Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-01-30 / 9. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 9-ik szám. Vasárnap, január 30. POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. s?ámú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElíOFIZBTÉSI DID : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetnl bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. — Főszerkesztő: Felelős szerkesztő : Laptulajdonos : A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Dr. LÁNG FRIGYES. GULYÁS JÓZSEF. SZIHELSZKY JÓZSEF. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szám Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Parlament nélkül Békéscsaba, január 29. Ami már napok óta előrelátható volt, az pénteken bekövetkezett. A parlament nagy többséggel bizalmatlanságot szavazott a Khuen-Héderváry kormánynak. Khuen ám készen volt erre. Zsebébe nyúlt, kivett egy királyi kéziratot, melyben Őfelsége értesiti „kedvelt hivei"-t. hogy a Házat márc. 24-ig, azaz nagycsütörtökig elnapolja. Ezek a nevezetes pénteki nap eseményei. A kormányelnöknek a leszavaztatás után választania kellett a lemondás, vagy a Ház feloszlatása között, mert oly parlamenttel, mely már eleve bizalmatlanságot szavaz, mégpedig impozáns módon, óriási szótöbbséggel : az együtt működés lehetetlen. Khuen azonban, mint tapasztalt és még hozzá furfangos politikus: kettő közül a harmadikat választotta, az elnapolást. Szinte fanatikus hittel bizik ez az ember abban, hogy a most beállott és öt hétig tartó parlamenti szünet alatt lehiggadnak ellenségei és az őt szüntelenül támadó pártokkal olyan megegyezést tud létre hozni, mely az együtt működést a mostani parlament végleges feloszlatásáig lehetővé fogja tenni. Hogy ez a megegyezés az ország érdekében állana, az kétségtelen. Tagadhatatlan azonban, hogy a | kormány helyzete az elnapolás által ' súlyosabbá vált. Mert a Háznak ex- ' lexben történt elnapolása, továbbá az, hogy leszavaztatása ellenére is helyén marad : a törvénytelenségnek határo- ! zott színével vonják be a kormányt, • mely egyébként eddig se volt parla- ' mentárisnak tekinthető. Védekezhetik ' azzal, hogy ő megadta az ellenkezőre az alkalmat s ha a képviselőháznak nem tetszett az ex-lexben való elnapolás, védekezhetett volna ellene. De a parlament e tekintetben szuverén. Ha alkotmányjogi jelentősége nem volna, egyáltalában nem lehetne sajnálkozni azon, hogy a Ház kapuit becsukták. Egy pár parlamentáris színvonalon álló hatalmas beszéd kivételével, olyan alacsony és éretlen szimptomák gyűjteménye volt az e héten tartott pár gyűlés, hogy igazán szégyelni lehet, Komoly érvek helyett a Nagy György-féle iskola szerint öklözéssel, bunkózással és az üres frázisok tömegével akartak a kormány ellen küzdeni. Most aztán mindenkit az a kérdés foglalkoztat, hogy mit csinálunk parlament nélkül, mikor az ország sorsát egy imparlamentáris kormány intézi, Khuen igaz, többször hangoztatta, hogy alkotmányellenes eszközökkei nem fog dolgozni, de már pénteki tettei is ellentmondanak e kijelentéseinek. Sokan már a darabont idők sötét, vészterhes fellegeit látják gyülekezni az ország egén és azt tartják, hogy most már vidékre terelődik a politikai küzdelem. Mint a darabont időkben, most is a törvényhatóságok tisztviselőiben biznak, hogy azok fogják helyrehozni azt, amit a parlament ; szinte kijavíthatatlanul eliontott. A politikai tehetetlenségnek kétségtelen szimptomája az, hogy válságos 1 időkben a mindenható parlament is . azokra a szegény tisztviselőkre támasz- ! kodik, akik napokon keresztül robo- j tolnak az állami funkciók végzésében ; s akik közül öt évvel ezelőtt sokan 1 hoztak a hazáért és alkotmányosságért , nagy, nehéz áldozatokat. Hanem most, mintha az öreg védbástyák, a törvény- ! hatóságok is másképen gondolkozná- ! nak, mint amikor a hátukat legutoljára odatartották az erőszak hullámainak. A tisztviselők ellenállására, politikai szereplésére most nem vágynak. Maga Andrássy megmondta az alkotmánybiztosító törvényjavaslat benyújtása alkalmával és a tisztviselők is érzik, hogy a politikusok játékainem az ő kenyerük, állások, jövőjük kockáztatását joggal nem kívánhatják és ha kívánnák is, ők ezt megtagadnák. Nem hajlandók most egymás fejét beverni, testvérharcot kezdeni, csendőrökkel