Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-10-27 / 86. szám

XXXVII-ik évfolyam. 86-ik szám. Csütörtök, október 27. BEKESMERTEI EQZLONY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. El3fizetni bármikor lebet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKÍ JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A hadsereg magyarsága. Békéscsaba, okt. 26. Képzeljük el, hogy micsoda kérdések foglalkoztatnák a politikai világot ma, ha a katonai kérdések miatt nem támad egykoron égszakadás-földindulás ? Ha a nagy obstrukció kellő közepén a derült égből nem csap le a villám, ha a három különböző, egymás életerejét megemésztő elem nem fog össze a szabadéivüpárt ellen és nem buktatja meg. Ha az előrelátó Andrássy már eleve nem találja túlságos szépnek a menyasszonyt és ha Kossuth, a habozás és bölcs mérséklet atyamestere nem önti nyakon kijózanító hideg zuhannyal a kormányképesség és lehetőségek politikájának minduntalan hangoztatásával ellenzékieskedésre hajló, de egyébiránt hü mamelukjait. Ha nincsen ez a sok ha és hogyha az egykori nemzeti kormány nem fordul meg kétszer is a saját tengelye körül, ha véletlenül kitartónak bizonyul bogarai mellett, ha nem csinál frontot mindannak, amit az ellenzék padjairól hirdetett, akkor talán még most is a magyar vezényszó jelszavánál tartanának és ma már annyi magyar sem lenne itthon, hogy egy valamire való kivándorló hajót betöltsön. Ide vitte volna az országot az a polilika, amely közjogi vakparádéval dolgozott és csörgősipkát viselt. Öszszes törvénykönyveink rongyosak volnának, mert talán még ma is konokul magyaráznák, hogy igenis a törvény szelleméből folyik a hadsereg magyarsága és máról-holnapra adják meg nekünk a magyar vezényszót és az önálló hadsereget! És ezeknek az uraknak aztán magyarázhatná akárki, hogy törvényes jogaink forrása bennünk van és hogy e jogok aszerint hullanak a mi ölünkbe, amennyi erőt képesek vagyunk érettük kifejteni és nem ahhoz mérten, hogy mennyi hangzatos frázist kiáltunk bele a világba. Hogy a hadsereg magyarsága nem tartozik azokhoz a kérdésekhez, amelyeket a pillanatnyi fellobbanás, vagy a lelkesedés gyorsan elégő szalmatüze oldhat meg, arra klasszikus tanúságtétel egy bátor és okos katonának: Hoffmann Hugó altábornagynak a magyar delegáció hadügyi bizottságának legutóbbi ülésén igazi magyar szellemben tartott beszéde. A hadsereg intézménye máról holnapra meg nem változtatható, de a nemzeti nyelv már a katonai iskolák padjain sikerrel keres érvényesülést és a hadsereg tisztjeinek nevelése a nemzeti eszme megnyilvánulásának körében mozog. Minden olyan magyar fiu, aki tisztté képezteti ki magát, egy-egy jégtörője annak az elavult felfogásnak, hogy a hadsereget megmagyarositani nem lehet. Tizenhárom-tizennégy év múlva elérjük azt az állapotot — mondja a hadügyminiszter képviselője — hogy a hadseregben a tisztek magyartudása a költségvetés arányában fog kialakulni és a katonai nevelés ma már olyan irányban halad, hogy a Lajthán tul, az osztrák hadapródiskolák tantervébe is felvették a magyar nyelvet. Arra pedig, hogy a közös hadsereg Magyarországon szolgáló tisztjei közül hány családot hódit el a magyar föld csodás, átalakító hatású levegője, mindennapos példákkal szolgál az élet. Mikor az ember ezeket a szavakat hallja egy katonától, aki még hozzá vezető szerepet tölt be a hadsereg élén, okvetlen eszébe ötlik, hogy milyen más helyzetet teremtett e kérdésben egy erősebb sulyu kormánynak a fellépése. Az ellenzék évtizeden keresztül hangoztatta, hogy a nemzeti nyelv érvényesütéséért küzd. És a kormányon is csak e látszatot igyekezett táplálni. Hangoztatta, hogy törvényes jogaink mit irnak elő, de e jogok nem sarjadtak ki bennük. Gyula város közgyűlése. Akció az alkoholizmus ellen. Gyula váro3 képviselőtestületének hétfői közgyűlése sok tekintetben kimagaslik a sablonszerű gyűlések közül. Különös érdekességet kölcsönöz e közgyűlésnek az a határozat, mely a korcsmák, illetve italmérések vasárnapi bezárására vonatkozik. E kórdós korszakos jelentőségű. Foglalkoztak már vele világraszóló nagy elmék és a legnagyobb kulturával biró államok, azonban megoldást