Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-08-25 / 68. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 67-ik szám. u BEKESMEGTEI POLITIKAI LAP Csütörtök, augusztus 25. Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElStizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 filh'r. Drága az élet! Békéscsaba, aug. 24. A régi jó időkben, mikor a nemzetek folytonos háborúskodásban éltek egymás ellen, még igen olcsó volt az élet. Egy pár tizezer emberrel több, avagy kevesebb, meg se kotytyant az évi statisztikában, melyet akkoriban nem is vezettek. Manapság, éppen megfordítva vagyon. Sok az ember, ellentétben a régi időkkel, mikor a népesség kisebb volt, és drága az élet. Semmiféle háborúskodás, forradalom, avagy nagyobb betegség nem tizedeli meg az emberiséget s az szaporodik olyannyira, hogy rövidesen nem is lesz hely a földkerekén, ahol egymástól elférjenek. S mert ilyen sokan vagyunk, s ilyen nagy tömegben igyekszünk a világ rendjén segíteni, javítani, éppen azért drágább és drágább lesz az élet s avval egyidőben nehezül meg a létfentartás. Ma egyebet sem hallunk, mint lakásuzsorát, élelmiszeruzsorát stbit, mert a laikus közönség azt hiszi, hogy a háziurak, az élelmiszer-szállítók uzsoráskodnak feleikkel s nem tudják, hogy a nagy szaporodásu emberek fogyasztása nagyobb lévén, a konjukturák ugy alakulnak, hogy nagy keresetnél a kínálat árai emelkednek, önkéntelenül, minden uzsoráskodás nélküli szándéktól mentesen. Ha elgondoljuk, hogy nékünk olyan földbirtokunk van, amely jó nagy terület keretében az egyedüli, amely termőképes s hozadéka van s elgondoljuk, hogy ennek az egyetlen birtoknak kell nagy határon, nagy csomó embert élelmezéssel ellátnia, akkor mindjárt rájövünk arra, hogy az élelmicikkek erről a birtokunkról azoknak a konyhájába fog vándorolni, akik azt jobban megfizetik. Igy tehát a mi birtokunk termeivényei, lassan és önkéntelenül többet érnek, vagyis drágábban adódnak el, mert hiszen mi is annak fogjuk azt odaadni, aki a legtöbbet kínálja. S igy megindul a verseny a mi termeivényeinkért s egyik többet fog kinálni érte, mint a másik. Végeredményben, pedig az általunk termelt élelmiszerek horribilis magas árakat fognak elérni, anélkül, hogy mi valamivel is hozzájárultunk volna ahoz, hogy azok ára felmenjen, avagy uzsoráskodási szempontból emeltük volna az árakat. Önkéntelenül, szinte önmagától ment fel azok ára, a körülmények, a kedvező konjukturák beállásától. Így van ez mostanság mindennel. Nem a háztulajdonosok uzsoráskodnak a lakásokkal, nem az élelmiszerszállítók, élelmiszertermelők emelik az árakat, hanem a kereslet ezek után nagyobb, mint a kínálat s igy természetesen, maguk a fogyasztók, illetve a közvetítő-termelők kellnek versenyre egymás ellen s emelik fel az elsőrendű szükségletek árát Tehát nem mérhetetlen drágaságban rejlik a nehéz életnek titka, hanem abban, hogy ime már évek óta semmivel sem vittük előbbre keresetünk emelésének lehetőségét. Stagnálunk, állunk a kereseti források felfedésében. Mindenki, mint a kocsi elé fogott ló, halad az orra után, jajgat, sopánkodik az élet drágasága ellen s ott próbálkozik a teher megkönnyítésén, ahol fizikai lehetetlenség: azon változtatni. Mert hiába jajgatunk, hiába kesergünk az elsőrendű szükségletek magas árán, azok dacára minden keservünknek egy fillérrel sem fognak Iejebb szállani, sőt amint a viszonyok mutatják, még emelkedő tendenciában leledznek. A másik oldalon van a segítség. A jövedelmek szaporításában, De ennek a titkán senki sem töri a fejét, senki sem igyekszik gyarapítani azt a kis keresletet, mely immár tiz esztendő óta nem változott, mig a megélhetésre szükségelt cikkek ezen idő alatt majd kétszeres árra emelkedtek. Az bizonyos, hogy sokkal nehezebb annak nyitjára jutni, miképen lehetne jövedelmeinket szaporítani, mint azon sopánkodni egyre, miképen lehetne az igen drága életet lejebb szállítani. Da ami könnyebb, az még nem vezet esetleg sikerre s éppen azért kell nékünk a helyes utat megmuratni, ahonnan a javulás, a könnyebbedés beállhat. Ha majd lesznek, akik a mi tanácsunkat megfogadják s ahelyet, hogy örökké sopánkodnának, az ekeszarvát keményebben markolják meg s