Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-10-07 / 80. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 80-ik szám. Csütörtök, október 7. BEKESME6YEI POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét-illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 8 kor. Negyedévre 3 kor. ElSflzetni bármikor lehet euneaveden belől is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Modern társadalom. Bókésosaba, október 6. Aki társadalmi életünket, az egymással érintkező emberek modorát, azt a hangnemet, melyet társaságban, az asztalnál, színházban, hangversenyben s báli éjszakákon jelenben használni szokás, élénkebben megfigyelte és megfigyeli, az egy különös és alapjában véve sajnálatos tünet tanuja lesz, mely nemcsak moralitás szempontjából, de a jó nevelés alapvető törvényei szempontjából is, a legerősebb bírálatra szorul. A társas érintkezés modern formái nem felelnek meg azoknak a követelményeknek, melyeket a jó erkölcs, a kultura előrehaladása előir, hanem olyan irányzatokba csap át, mely már szélsőségénél fogva is megróvásunkra érdemes. A legtöbb ember, ki manapság a „jó társaságban" forgolódik, azt hiszi, hogy a modernség jelzője alatt mindazt, mit a korcsmai hősök az ő sajátos mulatozásaikban meghonosítottak, sőt legtöbben nem átalják a minden rossz kutforrásából, a fővárosból importált tolvajnyelv nem egy szakkifejezését a beszélgetés, a rendes társalgás nyelvezetébe becsempészni s ezzel nemcsak a magyar nyelv kárát okozni, hanem egyben az erkölcs legelemibb szabályait vérig megsérteni. Mert legtöbben ezen modern apostolok közül a szabadszájuságot összetévesztik a szabadelvüséggel s azt hiszik, ha egy-két ilyen elfajulását a társadalmi életnek a jó társaság kénytelen-kelletlen befogadta, a szabadelvüség alapján meghonosíthatja a szabadszájuság köztársaságát. Vájjon kinek a figyelmét kerülte el az az éktelen, a magyar nyelv idiomájától teljesen idegen kifejezések használata, melyeket egyes arszlánok'tekintélyök öregbítésére unos-untalan használnak ? Vájjon ki nem hallotta volna az „ilyen fiatal", „ilyen öreg", „simon" stb., ki tudná őket mind felsorolni, kifejezéseket, melyek ma már olyanynyira divatba jöttek, hogy nélkülök egy rendes társalgás el sem képzelhető? A tolvajnyelv egész szótára ma már minden előkelőbb ház szalonjának asztalán foglal helyet s ahol eleddig Jókai, Arany, Petőfi, Mikszáth zengzetes irodalmáról tárgyaltak, ott most a „Pesti Futár" s a „Fidibusz" szenzációit fejtegeti a közönség. Vájjon ez a kultura előrehaladása? Ebben kulminál az irodalmi élet fellendülése? A színházakban is azok a darabok aratják a nagy és osztatlan sikereket, melyekben olyan kérdések s olyan hangnemben feszegettetnek, melyek éppenséggel nem birják el az olyan nyilvánosságot, mint aminőt a szinpad erősen világított deszkái szolgáltatnak. S ez képezi a modern társadalmat. Mindenütt a rideg kérlelhetetlen igazság, A gyermeket nevén nevező puritánizmús, mely nem átalja megmérgezni azok lelkületét, akiknek tanulságosabb, egészségesebb levegőjű irodalommal s egyéb kulturális segédeszközökkel nemeslelküséget, törekvő ambíciót, igyekvő munkaszeretetet lehetett volna beléiktatni. Igy azonban, éppen a modern társadalom mindent felvilágosító hatalmával, a könnyelműség, a léhaság, az erkölcstelenség öldöklő mikrobáit oltja beléjök s már kora serdülő időkben megmételyezi az ifjúság lelkületét. Egyetlen szót sem vesztegetnénk erre a témára, ha azt látnók, hogy a többi, kulturában fejlettebb, előrehaladottabb államokban is hasonló s ily ! nagyarányú romboló hatását szemlélI hetnők a modernség szélső irányokba tévedő veszedelmes hatásának. De éppen ellenkezőleg, minél fejlettebb államot figyelünk meg, annál kevésbbé látjuk az erkölcsi métely ily pazar kézzel való szétszórását, az ifjú lelkületek megmérgezését. Tehát nem ebben rejlik a modernség ereje, nem itt emelkedik csúcspontjára a kultura s nem ezek a nyomtatványok terjesztik a műveltséget, a jó modort, a társadalmi formák helyesebb kialakulásait. E fertőző métely ellenszereképpen csakis az egész társadalom egyöntetű, közös eljárása segíthet. Itt semminemű