Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-09-02 / 70. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 szept. 16. igazolja, hogy a kormány nagyon helyesen cselekedett akkor, amidőn a földadó kataszternek .évekre kiterjedő ós milliókba kerülő ujrafelvótele helyett annak csupán a revizóját hozta javaslatba a törvényhozás előtt. Az emiitett tények igazolják, hogy Békésvármegye törvényhatóságai bizottsága is helyesen cselekedett, mikor nem kérte a kiigazítást az egész megyére. A csabai ev. egyház ügye. A bányakerület püspöke előtt. A csabai egyház kebelében duló viszálykodást átvitték a hírlapok hasábaira, röpirat alakjában a piacra is, mindkét fél pedig sietett a bányakerület püspöke, dr. S c h o 11 z Gusztáv elé, hogy a szeptember 8-án összeülő bányakerületi közgyűlés a viszálykodás mibenlétéről kellőleg értesülve legyen s a súlyos baj orvoslására megtalálja a panaceát. A „jogfosztásról", „törvénytelenségről" panaszkodó ev. hivek ós a presbiteri tagságról lemondottak nevében, mint a lapokban megjelent tudósításból értesült az ország közönsége, a parasztpárt „nagy" küldöttsége Áchim L. András és M á d a i párttitkár vezetésével jelent meg az elmúlt hót keddjén a püspöknél, hogy a népen ejtett sérelmekért a csabai egyház vezetőségét bevádolja. Erről a n a g y küldöttségről majd alább szólunk. Mint tudva van, a csabai ev. egyház presbitériuma, az egyházfelügyelő vezetése alatt: Z s i r o s András, K i t k a György, Kocziszky Mihály, G á 1 i k János, S z a s z á k Ádám, K í s z e 1 y Pál, G r i e c s T. György tagokból álló informáló-küldöttséget választott és küldött Budapestre a püspökhöz, hogy egyrészt a kerület előtt levő csabai egyházi ügyek, továbbá a már régen húzódó, de utóbb a demagógia által elfajult kinos személyes torzsalkodás ügyében informáljon és gyors intézkedést kérjen. E kiküldött bizottság pénteken jelent meg S c h o 11 z Gusztáv püspök előtt. S e i 1 e r Gyula egyházi felügyelő terjesztette elő az egyház kérelmét és őszintén vázolta a helyzetet, melynek teljes elmérgesedését a presbiteriura választására vonatkozó és tendenciózusan kommentált szabályrendelet okozta. E szabályrendeletnek pedig más célja nincsen, minthogy a csabai egyháznál a demagógia rombolása, amely a községnél, a megyénél dul, megakadályoztassák. Scholtz Gusztáv püspök a küldöttség több tagjának az ügyhöz való hozzászólását meghallgatva, megígérte, hogy a kerület előtt levő csabai egyházi ügyek elintézést fognak nyerni. A viszálykodásról, sajnálattal, ő is értesülve van s szintén azt tartja, hogy ez ügyben gyorsan intézkedni kell ós fog is. A szabályrendelet intencióit, mint az egyház érdekeire legcélravezetőbbet, helyesli. Végül megnyugtatta a küldöttséget, hogy a béke érdekében fáradni fog ós ugyanezt elvárja a csabai ev. egyháztól is. Felemiitette Scholtz Gusztáv püspök, hogy néhány nap előtt ugyancsak a szabályrendelet ügyében nála járt Áchim L. András egy borotvált kópü egyénnel, kit mint párthívet mutatott be. Áchim, a saját elve szerint, szintén informálni óhajtott. Másnap meglepődve olvasta, hogy mily nagy csabai küldöttség járt nála s hogy ő, a püspök felhívta volna a parasztpártot, hogy a kerületi gyűlésre delegáljon az ügy érdekében szónokot. Egy kérdésre annyit mondott a püspök, hogy a kerületi gyűlésen, a komoly tárgyalás kerefón belül maradva, bárki is felszólalhat. Azt is kérdezte a püspök Áchim L. Andrástól, hogy ha az ev. egyházból ő és hívei kilépnek, mely egyházhoz csatlakoznak ? — Efelett még nem gondolkoztunk és igy nem is határoztunk, — felelte a „vezér". Ajánlta Scholtz püspök Áchimnak és nagy küldöttségének, hogy „informálásával" keresse fel a bányakerület világi elnökét: Zsilinszky Mihály nyug. államtitkárt is. Áchim L. András azonban Mádai párttitkár küldöttsógi tagtársával okosabbnak látta erről letenni, következőleg