Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-02-06 / 11. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVH-ik évfolyam, 11-ik szám. Vasárnap, február 6. BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet éuneaveden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkseztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Választások előtt. Békéscsaba, február 5. Valahányszor az ország közvéleménye ellenkezésbe jutott az uralkodó akaratával, mindannyiszor szükségesnek találták azok, kik az ország sorsát igazgatják, a népet megkérdezni, hogy vájjon a felmerült kérdésben minő álláspontot foglal el. Megkérdezték s a nép, hacsak szabad elhatározásában nem gátolták, mindannyiszor meg is felelt. A régi jó időkben természetesen a nép véleményét feltűnően befolyásolták, a választások nyugodt menetét biztosító csendőrszuronyok, de még akkor is, ha a nyilvánított vélemény nem is volt mentes a mindenkori kormányok befolyásától, respektálták azt s ugy vitték továbbra a dolgokat, a hogyan azt a nép Ítélete megkívánta. A legutóbbi időkben felmerült konfliktusokban, mely a nemzet és és uralkodó közötti nézeteltérésre vezetet, immár harmadik izben kérdezik meg a néptől annak akaratát, anélkül azonban, hogy a választásokban megnyilatkozott akaratot respektálnák. — Kérdjük már most, hogy vájjon nem üres komédia-e az egész parlamentáris intézményünk akkor, midőn a nép akaratát megtudakolva s azt végeredményben meg is tudva, azt nem respektálják, hanem min untalan arra kényszeritik, hogy újra és újra, ugyanabban a kérdésben véleményét nyilvánítsa ? Ugy latszik, az uralkodó mindaddig megkérdezi a nép véleményét a most szőnyegen forgó kérdésekről, ameddig az Ítéletében ugy nem dönt, mint ahogy azt Bécsben szeretnék s ahogy azt ott fent a kamarillával egyetértőleg már jó előre el is döntötték. Ott fent — ugy látszik — még mindég nincsenek tisztában a magyar néplélek psichologiájával. Ott nem tudják még most sem, hogy a magyar nemzet olyan acélból készült, melyet minél erősebben kovácsolnak, annál nagyobb az ellentállóképessége s hogy mennél nagyobb hőfokú tűznek vetik alája, annál merevebb lesz s engedékenységre annál kevésbbé hajlandó. Mindezt ott fent, noha a történet erre elég példát szolgáltatott a múltban, még mindég nem tudják. Ujabb és ujabb leckékre lesz szükségük, mig végre megértik, hogy a magyar nemzet nem azért védte hazáját ezer éven keresztül, hogy akkor, mikor végre annyira megérett, hogy a nemzetközi versenyben is minden téren megállja helyét, hogy akkor, mikor kultúrájával, műveltségével olyan helyet vivott ki magának a nemzetközi világ conceiijében, mely őt méltán, már történeti múltjánál fogva is megillette, hogy akkor érett gyümölcsként hulljon Ausztria ölébe. Választunk tehát, de remélhetőleg ugy, hogy Ausztriának minden időkre elmenjen a kedve attól, hogy a magyar nemzet Ítéletét meghallgassa s belássa végtére azt, hogy semmit sem lehet egy olyan nép ellenében elkövetni, ami annak a népnek lelkületével, egész politikai múltjával ellenkezésben áll vele. A magyar nemzet Ítélni fog s Ítéletében azokat fogja sújtani, akik abban reménykednek, hogy elveihez hütelen, saját érdekét pedig lábbal tapodó lesz. De ítélni fog azok fölött is, akik nem tudtak az ő akaratának, dacára óriási többségüknek érvényt szerezni s nem tudták azokat a feladatokat megvalósítani, a melyre őket az ország választóközönsége a parlamentbe küldötte, hanem a sok huzavonával, vezéri versengéssel még rosszabb helyzetet teremtettek, mint minőt a hatalom átvételekor találtak. Pártalakulás. — Budapesti levél. — Jobb és rosszabb, okosabb és szamarabb miniszterelnökei voltak már Khuen-Hódervárynál az országnak, de azt bátran el lehet mondani, hogy érdekesebb egyik se volt. A cinizmushoz igen közel áll az a természet, amelylyel azt az embert a jó ég megajándékozta. A legnagyobb bajok idején sem tesz mást, mint mosolyog. Az országnak nincsen rendben a szénája, nagy harcok és küzdelmek vannak kitörőben, de azért ő mosolyog. Feje fölött állandóan ott függ a Damokles kardja, mely minden pillanatban lesújthat reá halálos csapással, de azért ő mosolyog. Mosolyogva hallgatja ő a szólásokat, szapulásokat, a legnagyobb sértéseket és szidalmakat is, — ós evvel határozottan