móg nem tudtak találni. Az egyetlen Finnország az, amelynek parlamentje beszüntelte a korcsmákat épen akkor, mikor egy kicsit lejebb, Romániában a korcsmákat államosították. E két véglett között mozognak az összes európai államok. Mert tagadhatatlan tény, hogy az alkohol a leveszedelmesebb mérgek közé tartozik, amelynek hatása ugyan nem rögtöni, mint pl. a strichiné, de terjesztése ós fogyasztása legtöbb államban mondhatni állampol gári kötelességek közé tartozik a szeszmonopolium miatt. Magyarországnak például 100 millió korona jövedelme van évente a szeszmonopoliumból. A költségvetésnek ezt a hatalmas tótelét tehát az állampolgároknak kellene más uton fedezni, ha a magyar kormány például a finn parlament álláspontjára helyezkednék. Épen ezért rendkívül fonto3 probléma a szeszfogyasztás megakadályozása. Akadnak egyes ideális gondolkozású emberek, akik akc'ót indítottak az alkoholizmus ellen, de azok, éppen azért, mert ideálisták, nem mérlegelik az alkohol közgazdasági fontosságát. Utópisztikus álom, hogy valamikor az alkohol tartalmú folyadékokat csak gyógyszertárakban árulják ós határozottan jobb is volna az emberiségre nézve, de mi lenne akkor a hatmas szőlőtelepekből, az államilag segélyezett szeszgyárakból, amelyek nagyon sok embernek nyújtanak kenyeret ós megélhetést? Az államok ezeknek az eltörlésébe nem mehetnek bele mindaddig, mig a szeszadóból befolyó jövedelmet valami más adóval nem pótolják. Az alkoholfogyasztás maximuma természetesen a korcsmákra és italmórésekre terelődik. Épen ezért indokolt az antialkoholistáknak az az akciója, mely a korcsmák forgalmának a korlátozására irányul. Különösen a szegényebb néposztálynál indokolt ez, mely a heti munkában elernyedt idegeit szombaton és vasárnap a vendéglőkben üditi fel sörrel, borra), vagy legtöbbször pálinkával. Családi perpatvarok, existenciák tönkremenése, bűnözések stb., ez átkos szenvedély következményei. Ezért indult meg világszerte az akció arra vonatkozólag, hogy a korcsmákat és italméréseket szombat estétől hétfő reggelig zárva kell tartani. Csak az ám a bökkenő, hogy a kormány a képviselőtestületeknek és törvényhatóságoknak erre vonatkozó határozatait nem szokta jóváhagyni mégpedig a fentebb kifejtett állami érdekből. Bókósvármegyében Szeghalom község volt az első, amely a korcsmák vasárnapi bizárására vonatkozólag határozatot hozott, amely határozatot pártolás céljából megküldötte a megyebeli községeknek is. Gyula város képviselőtestülete hétfőn foglalkozott Szeghalom átiratával ós a városatyák nagy többsége szintén elhatározta, hogy a vendéglők és italmórések szombat estétől hétfőn reggelig zárva tartassanak. Ez a határozat, melyet főként dr. S imonka György ellenzett, természetesen nem emelkedett azonnal érvényre, mert többen megfebbezték. A belügyminiszter sem fogja előreláthatólag jóváhagyni. Ez ügyön kivül, mely a legtöbb felszólalást provokálta, tárgyalás alá került a pénzügyigazgatóság rendelete a borital és husfogyasztási adók megváltása tárgyában, amely tudomásul vétetett. A rendőrök a folytonosan fokozódó drágaságra ós télre való hivatkozással drágasági pótlékért folyamodtak. A képviselőtestület fedezet hiányában a kórelmet elutasította, ami érthető recenzust keltett a rendőrök körében. A képviselőtestület tagjai közül főképen dr. Simonka György volt a kórelem teljesítése mellett, de felszólalása hatás talanul hangzott el. Ezeken kivül nagyobbára kisebb fontosságú tárgyak szerepeltek a közgyűlésen, amelyekre vonatkozólag az állandó választmány javaslatait fogadta el a képviselőtestület. Békésmegyei Közlöny tárcája. Dalok. ülj az ölembe . . jöjj ide kedves • . . Nézd csak a pillét, mint tova repdes S visszasiet, hogy az esteli fényben, Végre elégjen. Nézz oda édes — lásd ez a sorsom, Dal, szerelem közt. susogva forgom S mikor érzem — édes az élet! flkkor — elégek I Itt-ott egy-egy szajkó visított, fi fatetőkön cserregett . . . Meg-megzavart, meg-megszakitott Egy halkan szálló éneket. S az ének megzavarta álmom, Szivembe mélyen elhatott. . . ... Ha búcsú nélkül kell elválnom, Ha búcsú nélkül . . . elhalok . . . Szedtük a kék harangvirágot, Beszélgettünk