyiben Csabán és Gyulán jéggyárak alakultak, amelyek közül különösen a csabai Schreye r-féle kanalaszta az aludtejet, aztán átballagott a kis házba. Az István diák ímmel-ámmal, cs.k ugy muszájból fogyasztotta el vacsoráját a konyhaasztalon, közbe vágyakozó pi lantásokat vetve az udvaron kapargáló háziszárnyasok tömegére. Estelizós ut tn mindnyájan betértek a kis házba és leültek a boglyas kemence melletti hosszú falócára. Az István gyerek elővette az u'azó bőröndjót és kirakosgatta az apróbb ajándékokat. Jula és Tera egy-egy fonat piros-kék E

ántlikát, a Peti fiu fónyesnyeiü ustort, ajcsi gyerek egy vadonatúj koronást kapott. Végezetül a szülékre került a sor. Mikor a hosszúszárú, mutatós cserép pipa is előkerült az István bőröndjéből, meg a zacskó dohány, a Lőrinc/, uramnak szánt ajándék, Einer asszony nem tudta tovább láncon tartani a kíváncsiságát. — Hunnót szedted fiam a sok pénzt erre? A diák büszkén felelte: — Tanítok egy iskolás fiút, azért kapok három forintot, abból vettem. Emer asszony nem szólt semmit, de magába gondolta : — Milyen korán megtanult hamiskodni ez a gyerek! . . . Eddig nem szólt a keresetiül, mer behúztam vón' tüle másfelül . . . A kincses készség tartalmának nyomán általános öröm hangzott fel az alacsony szobában s ezzel együtt boldog megelégedés sugár, ott le az orcákról. Csak Emer asszony képe mosolygott várakozásteljesen a körüilevők között. — Vájjon mi kerülközik neki a kincses alkalmatosságból? István diák egy fehér papírlapot húzott kí a bőrönd fenekéről s ragyogó tekintettel, bizonyos ünnepélyességgel nyújtotta át édesanyának e szavakkal: — Kedves anyám, én azt hiszem, ez a legszebb ajándék, amit magának adhatok. Odaállt anyja hata mögé ós leolvasta az egymás alatt sorakozó egyeseket. Aztán várta a hatást. . . Emer aszszonyt alaposan lehűtötte az ajándéknak ez a fajtája. A várakozásteljes mosoly eltűnt ránco-odó, szinte feketére égett képéről ; durcás, sötét, sőt fenyegető felhő suhant át rajta, ijesztővé, undorítóvá t^ve arra a pillanatra sovány arcát. (Hej, ha akkor tudta volna Tari Lőrinc, hogy ,]a nyiladozó, szép virágszálból rövidesen ilyen száraz, tüskés kóró leszen, dehogy is kötötte volna hozzá virágkedvelő, szépet szerető életét! . . .) Emer asszony szivét vad indulat járta keresztül-kasul ; legszívesebben megfejelte volna diák fiát, tehetetlen dühében, mint a régi, buldog gyermekkorában, Most azonban móg indultját sem merte nagyon mutatni, ezért hidegen csak ennyit mondott: — Szépnek szép, de ilyennek is köll lenni, mer elég pózembe kóstál nekem. Az István diák végtelen keserűséggel temette szivébe ez ujabb csalódást. Mikor előkerültek az iskolában feltűnést keltett rajzok, festmények, mint az anyának szánt meglepetések sorozatai, Emer asszony az illendőség okából éppen hogy megnézte őket, miközben ezeket mondta : — Szépnek szép, de mikor csináltad ezeket a dógokat? István diák újraéledt büszkeséggel felelte: — A téli estéken, édesanyám; mialatt más fiu künn csavarog, vagy horcsolyázik, addig ón ilyennel töltöm az időt. Emer asszony csillapult, ugy, ahogy titkolt indulatját ismét gyújtogatták a meglepetés ez ujabb fajai. És bizonyosan kifúrná oldalát a felgyülemlett, kicsapni akaró indulat, ha hallgatásra ítélné valaki. De hál'isten, ez meg nem történt s igy megkönnyebülve adott kifejezést rosszalásának. — Látod, fiam, azok okosabbak, mint te vagy. Mar az ilyen dógok igen sok pézt kóstálnak. A plajbász, a papiros, meg ezek a