Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-11-04 / 88. szám

Csütörtök, november 4. Bl •• EOZLONT Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 88-ik szái POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EkOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHELSZKY JÓZSFF. Mikor elsőnek Lehár Ferenc, a világhírű magyar zeneszerző, hogy jogait az uj világban is érvényesíthesse, kénytelen volt az osztrák állampolgárság kötelékeit felvenni s elhagyni magyar állampolgárságát, már akkor felzudult jogos felháborodásában a magyar közvélemény s joggal elvárhattuk volna, hogy végre ez az anomália egy csapásra megszűnik, de ime, azóta jó egy pár esztendő elmúlott s még mindig az az ázsiai állapot uralkodik, mint Lehár esetének előtte. A legújabban Kálmán Imre hagyta el magyar állampolgárságát s vette fel az osztrák állampolgár kötelmeit, hogy jogos érdekeit Amerikában, hol „A tatárjárás" most rövidesen menni fog, megvédhesse. És sorra, rendre, igy következnek majd egymásután jeleseink, kik a magyar névnek az idegenben is dicsőséget szerezhetnének, a mi jó politikánk kényszerítő hatása alatt kénytelenek, mint „fiatal osztrák" szerzők szerepelni s egyetlen mondattal, egyetlen szóval sem cáfolhatják meg a jóhiszemű és ez esetben igazságos amerikai sajtó ilyetén való hízelgő nyilatkozatait. Miért nem csinálja meg a magyar kormány ezt az egyszerű szerződést. Miért nem védi meg a magyar állampolgárok jogait Amerikával szemben s miért tudja Ausztria minden egyes fiának érdekeit szeme előtt tartani ? ! Ilyen kérdések izgassák közvéleményünket s ne azok a meddő közjogi viták, amelyek egy csipetettel sem viszik előbbre sorsunkat. Egyetlen mentő körülményt sem lehet felhozni, hogy legjelesebb honfitársaink a gyűlölt osztrák államtól kérnek és nyernek oltalmazást érdekeiknek megvédelmezésére. Ezek a fontos kérdések s ezeket kellene elsősorban elintézni. Mert ne higyjük, hogy csupán egy, egyetlenegy ilyen ügyünk van, melyben a magyar állampolgár éppen kormánya erényteIensége következtében kárát vallja magyarságának. Számtalan más példát is felhozhatnánk, hogy mennyi, de mennyi igazítani, javítani való akad még a közjogon kívüli téren, már t. i. a mi speciális hazai közjogi kérdéseinken kivül, mert hiszen elsősorban ezek a kérdések azok, melyek a közjog körébe s sférájába vágnak. Ha majd időnk lesz arra is, hogy az ilyen fontos kérdésekben is olyan erélyt és kitartást tapasztalunk, mint egyéb s meddő téren való küzdelmekben, akkor majd inkább remélhetjük, hogy a magyar is, miként az angol honpolgár, büszkén hangoztatja a világ bármely részén magyar állampolgári mivoltát, mert jól tudja, hogy kormánya a legkisebb igazságtalanságot, mit rajta elkövetnek, a legnagyobb szigorral torolná meg. Izgalmak. — Budapesti levél. — Az ország szeme most a szép, bűnös Mariska ügye felé fordul, melyet talán egy hétig is fog tárgyalni az esküdtszék Szabadkán. Hasonló büntettek máskor is történtek, de ilyen óriási aránya érdeklődés még egyik iránt sem nyilvánult meg. A lrpok mesterségesen fújták fel országos szenzációvá még az uborkaórés idején s most mindenki izgatottan várja a tárgyalásról a tudósításokat. Nevetségesnek látszó állítás, de igaz, hogy a Haverda-ügy még a politikát is háttérbe szorította egy kissé. Három ember érdeke csaknem kiölte a lelkekből az ország nagy érdekeiért való aggodalmat. Pedig nemcsak a Haverda Mariska ügyében vannak izgalmak, hanem vannak, vagy legalább készülnek a politikában is. Az egyik izgalmat a ma tartandó minisztertanács, a másikat Justh Gyula házelnök vasárnapi makói beszámolója okozza, mely a jelek szerint politikai szenzáció lesz és talán háttérbe fogja szorítani a szép, bűnös Mariska ügyét is. A esütörtöki minisztertanácstól a politikai világ ismét azt a fordulatot várja, amely meghozná végre a rég óhajtott döntést a válságban. A hatvanhetesek egyre nagyobb bizakodással hirdetik, hogy ezen a minisztertanácson olyan megegyezés fog létrejönni, amely az eddigi kormányt fenntartja és a pártok együttműködését olyan alapon hozza létre, hogy a függetlenségi párt mérsékelt része Kossuth Ferenc vezetése alatt együttműködik az alkotmánypárttal ós a néppárttal, míg