imponál. Még maga a sértegető is megijjed később, mert hát tudja mindenki, hogy a folyton nevető emberek a legveszedelmesebbek. Aki haragszik, kitör, káromkodik, harap, tör, zuz, sí nom olyan veszedelmes, mint a nevető ember. Eleitől fogva csodálatos volt az az optimizmus, amellyel a mosolygó Khuen megítéli a politikai helyzetet. Ő még mindig bizik abban, hogy hiveket szerez, sőt pártot csinál magának. Szor1 galmasan is kilincsel a pártok elnökei1 nél és némelyiknél, ugy látszik, siker' rel. Pénteken Andrássytól jövet, például kijelentette egy újságíró előtt, hogy még vannak ugyan elvi differenciák közte ós Andrássy között, de ugy hiszi, létrejön közöttük a megegyezés nemsokára. Egyébként a politikai világ figyelmét az uj pártalakulás köti le most leginkább. Uj pártalakulásról van szó, melynek részesei volnának az alkotmánypárton és a szabadelvű párton kivül a Kossuth-pártból és a néppártból is mindannyian, akik az adott súlyos viszonyok között kormányzó párttá alakulni képesek és hajlandók. Már olyan hirek is keringenek, hogy ez uj alakulásnak meg van minden előfelté tele. Hogy mégis nehezen jön létre, sőt talán létre sem fog jönni az egyesülés, annak oka abban is rejlik a szerencsétlen elnapoláson kivül, hogy számba kell venni azt a nemzeti szempontot, hogy az ország megalázásával — a bécsi politika parancsainak minden vonalon való teljesítése révén — megnyugtató, biztosító és kielégítő megoldás el sem képzelhető. A nemzeti önérzetnek követelménye ez, melyet negligálni nem lehet és nem szabad. Az uj pártalakulás iránt Khuen nagyon érdeklődik, ami természetes. Neki áll elsősorban érdekében, hogy a pártalakulás ránézve kedvezően üssön ki. Egyszóval megegyezés-kereső útjainak tulajdonképeni ós főcélja, hogy maga számára kormánykópes pártot kovácsoljon össze. Az uj pártról a most uralkodó pártokban a hangulat különböző. Az bizonyos, hogy legtöbb hajlandóság az alkotmánypártban mutatkozik, de sok hive van a függetlenségi ós 48-as Kossuth-pártban is, bár a párt hivatalos lapja pénteki vezércikkében kijelentette, hogy „a Kossuth-párt épp ugy nem férhetne meg a Khuen-Héderváry gróf és Tisza István gróf által alakítandó uj párttal, mint ahogy nem fór i meg a tüz a vizzel". Békésmegyei Közlöny tárcája. Kis szobámban. Kis szobámban ülök csendes némaságban, Körülöttem árnyak, szürke esthomály van, Mint az őszi idő, borongós a lelkem .... Érzem, hogy elmultak az évek felettem. Eljönnek a napok, elmúlnak az évek, Sirbadőlnek velük a legszebb remények, Nem. marad más semmi, esak a mult emléke És a jövendőnek csalfán festett képe. Kandallóm kialvó zsarátnokát nézem, Megannyi ismerős tűnik fel előttem És a pici lángok alakokká nőnek, — Halvány emlékei az elmúlt időknek. Halvány emlékei, de még milyen szépek, Hogy igy látom őket, szinte újra élek . . . Tavasz volt még akkor, virágos és derült, Oh ! ez a bohó sziv is másképen hevült. Hejh ! másképen dalolt régen a madár is' Más világot hozott talán még az ág is, Telve volt a szivem édes szerelemmel, Ma már semmi mással, csupán emlékekkel, Szá.sz Sándorné. Rekviem. Irta: Gy. Czikle Valéria - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Születünk, élünk és meghalunk. Nagyjából ez az egyszerű emberi sors ; a természetnek pedig örök, megujuló és kifürkészhetetlen csodája. Bölcső, küzdőtér ós koporsó. A lét három állomása ez, és az élet kegyetlen bizar komédiájának három felvonása. Az egyes szereplők tinijében csupán az a külömbsóg, hogy mikor legördült a függöny, az egyiket magtapsolják, bravót kiálta nak, hull a \irág s érdemrendek kísérik a temetőbe ; nehéz, vert érc a koporsója dikciókat mondanak, s a gyászoló család fekete díszben állja körül. .,. A másiknak meg fakoporsó jut, — kocsisor helyett néhány gyalogló ; nincs gyászbeszéd, szónoklat, csak egy-két köny pereg a munkás szemekből az eltűnt társ után. Ennyi a külömbség a nagy ur ós a pór sorsa között, — azután mindkettőre eljön a feledós és a semmi. Egy hete mult, hogy az érdemekben dus, előkelő ós gazdag nagy urat, Bánháthy Ákost eltemették. Az özvegy most jött haza a rekviemről. Törékeny alakú, szürke szemű, bágyadt, fáradt arcvonású asszony, kinek egész élete a fény és kényelem között egyhangúságban te't el. Férje erős akarata, erős, lénye s lehetőleg