Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-07-18 / 57. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 57-ik szám. Vasárnap, julius 18. BEEESMIEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOFIZBTÉSI D13 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet éunesyedenbelűi is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Izgatás. Békéscsaba, julius 17. A parlament kapui, melyek mostanában olyan kevésszer voltak nyitva, hogy a képviselők és más politikai matadorok szinte elfelejtették benne a járást: most ismét hosszú időre bezárultak. De azért nem szűnt meg egészen a politikai élet. Csak csöndesebb, nyugodtabb lefolyású lett egy kissé, hogy aztán ősszel a parlamenti szünet befejeztével, annál nagyobb zivatarokat keltsen életre és megrázkódtassa e sokat szenvedett ország békéjének alaposzlopait. E nyugalmas nyáron kétfelé is folyik a munka. Egyfelől a kormány tagjai hányják-vetik a kibontakozás gondolatait, kovácsolják a terveket, hogy melyiknek megvalósítása volna legalkalmasabb az annyira óhajtott nyugalom helyreállítására. A másik oldalon nem ilyen építő és üdvös, hanem inkább romboló munka folyik. Azon az oldalon nem a békét akarják, hanem a folytonos ádáz harcot, ezt a kerékkötőjét az ország haladá sának. Az úgynevezett ,/bankcsoport" tagjairól szólunk itt. Ezek a fanatikus emberek nem üdülésre és pihenésre használják föl a meleg nyarat, hanem izgatásra. Kerületről-kerületre fognak járni a nyár folyamán, azzal a nyiltan hangoztatott szándékkal, hogy „ébren tartsák a választó-közönség érdeklődését és lelkesedését az ősszel meginduló nagy küzdelem iránt." Elhatározták, hogy tizes turnusokban járják be az országot és minden magyar centrumban nagy népgyűlést rendeznek. Fel akarják világosítani a függetlenségi polgárokat a bankkövetelés jogosságáról, a követelés elengedhetetlen voltáról és arról a munkáról, mely útját akarja állani, a nemzeti jogok. érvényesülésének. Ez nyiltan vallott céljuk a frázisembereknek. Valójában azonban nem ezt akarják. Meg akarják gyöngíteni a mérsékeltebb gondolkozású és kormányzásra hivatott anyapárt pozícióját mindenfelé. Ki akarják pusztítani a nemzet mostani vezérei iránt érzett bizalmat és hódolatot a magyarság szivéből. Előtérbe akarják tolni a maguk bálványait, hogy adandó alkalommal azok kerüljenek a nyeregbe és velük együtt természetesen ők is. Mert ezeket a zavarosban halászni szerető urakat nem annyira a hazafiság, mint inkább a hatalomvágy vezeti. Azt szokták mondani, hogy fejétől büdösödik a hal, vagy politikai nyelvre lefordítva, amilyen a vezér, olyan a pártja. Ennek a frakciónak egyik vezéréről pedig köztudomásu, hogy miniszter szeretett volna lenni. És mivel nem lehetett, folytonos aknamunkát folytat a pártban, a vezérek ellen. Szét akarja robbantani a pártot, alá ásni a vezérek tekintélyét. Az előbbi célt nagyrészben sikerült is elérni neki, az utóbbi azonban nem sikerült és nem is fog sikerülni. Kicsi ahhoz száz hollómadár is. A nemzet nyugodtan gondolkozó többsége nem tudja elitélni ezeket az urakat. Mi szükség van arra, hogy ezen a rossz termésű nyáron, mikor a nép a gazdasági viszonyok kedvezőtlensége miatt anélkül is el van keseredve : végig izgassák az országot ? Olyan mozgalmakba akarják talán a magyarságot belevinni, amelyeket későbben maguk is megbánnak ? Ők nagyon jól tudhatják azt, hogy a jelenlegi kormány a nemzet szinejava fiaiból áll, akiket minden cselekedetükben a tiszta hazafiság vezérel. Jól tudják azt is, hogy mikor a kibontakozási terveken gondolkoznak, azok közül mindenesetre a nemzetre nézve legüdvösebbiket fogják választani. Bennük tehát mindenki megbízhat. Megbíznak ők is, de hajtja, sarkalja őket folytonosan a fekete vezér, hogy csak menjenek, csinálják, bömböljenek, lázítsanak, hadd lássa a világ, hogy ők megérdemlik a napidijukat, mert még akkor is dolgoznak, mikor az országháza be van zárva. Igazán nem érdemel ez a frakció semmi szimpátiát, ha még ezekben a válságos időkben sem tér a jobbik eszére és meg nem könnyíti a vezérek munkáját. A nyári vakáció a pihenés, a magába szállás ideje. A király is, igen bölcsen, arra gondolt, mikor a válság megoldását