Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-09-22 / 76. szám

2 BÉKÉ8MEGYEÍ KÖZLÖNY Békéscsaba, 1910 szept. 22. Miért lesznek hát fiai hűtlenek hozzá? Nem lehet ezt mással megmagyarázni, mint azzal, hogy a békósmegyei magyarok könnyen befolyásolhatók s könynyen hajlanak a csábítók szavára. Ugyanezért nagyon is időszerű a balügyminiszternek a törvényhatóságokhoz — tehát Békésmegyéhez is — legújabban intézett rendelete, mely szigorú intézkedéseivel a kivándorlás elé igyekszik a törvényen belül valamelyes akadályokat gördíteni. A belügyminiszter ugyanis elrendeli, hogy az útlevél-alap kiállítására illetékes hatóság a kérelem előterjesztésekor megállapítani köteles, hogy kivándorlási szándék forog-e fenn s ha igen, nem ütközik-e a tervezett kivándorlás a kivándorlási törvényben s utasításban felsorolt valamely akadályba és hogy az ott kívánt feltételeknek eleget tett-e a fél. Nem kivándorlási szándék esetében a törvényben rendelt feltételek fenforgását a kiállító hatóság szintén megállapítani köteles. Ha az utlevól-lap kiadása előtt akadály fenn nem forog, az útlevelet azonnal ki kell állítani. Ha az utlevél-kiállitásnak akadálya van, a kérelmezőt e körülményre figyelmeztetni kell, ha pedig nem forog fenn tulaj donképeni elháríthatatlan akadály s csupán a megkívánt feltételeknek nincs elég téve, akkor a felet az akadály elhárítására felhívni s az útlevél kiállítását ennek megtörténtéig függőben tartani kell. Ha ennek a felhívásnak a kérelmező nem tenne eleget, kérelmére az utlevél-lapot ki kell ugyan állítani, de ily esetben az utlevél-lap nyomtatott szövegében az útlevél kiadása ellen fennálló akadályok megszűntét igazoló záradékot keresztül kell húzni s annak helyébe a gátló okot röviden fel kell jegyezni. A belügyminiszter egyidejűleg körrendeletet küldött valamennyi vármegye alispánjának, amelyben elrendeli, hogy mivel a kivándorlók útlevelének a kikötőben történő megvizsgálásakor számos kivándorló emel panaszt amiatt, hogy az útlevelük megszerzése körül teljesített munkáért a községi vagy körjegyző túlságos költséggel terhelte őt, ezért a jegyzők valamennyi felszámított dijukat külön jegyzékbe vezetni, a jegyzéket aláirni s azt az illető fél útlevéllapjához csatolva a járási főszolgabíróhoz felterjeszteni kötelesek. A járási főszolgabíró e jegyzéket átvizsgálni s annak szabályszerűségét szigorúan ellenőrizni köteles. Megjegyzi a belügyminiszter, hogy az utlevólügyekben teljesítendő magánmunkálatok dijainak megállapítására más uton intézkedni fog, felsorolja azonban azokat az okiratokat, illetve teendőket, melyek feltétlenül díjmentesen teljesitendők. E rendelkezés szigorú végrehajtása talán mégis korlátozni fogja nómikópen az egyre dühöngő kivándorlási mániát. Válasz a csabai szabályrendelet tárgyalásáról irott „satyra"-ra. Alulírottnak Névtelen csabai jóakarója a „Közlöny" legutóbbi számában a bányakerületi gyűlés kapcsán egy cikket tett közzé, melylyel engem is nyilatkozatra kényszerít. Azt mondja benne, hogy neki nehéz szatírát nem írnia, s ebben igazat adok neki. — Azt is konstatálja, hogy az utóbbi óv leforgása alatt bizony a bányakerület hangulata is megváltozott. Nekem is ugy látszik. — Azután megemlíti, hogy szabályrendeletünkről alattomos kezek ezer kószahirt juttattak a közönség közé. Tudtommal e szabályrendeletről a mult évi kerületi gyűlés óta csak Szeberónyi irt ós küldött szót egy nyomatott füzetet. — Végre e prezbiterválasztó szabályrendelet elfogadását ifj. Korén Pálnak és Áchim Andrásnak, majd meg dr. Zsilinszky, Csepregi és Szeberónyi felszólalásainak tulajdonítja. Az utóbbiak velem is foglalkoztak, s azért csak ezek beszédeire reflektálok. A Névtelen, ugy látszik, dr. Zsilinszky felszólalását tartotta leglényegesebbnek, mert azt egész terjedelmében közölte. Amennyiben ez a beszéd bizonyítgatja leginkább appellátám alaptalanságát, kénytelen vagyok ezzel is foglalkozni E beszéd azt mondja, hogy az emiitett szabályrendelet a szabad