Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-07-29 / 60. szám

Békéscsaba, 1909.' XXXVI-ik évfolyam. 60-ik szám. Csütörtök, julius 29. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELíOFIZBTfisi DU : Egész évre 12 kor. Félévre 3 kor. Negyedévre 3 kor. El3Nzetni bármikor lehet évneavedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELS7KY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Az országgyűlés meghosszabbítása. Békéscsaba, julius 28. Alig vártak még valamikor olyan nagyfontosságú kérdések megoldásra a parlamentben, mint a ránk következő őszön. Nemzeti jövendőnk, nemzeti haladásunk forog akkor kockán. A választói reform és az önálló nemzeti bank állanak homloktérben, amelyeknek óriási hordereje kétségbevonhatatlan. A vezető államférfiaknak és a képviselőknek minden tudásukat, legjobb belátásukat és a lángoló hazafias érzésüket latba kell vetni, mert e nagy feladatok megoldásának mikéntjétől sok, sőt minden függ. És éppen ilyenkor, a zűrzavaros, bizonytalan kilátások idején, áll elő egy másik baj, amire eddig kevesen gondoltak. Ugyanis nemsokára lejár a képviselők mandátuma. Sohasem jöhetett volna rosszabb időben ez a mandátum-lejárás. Mert az őszszel szőnyegre Kerülő kérdések ebben a ciklusban merültek fel, a kezdeményező lépéseket ez a Ház tette meg, ezek a képviselők ismerik alaposan, tövirőlhegyire a dolgokat. Ide pedig hozzáértés kell. Mit fog csinálni egy, esetleg tapasztalatlan, uj képviselőkből álló Ház? Mert a választások esélyei kiszámithatatlanok. Régi csillagok buknak, uj csillagok támadnak. És előállhat az az eset, hogy a megoldásra váró nagy kérdések még éveken keresztül hevernek a Ház asztalán, mert az uj képviselőháznak tanulmányoznia kell, meggondolatlanul, hebehurgyán nem szabad az elintézésbe belemennie. A politikusokat már is élénken foglalkoztatja ez a váratlanul felmerült probléma. Egy nagy bécsi lap, a „Neue Freie Presse" egyik legutóbbi számában kiszámítja, hogy az általános vá lasztói jogról szóló törvény az idő rövidsége folytán most már nem léphet életbe az 1906—1Q11 —iki országgyűlés mandátumának /teljes lejáratakor, mert 1910 nyara előtt nem lehetnek kész az életbeléptetés előkészületei. Az uj választói névjegyzék összeállítására az Andrássy-féle tervezet szerint 15 hónapi idő kell. Ezért a bécsi lap két kombinációval áll elő. Az egyik az, hogy a legközelebbi választás még a régi alapon történnék s csak az erre következő az általános választói jog alapján. A másik lehetőség pedig szerinte az, hogy az 1906 május 19-ére összehívott országgyűlés öt évi időtartamát külön törvénynyel még egy évvel meghosszabbítanák. Ily módon végre lehetne hajtani a választói reform életbeléptetéséhez szükséges előkészületeket s a következő Ház már azon az alapon ülne össze. Erre már precedens is van. Törvénynyel lehet az országgyűlési ciklus tartamát meghosszabbítani, mint azt tette például az 1886. évi I. törvénycikk, amely kimondotta, hogy a képviselők ezentúl három helyett .,öt évig" tartandó egy országgyűlésre választatnak. Ez az országgyűlési tartam meghosszabbítás azonban csak a megválasztandó uj képviselőháznak szólt. Most pedig más eset állana elő, amenynyiben választás nélkül kellene meghosszabbítani a Ház mandátumát. Ez teszi a bécsi lap kombinációját kissé illuzóriussá, bár végrehajtása nemzeti érdekből szinte kívánatos volna. Tudniillik csorbát szenvedne a válasz1 tók joga, akik 1906-ban csak őt évre | választottak s igy az 1906 május 19-re í összehívott országgyűlés képviselői ' mandátumai 1911 május 18-ig szólanak. A mandátum pedig a válasz! toktól eredhet csak. A Ház a mandá; tumot önönmaga számára meg nem hosszabbithatja. Ha azonban a nemzeti érdek ugy kívánja, még ezt is meg lehet csinálni. A nemzeti érdek előbbvaló a lélektelen formaságoknál. Telefon-összeköttetés Békés- és Csongrádvármegyék között. A XIX. századot általánosan „nagy század"-nak nevezik. Ezt az elnevezést a mult század meg is érdemli, mert ninc.en a történelemnek egyetlen korszaka sem, amelyben az emberiség annyit haladt