Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1910-03-06 / 19. szám
6 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1910 március 3. — Baleset Veszedelmes baleset érte szombaton hajnalban Weisz Mór tekintélyes mészárost és marha-nagykereskedőt. Kocsin akart a vonathoz hajtani és mikor aiár fenn ült, a ló istrángja elszakadt és azt akarta megigazítani. A ló eközben megindult ós Weisz Mór elvesztette az egyensúlyt, leeselt. Esésközben lába a hágcsóba akadt ós a bokában eltört. Asszonyoknak. A divat. Végre némi niegállapodottságról adhatunk hirt a tavaszi divatot illetőleg. A kabátos ruhákról már azt is megmondhatjuk, hogy az előkelőbb párisi cégek nagy szerephez juttatják az idén a köpenyt, Ezeken a többnyire nagyon hosszú köpenyeken szóles hajtóka van, hátul sokszor szögletesre dolgozott gallérral és vagy egészen, vagy csak félig j bő a formája, feltűnően kedvelt a csuklya, vagy ahogy régen nevezték : a „kapüson", amely ha könnyű szövetből készül, ráncolt és Ízlésesen diszitett. Néhány sikkes modellnél, melyek szinte sportszerűen hatottak, láttunk egy övet, mely fólöv volt hátul, oldalt bevágásokon keresztül befelé nyúlt és igy kapcsolódott elől. Az uj formák megismerése mellett nem mellékes körülmény az uj szövetek ós színek kérdése. Ha átnéztük a nagyszámú mintakészletet, a kérdésre, hogy melyik a legkedveltebb szövet, egyszerűen azzal felelhetünk, hogy a poplin és a poplinszerü szövetek a keresettek, valamint a pamutbatiszt. Utazóruhának, vagy sportolásra van egy erősszálu, aprón bordázott seviót, szálvókonyságuan, színesen kockázott angol szövet, valamint a csikós és halványan kockázott kangarn-szövetek is nagyon kedveltek. A ruhaformákban mindezideig még nem igen látunk meglepő dolgokat. Az ígynevezett oroszos formát nem csuoán kabátban, hanem a külön derékból és szoknyából álló ruhán is láthatjuk és itt — föltéve, hogy a lebbeny megfelel az alaknak — nagyon tetszetős is. Nagyon csinos hatású kétféle szövetnek a földolgozása — akár anyagban, akár szinben. A legegyszerűbb ruhával is könnyen csinos hatást érhetünk el igy. Az ujj, melylyel az utolsó idény divatja nem sokat törődött, az uj modelleken többnyire félhosszu, de tetszetősebb lenne, ha mindig a könyökön alul érne, vagyis, hogy a könyököt még fedné. Ami a divatlapok, különösen a „Divat Szalon" képeit illeti, mindig azon van, hogy megfeleljen olvasói minden igényének, akár egyszerű utcai ruhát kívánnak, akár társaságos asszony szükségleteinek a kielógitósóről van szó. Amikor tanácsolunk az utánzásra nézve, a célszerű szempontokat tekintjük, — még az elegánsabb ruhánál is, — egyúttal a célszerű és mégis tetszetős egyszerűségre is utalunk. Itt minden olvasónak a maga egyéni ízlését kell érvényesítenie. A hozzávaló fölsorolásánál például, mi a minták eredetijének az anyagát nézzük, de a legtöbb esetben egyszerűbb és olcsóbb anyagból is elkészülhet, anélkül, hogy ez ártana a ruha tetszetős voltának." A városban lakó nőnek e tekintetben mindenképpen könynyebb a helyzete, mint annak, aki valami kis városban, vagy esetleg falun lakik. Aki egy kicsit körülnézhet az előkelőbb divatkereskedéseinkben,az könynyen megítélheti, milyen elsőranguak a mintáink. Éppen ez teszi a „Divat Ujság"-ot szinte nélkülözhetetlenné annak, akit a divat, annak legkisebb változatával érdekel. Egyébként régen megmondottuk, hogy soha sem kell szorosan a mintához ragaszkodni. Minden formát lehet alakítani az egyén Ízlésének megfelelően és amiért például tavaszra az oroszos kabát a divatosabb, azért nem muszáj ahhoz a formához ragaszkodni; megfelel a sima szabású is, akár rövid, akár hosszú. Schantano-sBlyem hoz szállitva. Gazdag mintaválaszték azonnal. Selyemgyáros, Henneberg, Zürich. TŐnvátiáY&EZÉS. | § Megrágalmazott biró. Lehóczky I Mihály tótkomlósi biró, akit sokan kis i Áchimnak szeretnek tartani és — mond- j juk — elég jogosan : vádlóként állott csütörtökön a gyulai törvényszék előtt. 