vélemény szabad nyilvánítását nem befolyásolja, nem korlátozza, nem akadályozza. Ezt higyje, aki tudja. Hogy egyebet ne említsek: ugy értesültem, hogy az elfogadott szabályrendelet szerint annak, aki a hivatalos lajstrommal egyáltalán nem lesz megelégedve, ha mégis szavazni akar, a csakis a szavazó helyiségben kézbesített szavazó listába mindjárt ott nem is 40, hanem 150 nevet kell beírnia. Immár nem hiszem, hogy a mi öreg földmiveseink erre vállalkoznának. De még a tollforgató emberek sem fognak abban a tolongásban ebből a mulatságból kérni. S ez a szabad vélemény szabad nyilvánításának nem befolyása, nem akadálya, nem korlátja ? Az mondanám : risum teneatis! Csakhogy e dolog nem nevetséges. Csepregi^ az ón Névtelenem szerint, visszautasította ifj. Korén Pál azon „alaptalan vádját", hogy ő kötelességet mulasztott volna, mivel hozzá semmi felebbezés nem érkezett, s igy azt fel sem terjeszthette. - Ezzel szemben egyszerűen konstatálom, hogy Csepregi ezen állítását visszavonta. Ugyanis e névtelen cikk elolvasása után elmentem hozzá, s megkérdeztem: Valóban ugy tudja-e, hogy nem adtam át neki az appellátámat ? Mire ő beismerte, hogy a felebbezést tőlem igenis átvette, de fel nem terjesztette, mert azt — visszakértem ós visszakaptam. Erre kijelentettem neki és kijelentem itt újból, hogy ebben is téved. En a szóban forgó appellátát soha tőle vissza nem kértem, vissza nem kaptam. Miután Csepregi a gyűlésen azzal feAz asszony némán kivette szebéből a pénztárcáját és egy aranyat tett le az asztalra. A fiu elvette, lesütött szempillája mögül édes öröm villant elő. Az asszony szívverése elállt. Pénzt kért — és nincsen bizalma? Tudta, hogy a vendéglősnek szép, könnyelmű leánya van . . . ettől féltette a fiát. Szenvedélyesen szólt hozzá : — Maradj itthon ... a kedvemórt! Mit keressz ott ? 1 Két kezével fogta meg a fiu karját, — az anyai féltés már elveszni látta gyermekét. — Maradj itthon — mondta ós mindaz, ami a szivót összeszorította, felszabadult e felkiáltásban: Meg akarom tartani gyermekemet 1 A fiu viaskodott. Földet nézte, azután mosolyogva, gyöngéden kiszabadította karját. — Nevetséges 1 Nem vagyok gyerek — Az első lépés az egész életre hat ki... óvakodj azt elhibázni 1 — Engedj anyám 1 — Az arca kipirult. Az asszony karja lehanyatlott, lába megremegett, ugy, hogy le kellett ülnie. — Anyám . .. pórázon akarsz vezetni ?! Büszkén fölegyenesedett az asszony. — Teljes szabadságot engedtem neked, hogy férfi legyen belőled és megismerd az életet. Jót ós a rosszat! de a rosszat kell, hogy megutáljad, nehogy majdan egy napon ne nézhess többé bátran az anyád szemébe. Sötét eltökóléssel álltak egymással szemben. — Elég idős vagyok, nincs szükségem gyámkodásra ! — Azalatt kalapja után nyúlt, kezet csókolt az anyjának és elment. Az asszony átment az ebédlőbe a lányához. Átnézte feladatait. Együtt vacsoráztak. Meghallgatta a leánya apró panaszait ós az iskola élményeit. Kedélyesen beszélgetett vele. Az este nagyon hosszura nyúlt. Várakozott, hallgatódzott, nem hangzanak-e a lépcsőn erőteljes, fiatal lépései a fiúnak. Szivét aggódás marcangolja. Végre, amikor már nem tudott a lábán megállni, lefeküdt, de égve hagyta a villamos-lámpát, félt a gondolataitól! . . . Éjfélkor a folyosó ajtaját óvatosan felnyitották. Halk lépések közeledtek ajtaja felé. Megállt valaki. Az asszony fenn ült ágyában és mereven az ajtót nézte. Félig kinyílt az ajtó és egy szőke fej hajolt be rajta. — Még ébren vagy anyám ? Bejöhetek ? Igent intett az asszony ós a fiu bejött. Anyja fölé hajolt ós szeretettel megcsókolta. — Lásd anyám, most már minden rendben van 1 Aludjál nyugodtan, ma újra megleltem magamat! Ezelőtt valóságos lázban voltam! — Összeharapta fogait, mintha visszakarná tartani vallomását. - Szép teremtés az leány ... a szeme perzsel és futott utánam ! Tudtam, hogy csak egy szavamba kerül... Szabadon, mólyen felsóhajtott ós azután folytatta. — Éppen ma varrtad az éjjeli köntöst. Lásd, véletlenül