Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-04-17 / 31. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 31-ik szám. Vasárnap, április 17. BEEESMEGTEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Csend a politikában, Békéscsaba, április 16. Amint közelebb és közelebb jutunk a választások napjához, azt a sajátságos és érdekes jelenséget tapasztalhatjuk, hogy a politika berkeiben mindég nagyobb csendesség uralkodik. Ez a csönd természetesen nem azt jelenti, hogy most már vége a zür-zavarnak s az ország a békés haladás oly rég óhajtott útjára tért. Az a csönd csak vihar előtti csönd, amely után menyköveivel, villámaival kitör újra a vészes zivatar, inogtatva, gyöngítve ez ezer éves ország aiapjait. Mert hogy zivatar lesz maga a választás, az kétségtelen. Nagy erők küzdenek egymással. Rendszerek, soha össze nem egyeztethető elvek csatáznak; egy régi, megbuktatott rendszer akarja legyőzni azt, amelyik helyébe lépett s amely létjogosultságának, sajnos, igen csekély jeleit adta és a szó szoros értelmében megérett a bukásra. A választási zivatar azonban semmi. Az lesz a nagy zivatar, amelyik utána következik s amelynek színhelye a parlament ülésterme lesz. Mert hogy a Khuen-Héderváry kormánynak sok dolga lesz majd az uj parlamenttel, az az előjelekből Ítélve, kétségtelennek látszik. Elkövetkeznek az obstrukciós idők, elérkeznek a házszabályok revíziójára vonatkozó törekvések, még talán egy kis zsebkendő-jelenet is támad újra és ennek nyomán harc és háborúság. A politikai életben most uralkodó csönd tehát a kétségtelenül elkövetkezendő viharok előhírnöke. Erőt gyűjt a kormány, erőt gyűjtenek a pártok, hogy a válságos időkben becsülettel megállhassanak helyeiken. A készülődéseket figyelve, érdekes, hogy milyen kapósak lettek a miniszterek és az államtitkárok. A választókerületek sorban jelentkeznek a jelöltségek felajánlásával és a miniszterek, meg az államtitkárok rendesen engednek és kijelentik, hogy a jelöltséget elvállalják. A helyzet aztán ugy fest, hogy valószínűleg az egyes minisztereket és államtitkárokat több helyen fogják megválasztani, amiból a munkapártnak az az előny jut, hogy a mandátum nélkül maradottak között protekciójuk és használhatóságuk szerint kiosztják a mandátumokat, vagyis az időközi választásokon őket jelöltetik. Ha igy haladnak, megtörténhetik, hogy egy-egy miniszternek lesz huszharminc kerülete is s akkor a képviselőház nem lesz egyéb egy kibővített minisztertanácsnál, amit természetesen a kormány nagyon szeretne, épugy, mint azt, ha olyan többségre tehetnének szert, amelynek ténykedései megegyeznének a kormány kívánságaival. A politikai csöndéletnek csak egy zavaró momentuma van. Ez pedig nem más, mint az a híresztelés, hogy nemcsak a munkapártban vannak a tagok között egyenetlenségek, hanem a kabinet tagjai között is. Még pedig ezt az egyenetlenkedést a választójogi reform kérdése okozza, mely valósággal tengeri kígyójává lett már a munkapártnak. Nagyon eltérők róla a vélemények, az tény. És eltérő vélemények mellett az egyenetlenkedés hamarosan előáll. Van is, bárhogyan cáfolgatja a híreszteléseket a kormány. Az pedig nagy baj, mert valamely párt csak szervezetten, egyesült erővel, egy lélekkel tud diadalt aratni. A békésmegyei községi jegyzők nyugdíjazási ügye. Nagy bajok Gyulán. az ujabbkori, tehát modernebb és humánusabb szellemű törvények értelmében minden vármegye tartozik egy nyugdíjintézetet létesíteni a községi jegyzők, illetve a rendezett tanácsú városok tisztviselői számára. Emellett azonban ugy a városok, mint a módosabb és népesebb közegek is alkothatnak a maguk tisztviselői számára külön nyugdíjintézetet, mely a vármegyei nyugdíjintézettől függetlenül működik és felel meg áldásos hivatásának. Ilyen nyugdíjintézete van Békésvármegyének is. Fölötte mindig a főispán elnöklete alatt álló vármegyei nyugdijválasztmány rendelkezik. Ez a választmány állapítja meg a nyugdíjjogosultságot és nyugdijasok díjazását is. Gyulának és Csabának azonban külön önálló nyugdíjintézete van. E körül támadt most egy kis kavarodás. A belügyminiszter ugyanis a községi jegyzői nyugdijszabályrendeletet akként módosította, hogy olyan