Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-06-23 / 50. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 50-ik szám. Csütörtök, junius 23. BEEESHE6TEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik hetenklnt kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSi DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELS7KY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Pótválasztások után. BéKésosaba, junius 22. Hétfőn és kedden Békésvármegye három kerületében küzdöttek meg egymással az első választás alkalmával többségre jutott pártok. Érthető módon nagy volt az érdeklődés megyeszerte. A legnagyobb érdeklődést mégis a csabai választás keltette. Megmagyarázható ez már az egyes kerületek speciális helyzeténél fogva is. A gyomai és orosházai kerületekben nem olyan kiélezettek a társadalmi viszonyok, mint Csabán De nem is lehetnek, mert az a két kerület több, egymástól meglehetősen távol eső községből áll, amelyek polgársága egymással úgyszólván csak a szavazás napján érintkezik. A két kerület össztársadal mában nagy ellentétek nem alakulnak ki, ami támad, az is csak a választási mozgalom tartamára szól s a szavazási nap eltelte után béke és csönd uralkodik mindenütt. Másként volt ez azonban Csabán. Társadalma már csaknem egy évtized óta két részre van szakadva, amelyek a szerencsétlen körülmények és egy rossz környezetének behatása miatt elvakított, de egyébként tehetséges férfi izgatásai folytán örökösen harcban állottak egymással nemcsak a községi belpolitikában, hanem a megyei, sőt az országos politikában is. Még a siker reményében lehetett volna felvenni a küzdelmet a rombolni igyekező népáramlattal, ha az ellenpártnál meg lett volna az egyetértés, az egyöntetű elhatározás. De ehelyett ott is az ősi magyar átok, a pártoskodás, a féltékenykedés ütötte föl a fejét. Ilyen körülmények között senki sem csodálhozhatik azon, hogy az egységes, falaxként tömörült paraszpárt győzött a megoszlott párt ellen a mostani hétfőn immár harmadízben. Az újonnan megválasztott képviselő, Jjchim L. András este, mandátumának átvétele után egy kis meglepetést hozott a csabaiaknak. Megjegyzendő, hogy az a meglepetés kellemes volt. Az az ember, aki, mióta csak felszínre került, örökké a kíméletlen harcot hirdette és azt is folytotta az intelligens osztály, a hatóságok ellen : akkor este konciliáns hangon s mint ő mondotta, pálmaággal a kezében, a békét akarja és felszólította Csaba egész társadalmát az együttes, békés és alkotó munkára. Álljunk meg itt egy kissé. Csabán a béke régóta hiányzik, ami nagyon is érezhető a község fejlődésében. Pedig mindenik várost és mindenik községet csak polgárainak együttérzése és vállvetett munkája vihet előre a haladás sokszor rögös és küzdelmes országútján, mig az egyenetlenkedés, a rövidlátóság folytonosan visszaveti. Épen azért örvendetes, hogy épen az, aki Csabán a béke ellensége volt: most annak a tábornak kínálkozott fel saját változott és jobb meggyőződéséből, amely ezelőtt a is csöndes eredményes munka pártján állott. Remélhetőleg Áchim L. András áll is szavának és e változott meggyőződését tettekben is nyilvánítani fogja. Ebben az esetben biztos lehet arról, hogy Csaba minden józanul gondolkozó polgára fátyolt vet a multakra és őt is részesíteni fogja abban az elismerésben, melyet a hasznos közéleti szereplő férfiak méltán megérdemelnek. Azt is mondotta Áchim, hogy másik kezében az igazság jogara van. Ez egy kissé túlságosan is nagy kijelentés volt. A képviselő igaz, hogy törvényhozó, de ez nem azt jelenti, hogy a képviselő egyúttal itélkezhetik is elevenek és holtak fölött. A képviselő megbízottja egy kerületnek az ország házában, az ország fóruma előtt kifejezést ad kerülete jogos és nagyobb kaliberű óhajtásainak és minden erejével rajta kell lenni, hogy az országos érdekek mellett kerülete érdekeit előmozdítsa. Ha ennek tudatában van és akként is cselekszik: teljes mértékben méltóvá teszi magát arra a bizalomra, mellyel polgártársai kitüntették. Az igazság jogara helyett inkább a méltányosságot kellett volna hangoztatnia, amelyre községi kérdéseknél különösen az ő és néhány párthíve részéről