szabad életmódja mellett, alárendelt helyzet s szellemi függés volt a sorsa. Frigyükhöz nagy vagyonnal járult, ami cmk arra volt jó, hogy biztosítsa helyzetét férje oldalán Lelkét lassan megőrölte a közömbösség, nem volt sem szomorú, sem vig; hideg, gépszerű életet élt s pontosan járta minden napját, mint az óra mutató. Gyermeknevetós nem verte fel a nagyház előkelő csendjót s nem dobogtatta meg melegebb érzései a törékeny, közönbös asszony szivét. Most, hogy megjött a rekviemről, csak valamivel volt. szomorúbb a szokottnál, valamivel elhagyottabb és árvábbb. A férje, a parancsoló, a hideg, a gőgös ember nincs; a nehéz ezüsttel megrakott asztalnál egyedül ült ós nem kérdezi meg tőlle idegen, unott hangon senki: „nos asszonyom, hogy mulatott tegnap." — A férfi, a hang, a kórdós nincs ; a termek még üresebben konganak s a keleti szőnyegekkel kárpitozott dolgozószobában nagy iró asztala fölé nem hajlik többé az energikus gőzös fej. Sohasem volt szabad zavarni, ha itt ült. Ol^an titokzatos volt, mint asztalának bezárt fiókjai. Vájjon mi lehet bennök ? Az asszony még nem gondolt rá, hogy átnézze. Mi lehet hát azokban ? Az aszszony sorra nyitogatta őket. Kifizetett számlák, elavult kötvények, jegyzetek, tervezetek, stb. stb. Az egyik fiókot épen beakarta zárni, mikor egy füzet hirtelen megakadt valamiben. Az aszszony oda nyúlt, ós egy finom kis fémgombot érzett, amin vissza hajoltak a füzet lapjai. Önkénytelenül csavart egygyet rajta, s perc alatt egy gyorsan támadt üreghez ért. A kíváncsiság s a titokzatosért való vágy lázzá csapott az asszony fejébe. Izgatottan emelte ki amit talált. Három levél volt összekötve. A cimzét nő irta, — finom, karcsú batük rögtön eláruták. Az asszony halovány arca kigyúlt, remegve bontotta szót a köteléket és olvasni kezdett. A három levélen ceruzával vetett erős vonású számok voltak : 1, 2, 3. Gépiesen vette kezébe az elsőt. A karcsú betűk őrülten táncolnak szeme előtt, a nyitott papirtappól, régi gyöngült illat csapott fel és sorai a szerelemtől izzottak. — „Hiszek neked édes! Hiszem, hogy senkit sem szerettél kivülem igy, s asszonyt nem szerettek e világon jobban ! Hiszek, mert hinnem gyönyörűség, öröm, uj élet! És ón élni akarok ! Élni általad, benned, érted ! — A hitvallásom ez. Én a lekötött bűnös rabszolga, ki vagyonért adtam el ifjú életemet egy aggastyánnak, s az sírjába vitte szabadságom, engem vérdijhoz kötve; ón ki dús vagyok ma, de koldussá lennék egy uj férj oldalán ; ón, | az eladott pária, ujjongva, tárt karral, repeső szivvel üdvözlöm a szerelmet, mely uj bűnöm, nagyobb bűnöm mindennél: csalás, kijátszás lopás. Neked feleséged van s ón kötve vagyok helyzetemhez. Szóval akartam mindezt elmondani az estén, de tolongtak körülettünk és válnunk kellett. Te haza vitted szomorú asszonyod s én sirva temettem égő fejemet vánkosom csipkéibe. Sirtam, örömömben sirtarn, hogy szeretsz, hogy enyóm a lelked. . és kétségbeesésemben sirtam, hogy sohasem lehetsz az enyóm teljesen . .. Vízióm támadt... a halott uramat láttam a te szomvrú asszonyoddal egy. halom arany között töprenkedve... Övék a pénz, a hatalom — mi ketten koldusok vagyunk. . . Helyzetünk, kényelmünk, szokásaink, énünk, mi magunk csak az ő aranyukban vagyunk, azok, akik !... Mi lenne belőlünk e nélkül ? Óh, mily gyarlóság, mily szégyenletes kicsinyesség ez ós mily puszta, rideg igazság mégis. Bocsáss meg, hogy kimondtam, — de beszélnem kell... E gondolat szivem körül csavarodik, mint egy fagyos, mérges kigyó és fullánkjával ölni kész !... Kinek mondhatnám másnak ? Oh, igy van, igy van, édes... Most pedig tovább ne ostromolj, ne kivánj magadnak másként, csak elérhetetlenül ! Ez a kálváriánk, az aranyért fizetünk, ami téged megvett, ós engem eladott. Valamilyen igazság ez is, keserves, szivtépő, de jogos az emberi szenvedések kohójában. Gyáva vagyok, hogy mindent eldobva kövesselek s te nem vagy elég vakmerő, hogy kezem megfogva, erre az útra kényszeríts .. . Éljünk hát pompában tovább, kívánjuk és utáljuk meg mindennap újra; vergődjünk, epedjünk reménytelenül és szeressünk ! Ó, hozsánna! Hittük volna valaha, hogy ilyen bűbájos, szent ós drága érzés is van ? . .. Gyönyörűség gondolni reád te édes, te szivem, te egyetlenem !.. . A kicsi, törékeny asszony kebléből