volna, mint a XIX. században. Az emberi kultura száz mértföldekkel haladt előre úgyszólván minden évtizedben. A találmányok légiói voltak a mértföldjelzők, mind örökéletű emlékei a szellem hatalmának. A telefon is a XIX. század csodás terméke. Jelentősége és hordereje ugy a kulturális, mint a közgazdasági élet terén most már kétségbevonhatatlan. Ahol csak a civilizáció valamelyes fokra emelkedett már, mindenütt olt látjuk a röpülő beszéd oszlopait és dróthálózatait. Magyarországnak talán az egy Pestmegye kivételével alig van olyan vármegyéje, mely oly tökéletes telefonhálózattal volna ellátva, mint Békésvármegye. Még azok a községek is, amelyek meg vannak fosztva a közlekedés modernebb e&zközeitől (vasúttól, országúttól stb.), nem érezhetik magukat elhagyatottnak, mert ott van a telefon. Az a vékony drót összeköti őket a vármegye gócpontjaival, az ország nagy városaival, sőt az egész világgal is. Azonban, ugy látszik, még ez a vivmány sem elég. Gádoros község elöljárósága ugyanis megkereste nem régen az orosházai járás főszolgabiráját, hogy létesítsen telefoni összeköttetést Békés- és Csongrád vármegyék között. Gádoros szükségesnek tartja e telefon összeköttetés létesítését, mert a két szomszédos vármegyét nagyon sok gazdasági érdek fűzi egymáshoz s igy a telefonra nagy szűkség van. B e r t h ó t y István főszolgabíró a gádorosiak kérelmét beterjesztette a nagyváradi posta- és távirda-igazgatósághoz, ahonnan az a válasz érkezett, hogy az igazgatóság szívesen bele megy a telefoni összeköttetés létesítésébe, de előbb tudni akarja, hogy az egyes érdekelt községek milyen mértékben hajlandók hozzájárulni a költségekhez. Berthóty főszolgabíró ekkor átiratilag megkereste Csongrád megyében Hódmezővásárhely, Szentes, Nagymágócs, Szegvár és Derékegyháza; Békésvármegyében pedig Orosháza, Tótkomlós, Gádoros, Csorvás, Nagyszénás, Békéssámson és Pusztaföldvár községeket. Az átiratban jelezte a posta igazgatóság értesítésének megfelelőleg azt is, hogy a telefon összeköttetés Orosháza és Nagymágócs között 15000 koronába kerül, mely összegből 7000 koronát az állam vállal magára, a fennmaradó 8000 koronát pedig az érdekelt községek tartoznak fedezni. A községek, illetve városok véleményei már be is érkeztek és Bert h ó t y főszolgabíró a maga javaslatáBékésmegyei Közlöny tarcája. Örök kötelék. Nem fény és vagyon a büverő, Mely szivet szívvel összeköt. A lánc lazul, ha ott borong A gond a kis fészek fölött. Nem a szerelem lángja az, Mi összekapcsol sziveket. Gyorsan hül a tűz, rózsa hull S elszáll a tarka kikelet. Csak a íeikeket Egymáshoz fűzi, mindörök. Akkor se szűnik, hogyha már Porunkra szürke hant görög. Ha ketten együtt vesztik azt, K.Í nékik szent és drága voli: Érzik, elválaszthatatlanul Köt egybe két szivet a holt. Amíg zokognak, kézbe kéz, S két sziv, mint rithmikus zene Együtt dobog: a vérük is Mintha egymásba ömlene. A fájdalom szent láncfüzér, Ez tart csak össze lelkeket. Ragyoghat fény, dúlhat vihar Széthullnia soh'sem lehet. Feleki Sándor. Együtt maradunk Irta: Prém József. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — I A dubovai országúttól pompás topolya-fasor vezet a Lankás-majorhoz, melynek hosszúkás,földszintes lakóházátkissó túlzottan kastélynak nevezik a környék emberei. i Evek óta magános nő és ennek j leánya tartózkodik a majorban. Kollár Flóra valamikor szép lehetett, most is az, de csak vasárnap, amikor kiöltözködik és termetét, mely kissé hízásnak indult, karcsúra füzi. Láttam Fíórát pongyolában, amint kertjében dolgozott és láttam ünneplő ruhában, amint a városba indult a misére. Soha nagyobb ellentét ! Mintha kót külön nő lett volna. De leánya, a tizennyolc éves Ilonka : otthon is, az utcán is maga a báj és előkelőség. Valami titok szövődött évek óta a majorban lakó hölgyek körül. Senkivel sem érintkeztek, senkisem látogatta őket. Néha bekocsiztak Nagyszombatba, kölcsön véve a plébános sárga csézáját, melybe saját honvéd-lovaikat fogták. A családi batár mégis nehéz lett volna a három órai útra. Minden évben Bécsbe is