községek jegyzői, amelyeknek saját nyugdíjintézetük van, nem lehetnek tagjai a vármegyei nyugdíjintézetnek, csak a községinek. A csabai jegyzőknek ez az intézkedés nem okoz egyáltalában fejtörést, mert ott a nyugdíjintézet erős alapokon áll ós kibirja a szükséges terheket. Ez olyan módos községben, mint Csaba, nem is lehet másképen. Mások ám az állapotok Gyulán. A megyeszékhely tudvalevőleg a képzelhető legszomorúbb anyagi viszonyok között él. Van ugyan, mint már az előbb emiitettük, ott is nyugdíjintézet a tisztviselők számára, de az az alap már teljesen ki van merülve. Csak legutóbb is alig felét tudta a gyulai képviselőtestület kiadni két nyugalomba vonult öreg tisztviselő számára az őket joggal megillető nyugdíjnak. Ilyen körülmények között természetesen kínos meglepetés volt a szabályrendelet fennt említett módosítása a gyulai tisztviselőknek. Méltánytalannak tartották azt a módosítást, sürün panaszkodtak és megváltoztatását követelték. Mert ők szivesebben lennének tagjai a vármegyei nyugdíjintézetnek, mint a gyulainak, amely ahelyett, hogy gyarapodnék, folytonosan apad ós ki van téve annak a veszedelemnek, hogy a nyugdijasok számának szaporodtával egészen el is fogy. A panaszkodásoknak és kérelmezéseknek végre meg lett az óhajtott eredménye. A miniszter ugyanis a vármegyéhez most érkezett leiratával fenntartja ugyan a szabályrendelet módosítását, azonban elrendeli, hogy a város gondoskodjék a nyugdijalap jó állapotba való hozataláról, a vármegye pedig azokat a járulékokat, amelyeket a gyulai tisztviselők eddig a megyei nyugdíjintézetbe befizettek, szolgáltassa'át a városi nyugdíjintézetnek. Utasította ezen kivül Gyula városát, hogy ezentúl nagyobb összeggel gyarapítsa évenkint a nyugdijalapot, mint eddig. A miniszternek ez utolsó rendelkezése azonban alig fog teljesülni. Még pedig Gyula ismert szegénysége miatt. Nem hisszük, hogy a képviselőtestület erre a nemes célra nagyobb évi hozzájárulást szavazzon meg. Más egyébre sem futja, hát még hogy futná a szegény öreg nyugdíjasok számára! Ha szegény a város, szenvedjenek ők miatta. Igy gondolkoznak sokan a csizmás és pörgebajuszu városatyák közül. Békésmegyei Közlöny tárcája. Vendéget várunk. Vendéget vár az árva fészek-alj, Sürög a háznak nagyja, apraja. Ki ezt, ki amazt fényesít, vasal, Kurta a nap, rövid az éjszaka. Bámul a vedlett, mohos, ócska ház, Az ütött-kopott rozzant ablakok, A gyepes kert, a bedőlt kapu Kérdőn néz és szinte mosolyog. Benn a kifakult, keshedt zöld diván Uj huzattal feszeng nagy kényesen, Békén hagyja a két lármás gyerek, Nem mernek hozzá közel menni sem. És eltörülve arcomról a köny És eldugva sok apró tragédia, Hogy ne lásson mást, csupán csak derűt A várvavárt édes, jó nagyanya. Mányiné Prigl Olga. A böles tanácsadó. Irta : Zöldi Márton. Ádándy Áronnak jelentéktelen kis birtoka volt Madárháton, melyet kénytelenségből felesekkel miveltetett. O maga benn lakott a körösmenti kis alföldi városban. Inkább nyugdijából, mint a birtok jövedelméből ólt. A birtok alaposan meg volt terhelve s a jövedelem alig volt elég a tőke és kamattörlesztésre. Már közel járt az ötvenhez, mikor megnősült. Özvegyasszonyt vett el, egy kiérdemült, de móg mindig elég mutatós zongoratanitónőt, akinek már akkor eladó leánya volt. Ez a leány, Annának hivták, szépségén felül a közhit és a zenetudósok szerint nagy zenetalentum volt. Ádándy, ki ugy szerette, mintha saját gyermeke lett volna, fel is küldte a fővárosba ós pedig anyjával együtt, hogy ott tökéletesítse zenetanulmányait, nevezetesen a zongorajátékot. Nagy áldozat volt ez tőle mindenképp. A pénz egy részét váltókra kellett megszerezni, aztán keservesen is esett a már megszokott házias nyugalom után újra agglegényi életet folytatni. Szerencsére, Ádándy Áront teljesen lekötötte s kielégítette, hogy ne mondj;im felmagasztalta a saját egyéni hiúsága. Az öreg urnák (ki egy cikluson követ volt az alkotmányos élet derengésekor) az volt a speciális hiúsága, hogy ő a városnak a bölcse, Szóionja, esetleg Odisszeusza, de mindeképpen az az ember, akinek a tanácsa az emberiség boldogulására nélkülözhetetlen. A tanácsokkal nem is fukarkodott soha; szállította őket