szólva a püspöknek: — Zsilinszkyhez nem megy, mert politikai szempontokból kifolyólag feszült közöttük a viszony. Itt már a vozér tartott — az informálástól. Nagy sikkasztás Gyulán. A könyvelő ur bűnei. Gyula társadalmát most egy nagy bűnügy tartja izgalomban. A társaságnak egyik általánosan kedvelt, vigkedélyü tagja, Engel Mór, az Építőiparosok Hitelszövetkezetének főkönyvelője ugyanis mintegy húszezer koronányi őszszeg elsikkasztása után megszökött. Ez az ember bámulatos raffinóriával hajtotta végre a büntettet. Hónapokon keresztül készült rá. Megkedveltette magát mindenkivel, a szövetkezet igazgatóival, ugy hogy vakon bizott benne mindenki. A nagystílű szélhámosok általáben véve rokonszenves megjelenésűek. Imponálni tudnak, ahol csak megjelennek. Meg vannak áldva valami csodálatos zsenialitással, ugy hogy nem egy akad közöttük, akik még a tudományban ós művészetben is felülemelkednek a dilettántizmus határán. Társaságban magukkal tudják ragadni a férfiakat, nőket egyaránt. Gonosz, fekete lelküket olyankor nem mutálják. Csak bohém, kedves fiuknak ismeri őket mindenki, akik tőle vannak bonhómiával, szellemességgel. Úgyszólván epednek a társaságuk után. Ezalatt ők ravaszul szövik a hálót és mikor eljön az alkalmas idő, végrehajtják tervüket és eltűnnek, mint a kámfor. A régi barátok és barátnők természetesen meg vannak lepve. Nem egy szép szemből szomorú könycseppek hullanak magános éjjeli órákon, mikor nem látja senki. A szeretetreméltó szeladonnak pedig vagy sikerül megszöknie, vagy elfogják és ebben az esetben lehajtott fővel, megszégyenülve vonul régi imádói sorfala között a karriert megsemmisítő fegyházba. Engel Mór. A hitelszövetkezet sikkasztó könyvelője ismerősei elbeszélései szerint szintén a szeretetreméltó férfiak közé tartozott. Körülbelül 40 éves barna férfi volt, arcán markáns szémita vonással. Felesége, gyermekei voltak, de ő nem érezte jól magát a családi körben. Hivatalos kötelességeinek elvégzése után haza nézett egy pár negyedórára, aztán menta „Komló"-ba. Ez a vendéglő volt az ö törzsfészke. Az öreg „Fischli tata" kevés vendéget látott olyan szívesen, mint őt, mert Engel ur ínem sajnálta a garast semmiért. Délután csak eldiskurálgatott rendes asztaltársaságában, de mikor barátai szolidan hazamentek, ő nem tartott velük, hiába hivlák. — Nem megyek. Maradok még. Van egy kis dolgom. — Ez volt rendes kifogása. Az a kis dolog aztán nem állott egyébből, minthogy Engel hozzálátott az iváshoz. Kezdte borral, végezte pezsgővel. Asztalánál szívesen látott vendég volt mindenki, akinek az ábrázatja tetszett neki. Hetenkint kétszer háromszor is megtörtént, hogy 15—20 üveg pezsgőt fizetett. Természetesen jutott a cigánynak is elég. Ismerősei, akik tudták, hogy anyagilag nem valami jó lábon állott, mert csak 2400 korona fix fizetése volt az intézetnél, gyakran kérdezték tőle: — Honnan telik neked az ilyen nagy murikra? Hisz ez még egy lipótvárosi bankárfiunak is sok volna! — Hagyjátok el! — válaszolt hetykén. — Gazdagok a rokonaim, bolond volnék, ha némelykor meg nem fejném őket, mikor tudom, hogy nagyon szívesen adnak. És folytatta a mulatozást. A Komlóból rendesen elment családos ember létére az éjjeli pillangók közé, akik gavallér volta miatt valósággal rajongtak utána. Csaknem mindennap a késő hajnali órákban vetődött haza. Természetesen szegény felesége kikelt ellene s ezért örökös volt közöttük a perpatvarkodás. Ezzel indokolta meg rendesen a kiruccanásokat. A sikkasztás. Az Épitő Iparosok Hitelszövetkezete gyulai fiókja a Budapesten szókelő Országos Központi Hitelszövetkezetnek. Élén M a y e r István ós S a 1 József köztiszteletben álló gyulai iparosok állanak. A szövetkezet kölcsönökkel sególyezi az -iparosokat vállalkozásaikban. Élvállal ezenkívül minddennemü, az építőipar körébe tartozó munkát s azokat kiadja