ügyész, se kormányrendelet a baj csiráit ki nem üldözhati, az egész társadalom együttes erejére szorul e hibák megjavítása. Álljon össze minden jóizlésü és jóérzésű ember egy közös ligába, mely kimondja, hogy többet sem azt a hangnemet, melyet társaséletünkben belevinni akarnak a modernek, nem tűrik, sem nem engedik, hogy azok az irodalmi fórumok, melyek a métely szertehintésében közreműködnek, életben maradhassanak. Vonják meg tőlük ugy erkölcsi, mint különösen az anyagi támogatást. Ne menjenek az olyan előadásokhoz, melyekben az ilyen modern erkölcsök papjai prédikálnak s ne olvassák, ne vegyék azokat a sajtótermékeket, melyek az erkölcstelenség, az egyéni tisztességben való gázolásban látják egyetlen feladatukat, céljukat. Ha az egész társadalom akar valamit, különösen olyasvalamit, mely nemcsak az egyed, hanem az összesség érdekét szolgálja, akkor annak feltétlenül sikerülnie kell s akkor a jövőben egészen másképpen fog kialakulni a modern társadalom, mint aminőnek most embriójában a figyelmes szemlélő előtt Ígérkezik. A parlamenti válság. — Budapesti levél. — Sem az országnak, sem a hatalmas, óriási függetlenségi pár.nak nem hozott valami meglepő fordulatot e hosszú és kinos válságban Kossuth Ferenc béc3i kihallgatása, legfeljebb csak azt, hogy a király újból tárgyalni fog majd a többség vezérével. Már a függetlenségi pártnak és a vezérlő-bizottságnak hétfői értekezlete a harcra elszánt határozatot hozott a pártvezérrel szemben. Kossuth ugyanis az esetleges békés kibontakozásra célszerűbbnek tar' otta volna, ha a Ház elnapolja magát, de a bankosok csoportja a maga felfogásának szerzett érvényt, igy Bécscsel szemben a többségi párt részéről a hadüzenet megtörtént s ha enyhe formában s határokhoz kötötten is, de mindenesetre megtörtént. Kilenc napi várakozást helyezett kilátásba a függetlenségi párt harciasabb része, aki ezen nap leteltével még azt a hallgatólagos paktumot sem tartja be, hogy a parlamentben nem politizál,hanem igenis erős birálat tárgyává teszi a kormány bárminemű ténykedését s kierőszakolja, vagy egy függetlenségi kabinet kinevezését, vagy a nyilt harc, erőszak s jogtalanság eljövetelét. Mig ez bekövetkezik, addig a képviselőház úgynevezett „szürke ügyeket" intéz el s Justh erélyesen ügyel, hogy a tárgyalás alatt se a válságról, se a király személyéről szó ne essék, mert ezt Bécsben rögtön zokon vennék. A bécsi Burgban, ugy látszik, nem tartják oly sürgősnek a válság megoldását, mert Wekerle miniszterelnöknek szerdára hirdetett bécsi utja elmaradt ós minden jel arra vall, hogy Kossuth Ferenc sem utazik egyelőre Bécsbe. A válságban tehát rövidesen fordulat aligha történik, aminthogy ugy tetszik, hogy Bécs nem reagál azokra Békésmegyei Közlöny tárcája. f\ese a jövőről. Kedvesem, halljad csak, mesét mondok néked : Volt egyszer egy fiú. Baja lett szegénynek : Szeretett egy kis lányt olthatatlan lánggal, Rz a kis lány meg csak játszott a világgal. fl fiút nevette: mért vágyik utána, Gondtalan élet volt lelke minden álma. Rzután asszony lett. Feleségül vette, Rkit nem szeretett s aki nem szerette . . . Rz a szegény fiú nem mosolygott többé, Temetőbe járt csak, a halottak közé. Gyűlölte a tavaszt, a derűs világot, Sírva csókolgatott egy hervadt virágot, És dalolt bújában. R hír szárnyra kapta, Neve eljutott egy fényes uri lakba, S ott egy halvány asszony — egykor nyiló rózsa — Könyvére borulva, zokogó sírással Rlmadozott róla. . . . Eddig volt, mese volt, nincsen igaz benne, De kezdete mintha a mi multunk lenne: R fiú szeretett, a leány nevette . . . Gulyás József. Anarchisták Párisban. Irta: Fabula Árpád. Nagyobb nemzetközi piac nincsen a párisi másodrangú éttermeknél, ahol képviselve van a világ minden népe, a helgolandi eszkimótól a dólamerikai négerig. Érdekes csoportok verődnek össze s beszédben akkora a bábeli zűrzavar, hogy maga Mesophanti sem tudna eligazodni. Csak a szolgáló pincér nem vesziti el fejét. Ő ismer mindenkit, tudja, hogy ez az asztal az angoloké, másik a lengyeleké, amaz a magyaroké, legtávolabb a sarokban az orosz forradalmároké. Ez utóbbi a leghirhedtebb. Vendégei közé hosszuhaju, piszkoskezü