kihúztam a mellónyzsebből ezt a fehér, puha szövet darabkát. Elmondtam neki, miből való. Ő gúnyosan kinevetett, — pfuj. Olyan csúnya lett ettől a nevetéstől, mintha a piros mákvirágnak lehullanak a levelei. ... És eszembe jutott, mily édesen aludtam én a bársonyos, fehér éjjeli köntösömben ... ha te anyusom, elalvás előtt megsimogattál. És elmentem onnan . .. És ma éjjel fejem alá teszem ezt a kis darab fehérséget. .. Haza jöttem !. . . Jóéjszakát anyám !... jezte be szavait, hogy appellátámat talán az „illetékes helyen": az igazgató-lelkésznél nyújtottam be, utána Szeberónyi szólalt fel, s kijelentette, hogy a felebbezés hozzá sem érkezett. Nem is érkezhetett, miután egyházmegyei határozat volt megappellálva, s igy ő a felebbezés átvételére nem volt illetékes. De — úgymond — ő mégis tud az appellátáról. S ez természetes. Tudja azt is, hogy appellátámat az egyháztagok nem voltak hajlandók aláirni. Ezt azonban rosszul tudja; ez nem igaz; mert ón e felebbezésemet senkinek meg nem mutattam, annak aláírására senkit fel nem szólítottam. Ha Szeberónyi tényleg mondta azt is, hogy 30 mértföldnyi távolságból szítom a tüzet, ahelyett, hogy a kerületi gyűlésen megjelennók, ugy ez utóbbi szava, kívánsága, nem őszinte. Hiszen ő az, aki gondoskodott arról, hogy nekem ott esperesi állásomról való lemondásom óta helyem ós szavam ne legyen. Amit azonban nem nehezteléssel, sőt hálával említek. — S ha engem mondott „fal mögé húzódónak", akkor sem mondott igazat. Én az általa ellenem gyűléseken s az ő Egyházi Szemléjében szórt támadásai által kényszeríttetve, esperességi gyűléseinken szóval ós írásban utaltam az itteni számviteli és jegyzőkönyvi szabálytalanságokra ; a presbitériumunk által Szeberónyi kezdeményezésére ellenem indított, s az egyház által immár szerencsésen elvesztett per kapcsán pedig utaltam vallásoktatásunk hanyatlására stb. Ez csak nem „fal mögé húzódás" ? Mit tehetek ón róla, hogy birói vizsgálatra a sok fegyelmi kérés után sem került még a sor ? Különben én is azt vallom, hogy a perlekedés sem a pap, sem az egyház hírnevének nem használ. De akik ezt vallják, ne gyanúsítsanak örökké s ne kezdjenek minduntalan oly pereket, amelyeket vagy elveszítenek, vagy visszavonnak. A Névtelen cikkének egyéb gúnyolódásaira válaszul egy-két szó is ,elég. Hogy ifj. Korén Pál beszédjót vontatottan, akadozva, hosszadalmasan, kínosan mondta, s hogy őt magát csabai vezérszerepre (papságra) áhitozónak állítja az én Névtelenem, azt nála nem kifogásolhatom, miután róla — a Névtelenről — mindenki tudja, hogy ezen gyarlóságoktól ő teljesen ment. Ezt el kellett mondanom a kihívásra. A szabályrendelet azonban e „szatíra" nélkül is életbe léphetett volna talán. Korén Pál, esabai lelkész." Csabán és Dobozon két embert megfigyelnek. A legrettenetesebb járvány, a kolera, már Magyarországra is befészkelte magát. Hiába volt a hatóságoknak minden körültekintő óvintézkedése, a hatalmas hömpölygő folyam, a Duna, védőszárnyai alá fogadta a fekete rémet ós behurcolta bacillusait. A dunamenti községek és városok nagy része már meg van fertőzve. A szerencsétlen Mohácson pedig már több mint 40 embor betegedett meg kolerában és már számosan meg is haltak. Budapesten szintén számos koleramegbetegedés történt. A veszedelemnek ez|a nagymérvű és aggasztó terjedése természetesen országszerte kettőzött éberségre inti a hatóságokat. A bókésmegyei községek közül különösen Csaba az, amelyikre legjobban kell vigyázni. Csaba a vármegye közlekedési központja, mely az ország minden koleraveszedelmes vidékéről legkönnyebben megközelíthető. Csabát tehát mintegy kapunak lehet tekinteni, amelyen keresztül a veszedelem Bókésmegyében is elterjedhet. Hála azonban a csabai hatóság kötelességtudásának, ez az eset még nem állott be ós talán nem is fog beállani. Különösen dr. W a 11 f i s c h Ferenc községi orvost érheti elsősorban a jól megérdemelt dicséret. Dr. Wallfisch nagy lelkiismeretességgel, éjjeltnapot egygyó