szinek itten, amiket látok rajtuk, meg osztán a világítás, ez mán mind nem való egy szegény diáknak. Jobban tennéd, ha összeraknád ezt a pézt, oszt anyádnak küldenéd; jobban hasznát venném 1 Úgyis itt vagy minden évben két hónapig, oszt özön költségbe versz engem . . . Az István gyerek leforrázva tette vissza a képeket a bőrönd fenekére, kétségbeesetten, szilárd elhatározással, hogy óvakodni fog a jövőben anyjának ilyenféle ajándékkal kedveskedni. A vakáció olvasgatás és barangolások közt lassankint letelt 8 ő egyszer csak azon vette észre magát, hogy egyes egyedül áll csaladja körében. Lassankint eszmélt föl arra, hogy azok sohase fogják őt megérteni . . . Olyan magára maradt volt e sürgő-forgó, vértizzadó, haszonleső emberek között, mintha nem is az ő vérei lettek volna. Most tudta meg igazán, — amit öntudatlan gyermeki szivével csak sejtelt — hogy anyja nem volt soha! . . Nem volt . . . Kinzó fájdalom ösztönzó gondolkozásra. S az egyszer felvillant agyrém, mint befejezett tény állapodott meg lelkivilágában. Ehhez társult az itt-ott hallott szób3szed: Hisz apját se szerette édesanyja. S az elvesztett vagyon, amit anyja anynyiszor felhány . . . íme a kettős apai örökség következménye . . . Összegezi szomorúan az István gyerek. És Einer asszony mindvégig rajta volt, hogy ezen összegezést minél szilárdabbá tegye. És magában ezerszer is megátkozta az árvai szék ama határozatát, mely szerint ő köteles a szünidő alatt a magáéból ingyen ellátni a gyermeket. . . S a kényszerült vendéglátást nem egyszer toldotta meg efféle sopánkodással : — Jaj, édesfiam, de falós az étvágyad; ha mindég itt vónál, agyonra ennél bennünket! Egy forró augusztus utó nap törtónt az a különös esemény, hogy nehéz, az árvaszék pecsétjével ellátott hivatalos levelet továbbított az utolsó posta István gyerek cimére. Szivdobogással nézi a testes kupertát. Életében először éri ez a kitüntetés . . . Szárnyrakelt önérzettel olvassa az árvaatya tudósítását, mely szerint ezentúl őhozzá küldik a taníttatására kiadott évi összeg felülvizsgálását. Kétszer végigszántja szemeivel nagykorúságának e dokumentumát ós csak aztán fog hozzá a számlák ellenőrzéséhez. Figyelmét a szülői részéről benyújtott számla köti le legjobban. A tavalyi szünidei csizmatalpalás kétszeres összegbe díszeleg rajta, alatta a következő tétel: „Istvám fiam ügyében tett utazásom költségei: a vasút, korcsmai szállás és a magam, akkép István fiamnak fizetett gulyás ós két pohár ser, összeadva, hat pengő forint." Az István diák hitetlenül rázva fejét, olvassa mégegyszer. Erről az esetről nincs tudomása. Az ő ügyében móg egyszer se jött el senkisem tőlük. Akár meghalhatna miattuk, amint ezt egy Ízben történt megbetegedése alkalmával kétségbeesve tapasztalhatta. Annál csudálatosabb, hogy mégis mutatkozik itt egy eset. Gondolkozik, mikor is járt benn anyja a városban? . . . Hopp! Megvan! Az országos vásár idejében volt az, holmi adás-vételek miatt. — Oh ón oktondi! És megböki mutató ujjával homlokát. Hogy nem jutott mindjárt az eszembe! Akkor esett meg velem az a boldogság, hogy anyám meglátogatott. Milyen öröm is volt ez akkor. Kimondhatatlan keserűség fogja el szülője iránt. Tehát vele fizettették meg az ő vásári utazásukat. Egy darabig tűnődik ezen, aztán hirtelen az | asztalra csapja a humoros számlát. Az anyai szeretet hiánya, annak zsugorisága, azonban nem szegte ked' vét, mert erős akaraterejével elérte célját, elismert tudásu mérnökévé lett.