a gazdaságot is észszerűbben müvelik, keresetüket szaporítják, akkor meg fog szűnni az az örökös és céltalan sopánkodás az élet drágasága felett s mindenki azt kárhoztatja legföljebb, hogy a mai viszonyokhoz mérten keveset keres. Gyula város közgyűlése. Az uj állami iskola. Mi lesz a jéggyárral ? Gyula város képviselőtestülete e hónap 22-én, hétfőn délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen nagyobbára kisebb fontosságú ügyek kerültek tárgyalás alá. A képviselőtestületi tagok nem is tanúsítottak valami különösebb érdeklődést, úgyhogy a közgyűlésnek félig telt padok körében kellet lefolynia, a kánikulai hőségben. Valósággal álmos hangulat uralkodott a közgyűlési teremben. Felszólalások nem történtek, a képviselőtestületi ta- | gok minden különösebb észrevétel nél- j kül fogadták el a városi tanács javaslatait. A közgyűlésnek mindössze két tárgya volt, amelyek különösebb érdeklődésre tarthatnak számot. Egyik az újonnan épülő diszes állami elemi iskola kölcsönónek, másik pedig a jéggyár ügye. Mindkét tárgygyal alább foglalkozunk részletesen. Tudósításunk a közgyűlésről a következő : Dr. Lovich Ödön polgármester délután 3 órakor nyitotta meg a közgyűlést. Két kisebb érdekű telekvótel eiintézés9 után az állami elemi iskola kölcsönére került a sor. Lapunkban sokszor foglalkoztunk már ezzel a kérdéssel, amelynek most folyamatban levő megvalósulása hosszú ideig halasztódott A vallás és közoktatásügyi miniszter ugyanis arra kötelezte Gyula városát, hogy a régi rozoga állami elemi iskola épület helyett modern ós a hygióna köretelmónyeinek megfelelő épületet emeljen. Az anélkül is nagy anyagi gondokkal küzdő Gyulára nézve ez tetemes megterkeléssel járt volna. Felterjesztéssel élt tehát a kultuszminiszterhez, amelyben annak adott kifejezést, hogy hajlandó az iskola számára 70,000 korona költséggel telket vásárolni, de az építkezés költségeit már képtelen fedezni. Ezek a költségek csakugyan nagy összegre, 140,000 koronára rúgnak, amelyet Gyulának egyszerre fedeznie a lehetlensógek közé tartozik. Hosszas tárgyalás indult meg a miatt Gyula és a miniszter között, a tanfelügyelőség közvetítésével. A tárgyalások azzal végződtek, hogy a miniszter hajlandónak nyilatkozott a 140 ezer koronát az országos tanitói nyugdijalapból kölcsön adni Gyula városának. Az összeget a város 15 év alatt tartozik törleszteni 4V

2% kamat fizetése mellet, arai igen előnyös feltételnek mondható. A képviselőtestület azonnal el is fogadta a miniszter ajánlatát s az építkezési munkálatok kezdetüket vették. A kölcsönre vonatkozó kötelezvényt és törlesztési tervet most küldötte le miniszter, amelyhez a képviselőtestület hétfőn egyhangúlag hozzájárult. '' Az iparostanonc-iskola 1910. évi költségelőirányzata tudomásul szolgált. Békésmegyei Közlöny tárcája. Levelek. Rózsaszínű, illatos levélkék, Emlékeim, legdrágább kincsei, Gyakran ellapozgatok közöttük, Kisértnek a mult emlékei. Igaz szívről mond regét az egyik, Másik örök tavaszról beszél, Szerelmében mindenét odaadja, S csak egy csókot — többet mit se kér, Két kis angyal forrón átölelve Tartja egymást a harmadikon Keltezésnek a meny ország van rajt, Címzésnek meg a paradicsom. A többi is boldogságot ígér, Öleléssel, csókkal van tele, De legjobban azt szeretem mégis, Melynek üres mind a két fele. A legdrágább egy hervadt levélke. Nincs betű rajt, sem csók, sem kelet, Ölelés közt dobogó szivedről Loptam ezt a rózsa levelet! Tóth Béla. Az örökség. Irta: Verő Endre. A vidéki élet, sehol olyan álmosnak, olyan egy hangúnak nem tűnik fel, mint abban az egyszerű, tiszta kis mezővároskában, ahol történetünk lejátszódik. A kis házacskák tökéletesen egyformák s szinte hihetetlenek látszik, hogy élő teremtések laknának benne. Leginkább visszavonultan élő nyugdijasok a lakói, kik már az élet hívságos örömeiről régen lemondottak s most viharvert tagokkal igyekeznek a pihenésben gyönyört találni, egyebet az elkoptatott élet úgysem hagyott reájuk. A házacskák körül kert van s a kertben a csendes öregek szemlélhetők, amint egyetmást tesznek-vesznek, saját művelte kicsiny földecskéjükön. Az egyik ház ablakában egy fiatal leány ül. Vagy husz esztendős lehet. Hogy' szép