dulakodni és egyéb, az alkotmányvédelemmel járó szórakozásokat folytatni. Ha baj van, tessék a politikus uraknak küzdeni ellene. Nekünk meg van egy nagy terünk és fegyverünk : a szuverén parlament. Községünk uj jövedelmi forrásai. A községi takarékpénztár. A napokban kis hir alakjában az összes fővárosi lapok közölték, hogy a belügyminisztériumban elkészültek a községi takarékpénztárak szervezéséről szóló törvényjavaslattal s egyben siettek megállapítani azt is, hogy sajnos, a kormányválság s ezzel szervesen összefüggő áldatlan politikai helyzet, ki tudja meddig fogja késleltetni a javaslat tárgyalását és törvényerőre való emelkedését. Mindenesetre azonban egyelőre meg kell elégednünk a régen vajúdó ügy jelenlegi stádiumával is, mert nem egy, de száz lépéssel vagyunk előbb s az elkészölt törvényjavaslat preventive biztosit arról, hogy a kérdéssel intenzivebb módon foglalkozhatunk s községünkben a már megkezdett akció semmiesetre sem fog eredmény nélkül a felső fórumoknál megfenekleni. A legutóbbi időkben, amidőn az elkerülhetetlen közszükségletek egyéb jövedelmi forrás hiányában, az amúgy is terhes pótadók felemelését vonják maguk után, a községi képviselőtestületi gyűléseken gyakran sürgetik egyes felszólalók az nj jövedelmi források kutatását. Mondani sem kell, hogy a jövedelmi forrásoknak elméleti alapon való kutatása teljesen cél n'-lküli, hiábavaló dolog, mert nem kell messzire mennünk s már is meggyőződhetünk, hogy kevésbbé forgalmas s kedvezőtlenebb földrajzi fekv.'sü községekben a községi takarékpénztárak virágzó s busás jövedelmet hozó vállalatnak bizonyultak s a sok ezer korona évi jövedelmet nem a részvényesek, hanem maga a politikai község pénztára, respektive a község minden adófizető polgára arányosan élvezi. A községi takarékpénztárnak községünkben való alapítása ellen annakidején nagyon sok ellenvéleményt hallottunk s fogunk hallani ezután is, tekintve azt, hogy alig pár héttel ezelőtt egy negyedik hitelintézettel szaporodott a bankok száma. Ezek az ellenvélemények, — melyek kivétel nélkül érdekelt egyének ajkairól hangzottak el — teljesen értéktelen nivóra sülyednek eme egy érvvel szemben, hogy ha a községi takarékpénztár évente csak 5000 korona tiszta hasznot produkál, az is két százalék pótadó csökkenést jelent. Már pedig ennél jóval több jövedelemre van kilátás mindjárt az első évben. A község, mint erkölcsi testület, egymaga elég garancia arra, hogy a felállítandó takarékpénztár működését a közlakosság legnagyobb fokú bizalma kisérje s ez a bizalom azt jelenti, hogy a magántőkéknek kilenctized része gyű mölcsöztetés céljából ott fog elhelyeztetni s ez a körülmény maga is jelenBékésmegyei Közlöny tarcája. Sóhajtások. Emelt homlokkal, büszkén, bátran járok szerteszét e világban. Karom erős, lábom nem reszket S nem látja senki a keresztet, Mit vállamon viszek egyedül. Arcom nem szántja gond redője, A kétségek sötét felhője Nem tör elő a két szememen . . . 5 mikor kacagok s mulatnak velem, Nem sejtik, mily egyedül vagyok. Éltem másnak, sohse magamnak, A rózsák, mik körültem fakadtak Nekem nem ontottak illatot . . . A tavasz, nyár csalfán itt hagyott, S én várhatom az őszt egyedül. Egy elhibázott élet kisért. Egy élet, mely oly sokat igért, Egy csók. mit nem felejtek soha, Egy kéz, mely nem volna mostoha És nem hagyott volna egyedül. Adj erőt óh Uram énnekem, Uralkodjál szegény lelkemen, Panaszra ajkam ki ne nyissa, Kelyhed míg egy csöppig kiitta, Tépett szárnysyal, árván, egyedül. Mányiné Prigl Olga. Láz. Irta : Balázsyné Zalay Masa. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. A beteg gyönge jajdulással vógighanyatlott vánkosán és lezárta szemeit. A láz rohanta meg ismét, hogy kegyetlenül végigrázza elgyötört testét, — még voltak zavaros gondolatai, érzései, — mintha a levegő hullámokat vetve hömpölyögne feléje és kisodorná őt az ágybó