téve, őrködik azon, hogy valaki a járványt be ne hurcolja Csabára. A budapesti és szegedi vonatok érkezésekor ugy nappal, mint éjjel kinn tartózkodik az állomáson ós alaposan kikérdezi, megvizsgálja a Csabára érkezőket. És kíméletet, elnézést nem ismer senkivel szemben. A zugolódókat, renitenskedőket, ha kell, karhatalommal is kényszeríti arra, hogy alávessék magukat a kórdezősködóseknek ós vizsgálatnak. Különösen a szegedi vonatok utasait veszi szigorú vizsgálat alá, mert a kolerától elárasztott Mohács környékéről a szegedi vonalon jöhetnek Csaba felé az utasok. Dr. Wallfisch — mondhatni — alig pihen valamit. Kün van az éjféli vonatoknál és már hajnalban megint az állomáson látható. Elmondható, hogy ha Csaba a veszedelmet elkerüli, azt elsősorban dr. Wallfisch lelkiismeretességének és éberségének lehet köszönni. Sokan talán túlzottnak is tartják ezt a buzgalmat, de ilyen időkben a legtulzottabb eljárásnak is meg van a létjogosultsága. Az első gyanús egyén kedden reggel érkezett Csabára. Dr. Wallfisch az állomáson megszólított egy cseléd külsejü leányt, aki a szegedi vonatról szállott le. — Honnan jön ? — kérdezte. — Mohácsról, — volt a felelet. — Hogy hívják ? — Mochnács Máriának. Dr. Wallfisch azonnal feljegyezte a leány nevét, megvizsgálta ós mivel gyanúsat nem vett rajta észre, hazaküldte 2114 házszám alatti lakására. Figyelmeztette azonban, hogy otthon tartózkodjék mert minden nap meg fogja látogatni egy héten keresztül. A leány azóta megfigyelés alatt áll. A mult hót végén Dobozon is kolerariadalom támadt. Futótűzként terjedt el Dobozon ós környékén az a megdöbbentő hir, hogy Komlós Sándor 44 éves földmives kolerában megbetegedett. A hir vétele utan Ambrus Sándor alispán azonnal intézkedett, hogy dr. Zöldy Jáuos tiszti főorvos, dr. Kun Pál járásorvos ós Lukács Endre főszolgabíró kiszálljanak Dobozra ós a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket késedelem nélkül megtegyék. A helyszínén azután konstatálták, hogy Komlós Sándort pénteken éjjel erős hasmenés ós hányás fogta el, amitől nagyon rosszul lett ós innen támadt a kolera hir. Mikor a hatóság emberei megérkeztek, Komlós már jobban volt. Megállapítást nyert, hogy Komló3 betegségét gyomor rontásból származó rosszullót idézte elő. Szóval kolerás jelenségek nem voltak rajta kimutathatók. Elővigyázatból azonban Komlós is megfigyelés alatt áll. A megye többi községében hasonló esetek még nem fordultak elő. Kivándorló művészeink. - Külön fővárosi tudósítónktól. Ma már nemcsak a munkásember, hanem még a művész embereink is kivándorolnak Magyarországból. Minden évben akad néhány jobb színész, akik uj hazát keresnek, de ezek közül többen visszatérnek, hogy nagyobb legyen a feltűnés. Hja, a reklám kedvéért sokat el kell manapság követnie. Igy tett Beregi Oszkár is, a Nemzeti Színház tagja, aki két év után mégis csak hazakerült s most még nagyobb tudással szolgálja a szinmüvószetet. Nála más volt az eset, mint a munkásoké, akiket a megélhetés visz rá, hogy itthagyják Magyarországot. Beregi Oszkár már akkor is mint elsőrendű színész távozott és közrejátszott egy kis nézeteltérés is, amely közte ós a színház vezetősége között fennállott. Ez birta öt arra az elhatározásra, hogy bucsut mondjon a budapesti közönségnek, amely Beregit rajongásig szerette. De a vezetőség jobbik eszéhez nyúlt és megpróbálkozott a művészt visszahívni, ami sikerült is ós most helyreállott a béke. Most azonban egy ujabb kivándorlásról számolunk be. Ez a legfrisebb szenzációja a színházi köröknek. Kálmán Imre, a „Tatárjárás" ós az „Obsitos" diadalmas ós szerencsés szerzőjéről van szó. A kiváló zenész a legkomolyabban itthagyott bennünket és felcsapott bécsi lakosnak. A zenei körökben nagy feltűnést keltett Kálmánnak ez az elhatározása ós a benfentesek rögtön összedugták fejecskéiket (amint ilyenkor mindig is szokás) és megkezdődtek a találgatások minden irányban : mi lehet itt az ok ? Talán csak nem hasonlott meg végleg a mű-