önfeledten . . . fi kopott unalmas világot Szapulgattűk mindaketten, És hirtelen elsápadt ajkad . . Oly fájón néztél oh, reáml — fl világ ezer gyönyöréről Dalolgatott — egy vak leány I Karafiáth Jenö. A nevelő úr. Alig volt ott egy pár hete s máris ugy érezte, hogy bele kell halnia szerelmébe. Lázasan hánykolódott ágyában s elhatározta, hogy nem gondol semmire, elfelejt mindent és alszik, legalább egyszer nyugodtan. Nem ment sehogysem. Az agya főtt, a köhögés is elfogta. Felült, aztán meg leszállott az ágyból és kinyitotta az ablakot. Olyan sejtelmes, hangulatos volt az éjszaka, amilyen csak Erdélyben, a , hegyek alján szokott lenni. Feketeség, meg falevél hullás. Hüs fuvalom szaladt végig a fák között, foszló virágok illatától terhe3 s megzörgette a leveleket, melyek a fákon itt-ott még küzdöttek az elmúlással. Az ősz sóhajtása. Józan ember nem sokat törődik vele ; diákoknak való csak, akik köhögnek, verset olvasnak s titkon az éjszakákat meglopva, álmodnak a jövő dicsőségéről. A nagy nyurga fiu lesimította hoszszu haját a kezével s egészen nyugodtnak látszott a külseje, amint ott állott az ablaknál és gondolkozott. El fog innen menni, ha lelke fáj, még akkor is. Csak ugy, minden köszönés nélkül. Hiszen nem ülhet tovább. A gyermek beteg, haldoklik; az apja, az a kis göthös ember egész nap ott ül az ágya mellett ós sir órák hosszat. Elmegy, itt hagyja ezt a házat, ahol senki sem törődik vele . . . Nagyon megdobogott a szive, ahogy rágondolt az asszonyra s elővette a köhögési roham. Nem is köhögés volt. Rekedtes, hörgő, meg üvültő hang tört fel a tüdejéből ós az egész testét megrázta, hogy a könnye is kicsordult beló. Végtelen keserűség vett rajta erőt, alig tudta elfojtani, hogy föl ne zokogjon. Hogy is kellene ő annak az asszonynak .. . Mintha valami a torkát szorongatta volna. Ugy érezte, hogy nem birja ki sokáig ós elkezd majd kiabálni, ordítani, átkozódni, átkozni életét, meg a betegségét, meg mindent, ami körülötte van, és tönkre teszi . . . Halk zizzenóssel peregtek alá a falevelek. Bebámult a sötétség s ő nézett ki merően. Fent messze az égbolton, a sürü ködön keresztül elötünedeztek apró, kis vibráló fények, a csillagok és valahogyan megnyugodott. A halál sejtelme érintette s egészen ellágyult beló. Meg fog halni igy, alig tizennyolc évvel s elcsitultak a vágyak, szenvedélyek, melyek most a lelkét háborgatják. Ábrándozott . . . . . . Karcsú termete olyan, mint a liliom. Elete illat. Csakugyan nem illik ahhoz a vézna, sápadt emberkéhez : sem ő hozzá. Lágy, bársonyos, puha. Szerelmesen remeg az a gömbölyű, hajlékony asszonyi forma, amint odasimul a férfi oldalához ós — megcsalja az urát. Nem tudja, csak megórezte. Erőszakolta, hogy aludjon, de nem ment semmikópen. Felugrott. Hirtelen magára kapdosta a ruháit s sápadt arccal sietett felfelé. Hosszú haja lebegett, amint két-három lépc3Őt átalugrott. Gondolatok kóvályogtak az agyában. Az asszony csak mostohája a gyermeknek, miért sirassa ? !.. S ő mit törődik mindezzel. 0 szolga, akit megfizetnek. Tanítója egy sápadt gyermeknek, aki meg fog halni . . . Megállott egy pillanatra, nagyot lólekzett s sietve végig ment a folyósón s benyitott. A kis fehér szobában csend volt. A függönyök le voltak eresztve s égett a mécses. A falon árnyakok táncoltak, amit a lobogó fény varázsolt ;elő. Kis játékok érintetlenül hevertek az üvegszekrény alatt gondosan elrendezve s a kis rózsaszínű ágyban csukott szemekkel, görcsösen leszorított ajakkal feküdt a beteg. A kis szürke ember az ágy szólÓnél vógteien keserűséggel nózett reá. Maga is sápadt volt, beesett szemű, vézna. Látszott rajta, hogy sokat éjszakázott, sokat sirt. — Vadasy ur! A megszólított felrettent, felvetette a fejét s reá nézett . .. Kammó, a nevelő suttogva beszólt: — Magát most megcsalják, meglopják. Galádul meglopják. Itt ül, mig a felesége mással szerelmeskedik ... — Meghalt, — mondta csendesen Vadasy s ugy látszik nem értett semmit abból, amit a diák beszólt. Kammót egészen feldühösitette. — Hát ember maga, hát hagyja maga I — Már kiáltott. Megfogta két vállánál azt a kis semmit és megrázta. — Jöjjön ! Megragadta a kót karjánál fogva