az intranzingens Justhcsoportot ellenzékbe kény szeritik. Ehhez a reményhez fűzik még azt a bizakodást is, hogy a Justh-csoport legfeljebb 30 főből fog állani s ilyen ellenzék az ő vélekedésük szerint, csak hasznos lehet. Ennek a reménykedésnek azonban már szerdán szárnyát szegte az a határozott kijelentés, hogy Kossuth Ferencnek nincs semmi irásba foglalt kibontakozási terve. Olyasmit csak a bácsi lapok terjesztettek róla előszeretettel ós néhány magyar újság felült nekik. Ma is azon állásponton van Kossuth, hogy az együttműködés csak akkor tartható fenn, ha a hatvanhetes pártok közelednek a függetlenségiekhez, illetőleg magukóvá teszik a gazdasági önállóság programmját. Ez az állásfoglalás már magában foglalja azt is, hogy Kossuth féltékenyen őrzi a függetlenségi párt egységét és semmi körülmények között nem engedi azt megbontani. Ez termóAz állampolgárság. Békéscsaba, november 3. A politikai válság elsősorban, de az egész magyar politika múltja egyáltalában a meddő közjogi viták posványában rekedt meg már időtlen idők óta. A lehető legritkább esetben találkoztunk azzal a jelenséggel, — az egyházjogi vitákat kivéve — mikor a magyart, mint politikus nemzetet, azok a dolgok is érdekelték volna, melyek nem vágnak a közjog jogkörébe, vagyis nem emlékezünk arra, hogy valamely elsőrendű fontossággal b'iró politikus kérdés nagyobb emóciót keltett volna, nagyobb vitákat erőszakolt volna ki a maga részére, ha csak közjogi helyzetünkre nem vonatkozott. S innen van az, hogy egész közéletünket bizonyos stagnáció jellemzi. Az előrehaladásnak, a fejlődésnek első alapfeltétele a mozgás. Ha mi folytonfolyvást egy helyben maradunk, s miként a taposó malomban, unos-untig csupán azokon a kérdéseken rágódunk, melyek megoldása nem is a mi sajátos erőnktől függ s amelyeket hiába óhajtunk bármily erősen is, megoldhatósága avagy meg nem oldhatósága egy rajtunk kivül fekvő erőn múlik, akkor mi hiába várjuk egy szebb idő hajnalhasadását, akkor nem csak hogy előbbre nem jutunk, hanem hovatovább elmaradunk a müveit nemzetek nemzetközi küzdelmében, erőpróbáiban. Hiszen az olyan csekély kérdésekben, mint pl. az amerikai EgyesültÁllamokkal való viszonossági szerződés, mely a magyar szerzők érdekeit az uj világban is megvédené, mondjuk, még az ilyen csekély jelentőségű, de anyagiakban elsőrendű fontosságú kérdésben is a legnagyobb indolenciát kell tapasztalnunk. Békésmegyei Közlöny tárcája. A mi falunkból. A lakatosék Bözsiké/e Ugy nevelődött, mint egy dáma. Magát tükörbe kente-jente

t Sétálgatott puccos ruhába. A mi falunkban szemet is szúrt, Incselkedtek is sokan véle. A fejét meg el is csavarta Valami jött-ment urfijéle. Pedig, hogy az olyannak nem kell, Azt már csak gondolhatta volna ; Mégis, hogy a kovács megkérte, Hát hallani se akart róla Azontúl rá se nézett senki . . . Mérget ivott az istenadta, Meg is halt, avval eltemették . ., Oszt a kovács még megsiratta. László Andor. Futó Jóska első szerepe. (Egy vén színész naplójából) Irta: Pallos Árpád. '

m Valahol a délvidéken jártunk. Aki ismeri e vidék sziniviszonyait mostanság, az fogalmat alkothat magának arról, hogy minő állapotok uralkodhattak e téren akkortájt, ezelőtt negyven esztendővel. Nem tudom minő szerencsétlen idea vezérelte direktorunkat e vidékre. Talán kulturmisszió vitte e szlávvidékre ? Mert annyi tény, hogy soha még annyit nem koplaltunk, mint akkortájt. De ezen nem is At valami nagyon csodálkozni való, mert annak a vidéknek lakossága nagyobbrészt szerbekből állott kik a magyar nyelvről, magyar színészetről még azt sem tudták, mi fán termett. Sokszor voltunk már abban a stádiumban, hogy beadjuk a kulcsot és a magyar nyelv és kultura érdekében kibontott lebogónk elbukik a küzdelemben. De aki a madarakat felruházza, és élelmet ád a tehetetlennek, az minket sem hagyott éhen veszni. Rendeztünk olyan szinielőadásokat, hogy egész estenden nem tettünk más egyebet, mint magyar és szerb népdai lókat énekeltünk s hozzá majd a csárdást, majd pedig az egyhangú kóllót lejtettük. Ilyenkor aztán volt is publikumunk, mely sürrü, áthatlan füstfelhőkbe burkolódzva, rekedt hangjával, széles jókedvében bele-bele kurjantott nótáinkba. S akkor oszt' hullolt