volna szükség. Mi a hétfői kijelentések után bizalommal nézünk Csaba közeli jövője elé. Ha Áchim és pártja tényleg a békét és igazságot fogja szolgálni, közi életi ténykedését elismeréssel regiszI tráljuk, de ha a terror és vádaskodás j fegyverével él, ugy mi kíméletlen el! lenfelei leszünk. A munkapárt megalakulása. — Budapesti levél. — Már régen nem írtam a „Közlöny" nek pesti levelet. Talán fel is tünt már ez a körülmény a lap olvasóinak. Írni szerettem volna én, de nem lehetett. Bennünket, pestieket is annyira meglepett a nemzeti munkapárt szinte hihetetlen nagy győzelme, hogy a meglepetéstől a szó szoros értelmében szóhoz is alig tudtunk jatni jó ideig. Sőt még most is azzal van tele itt a politika levegője. Mindenütt arról beszélnek. Az ellenzéki pártok, különösen Justhék konsternálva vannak teljesen. Ilyen körülmények között természetesen meglehetősen stagnál a poütikai helyzet s ezért nem volt nekem egy darabig anyagom politikai levélre. Most azonban már van ós remélhetőleg lesz is mindig. A diadalmas nemzeti munkapárt vasárnap délután tartotta — mint tudják — alakuló gyűlését. Szép és lelkes volt az a gyűlés. Széppé, sőt jelentőségteljessé tette különösen Khuen-Héderváry ós Tisza beszéde. Rövid volt mindkét beszéd, de lelkes és sokatmondó. Ugy hiszem, leghelyesebben cselekszem, ha a két beszéd kimagaslóbb részeit szórói-szóra közlöm. A miniszterelnök többek között a következő kijelentéseket tette : „A nemzet válasza világos és tiszta. Ez a válasz abban áll, hogy a nemzet nem akarja, nem kivánja, hogy a volt Ház eljárást folytass ik, mert a nemzet munkát kiván azoktól, akikre rábizza az ország sorsát, a nemzet ügyeinek intézését s igy elitélvén az obstrukciót, végzett vele s azt hiszem, minden időre kimondotta, hogy mást vár a nemzet képviselőitől, munkásságot vár a parlamenttől. Az egyik része tehát annak, amit a nemzet tőlünk vár az, hogy megóvjuk az ilyen tendenciáktól a nemzet érdekét s munkásságra szorítsuk a parlamentet. De ugyanez alkalommal egy más utasítást is adott nekünk. Mi, akik egyúttal a hatvanhetes alapnak vagyunk igaz és meggyőződésteljes' hívei, mi is megtalálhatjuk a magunk igazolását a nemzet feleletében, mert hiszen az obstrukció, ha visszanézünk annak-kezdetére, tulajdonképen arra volt irányozva, hogy ezt az alapot rendítse meg, az ez alapon folytatott törekvéseinket bénitsa meg s amikor most a nemzet nekünk adott igazat s meghazudtolta az obstrukciót, egyszersmind igazat adott a hatvanhét védőinek s a maga votumával szentesitette azt az alapot, amely már négy évtizeddel ezelőtt megköttetett." Tisza István gróf beszédéből a következő részletet közlöm: „Arról, hogy a nemzetnek ez az elBékésmegyei Közlöny tarcaja. O, hogyha örökre ... Ó, hogyha örökre eltűnne az élet, Ó, hogyha örökre elfödne az éj, Még akkor is élne, gyötörne az álom! Az álom, a vágy még akkor is él! Nincsen pihenésem bármerre vetődném, S bár lenne e földnek kincse az enyém Egy csábitó álom, egy csalfa szivárvány, Még akkor is intene hiva felém I S bár lenne disze a földnek. A leggyönyörűbb — az asszonyok éke, S bár csókja hevitne, karja ölelne, S ringatva boritna kéjes feledésbe. .. A mámoron át is érzem a vágyat, A mámor, a kéj nem volna elég! Még akkor is látlak elhagyott álom, S epedve tekintek egyre feléd! Az álom az élet, a vágy az öröm most, És várok a célra nap-nap után Egyre epedve, vágyva, feldve, Szaladok élettelen álmok után. Peírlk Aladár. Rokonlelkek. A hervadó réteken, az őszi felhők úsztak lomhán. Közbe-közbe gyenge eső szitált; a szól sivítva surran át a fak koronáin s az őszi rózsákra szórta száraz leveleit. A természet haldoklása kezdődött. A diszkért egyedül álló házikójának . szobájában ül egy szép fiatal nő, élte tavaszán. Asztala csinosan meg volt I terítve, a teakannából kellemesen illa. tozott a tea. A szünid < véget ért; miüt eddigi életét ezt is egyedül töltötte. I Három nap múlva bekezdődik a tanítás ; be kellett vonulnia állomására, hogy 60—70 kis fejecskébe a tudomány alapvonalait bevezesse. Bucsut kellett vennie kedves nyárilakától, szive szinte összeszorult, ha arra gondo t, hogy itt kell hagynia ezt a