Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-01-01 / 1. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 1-ső szám! Szombat, január 1. BEKESMEGYEI KÖZLÖK! POLITIKAI LAP ia telefon-szám : 7. Szerkesíösóg: Főtér, 876. S2ámú ház,hova a lap szellemi részét illető fcözlemnyek küldendők. Kéziratok nem dalnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI DID : Egész évre 12 kor. Félévre 0 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetnl bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Újesztendő. Bémscsaba. december 30. Vig zene zendül, pohár összecsendült .. . S azután e^y pillanatra csend, mélységes, titokzatcs csend, s mig az óesztendő végső vmtglással kimúlt, üzes ifjúsággal, períüo könyedséggel negsziiletetik az újesztendő, az Ur Jézus Krisztus születésit követő 1910-ik. A végső akkord tehát vig. Ugy mint minden esztendőnél. Ellentétben az emberi elmúlással hol a kiengesztelő halál, szmorusᣠs bánat között költözik bé a gyászlázba. A szilveszter-esti vidám hangulat még bennünk vibrál mikor a most született újesztendő íoroszkopját kutató szemmel kémleljük. Mindnyájan szeretnők tudni, hogy vajon ez az újesztendő mit rejt mehében, vajon több vigság s kevesebb szomorúság vár a szenvedő, a küzköió, a létért folytatott nehéz harcokban elernyedt, elványadt emberiségre. A jövő előttink mély rejtvény marad s ssak a nult az, mely kevés örömet magábar foglaló történetét '' tá'ja. Bizony, bizony t . íjtoítaz elmúlt esztendő ! . .trnal Nincs miért visszakiái juk r s egyetlen mozzanata, • -. sóváogjuk.^ A rég; latin kozmondás ugyan azt tartja : le mertuis nil, nisi bene", a halottakról vagy jót vagy semmit se mondjunk, de ez esetben el kell térnünk az udvariasság e szentelt paragrafusaitól s sztmtől-szembe mond juk az elköltözöttrek, hogy senki sem sajnálja, senki sem várja Vissza, örömmel láttuk eltávozisát. Aki csak bánatot vetet* s szomorúságot aratott, az ne sza.nitson az emberiség elnézésére. Az 1909-ik esztendő nem volt örömteli s igy elmúláskor még csak azt a szerény búcsúztatót sem nyújthatjuk, mely minden jóttett léleknek elköltözésekkor kijár. Jött, nem hozott semmit s amit elvitt, az csak bánat s szomorúság volt. Ki fogja sajnálni tehát, s ki kívánja vissza ? Elment, hogy helyet engedjen az újnak, a frissnek, a reménységgel teli, üde fiatalnak. Mindnyájan hisszük, reméljük, sőt bizonyosra vesszük, hogy az újesztendő mindenben felül fogja múlni az elmultat, több örömet, kevesebb bánatot s szomonuságot hoz a mi szerencsétlen elsanyargatott országunk népének. S a remény, mely az emberek szivében, mint örökmécses a szentélyek belsejében, ki nem hunyó lánggal ég, a remény táplálja bensőnket, e remény adja a vigaszt, s nyújtja a kitartást a további küzdelmekhez. — Ember küzdj és bizva bizzál! A költő látnoki erővel biztatja embertársait az Ur nevében a további küzdelemre, hogy az élet súlyos csapásait elviselve, ne csüggedjen, hanem folytassa ott, hol vérezni, szenvedni megtanult. S ez az általános emberi sors. Egy néhány maroknyi virág s egész koesiderékra való gaz. Pillanatnyi örömök s évek hosszú során keresztüli szenvedés. A mártírok nem halnak ki. Minden egyes ember élete, nem egyeb, mint a kisded martiromságok szakadatlan láncsolata. Ha elhuny az ó, kezdődik az uj. Az elmúlt esztendő küzdelmei folytatódnak az újban, az ujé a következőben. Ha az ünnepek alkdmából letesszük a szerszámot, pihenünk, pihenésünk csupán ujabb erőgyűjtés a következő küzdelmekhez. Minden mulandó. A földi lét is csupán provizorium., ideiglenes küzdőterilete a léleknek, hogy az a földi sabk tisztítótüzében megújhodva, eljusson örök rendeltetési helyére, oda újra, ahonnan még senki sem tért meg s ahova a mi gyarló szemünk pillanfása még nem eshetett. Az újesztendő bekövetkezése különös gondolatra ragadja elménket, Az elmúlás mindenkor szomorú hangulatba ringat s eszünkbe jutatja véges voltunkat. A halhatatlanság csak a nagy elmék jutalma. Az emberiség óriási nagy többsége csak azért születik, hogy egy szám legyen abban a hatalmas statisztikában, mely az emberiség gyarapodását és csökkenését igazolja. Csak egy állandó, csak egyetlen a maradandó, amit