legyen, ahhoz egy kis boldogság hiányzott neki . . . vagy egykis büszkeség. De ezen a gyengéd, szőke arcon, ezen a kecsesen gömbölyödő vállon mindent eltörült a létnek rájok nehezedő árnyéka. Ez a kedves • gyermek az élet utcájának nem a na> pos oldalán született. Elgondolkozva tartott kezében egy levelet, tekintete beleveszett a derűs napfénybe. Egyszerre összerezzen, mert az ajtón kopogtattak. Bizalmasan, anélkül, hogy a „szabad"-ot megvárná, lópstt be a szobába az öreg cseléd. Feszült figyelemmel fordult a fiatal leány tekintete a levélről erre az asszonyra, akinek durva paraszt vonásai voltak, akinek simán hátrafésült fekete hajában a fehér főkötő alatt ezüstös szálak húzódtak, akinek a keze tanúskodott arról, hogy hajdan mezei munkát végzett. Amig Aliz — igy hivták a fiatal leányt, — elgondolkozva nézte a cselédet, ez igy kiáltott fel. — Öh, kisasszony, önmaga megvetette az ágyat? — S miért ne tettem volna, Gerőnó? Otthon is igy szoktam. — Az nem mindegy. Itt a kisaszszony vendég, a mostoha nagynénjénél üdülésre, mulatságra van meghiva. I Itt Aliz kisasszony, egy kicsit el kell kényeztetnie magát .. . Mig igy beszólt Gerőnó, fel s alá járt a szobában, kereset valami kis port, amit letörölhessen, valami félretolt bútort, amit helyre igazithasson. — Meg kell bocsájtania kisasszony, ha ugy beszélek, mintha a ház az enyém is lenne Da hiszen régen vagyok már itt az úrnőmnél, ő szoktatott hozzá a bizalmaskodáshoz. Remélem nem sértem meg ezzel a kisasszonyt. Aliz megrázta a fejét. — Igazán nem érdemes nekem itt motozkálni — mondta a cseléd, — hiszen mindent ugy rendbe hozott, mint egy angyal. Holnap iparkodni fogok, hogy korábban jöjjek, de szegény úrnőm felöltöztetése mindig olyan sokáig tart, mert maga nem képes . . . Nem-e az én kötelességem volna korán menni, — mondta Aliz, csaknem szomorú komolysággal, nem az ón kötelességem volna-e béna nagynénémet ápolni, a mikor itt vagyok a közelében ? Gerőné, meglepetve attól a keserűségtől, ami ebben a mondatban volt, odaállt egészen Aliz elé ós csípőre tevó a kezét, jólelkűen nevetett. — Hát emiatt bánkódik kisasszony? E miatt ugyan ne szerezzen magának egy rossz percet sem. Önnek az a kötelessége, hogy olyan kedves legyen, mint a milyen ós a szegény nagynénje házában napsugarat hozzon, hangosan felolvasson neki, szóval megtegye mindazt, amire én, együgyű, vén teremtós képes nem vagyok. De ami különben a munkát s az ápolást illeti, amire olyan betegnek van szüksége, aki évek óta béna, ahhoz az ilyen finom kisaszszony nem is ért. Az inkább hozzá illik az olyan vén cselédekhez, mint a mi- * lyen ón vagyok 1 Aztán kell ahhoz ke- j ménység is. A kisasszony vigasztalgatná, sirna akkor is, amikor nem kell, nagyon is lágy lenne 1 Nem, nem, maradjon csak a dolog ugy, ahogy most van ! Nem, nem. Most megyek, hogy elkészítsem asszonyomnak a csokoládét, de ön fogja neki bevinni Aliz kisasszony. Az étvágyat fog neki csinálni, hiszent önt annyira szereti ! A mikor Gerőné elment, Aliz megint a kezébe vette anyja levelét, újból végig olvasta. Néhány hely sokáig fogva tartotta tekintetét. Az apád ós ón nem vagyunk haszonlesőbbek, mint ahogy az okosság parancsolja, hacsak jövőt, egy kis hozományt biztosithatunk neked ! Igy tehát arra kell emlékeztetnünk, gyermekem, hogy miért küldtünk.' el a nagynénidhez, nem mi vagyunk e csupán C3ak a családja ? Valóságos botrány volna, ha a leányunknak idegeneknél kellene dolgoznia, mig kis vagyona valakinek másnak jut. Egy kitanult cselédnek, aki tudja a módját, hogyan kell nélkülözhetetlenné tenni magát s a ki szinte az egyetlen urává lett a háznak. Milyen ez az asszony ? Nem írsz róla semmit. Csakugyan olyan rosz parasztssszony, mint ahogy nekünk leirták. Képes leszel-e vele felvenni a harcot, te szelid galamb, te ? Tudja-e a nénéd, hogy a mögött az asszony mögött nagyon furcsa kis rokonság leskelődik több semmirekelő, mint szorgalmas munkás ? Ezek mind a nénénk örökségére várnak. Ügyes légy tehát gyerm.ekem. Hóditsd meg a nénit . . . Különben bele kell nyugodnod abba, hogy letedd a vizsgálatot, nevelőnő légy s lemondj minden reménységről, hogy valaha férjhez mehess . . . — Itt a csokoládé Aliz kisasszony.