rándultak. Ugy hírlett, hogy valami rokonukat látogatják ... De többet erről nem tudhatott meg senki. Flóra asszony sápadt vonásain állandóan csupa dac és világmegvetés tükröződött. — Nagy erény lakozik ebben az aszszonyban, mondotta sokszor a plébános. — De hát hol a férje ? S van e általában ura ? Kicsoda voltaképp Ilonkának az apja ? E kérdéseket néha-néha felvetették a környék kíváncsi emberei. Senki sem felelhetett rájuk. Igy aztán lassan elhallgattak a szomszédok. Egy nap a nagyszombati aranyifjúság majálist rendezett a közeli erdőben. A város gazdag konyakgyárosa : Gogola Lukács ur szerepelt mint bálelnök, felesége mint bálanya és fiuk, az elkényeztetett Rudi huszárhadnagy, mint főrendező. Gogoláné egész nap cicomázta magát. Rendesen a piacra néző házuk egy ablakában ült. Kezében a kölcsönkönyv1 tár egy elkoptatott regénykötete, detöb| bet nézte a járókelőket, mint a betűket. Sokszor ott az ablakban is ráspolyozta körmeit, a semmittevés rózsás hirdetőit és gyönyörködött az ujjain csillogó gyűrűkben. Legfőbb vágya volt, hogy ne a gögös takarékpénztári ig^zgatóné, hanem ő szabja meg a város uj divatját kalapokban, napernyőkben, ruhákban, sőt alsószoknyában is. Különben Gogoláné atyja cs. kir. hadbiztos volt. Leánya mégis fájlalja, hogyő maga csakkonyakfőzőhöz mehetett, akiről csak sejti, de meg nem meri vallani, hogy valamikor pincemester volt. Titkon igen boldogtalannak érezte magát Gogoláné. Ábrándképei közt egy kackiás főhadnagyot imádott most is. Mily hóditó is volt az a báró Ringhof Iván! Azóta közel husz esztendő szállt el az epedő asszony fölött. Sokszor emlegette a férjének, kinek azonban csak kusza, vastag vereses-szürke bajusza rezdül meg ilyenkor és hallgat. Az aszszony pedig fölpattan : — Te!... Te nyárspolgár ! Tudod-e, hogy most báróné lehetnék, hogy ezredesné, tábornokné lehetnék ! Oh, Iván, Iván ! Báró Ringhof Iván ! Miért is nem hallgattalak meg ! A kerekfejü Gogola most se szól semmit, hanem kifelé indul. Az ajtóban azonban igen kurtán és félelmesen böki ki: — Most már — csitt! A vastag, pecsétgyürüs mutató-ujját is felemeli hozzá, aztán becsapja az ajtót. Gogoláné szeretne elájulni, de csak a fogait szorítja össze. És vigasztalást keres abban, hogy a fiára gondol, a deli Rudi huszárhadnagyra. — Milyen fess ! Nincs is fölségesebb öltözet az uniformisnál I Oa mily boldog, hogy Rudi is igy gondolkozik, ő megmenti családom becsületét ! II. A majális rendező-bizottsága már a meghívókat irta. Egyszerre megszólal Gogola Rudi: — Fiuk ! Hívjuk meg Kollár Flóra asszonyt is. A rendezők felkacagtak. Rudi erre kipirult a méregtől és most már követelte, hogy írják meg a meghívót. — De milyen névre ? Hisz nem is tudjuk a férje nevét ? — No hát én tudom. írjátok! A fiuk felugráltak. — Özvegy báró Ringhof Ivánné, szül. Kollár Flóra úrnőnek ós leányának. — Ismered őket ? — A vasúton beszélgettem velük. Együtt utaztunk fel Bécsbe s vissza is együtt jöttünk. Utána jártam : kicsodák s megtudtam mindent. — Lám, lám, Rudi, a hóditó Rudi, a szerelmes. És barátai gúnyosan évelődtek vele. Sápadt, vékony dongáju legényke volt Rudi. Nem kellett fűzőt viselnie, igy is karcsú volt az attilában. Anyjára ütött, aki rémült a hízástól, minden héten megmérette magát a konyakgyárban s ha fólkilót gyarapodott: rögtön koplalókúrát kezdett. A zömök, tagbaszakadt, tüskéshaju, dinnyefejü Gogolák-fajból semmi sem volt Rudiban. Nem is született arra, hogy dolgozzék, mint törekvő apja. Ám egyet mégis örökölt a Gogoláktól: becsületes, bátor szivet. Ez a sziv késztette arra, hogy másnap kilovagoljon a Lankás-majorba. A házbeliek nagyon meg voltak lepve. Sokkal hamarább toppant be a rokonszenves, halvány hadnagyocska, semhogy eltagadhatták volna magukat. A látogatás különben igen rövid volt. Fióra asszony olyan hidegen beszélt a hirtelen elfogulttá lett ifjúval, hogy ez alig mert ránézni Ilonkára, aki szintén elpiiull. Sóhajtva távozott Rudi a majorból. Ez a sóhaj csalhatatlanul erősítette, hogy belebolondult a leányba. Nem birta elfelejteni azt a ilyúlánk termetet, azokat