1 A vádlott S a á b Jenő tótkomlósi lakos í volt, aki a mult év julius 1-ón min- | denfeló azt híresztelte Lehóczky bíróról, hogy 40 koronával egy szobafestő részéről megvesztegettette magát. A vád természetesen nem volt igaz s ezért Lehóczky becsületsértés ós rágalmazás cimén feljelentést tett Saáb Jenő ellen. A törvényszék Saábot a becsületsértésért 30 korona pénzbüntetésre Ítélte. § Orgazda házaspár. Gulyás Antal köröstarcsai legény, amikor pénzre akart szert tenni, mindig ellopott az apja magtárából egy pár zsák búzát, rozsot, zabot vagy kukoricát és eladta. Rendes vevői Cs. Molnár Sándor és felesége voltak. Az asszony még a férjénél is gyakrabban vásárolt Gulyástól, bár jól tudta, hogy a legény nem tisztességes uton jutott az eladott gabonához. A dolog azonban kitudódott s a gyulai törvényszék orgazdaság vétsége miatt Molnárnét egy hónapi, Molnárt pedig 21 napi fogházra itólte. Az Ítélet jogerős. A LEGMAKACSABB KÖHÖGÉS ugy fiataloknál, mint öregeknél, valamint egyéb mellbántalmak, gyorsan megenyhülnek a Scott-féle Az Emuisió vásárlásánál a SCOTT- féle módszer védjegyét — a halaszt — kérjük figyelembe venni. csukamájolaj Emuisió által. Néhány kevés adag teljes megelégedésére fogja ezt Önnek is bizonyítani. A SCOTT féle EMÜLSIÓ utolérhetetlen hatása alkatrészeinek világhírű tisztaságán és erején alapszik, és a SCOTT-féle tökéletesített eljárás által az a leggyengébb gyomorra nézve ismegemészthetővé tétetik. SCOTT-féle EMULSIO a legkiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2. K 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. M O LL- F E l^SEI DUTZ-POR Enyhe, oldó háziszer mindazoknak, kik emésztés zavarokban és az ülő életmód egyéb következ ményeiben szenvednek. Egy eredeti doboz ára 2 korona. Vidéki gyógyszertárakban kérjük MOLL késiitménye G LL- F E LE SOS - BORSZESZ ÍSí! Bsdörzsíilás, elismert, régi jó hirnevű háziszer szaggatás és hűtésből származó mindennemű betegségek ellen. Eredeti üveg ára K 2. i Kapható minden gyógyszertárban és drogériában. Főszétküldési hely : HOLLA., gyógyszerész cs. és kir' udv. szállitó. Bécs, I. Tuchlaubet 6 KU2 GAZDASAG, Gabona árak. Békéscsaba, március 5. A budapesti gabonatőzsde irányzata némileg javult s az árak is egy kissé. A kinálat kevés. A csabai hetipiacon ismét jó volt a hozatal, 1500 mmázsa. Buza 26- 26 80 Tengeri morzsolt . . 12' 12'— Budapest, március 5. Készbuza változatlan ; áprilisi buza 27 06, májusi bu/.a 26 64, októberi buza 22 12, tengeri 13 26. 20 év óta bizonyul { Elhaltak Gsabán Február 27-től március 5-ig. Kvasz György, kisbirtokos, 55 éves, tüdőgyuJ ladás. Kolarovszky Ilona, napszámos leánya, 13 | hónapos, bélhurut. Lipták Szvitán Erzsébet, napj számos leánya, 2 éves, tüdőgyuladás. Özv. Kii ment j Jánosné, szülésznő, 6S éves, szervi szivbaj. Tószeczki j Mátyás, tanyás fia, 5 éves, tüdőgyuladás Emhő Károly, pincemester fia, 6 hónapos, gyermekállgörcs. Franyó Judit, napszámos leánya, 1 éves, kanyaró. Bede Julianna, vonatfékező leánya, 8 hónapos, hörghurut. Balda Mária, napszámos leánya, 1 éves, kanyaró. Hankó György, napszámos fia, 14 hónapos, kanyaró. Bencsik András, napszámos fia 16 hónapos, tüdőgyuladás. SZÍVÓS Julianna, napszámos leánya, 16 hónapos, angolkór. Crvos Zsófia, vasúti őr leánya, 5 nápos, veleszületett gyengeség. Dobroczki Mihály, napszámos fia, 6 hónapos, tüdőgyuladás. BUDAPESTEN. Nyári és téli gyógyhely, a magyar irgalmasrend tulajdona. Elsőrangú kénes hévvizű gyógyfürdő; modernberendezésű gőzfürdő, kényelmes iszapfürdők, iszapborogatások, uszodák, külön hölgyek es urak részére. Török-, kő- és márványfürdők ; hölég-, szénsavas- és villamos-vízfürdők. A fürdők kitűnő eredménynyel használtatnak,'efőleg csúzos bántalmaknál és idegbajok ellen. Ivókúra a a légzőszervek hurutos eseteiben s altesti pangásoknál, 200 kényelmes lakószoba. — Szolid kezelés, jutányos ár. Gyógy- és zenedij nincs. Prospektust ingyen és bérmentve küld az igazgatóság. PASZT0RY CS. ES KIR. UDVARI SZÁLLÍTÓ, VIRÁGKERESKEDÉSE BUDAPEST VIII., RÁKÓCZI UT 3. Képes árjegyzéket kívánatra