a szeretet alkot. A szeretet az emberi tulajdonságok közül melynek égi származását elvitatni nem lehet. A szeretet alkotta dolgok örökéletüek. A szeretet legyen hát az újesztendő vezérmotivuma. Ez rezegjen minden cselekvésünkben, ez vibráljon minden ténykedésünkben. Ha a szeretet lesz az uralkodó ebben az országban, akkor az uj esztendő bízvást több örömet, nagyobb előrehaladást biztosit nekünk s mindenkinek, aki ez ország lakója. A szeretet nevében köszöntjük az uj esztendőt! A Hiú remények. - Budapesti levél. — A tegDapi napon megint kevesebb lett egy reménynyel arra nézve, hogy a politikai helyzet végre-valahára tisztázódni fog. Meghiusult a Lukács- Justhféle kombináció, amelynek üdvös és a nemzet érdekében való voltával a szájas kolportálók ugy teli kürtölték az egész országot. A nemzet nem ült ám fel ennek a kürtölésnek s éppen azért nem is hullajt könnyeket e kombináció meghiúsulása miatt. Ez a kombináció magán viselte a rosszhiszeműség, a képmutatóság, sőt az erkölcstelenség minden bélyegét. Már maga az a tény, hogy Justh egy nyakas, radikális, intranzingens 48-as függetlenségi szóba áll Lukács Lászlóval, az ischli klauzula hazajáró kísérletével, a bécsi Burg egyik kedvencével: nagymértékben nélkülözte az igazi körültekintő hazafiságot és joggal kelthette mindenkiben azt a meggyőződést, hogy kuruc Justh Gyula uram és az ő pártjának korifeusai csakis a bársonyszékekre áhítoznak, előttük nem a nemzet érdeke az első, hanem az önérdek. Akik ismerősök a politikai élet szövevényeivel, már eleve megmondották, hogy ez a kombináció nem sikerülhet, mert a végleteket kiegyenlíteni nem lehet. Justh, ha ne 1 függött volna rajta az ország szeme, talán szívesen belement volna minden egyezségbe, de nem lehetett, mert akkor vége lett volna a népszerűségnek s talán egész pártjával együtt örökre letűnt volna a magyar politika színpadjáról, így megőrizte a kurucos magyarság látszatát és vannak, akik istenitik is érte. A kombináció megszűnése két audiencia eredménye. Az audienciák csütörtökön folytak le Bécsben. Először Lukács László, a balkezes homo regius és még balkezesebb designált miniszterelnök tartózkodott vagy harmadfél óráig a király dolgozó mohájában, aztán Justh Gyula. De csak csekély negyven percig. Jusih — mint maga, a köteles diszkréció figyelembevétele nélküi, elmondotta — kijelent a király előtt, hogy az önálló banknak ós az önálló vámterületnek határozott garantálása nélkül a függetlenségi párt kormányt nem vállal, de ha ezt a garanciát és a király beleegyezését megkapja, nyugodt és liberális kormányzást igér. A király azonban olyan választ adott, — ami tőle várható is volt — hogy jelenleg nem adhatja beleegyezését sem az önálló bankhoz, sem a külön vámterülethez. E kijelentés következtében Justh azzal az elhatározással hagyta el a király dolBékésmegyei Közlöny tárcája. Egy asssony. Akárhányszor látra: könnyes a szivem. Melegen simái kezem a kezébe S a szemünk szótlan, mélytitkú beszéde yCsókolja egymást bpva, szelíden . . . Mosolygás ül a siája szögletén, De szomorúság resxkei a szavába. .. A szivemig ér 2 szomorúsága És mosolyogni elfedtek én. És hallgatok, mert csöndes sziveket Egy hangos szóval felzaklatni vétek S szürkére tompáit kis életmeséket Olvasgatok a hombka megett. És úgy étzem, hogj a szivemre hűli Minden nagy, rejtét bánat e világon S az én sugárzó, s:ép álomvilágom A lelkének kitárom : o'thonál. Aranybamártott, gpngyhímes mezőn Ott ezüstpárás, titfos út visz által . . , Remegő ajkán sápait mosolyával , 0 is járhatja búsai, könnyezőn, Oda nem látnak icegen szemek Az a világ hét kubscsal van bezárva. Oda be nem jut, a inek nincs szárnya, Mert kapujához ös ény nem vezet, . , Neki meleg és puíu szárnya van. . . Ó, én is hányszor bújtam meg alatta! yászolva, sírva, djongva, kacagva — e mindig otthon udtam ott magam ., . >pálos fényű szárrja selymesen, Enyhén, szelíden mist is betakar még S sc, imádkozni, állani akarnék — És nem tudok 1 könnytől szólni sem. Nil. Nők barátsága. Gyermekkoruktól fogva szerették egymást és elválaszthatatlanok voltak, a barna karcsú, erélyes Anette és a szőke, mindig jókedvű Júlia. Később ís mind