őszig elhalasztotta, hogy azok a turbulens elemek talán a nyáron gondolkoznak egy kissé, lehiggadnak egy kissé és higgadt,' nyugodt parlamenttel sokkal Jcönnyebb okosan beszélni. Nekik azonban eszük ágában sincs megnyugodni és gondolkozni. Hajtja a sürü vér, meg a fekete vezér és telelármázzák a nyár folyamán az országot mindenféle dörgedelmes frázissal. A nemzet érdekében kívánatos, hogy munkájukon áldás ne legyen. Az oláh iskolák felirata. Egy amerikai magyar levele Békésvármegyéi: ez. Megemlékeztünk már lapunkban arról a konfliktusról, mely Békésmegye és az aradi gör. kel. román püspök között támadt Csabán, Gyulán és Kétegyházán székelő oláh elemi iskolák felirata dolgában. A püspök ugyanis nehezményezte azt, hogy Békésvármegye közigazgatási bizottsága a román feliratok teljes eltávolítását emelte határozattá. A. román egyházatyát ebben az álláspontjában támogatta Apponyi kultuszminiszternek egy, a nemzetiségekre rendkívül konciliáns ós túlságosan loyális rendelete, mely szerint az iskolákon a magyar felirat mellett ugyanannak nemzetiségi nyelven történt fordítása is megengedhető. Békésmegye hazafias közigazgatási bizottsága a miniszternek e rendelete dacára sem másította meg határozatát, sőt utasította a román iskolaszékeket a román nyelvű feliratok haladéktalan eltávolítására. Mivel ennek az utasításnak sem lett eredménye, felhívta a hatóságokat, hogy a bizottság rendelkezését esetleg erőszakkal is hajtsák végre. Az eltávolítás meg is történt Csabán ós Kétegyházán, de Gyulán nem, mert az ottani román lelkész nagybeteg. A bizottság kímélettel is járt el az ottani rendszertelen iskolaszékkel szemben. Csabán és Kétegyházán azonban mégis kijátszották a ravasz románok nemcsak a közigazgatási bizottságot, de a kultuszminisztert is. Kijátszották pedig olyképen, hogy semmiféle feliratot nem alkalmaznak az iskolákra. Csabán például olyan üresen áll az orosházi-uti román iskola fala, hogy bátran lehet magánháznak nézni. Nem díszeleg rajta a kultuszminiszter által elrendelt magyar felirat, hogy : „Gör. kel. román felekezeti iskola". Az igaz, hogy a román felirat sincsen rajta, s ez némiképen vigasztaló, i Lapunk annak idején hazafias he! vültséggel kelt a közigazgatási bizottság ! határozatának védelmére. A „Békésme1 gyei Közlöny" cikkét szórói-szóra átvette az amerikai magyarság legnagyobb lapja: Békésmegyei Közlöny tarcája. Nyár. Még látom azt a rengő rónát Aranykalászokkal teli, 5 kalász közül pipacsvirágot Hívogatóan inteni. A kis utat, hol ketten jártunk Nyíló virágoknak során, Mikor a nap hajnalló fénye Megtört szemednek sugarán. Távol arattak, szellő hozta Felénk az aratók dalát, Megilletődve, némán álltunk És ugy vártuk egymás szavát. Két szép szemed tündöklő fénye Az ajkaid helyett beszélt, Lenge szellő körülölelve Mesélt el nekünk száz regét. S mi repültünk el, messze-messze . .. A képzeletnek szárnyain, S egy pillanatra összeforrtak Az ajkaiddal ajkaim. A dombtetőn — a kereszt alján — Örökké áldom a helyet, Hol először hallottam tőled, Hogy szeretsz forrón engemet. Brucker J^floston. Eletemből. (Visszaemlékezések.) Irta: Zlinszky István. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Ezernyolcszázötvenegyben kerültem le szülővármegyómből, Pestmegyóből az Alföldre, mely második hazámmá lett s elmondhatom most már, Petőfivel szólva, hogy: >,Itt vagyok honn, itt az ón világom". A homok-buckás, ákáclombos kis falumból, szülőhelyemről 16 éves koromban szakadtam el, miután i lehúzták rólam az Attila honvédhuszárok piros-sárga zsinóros dolmányát kedves osztrák testvéreink s miután 1850-ben „untauglich"-nak nyilvánított a sorozásnál segédkező Schmiedt István nevü várm. főorvos. Igy megszabadultam attól a dicsőségtől (?), hogy a vitéz osztrák hadseregbe juthassak. Az Isten áldja meg a főorvost nyugvó poraiban is. Szakáll Pál, — akiről rövidesen meg fogok emlékezni, ha Isten élvez életemnek, — mint Gaál uram, a vármegye egykori híres, nemes kortese és zászlósa magát kifejezte, — mert érdemes róla megemlékeznem, — hozott le magához gazdaságába praktikánsnak s azután három éven át mint bonorum direktor vezettem gazdaságait. Kópzel, hetik olvasóim, minő vezetés