frankó házhoz, akár kérték, akár nem. Amerre nézett, mindenütt talált valami igazítani, helyesbíteni, tanácsolni valót. A gazdaszszonyoknak például nagy körülményességgel magyarázta, hogy a ketrecek okszerű szellőztetésével miként lehet a kakasok vonzalmát a tyúkokhoz intenzivebbé tenni, mi a baromfitenyésztésre nézve döntő fontosságú. Voltak sikerei és voltak kudarcai, aminthogy az egész emberi élet ezeknek szabálytalan elhelyezkedéséből áll. Egyik nevezetesebb kudarca az egyház részéről érte. Történt ugyanis, hogy a plébános ur egy alkalommal a szokottnál is keserűbb hangon panaszolta az emberek közömbösségét, vallástalanságátés az egyháztól való eltávolodását. Ádándyban hirtelen megmozdult a tanácsadó ösztön. Jóhiszeműen, becsületes képpel moudotta : — Főtisztelendő atyám, én tudok egy módot, mely tömegesen térítené vissza az egyházhoz a híveket. — És mi lenne az a mód ? — tudakolta kíváncsian a plébános. — Hát kérem, méltóztatik tudni, hogy az emberek nagy része ideges bolond. Az is bizonyo3, hogy a vallásos érzésnek megnyugtató hatása van az idegekre. No már kérem, ha az emberekkel meg lehetne értetetni, hogy a vallás egészségi szempontból is előnyös . . . A plébános nem engedte befejezni az istentelen okoskodást. Mérgesen ráförmedt: — Mcsoda? Hogy bolondokat gyűjtsek ? Hogy szanatóriumot csináljak az anyaszentegyházból! Dej'szen, oda maga menjen papnak! Alászolgája ! Nevezetesebb volt egy másik kudarca, mely fölött sokat kacagtak a három Körös tájékán. Ádándy ugyanis mértéktelen hiúságban nem elégedett meg azzal, hogy pozitív tanácsokkal támogassa a közjólétet, de dicsekedni is szeretett olyan tanácsokkal, amelyeket a múltban adott. A kaszinóban egyszer csak rágyújtott egy grandiózus politikai dicsekedésre. Elmondotta, hogy mikor követnek küldték fel Pestre, sürün találkozott a hazabölcsével, Deák Ferenccel. Ő, már mint Ádányi Áron, egy ilyen találkozás alkalmával melegen ajánlotta Deák Ferencnek, hogy jólenne a kiegyezés; megcsinálni Ausztriával ilyen és olyan módon. A társaságban, mely az univerzális tanácsadót hallgatta, volt egy szangvinikus kuruc balbárti atyafi, Ormay Kajetán, ki nagyot csapott az asztalra és ilyenképp förmedt a dicsekvőre : — Micsoda? — kérdezte — maga ajánlotta Deák Ferencnek a kiegyezést ? No, akkor nem csodálom, hogy az az okos, bölcs ember ugy elrontotta. Mindez nem hozta ki Ádánd.vt a sodrából. Zavartalan nyugalommal foly tatta tanácsadását ós dicsekedését. Akkoriban halt meg Gyomay Péter, a dus gazdag földbirtokos. Mindenki tudta, hogy nagy vagyonhoz, a millióhoz Gyomay Péter szencsés birtokvevéssel jutott. Vagy huszonkét óv előtt vette meg Guttwohl gróf kisladányi uradalmát, mely akkor még javarészt nádasból és belvizekkel öntözött ártérből állott. A nemsokára bekövetkezett Körös szabályozás tizennyolcezer hold elsőrangú szántóföldhöz juttatta potom áron a szerencsés vevőt. Halála hire alkalmával Ádándy nem tudta megállani, hogy fel ne elevenítsen egy régebbi keletű dicsekvést. — Igen — mondotta a kaszinóban — jól járt az öreg, hogy hallgatott rám. Én komendáltam neki azt a kisladányi birtokot. Biharban együtt voltunk egy sneffvadászaton, akkor biztattam az öreget, hogy jó lesz elnem szalaljtani a vételt. Az öreg Gyomay ösmert, tudta, hogy nem beszélek a levegőbe. Két hónappal később már meg is volt a kontraktus. Aztán könnyedón hozzátette : — Megjegyzem, nem az volt az első jótanácsom melyet az öregnek, adtam Néhány hónap múlva, mikor Ádándy házának tornácán a kora tavaszi napfényben sütkérezett és mindenfóle hasznos ianácsokon járatta az eszét, a poros uti ruhában is elegáns, zömök, borotvál épü fiatal ember sietett fel a tornác lépcsőin s valami különös elfogultságtalansággal köszöntötte a pipázó gazdát: — Jó napot kívánok Ádándy ur! Nem ösmer? Persze, hogy nem. Sebaj, bemutatkozom: Gyomay Béla vagyok, a Gyomay Péter fia. — Isten hozta 1 — kiálltotta Ádándy őszinte örömmel. — Nincs nap, hogy meg ne emlékezzem boldogult uriatyjára. Da milyen erőssen hasonlít. . . persze a bajusz ... Tessék helyet foglalni. Milyen derék, hogy fel tetszett keres ai. — Egy szeszgyár létesítése ügyében járok ós nagy szükségem volna jótanácsra.