díjtalanul küld A felsővégi tehénlegeltető társulat folyó hó 9-én, délután 2 órakor legelőjén levő mintegy hat öl zénát fog eladni és pedig 4 ölet ölenként, 2 ölet pedig vontatóban nyilvános árverezés utján a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett. Áz Elnökség. Egy siégy loerejii magánjáró, csak 5 éves magyar államvasuti cséplőgép, teljes felszereléssel jutányosán eladó. Bővebbet Kovács Pálnál Csaba-Erzsébethely 583/81. szám alatt. Hirdeiitiéaiy, Közh,rré tétetik, hogy Békéscsaba nagyközség közpénztárának és összes alapjainak 1909. évi számadása március hó 7-töl március hó 22-ig bezárólag az 1886. évi XVII. t.-c. 142. §-a értelmében a főpénztári tisztség hivatalos helyiségében közszemlére kitétetik s az a hivatalos órák alatt a községi adófizetők által megtekinthető, ellene éczrevétel fenti határidő alatt beadható. Hirdetmény. Alólirott elöljáróság közhírré teszi, hogy folyó évben il ilat március 17-én a szokott helyen, vagyis az alsóvégi temető mellett és a Vásártéren lesz megtartva. Március 18-án pedig az Apponyi-féle Gereudáson, a templom előtti téren és a szentmiklósi csárdánál fog megejtetni. A többi haszpnállatok vizsgálata március hó 19-én lesz megtartva. Felhivatnak a tulajdonosok, hogy azon a napon, vagyis e hó 19-én szarvasmarha, juh, sertésállományukat a tanyán otthon tartsák, mert a vizsgálat ezekre odakint a helyszínen lesz megtartva. Azok a lótulajdonosok, kik lovaikat nem kívánják elővezetni, azok megvizsgáltathatják lovaikat a tartózkodási helyükön, saját költségükön, de a vizsgálat megtörtént át az általános vizsgálat előtti napig kötelesek bizonyitványnyal igazolni. Békéscsaba, 1910 március 5. Korosy, főjegyző. Kovács, biró. Tőketörlesztéses kölcsönöket földbirtokra és házakra 10 évtől 50 évig terjedő időre. a legrövidebb időn belül folyósít a nagyszebeni általános takarékpénztár meghatalmazottja ! VAJBA DJEZSÖ Békéscsabán. Iroda: Vasut-utcza, Nádorral szemben. Ounkel V. K. Felsőmagyarhoni első parketgyár sgözfürész részvénytársaság KASSÁN. Ajánlja kitűnő tölgyfából készült sokszorosan kitüntetett PARKÉTÁIT úgynevezett amerikait, tömör és berakott kockáit jutányos árak mellett. Nedves lakásokba ajánljuk asphaltba rakoít parketáin • kat. A lerakás kívánatra gyári lerakók által a legpontosabban történik. Rajzminták díjmentesen. Nagybani kivitel mindenfelé. Békéscsaba, 1910 március 5. Elöljáróság: Korosy, főjegyző. Kovács, biró. a 3(athreiner-féle OKneipp-maláta-kávé kitűnő pótléknak a babkávéhoz és helyette is, ahol az izgató hatásai miatt tiltva van. Qyermekek részére nem létezik egészségesebb kávé-ital, mint a tiszta OKathreiner. ZKogy' virulnak annak élvezése mellett! ( ung.ft GETTMAM ADOLF békési vendéglős, ajánlja saját termésű hegyi borait. Fehérbor 34 koronáért, veresbor 32 korona hektoliterenként. Békéscsabán, az Ótemető utca 1961. szám alatti házban három utcai szobából álló Valódi brüttiti szSMcij az 1910-lk évi tavaszi és nyári Idényre. Egy szelvény 3.10 m. hoszu elegendő teljes férfiruhahoz (kabát, nadrág és mellény) ára csak 1 szelvény 7 korona „ 10 „ „ 12 „ - 17 " U 1 1 ít » 18 » 20 „ Egy szelvényt fekete szalonruhához 20'— K-ért, épugy felöltő-szöveteket, turista-lodent, selyemkamgarnt gyarl árakon küld a mindenütt ismert megbízható és szolid posztógyári raktár. Siegel-lmliof, Brünn 6. Minták ingyen és bérmentve. Nagy előnyére szolgai mindenkinek, ha szövetszükségletet directe a gyártás helyén, Siegel-Imhof cégnél rendeli. Óriási forgalma miatt állandóan a legnagyobb választék a legújabb szövetekből. Szabott, legolcsóbb árak! Bármily kis megrendelés teljesítése szigorúan mintahü és figyelmes. ! Gazdasagi j munkásházak létesíttetnek a maeskási gazdaság területén (Füzesgyarmathoz közel). Feltételek megtudhatók : KRÓM DÉNES intézőtől Füz8sgyarmaton. Békéscsabán, a Benkö-utcában levő 1083. szám alatti Maros Györgyné háza eladó, ,U„„, i esetleg bérbeikladó mellekhelyisegekkel, április 24-től kiadó. í Bővebbet ugyanott. | Bővebbet ugyanott.