Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-04-14 / 30. szám

Csütörtök, április 14. BEEESMEBTEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElrOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre <3 kor. Negyedévre 3 kor. El5fizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal : Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Iparvédelem. Békéscsaba, április 13. Ne ijedjünk meg. Nem rólunk, magyarokról esik most szó. Nem ! Nálunk nem védelmezik az ipart. Segélyt, szubvenciót adnak holmi gyárosoknak, nagyiparosoknak, akiknek összeköttetéseik vannak, meg is kapják azt, noha épen nekik nincsen arra szükségük, de az ipart, az igazi, küzködő, nyomorgó, szenvedő magyar ipart nem védi semmi és senki. Az ebek harmincadjára vetették, kiszolgáltatták az osztrák iparnak, melynek évszázados múltja már egymaga is oly erősséget szolgáltat, melynek leküzdésére a mi gyenge, kezdődő, de mindenesetre fejlődő iparunk nem képes s ilyen viszonyok mellett nem is lesz soha. A román kormány iparvédelmi akciójáról aicarunk beszélni, arról, hogy ebben a kis országban, melynek az összes lakossága csupán 6 millió, mely ennek dacára önnálló, független, saját ügyeit önmaga intézi, mely képes olyan védvámrendszert meghonosítani, mely iparát, kereskedelmét a nálánál ezerszerte nagyobb, ipari s kereskedelmi tekintetben hatalmasabb államok versenyétől megvédelmezni. Amely érvényt tud szerezni annak ez egyetlen, feltétlen szabálynak, melyet egy élni óhajtó nemzet sem nélkülözhet, hogy a sajátját óvni még a szellőtől is, a másét pedig kíméletlenül üldözni, elnyomni, hogy a sajátja érvényesüljön. A román kormány legújabban egy olyan törvényjavaslat elkészítésével foglalkozik, amely egyszer és mindenkorra kimondja, hogy a román állam védelme alatt álló iparágak, tehát az összes iparágak, kivétel nélkül, csakis román munkásokat foglalkoztathatnak. Egyelőre 75 %-át a munkásságnak, de amint ujabbakat szerződtetnek, azoknak már kivétel nélkül román állampolgároknak kell lenniök. A munkásság fizetésének 75 %-át szintén román munkásoknak kell kifizetni s igy már eleve útját állják annak az esetleges visszaélésnek, hogy a 25 %-ot kitevő idegen munkást jobban fizéssék a román munkásnál. S emellett tudvalevő dolog, hogy a román ember természeténél fogva földmivelő nép, akinek nincsen semmi kedve az ipar és kereskedelem művelésére, de a kormány, mely belátja, hogy ipar és kereskedelem nélkül egy ország sem haladhat előre, szinte erőszakkal reákényszeriti a lakosságra az ipar és kereskedelem megkedvelését, űzését, kultiválását. A román gyárakban és ipartelepekben tehát ezzel a törvénnyel azt érik el, hogy rövid időn belül az idegen munkásságot teljesen kiszorítják és csakis a bennszülött román lakosság fog foglalkozni azzal a hasznos és gyümölcsöző tevékenységgel, amely egyedül képes egy ország jólétét, gazdagodását, prosperálását előmozdítani. A románok tehát, ez a kis, igénytelen ország , kézzel-Iábbal igyekszik, hogy állampolgárainak jólétét, megélhetését minél hathatósabb eszközökkel előmozdítsa, minden téren odatörekszik, hogy azok érdekeit viselje a szivén, akikből az ország románsága csakis nemzeti erősödést válthat ki s nem nézi azt, hogy egy szomszédos állam érdekei ezzel mennyire s minő fokon sértetik meg. Nálunk ? Az iparvédelmi akció csak addig terjedhet, ameddig az az osztrák ipar érdekszférájába bele nem vág. Mihelyt osztrák érdeket sértene, amely nélkül pedig a magyar érdekek megvédése el sem képzelhető, azonnal lefújják illetékes helyről az egész akciót s nekünk tovább kell küzködnünk, tovább kell erőlködnünk egy olyan erős versenytárs legyűrésen, a melynek ipara ezerszerte gazdagabb, ezerszerte erősebb a miénknél. S igy szemmel láthatólag el kell buknunk abban a küzdelemben, melyet a mi kezdetleges iparunk a fejlett osztrák iparral folytat. El kell buknunk könyörtelenül, a reménység leghalványabb kilátása nélkül. Nem segíthet rajtunk semmiféle iparvédelmi akció, sem állami segély, sem szubvenció. Ameddig az osztrák versenytársat le nem rázzuk a nyakunkról, ameddig lehetetlenné nem tesszük az egyenetlen versenyt, addig a magyar ipar fejlődéséről, előrehaladásáról, győzelméről nem beszélhetünk. A kis Románia ime példát mutat, hogy miképen