volt az egy 16 éves, katonaviselt gyerektől. Pedig ugy volt, mert gazdámnak mindenre volt gondja (különösen pedig a szóp nőkre), csak gazdaságára nem s mindenütt volt, csak otthon nem. Az idősebb olvasók vissza fognak még emlékezni a mult század ötvenes éveire s tudni fogják, hogy az elnyomott, leigázott nemzet tagjai előtt minden pálya el volt zárva, csak a szépirodalom tere volt ugy, ahogy nyitva, mert a cenzúra oly szigorú volt, hogy még egyes szavakba is belekötött. De hát mégis csak e téren volt kissé szabadabb a mozgás; a gondolatokat nem lehetett egészen rabláncra verni, — különösen ha megfelelt Prottman ur gusztusának. Én is ide menekültem, bár nem volt bennem igazi tehetség s hiányzott az olyannyira szüksóges előkészítő tanulmány, de hát a pusztai magány, az elzárkózott élet, a puszták virágai s a még akkor romlatlan néppel való folytonos érintkezés némi kis költői vénát oltottak belém s kezdtem verselni (ugyan ki nem verselt 16 éves korában ?). Sokat összefirkáltam, de a rosta azután erősen működött s alig maradt fenn egy-két mag (biz' az is elég üszögös vo t). Első kísérleteim Réthy Lipót 1853-ik évi „Szarvasi Naptár"-ában jelentek meg „Népdalok" cimen. Sajnálom, hogy nem rendelkezem ezzel a példánynyal. Vagy talán, ki tudja, nem jobb-e ezeket elfelejteni ? Később beszélyek Írásába fogtam s a Yahot Imre áltál szerkesztett „Napkeletiben jelentek meg első beszélyeim, melyeket azután több ós több követett, majd itt, majd a Vajda János által szerkesztett „Nővilág" című szépirodalmi lapban, majd a „Hölgyek Lapjá"-ban és a Boross Mihály szerkesztette „Néplapéban stb. Akkor még vidéki lapok — különösen vármegyénkben — nem voltak, ahol a magamféle füzfa-poéták némiképp érvényesülhettek volna. Azt azonban el merem mondani, hogy Jókai nem volt büszkébb legjobb regényére sem, mint ón az első nyomtatásban megjelent beszélyemre. Remegve vártam a lapokat s legelső volt a „Nyílt postát" megnézni. Mondhatom, nem volt nagyobb örömem, mint mikor azt olvastam, hogy a beküldött dolgozatom közöltetni fog, — s nem volt hosszabb „nagyhetem", mint az, mely eltelt a másik szám megjelenéséig, melyben az én munkám közlése igértetett. Arra pedig egészen elfogott a boldogság, mikor Pompóry Jánostól, a hires „Pesti Napló" nagy politikai lap akkori szerkesztőjétől kaptam levelet, melyben arra kór, hogy legyek a lapnak rendes levelezője, mert én mindig tudok valami érdekes dolgot irni. Pénzem persze nem volt. De honnan is lett volna egy gazdasági Írnoknak ? Lapom azonban sohasem járt annyi, mint a mult század ötvenes és hatvanas éveiben, mert t. p. kaptam a „Pesti Napló", „Nővilág", „Napkelet", „Hölgyek Lapja", „Hölgyfutár", „Vasárnapi Újság" stb. című lapoktól. I 1861-ben már anyira nekiszemtele' nedtem, hogy az addig szétszórva megjelent beszélyeimet kót kötetben kiadtam. Réthy Lipóthoz fordultam, mint aki bevezetett „az irodalom berkeibe" s ő hajlandó is volt a kiadást eszközölni, — de az én költségemre. No, — gondolám — most beszélj már, pupák! Hol a ménkőbe vegyek én annyi pénzt ?! Hiszen Írnoki fizetésem csak száz pengő forintra rúgott, ami persze annyifelé kellett, hogy a nyomdai költségekre még csak gondolnom sem lehetett, annál kevésbbó, mert akkori kedves princimnél, a jó Medveczky Dolfinál, mindig „előlegben" úsztam. De vakmerőségem itt is kisegített. Siettem ugyanis vagy hatszáz példány előfizetési felhívást | nyomatni s az irodalompártolásról ismert hölgyek nevére szétküldeni. A két kötetnyi beszólynek „Bárányfelhők" címet adtam ós pedig azért, hogy a kritikát megelőzzem, ha beszélyeimet „vizenyősek"-nek nevezné, mert igy magam sem tagadtam azt, sőt már a cimben is jeleztem, hogy biz' azok vizenyősek. (Sokan ugyan keveselhettók ezt a „felhőt" s „vihar" címet szántak munkámnak, mert azok vizdúsabbak.) No de beszéljenek akármit, ezt a stiklimet' siker kísérte, ami arra vall, hogy akkoriban a magyar olvasóközönség lelkesedni tudott minden iránt, ami nyomtatásban megjelent; másnak nem is tulajdonithatom, mert hiszen az ón felhőim, melyek hatszáz példányban jelentek meg, csakhamar elfogytak, ugy hogy második kiadást kellett sajtó alá rendeznem, ami boldogult Hügel Ottó