az áldás, ezüst és rézpénz képében tányérunkba, mert belépődijat ugyan senki fia nem fizetett. Igy azután rövid időre megint csak helyrezökkentpénzügyi mérlegünk félrebillent serpenyője. Most is egy szerb városkában tartózkodtunk. De itt már direktorunk élve a politikával, minden másodeste ilyen vegyes előadásokat rendezett és csak a rákövetkező napokon áldoztunk Shakespeare, Szigligeti és Katona szellemének, természetesen üres padsorok előtt. De mi ezzel nem törődtünk. Ép olyan hévvel játszottuk szerepeinket, akárcsak a Nemzeti Szinház közönsége hallgatta volna előadásainkat. Igy azután az európai egyensúly is helyre volt állítva, a hazafiságnak is eleget tettünk s a mellett még sem kopott fel az álunk. Volt a városkában egy becsületes szabómester és annak, ha ugyan lehetséges még becsületesebb legénye. Futó Jóskának hivták. Jó magyar legény, ki vándorlásai közben került az Istentől elrugaszkodott szerb városkába. Ez a Futó Jóska volt a mi leghívebb s legkitartóbb nézőközönségünk. Ott volt az minden előadásunkon, akár szép idő ' volt akár hónaljig érő sárban kellett j odaküzködnie. Olyan ájtatosan hallgatta j Bánk bán, Petur, Ooriolán és "a többi nagy hősök ékes dikcióit, akár a hivő a próféta igéit. Egy-egy érzékenyebb jelenetnél pedig olyan könyzápor omlott szépen ivezett szemeiből, hogy sokszor még a szereplő színészeknek is megesett szivök rajta. Fizetni persze, nem fizetett, mert a pénz nála is mindig a legkevesebb volt, hanem az okozott műélvezetért viszont ő varrta meg lerongyolódott jelmezeinket és ő készített, annak, akinek ujjat is. Igy azután szépen megfértünk egy mással és rövid ottartózkodásunk alatt annyira Jmegkedv Itük őt, ő meg színtársulatunkat, hogy nehezen bucsuzkodtunk, mikor ütött a válás órája. Ott hagytuk a szerb városkát, hogy másutt is terjesszük á magyarázót ós • másutt is harcoljunk kitűzött kulturmiszsziónkért. Ép javában ábrándoztam egy elnyüt mente felett, hogy de jó volna, ha most itt lenne Futó Jóska, mindjárt kireperálná rongyos mivoltát,— hát uramfia — akárcsak a szellemidéző szavára betoppant-e percben ami Jóskánk. — Adjon Isten művész uram ! e szókkal köszöntött. — Hát kend mit keres itt nálunk — kérdém csodálkozó arckifejezéssel, — mi jó szél hozta errefeló ? ! Nagyon megszerettem én magukat és nem tudtam belenyugodni abba, hogy j én már ne gyönyörködhessek szép szavukba. Azért is fordulok kigyelmedhez, aki mindig jóindulattal volt irányomban pártoljon be engem a direktornál, vegyen be társulatába. E szavaknál egészen ellágyult ós két | izzó könycsepp szivárgott elő szeméből. Hagyta őket legördülni a földre. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. — Hát osztán otthagyná szép mesterségét a komédiáért ? kérdém tőle gyengéden feddő szavakal. — Ott bizony kérem, mert ha nem lehetek színész, nem ér ám az életem többet egy fületlen pitykónól. — No ha ennyire veszedelmes a dolog, akkor inkább gyerünk a direktorhoz. Hamar megvolt a szerződtetés. Diretorunk kapva-kapott a használható legényen. Egyelőre csak a ruhatárba osztotta be, kinevezvén őt fő ruhatárosnak. A fiu arca meg csak ugy sugárzott az örömtől. — De azután szerepet is kapok, ugye direktor ur? — Kapsz, kapsz fiam, már hogyne kapnál. Csak jól viseld gondját a ruhatárnak, nem fogok megfelekedzni rólad. Félévig volt már velünk Futó Jóska, meg osztva velünk örömünket, bánatun' kat es mindenki megszerette azért a lelkes hévért, mely szivében a szinmüvószetért lobogott. Csak egy vágya maradt még teljesítetlenül. Még mindig nem kapót szerepet. Hasztalanul ostromolta a direktort, az mindig csak biztatta : — Majd, majd! Nem akarta őt ugyanis nemes mesterségétől elvonni, mellyel sok hasznot hajtott a társulatnak. Végre addig könyörgött, addig rimánkodott a nyakamon, míg végre kikunyoráltam részére egy igénytelen, jelentéktelen szerepet. Alig volt összesen j három sor is. Majd meghalt az örömtől, mikor kezéhez kapta a várva-várt szerepet. Éjjel-nappal tanulta a három sort, ugy, hogy már az egész darabot is kívülről tudta. A próbákon minden ugy ment, mint a karikacsapás. Senki sem volt boldogabb Futó Jóskánál. Eljött a várva-várt nap is. Futó Jóskával senki egy árva szót sem beszólhe-