kell az ország érdekeit, kimélet és tekintet nélkül a szomszédokra, megvédelmezni. Ha a magunk kárán nem tudunk okulni, tanuljunk legalább a más hasznán, hiszen már eléggé nagykorú nemzet vagyunk, hogy az orrunk hegyénél messzebbre lássunk ? Vagy még mindég ott tartunk, hogy akkor térünk eszméletre, mikor már fejünk felett kigyulladt a fedél ? Itt az idő, az ország helyzetében olyan változások lehetnek, melyek az ipari előhaladásra óriási hatást gyakorolhatnak. Rajtunk múlik tehát, hogy a saját védelmünkről mi magunk, a mi akaratunk gondoskodjék. A választójogi harc. - Budapesti levél. — Eleget zengedeztem már leveleimben az önök fülébe arról a nagy vásárról, mely most idefenn folyik a mandátumok körül. Odalenn pedig önök tudják legjobban a most 'már bizonyosan javában folyó választási küzdelmek valószínű esélyeit. Ezért most nem beszélek egyikről sem, hanem másról. Arról, a mi e hét elejének legaktuálisabb politikai kérdése, a választójogi reformról. Vasárnap az ország különböző vidékein hangzottak el erről fontos nyilatkozatok. Kristóffy, a volt darabont belügyminiszter Aradon, Tisza István gróf Debrecenben, Serényi Béla gróf Miskolcon, Justhék pedig Félegyházán nyilatkoztak erről az igazán nagyfontosságú kérdésről. Kristóffy, az „excellenciás szocialista" természetesen az általános, egyenlő és titkos választójog mellett agitált. Hasonlóképen cselekedett Félegyházán Holló Lajos is. Tisza Debrecenben a nemzeti irányú reformot hirdette, mig Serényi Béla óvatosan vacillált a két felfogás között. Amikor az egyik függetlenségi párt, a Justh-párt a nemzeti irányzatot hátraszorító jellegű választói reform mellett kezdett agitálni és a nemzetiségekkel kezdett kacérkodni, hogy azokat és a szocialistákat támogatóknak szerezze meg: a nemzeti álláspont védelmezőinek kötelességükké vált, hogy felvilágosítsák az országot. Folyt és folyik ez ma is-nagy apparátussal." A hangulat ezután fokozatosan Justhék ellen fordult, mert ebben a tekintetben a közjogi álláspont figyelmen kivül marad. Azt tudja mindenki, hogy Justhék intranzingens függetlenségiek, amely körülmény régebben az ország úgynevezett kuruc kerületeiben kitűnő korteseszköznek vált be. Manapság azonban ez már nem elég. A választói reform kérdésében függetlenségi politikusoknak is épugy kötelességük a nemzeti álláspont védelme, mint a hatvanheteseknek. A választói reformnak nemzeti irányú megoldása nem pártérdek, nem ' rendelhető alá párttekinteteknek, mert Békésmegyei Közlöny tárcája. Éjjeli zene. A falu csendes, éjfél elmúlott már, A széles utca kihalt, elhagyott, Az éjben minden nyugszik, senki nem jár, Ott fenn az égen ezüst hold ragyog. A felvégen akácok bólogatnak, Rácsos kapus hófehér ház előtt. Bezárva mind a zöldzsalus kis ablak, Lombok verik az alacsony tetőt. Minden lakója alszik édesen már, Csak egy kicsiny sziv dobog éberen : Fölrezzen minden zajra; valamit vár, Gondolkozik egy szép Ígéreten. ... És ott künn lágyan, miné az esti szellő' Szelíd bübájjal, mint az álom, Megszólal szívhez szólóan, merengőn, Hogy »Csak egy kis lány van a világon". A néma éjben tova száll a dallam S hogy elpihent akkor is hallani. . . A lányszobában szívből, akaratlan, Nagy örömében zokog valaki. Bartasek Oéza. Örök csalás. Irta : Zala Lilly. Luciano Grisoni azon az estén a szokottnál kellemetlenebb hangulatban volt. Nem tudott irni. A képek összezavarodtak az agyában. A rim, mely különben annyira engedelmeskedni szokott parancsszavának, most fegyelmezetlenül, lázadón menekült előle. Mig gondolatai makacsul forgolódtak egy kedves és illanékony ötlet körül, melynek zavarosan érezte megkapó alakját, ő maga tétlenül, megbénultan i ült székén ; az ötlet nem vált ki világosan és tisztán elméjéből, nem ébredt, mint ahogy szerette volna, reszkető alkotásban életre. Ugy tetszett neki, mintha közéje, a teremtő eszme közzé sürü fátyol ereszkedett volna, amelyet nem tud föllebbenteni, vagy, hogy mintha az eszme sokalta magasabban iett volna, semhogy elérhetné, sokkal finomabb, semhogy igába foghatná. A hasztalan igyekezéstől fáradtan, letette a tollat és kiment az erkélyre. Hűvösödött, a nap mind lejjebb, lejjebb ereszkedett a végtelen sík ég elmosódott szemhatára felé. A rézsutas sugarak a fák törzsére vetődtek s az egész fasoron végig árnyékban hagyták a fák koronáit. Helyenként azonban megszakadt a fasor folytonosága, elárult a sikság és a fák szellő mozgatta koronája és a néhány ház meleg élénk fényessége boiult. Március volt az idő. Luciáno szerette azt az évszakot, azt a halovány, de Ígéretben nem oly bőke?