szorossabban fűződtek egymáshoz, bár e*y sem tudta még, az élet utjai merre tereli őket. Anette a művészi pályát választotta; a zenéhez vonzódott testei-lélekkel. Tehetsége azonban messze mögötte maradt akarata és tudásánál s igy egyelőre lemondott tulmagas céljáról. Megelégedett az egyszerű zenetanári állással, melyet alapos képzettséggel és lelkiismeretes működéssel teljesített. Ha nem lehetek nagy művész — igy gondolkozott — akkor inkább lemondok róla. Ez volt az elve. Anette árva volt kis gyermekkorától fogva. Tisztességes vagyonnal birt s igy teljesen önállóan, függetlenül élhetett. Júlia tanítónő lett; kis vidéki városban, szük körülmények között élt szülei haláláig. Ugy látszott, Anette e szomorú körülményre várt, hogy barátnőjét még inkább biztosítsa magának. Anyagi viszonyaival nem igen törődött, azért azok nem is voltak valami rendezett állapotban. E célra Júliát igen alkalmosnak vélte. Anettenek szép jövedelme volt, minthogy a város legelőkelőbb családainál tanított, azonkívül vagyona is kamatozott s igy Júlia fizetésével együtt elég kényelmes, független életet éltek. Júlia a házi dolgokat látta el oly gondal ós ügyességei, hogy Anette boldognak érezte magát. Bensőn szerették egymást s szellemi tekintetben is annyira egyet értettek, hogy teljesen kiegészítették egymást s bármely harmadik személy közbejöttét kedvetlenül fogadták. Társadalmi érintkezésüket is a lehető legkissebl mértékre szorították, mert inkább tehernek, mint élvezetnek tekintették. S ami e két nőnél leginkább feltűnt : nem törődtek a férfinemmel sem ; kikerülték a férfiakat s gondosan óvakodtak mindenféle komolyabb közeledéstől. „Bennünket nem választhat el semmi" szokták volt mondani. „Mert még nem jelentkezett az igazi", jegyezték meg a jóbarátok. Igy mult el zavartalan egyetértésben hót esztendő. Anette és Júlia benső szeretettel csüngtek egymáson. Tul voltak a „szerelmi bolondoskodás" idején ; Júlia huszonkilenc, Anette harminckét éves volt. A néma vágyakozás ós titkos remény, mely minden női szívben ól, nem jutott közöttük szóhoz s igy kölcsönös érzelmük, az egymástól való elválaszthatatlanság mindinkább megerősödött. Egy napon a barna, szenvedélyes Anette későn és felhevülve érkezett a közös ebédhez. Máskor nyugodtan mondta el késedelme okát; ezúttal azonban izgatott, szórakozott volt, de emellett mégis nyugodtnak, elfogulatlannak igyekezett látszani. Júlia észrevette ezt a változást. Minthogy Anette nem szólt, ő is hallgatott. Ez volt az első eset, hogy kettőjük közé bizonyos bizalmatlanság férkőzött, holott eddigelé egy gondolatukat sem titkolták el egymás előtt. | Anette kósedelmezése mind gyakrabban ismétlődött, sőt néha még haza 1 sem jött ebédre és az utolsó pillanatban értesítette Júliát elmaradásáról. Júlia csak tűrte, de a titkolódzás I idegessé, sőt boszussá tette. Különben , — évődött magában — független va- I gyok, azt teszem, amit akarok. Miért nem nyilatkozik ; hisz együvé tartozunk, miért bizalmatlankodik ? Nem tolakodom. Némák és kedvetlenek voltak egymáshoz. Anette több ízben már az estét is a házon kivül töltötte s csak annyit mondott: — Tanítványaimnál voltam muzsikálni. Júlia mindinkább boldogtalanabbnak érezte magát: nem is titkolta és folyton évődött. " Anette végre megunta ezt az állapotot. Egy napon megragadta Júlia kezét s szemrehányólag kérdezte : — Hát meddig fog tartani ez a dolog ? * — Tehetek én róla, miért nem beszélsz ? — Hát miért nem kórdezesz? Én csak arra vártam! — Azt nem sejthettem ; gondoltam, hogy te valamit titkolni akarsz előttem ! '— Csupa oktalanság! Végre is szabadok és függetlenek vagyunk egymástól — szólt Anette, lesve szavainak hatását. Júlia ijedten tekintett Anettre : — Te nagyon hangsúlyozod ezt a függetlenséget ? — Igen, barátnőm, mert őrülten szeretek valakit ós ő engem. Igy ni, most már tudod — szólt izgatottan Anette, örülve, hogy végre, megszabadult titkától. Júlia sirva fakadt, kétségbeesés fogta el. Most már mindennek vége volt. Anette hűtlenné lett s az a nyomorult — akit gyűlölt, utált, anélkül, hogy ismerte volna — koldussá tette öt! Anette békítette, vigasztalta ; gyerekeskedés, nem vett el tőle semmit, sze-