csendes, zajtalan helyet, melyet a két havi szünidőben annyira megkedvelt. Mintha csak bizalmas barátjától búcsúzott volna. A puha fövényen nem hallatszott a lépés, azért ijedten riadt fel az ifjú nő, midőn csendes kopogás után megjelent az ajtóban egy karcsú, fiatal ember s e szavakkkal : „Csókolom kezét 1" üdvözölte. — Áh Djndó! nem csalnak szemeim ? — kiáltott fel meglepetten a tanárnő, mialatt mélyen elpirult. — Ugyan, mi jutóit eszébe, hogy engem meglátogatott ? Ha valaki látta volna ! — Ugyan ki láthatott volna, ilyen időben senki sem jár s a házikó is l rejtve áll! Azonkívül láttam, hogy a nógyórai vonattal elutazott a ház őrzője. Azért kérem, ne legyen szigorú, ugy fogom magamat viselni, mint legjobb tanítványa, engedje meg, hogy ezt az utolsó délutánt itt tölthessem, mert holnap ismét szolgálatba kell állnom. A nő még habozott a válaszszal, a férfiú ekkor utolsó segédeszközéhez 1 folyamodott. — Lássa — szólt — hoztam magammal szószólót is ! S szétnyitva esőköpenyegét, elővette hegedűjét. Mar ennek nem tudott ellentállni. — No isten nevében, tegye le felsőjét, üljön le, mart a teánk elromlik. Elfogultságán azonban az ifjú nő, nem volt képes teljesen uralkodni. A férfi sapkáját, köpönyegjét a fogasra tette. Egyszerű, csinos, sötét kabátján a vasutasok jelvénye, a szárnyaskerék látszott, egyéb sommi. Leült az asztalka mellé. — Vége az örömnek 1 — szólt szomorúan — a fecskék már indulnak 1 — Igen, vége, holnapután ilyenkor már a fővárosban ülök a teakanna mellett. — És engem itt hagy egyedül 1 Nem birt ettől a gondolattói szabadulni, bármennyire erőlködött, ho/y el kell válnia e bájos nőtől. Tekintete elmélyedt, mintha kitörülhetetlenül emlékezetébe akarta volna vésni elragadó vonásait. — Milyen szép lett volna, ha együtt maradhattunk volna 1 A nő egy pillanatra eltitkolt fájdalommal vonta össze ajkait. — Igaz — viszonzá — de ha nem lehet, adjunk hálát istennek, hogy két hónapot együtt tölthettünk. — Igen — szólt keserű hangon a férfi — adjunk hálát istennek, hogy két. embert teremtett egymásnak és aki engem oly állással áldott meg, amely az életre kevés, a halálra meg sok. — De teljesen öntől függ, hogy előre haladhasson, tegye le a szükséges vizsgálatot, amely után remélheti végleges alkalmaztatását. — Ho^y aztán valamelyik tizedrendü vasútnál 1400 korona fizetéssel nyomorogjam — szakitá félbe a férfi. — Minden ötödik évben 200 koronát kapok s nyugodtan megőszülhetek ós megvénülhetek, mig ahuyi jövedelmem lesz, hogy tisztességes eltemettetésemről gondoskodhassam. — De még ennyire sem fogok jutni. Minthogy éppen erről beszélünk s tudom, Ön megért engem, némi magyarázattal szolgálok. A mi pályánkon nagyon keveset lehet elérni, éppen ezért hiányzik bennem a törekvés. Ha felszabadulok az éjjeli szolgálatból és az idő kedvező, akkor ellenállhatatlanul vonzódom ki a szabad természetbe. Ha esik, a legjobb szándékkal könyveimet vessem elő. A zónatarifák, forgalmi szabá'yok rengetegei között egyszerre c-*ak Mozart, vagy Beehoven egy-egy dallama ós simfonája csendül meg emlékezetemben, akkor vége minden tanulásomnak, előveszem hegedűmet ós játszom, játszom mindaddig, mig a főnököm vagv a leánya ostoba dicséreteikkel ki nem zavarnak ábrándozásaimból. Ez is olyan jó tréfája a gondviselésnek, ho«y a szegény hivata nok embert zenei hatalommal áldotta meg ! S ezert meg hálás is legyek ? — Bizonyára, kedves barátom ! Milyen boldog volnék én, ha magános óráimat ily módon volnék képes eltölteni. Hiszen mindig olyan egyedül, elhagyott vagyok, az voltam már az árvahazban is, bár sok barátném volt. Mennyire 'hasznomra és élvezetemre fordíthattam volna, ha zenei tehetsóg! gel birok. Szegény tanítónőnek még i szabad óráiban sem lehet szórakozása, boldog otthonról, szerető férjről meg éppen nem álmodhatik. A mi körünkben vajmi kevés az oly férfi, aki nejének keresetéről le tudna mondani. Ugy látszik nekünk tanitónőknnk ez mar sorsunkhoz és büntésünkhöz tartozik, hogy pártában maradjunk, mert szegény szülőktől származtunk. — No lássa — folytatta a férfi — ime egy ujabb tréfaja a gondviselésnek ! Oly kevés ós szemreméltó teremtssnek, mint Ön, a hatóság meg akarja