ő tájképét. Egész gyöngéd költészetét kiérezte. Szerette volna leirni és élő, plasztikus alakbjn jelentetni meg a gondolatokat és érzéseket, melyeket a táj ébresztett bene. Se közönségesek, se szónokiasak nem voltak azok az érzések, s ha sikerült vo'na belevinni verssoraiba idegeinek remegését és a könnyeket amelyek a szive fenekén összefutottak, se meddő, se hitvány munka nem lett volna az. Lenn, a fasortól jobbkézfelől, egy palánta csoport közelében egy idő barnította vén ház állott. Szép motívum volt, de Luciáno nem mert közelébe kerülni, mivel attól tartott, hogy valami közönséges részlet tönkre tálálja tenni az egész hatását. Az a facsoport, hátterében az opálszinü égbolttal s az ellentéttel, melyet a régi vén falak alkottak, mintha derült magafeledésre csábította volna mindig. És a dus levélbokréták, a melyek a zöld szín leggyöngébb árnyéklataival hajtottak ki tavasszal a kekecses gályákon, hogy hova-tovább a legbizarabb őszi alakuláson menjen át, mindig felvidították, mint egy tréfás énekar, amelyet kristályos hangú vig kacagás szakit olykor félbe és ragyog be. Azon az estén ellenkezően volt: az elkényszeredett galyak és a feketés törzsek tragikusnak tetszettek. Ah! ő benne volt a taragédia : és lelkének elhomályosult tükrében mélabús képet váltott minden. Ez a keserű gondolatsor hirtelen, váratlanul önmagára téritette figyelmét. A szellemi tehetetlenség és erőfogyottság ilyen pillanataiban inkább művésznek érezte magát, mint valaha: mert fel tudta érezni eszével a dolgokat ós mivel meg volt benne a képesség, hogy meg tudta ragadni az érzések egy-egy drámai helyzetét, a külső dolgok egyI egy költői alakulását : viszont azonban j bizonyos volt róla, hogy elméjének al' kotásai számára nem tudott volna eleven ! alakot találni, afféle körülbelül való j I megoldással pedig be nem érte volna. Holott a tehnikai készség ujjaiban , volt. Sóváran tanulmányozta volt azt, ' felkutatta leghomályosabb tekervényeit: 1 kihüvelyezte legmélységesebb és legtitokzatosabb nehézségeit. Mindhiába. Valahány tárgy, annyi előre nam látott nehézség. Mindannyiszor ujabb tehnika, ujabb tanulmány szükséges. Keserű mosollyal ós a mély elbá| tortalanodás érzetével méregette a megjárhatatlan távolságot, mely a legügye[ sebb kivitelt is elválasztja a teremtő gondolattól. És ez a gondolatfolyamat még keserűbb következtetésre ragadta. A teremtés szüksége a gyönge lelkek és a szegény ördögök betegsége, akiknek a művészet a mindennapi kenyér megszerzésére való csak. Nagy megvetően válát vonta. Egyik kezével hajába markolt, amely hullámos fürtökben omlott le homlokára és ideges élénkséggel simította hátra. Következtetése, ugy tetszett neki, megdönthetetlenül igaz : és gondolatban azzal egészítette ki, hogy inkább vész oda az érzés frissesége, a képzelet, hatalma, a gondolat mélysége. Nagy és boldog művészeknek csupán azok érezhetik magukat, akik be tudják émi anynyival, hogy a képzeletük elé idézett müvet abban a ragyogó szépségben és ideális tökéletességében nézegesség szerelmes szemmel, melyet az a valóságban sohasem tudna elérni. Néhány pillanattal utóbb még keserű mosolyra húzódott szája, mint az imént és egy karossékre bocsátkozva, mely az erkélyen volt a gerániumok és veres violák között, a kételkedés hangján dünyögte : — Tehetetlen és buta ember te! A kevélység, a mely leleplezni szeretné tehetetlenségedet, arra ösztökél, hogy megtagadd a művészetet! A nap ezenközben leáldozott. Könynyü köd ülte meg a tájat. A fák feketén váltak ki a szürkület opálos fehérségéből. Az utcán kigyúltak a lámpások. Lucianó megint elmerült a dolgok, és oiy mély s változatos kifejezéseik szemlélésébe. Kissé utóbb azon vette észre magát, hogy a haja nedves lett, tagjai megmerevedtek. A hidegtől végig borzongott teste és az arra kényszeritette, hogy a szobába vonuljon. Mindazonáltal minekelőtte bettette maga mögött az üvegajtót, mint a kit a művész lélek legyőzhetetlen megindult-