piktorok, bitófaszökte zsurnaliszták, suhanc egyetemi hallgatók, divatjamultruhás, villogó szemű nők tartoznak. Nem szívesen láttak maguk között idegent, de nem is ment szívesen senki a társaságukba. Veszedelmesnek látszott a velük való érintkezés : örökösen konspiráltak, a fejüket összedugva sugdostak, a legújabb pétervári eseményeket tárgyalták, minden tizedik szavuk vér, gyilkosság, revolver volt s az emberi óiét — önmaguké is — nem ért többet előttük, mint egy csirkéé, melynek nyakát lelkifurdalás nélkül nyiszenti el a konyhaszolgáló. És folyton vigyázták őket. Titkosrendőrök, politikai ágensek kisérték minden lépésüket s figyeltek szavukra, hogy idejekorán alkalmatlanná teliessék, kegyetlen szándékukban meg tudják akadályozni. Mert sok vór száradt a lelkiismeretükön. Közülök nem egynek a neve van reászögezve az akasztófára, mivel a gazdája eltűnt az itólet végrehajtása elől. Ha kézrekerithetnék, bizonyára nem szőne többé cselt a hatalmas miniszterek ellen és nem törne a szent atyuska életére. De nem bolond egyik is, hogy kitegye lábát Páris határából, ahol minden szabad, mondhat, cselekedhetik az ember szájaize szerint, anélkül, hogy bántódása esnék. Jó itt a halálra szánt szökevénynek. Valamelyik este, mikor teljes volt a vendégkoszoru a Voltiire-utcai csapszékben, egy idegen ur telepedett egyik üres asztal mellé. Nézték minden oldalról, de senki sem ismerte. Alig tette elébe a pincér az étlapot, sugár leányka nyitott be. Kicsiny, de arányos termetű nő volt, arcán sok báj és naivság, előkelő Ízléssel öltözve. Nem lehetett több tizenhét-tizennyolc esztendősnél. Körülnézett, mintha keresne valakit. Odafordult a muszka-asztal felé is, de hirtelen oldaltvágott s a magános fiatalembertől kért engedelmet, hogy melléje ülhessen. Emez udvariasan kínálta meg székkel, lesegítette róla a kabátot, amint jólnevelt és uri társaságban forgó emberhez illik. Mosolyogva köszönte meg a szívességet. — Nagyon hálás vagyok — szólt. — Igazán nincs párja a francia kedvességnek. — Bizony nincs, elismerem ón is. De ha személyemre alkalmazta, kisaszszony, ezt a megjegyzést, kénytelen vagyok megvallani, hogy gyöngédsége célt tévesztett, a dicséret nem engem ' illett. — Hogyan, nem értem, miért ne illetné meg? — Nem vagyok franbia. — Ah ugy I Azért ez nem változtat a dolgon. Olyan gavallér volt, akár egy francia. Bizonyosan régóta lakik Párisban. — Na, nem olyan régóta. Négy-öt napja mindössze. Nincs is ismerősöm senki, azért vagyok ilyen elhagyatott. — Akárcsak ón. Tegnapelőtt érkeztem a pétervári expressel s ma jöttem ide először. — Tehát orosz, vagy lengyel ? — Orosz vagyok. Es maga ? — Magyar. — Ennek nem örülök, nem szeretem a magyarokat. Ők ölték meg a nagyapámat, — Magam sem rajongok az orosz nemzetért. Magyarnak egyáltalán nincs oka rá Hiszen tudja, miért, nem kell magyaráznom. — Tudom, nagy tévedés volt apáinktól, amit tettek, de Lünhődnek érette. Különösen a cári hatalom bűnhődik. Nem telik bele sok idő, amikor végkép megszenved azért a sok gonoszságért, melyet eddig elkövetett. Ninc3 messze a halál órája ! És a temetésen dalolunk, táncolunk örömünkben, nemhogy sírnánk. Ez a temetés lesz Oroszország legnagyobb ünnepe, az orosz nép., feltámadása. Ott leszek ám én is! Ölök, gyilkolok, még ha kell, nem is egyszer, százszor. Odaadom pénzemet, ékszereimet, — pedig sok van — odaadom testemet, lelkemet ha szükséges, csak diadalunk legyen . . . Fanatikusan beszólt tovább. Szemóben fenyegető láng gyulladt mejf, arcáról a szendesóg ós gyermekes ártatlanság eltűnt, olyannak látszott, mint egy dómon, szinte fólelmes volt reá nézni. Szomszédja azt sem tudta, hogy hová legyen a csodálkozástól. Inkább tréfára fogta a dolgot s évődve kérdezte: — Ugyan, maga akar ölni ? Ezekkel a gyönge, csöpp kezekkel, hová a kés bele sem fér, melyek a pisztolyt el sem birják ? Azt sem tudja, hogyan kell elsütni, talán nem lá

fott revolvert életében. — Azt hiszi? — Persze hogy azt hiszem. — Tudja, miért jöttem Párisba ? — Mulatni, költeni a pénzt. Azért özönlenek ide a világ minden részéből. Igaz, vannak, kik a büntető paragrafus elől menekülnek Párisba.