1, hogy őrületes ringással magával ragadja föl a felhők közé, Aztán hirtelen elejtette őt az az aetherikus ölelés, aminek folytán sülyedni kezdett lefelé, hegyes sziklák borzalmas örvénye nyitotta reá sötét torkát, hogy elnyelje, sebek fájó szaggatása közben bukott a mélység fenekére, ahol elöntötte a patakzó vér melege. A szeme hirtelen tágranyilt, — és a halottaiból föltámadó csodálatával nézett körül a szobában. Még érezte a zúzódás kínjait, lelke még kábult volt a tébolyító rémképektől, — és nem tudta fölfogni, hogy puha párnák között hever. Egyik kezével bágyadtan megsimogatta arcát, vér helyett verejtéktengerben fürdött. Aztán a lámpafénybe nézett, — de ettől ijedten lezárta pilláit, — félt a lámpától, amely egyszemű kisértet mód jára hunyorgatott reá, — a füleit beszorította két kezével, — fájt néki a falióra ketyegése, mintha az agyában viszhangzanók ez az egyhangú taktus és a halántéka is aszerint lüktetne. Tehetetlenségében hangosan sirva fakadt. - Oltsátok el a lámpát és fojtsátok meg az óra verését ! — kiáltotta türelmetlenül, — minden fény, minden hang gyötri az idegeimet! Az asztalnál most hirtelen megmozdult valaki, aki eddig karjaira volt borulva ós csak válla vonaglott a hangtalan zokogástól. Olyan határozatlan imbolygással, mint az itasok, kitárta mind a két karját, aztán észrevétlenül letörölte könnyeit és az arca mosolygott már édes, biztató mosolygással, aminővel könyörületből a nehéz beteget altatjuk. Lassan, roskadozva ment az ablakhoz, egy vonalnyi rést nyitott a spalótákon, — aztán eloltotta a lámpát és megállította az óra járását. Kívülről napfény derenget be az elsötétített szobába, de a betegnek nem tünt föl ez a különös ámitás, hogy világos nappal lámpát gyújtottak, — egyáltalján nem érdekelte, nappal van-e, avagy éjszaka ? Ellenben finom hallását izgatta a legtompább zaj is, — mert egyszerre megujjult türelmetlenséggel rákiálltott sógornőjére : — Csukjad be szorosabban a spalótákat, olyan szomorú dalolást hallok mintha temetnének, ós ez az illat ami beárad, ugy hasonlít a tömjónfüsthöz, — panaszkodott elkeseredve. — Óh! csak már hazajönne Károly ! — fóhászkodott föl néhány hosszú, nehéz perc múlva, de oly halkan, mintha a szemközt függő Krisztus-képhez beszélne. — Nyilottak a rózsák, mikor elutazott és most már nemsokára havazni fog. Dd Vera! — fordult ismét a leányhoz, — ugy rémlik, mintha megint halotti dalt hallanék, temetnek valahol? . . . Erre a kérdésre hangosan fölzokogott a leány, mint aki nem bír tovább némán küzdeni a fájdalommal. — Igen, csakugyan temetés van itt a közelben, — fuldokolta. — A szomszédék kis Ilonkája halt meg tegnap. — Istenem ! — jajdult föl az aszszony, a betegek érthető rettegésével, — ugy-e a tífusz ölte meg szegénykét ? Hát pusztít még a járvány? Lám, engem megmentett az ima, a Károlyom ájtatos imája. Hogyan fogja ő is sajnálni a kis Ilonkát; mindig olyan gyermek után vágyakoztunk ós talán nem hiába . . . Egyik lehervad, a másik "fogan . . . A leány önkéntelen mozdulattal rátette kicsiny kezét az asszony forró homlokára; fájt neki a beszéd, minden hangos szó, amit az ajtókon, ablakokon beszűrődő gyászdal bús melódiája kísért. Lágy mozdulattal simogatta a beteg gyűrött párnáit, a hullámos csipkefodrokat és szelíden maga felé fordította az asszony gondolatokba merült arcát. — Jó az Isten! — biztatta őt könyein át mosolyogva, — megsegített nehéz betegségedben, tehát bizonyára kedves tervei vannak veled a jövőben. És le fog repülni az égből egy kis angyal, hogy el ne búsuljátok magatokat nagyon a szomszédék kis Ilonkája után A beteg bágyadt szeme most hirtelen fölragyogott, akárcsak a kis gyermeké a karácsonyfa Ígéretes meséjétől és megint ránézett a komoly Krisztusképre, telve sóvár reménységgel. — Nézd! — mutatta a lánynak megindultan, — nézd azokat az isteni szemeket, hogyan mosolyognak reám. Ugy-e, Vera, én vagyok a legboldogabb asszony a világon már igy is ? Hát még ha Károly hazajön a hosszú utazásról ós a megujuló mózesheteinket megáldják: odafönn! . . . E pillanatban gyöngén megkopogtatták kívülről az ablakot; a lány ideI grtsen összerezzent és mint az árnyék, odasuhant. Óvatosan kinyitotta az egyik spalótát, de aztán becsapta olyan heves izgalommal, mint aki kísértetet látott. — Ki az ? — nyögte a beteg összeborzongva, mert a temetési szertartás eddig oly tompa zaja most áttört az ablakon. Egyszerre csudás energiával fölült az ágyban ós tágranyilt szemmel, előrehajlott nyakkal, arcán az irtózat minden borzalmával hallgatódzott. Kint az ablak alatt gyermeksirás hangzott föl és újra megkopogtatták az üvegtáblát. — A kis Ilonka hangja! — sikoltott nagyot a láías assioay. — Vera, mi ez ? A fülem zúg, vagy magőrülten ?