a reá vállalkozó iparosoknak. A szövetkezet pár évvel ezelőtt fogadta meg könyvelőül Engel Mórt. Nagyon ügyes hivatalnoknak bizonyult, úgyszólván ö volt az intézet lelke, ugy hogy mindenki üzletvezetőnek tekintette. Fizetése ugyan csak 1200 korona volt, de ügyessége által tisztességes uton is hozzá tudott jutni 3-4000 korona mellékkeresethez. Neki azonban ez is kevés vo t, mert szeretett mulatni. Ilyen költekező életmód mellett és olyan könnyelmű természettel nem nehéz dolog letérni a tisztesség útjáról. Engel Mór le is tért csakhamar. Úgyszólván teljhalalmu vezetője lóvén az intézetnek és teljes mértékben bírván fölöttesei bizalmát, könnyen ment neki a sikkasztás. Az intézethez érkezett ösz szegeket sokszor nem könyvelte e), hanem zsebrevágta. Utóbbi időkben mái nehezen ment ez a dolog, amennyiber a budapesti központ egy ellenőri állás is rendszeresített az övé mellé. Igy vóg( volt a teljhatalomnak. Engelnek sehogysem tetszett ez a; állapot s igy határozta el magát egj nagyobbszabásu sikkasztásra és a szö késre. Körülbelül 10 nappal ezelőtt érte sités érkezett a budapesti központtól hogy 17,600 koronát átvehet az adóhi vataln-ál a fiók igazgatósága. Az értesi tést és az utalványt Engel vette kórhe? Rögtön kész volt a terv. Kiállított eg^ nyugtát, ráhamisitott az igazgatók neveit aláirta a saját nevét is ós elment a: adóhivatalba, ahol jól ismerték és gya nutianul kifizették néki a szép összegei Engel a pénz felvétele után azonna Budapestre szökött, ahová néhány na] múlva családja is követte. Az igazgató Ságnak fel sem tünt a dolog, mert En gel gyakran járt üzleti ügyekben Buda pesten. Talán nem is tudott volna me; semmit, ha Engeltől kedden egy levé nem érkezik, amelyben maga bevaüj a sikkasztást. Fölényes humorral irta „Mire ezt a levelet megkapják, é már Dólamerika felé vitorlázom. Elsit kézrekeritette a lapdát, aztán jól hátbadobta a kifutó, szeles nebulót. — Mehetünk ki! A kót tábor helyet cserél. Most Detre tábora a duzzogó, a másik a játszó. De még milyen játszó! Detre elkezdette a labdafogást egy órakor és kót órakor még mindig odakünn duzzog. No, hiszen szép mátor Detre! Ilyen mátor! Ezek a tiszteletlen véleménynyilvánítások egyre hangosabbak lesznek. — De hát akkor, minek lett mátor ? Mondta volna meg, hogy nem tud semmit! — Én .nem játszom! Még három ütést bevárok, ha akkor sem sikerül neki valakit megdobni, én elszököm. Bizony nem sikerült. Detre a középen állott, ő volt a dobó. Eleinte bizatatott, lelkesített, aztán kért, könyörgött, még fenyegetett is, de hiába! Nem tudott egy szikra tüzet belefujtatni ebbe a széthúzó ármádiába! Detre, a sakkmester, az élő sakktáblán, élő figurákkal nem tudott boldogulni. Ha most is ugy megülhetett volna valahol, egy asztal'sarkánál, mint egy pók s ugy intézhette volna a csatát — győzött volna! De élő figurákkal s megannyi külön akarattal szemben a Detre leleménye befagyott. A verőfény elé valami kóbor esőfelhő vont ólmos kárpitot s felriasztotta a játékosokat. Jókor: épen elég volt a duzzogásból! Kipirult arccal rebbent össze a gyereksereg s ahogy felfelé bandukoltak, Detre arra gondolt, hogyha ő megülhetne most is egy asztal sarkánál, mint egy pók és közönyös ábrázattal nézhetné a feszengő, tépelődő ellenségét! Szégyelte magát. Aztán elővette a zsebkendőjót, eltakarta arcát és ugy tett, mintha az izzadtságot törölné le a homlokáról. A kisasszony nines itthon. Irta: Peterdl Andor. - A „Békésmegyei Közlöny" /.redeti tárcája. — A kis legénytanyára ráborult a bánat s az örökké vidám, szerelmes levegőjű szoba olyan most, mint egy kripta, melyen Sándorffy ki és besétál, mint egy halott s nem találja meg helyét, nem lel nyugalmat. Még néhány nappal ezelőtt sorra érkeztek az illatos, rózsaszínű levelek és a Marienbadi látképek. Most már ezek is lassan elmaradoztak. Az utolsó levélben is csak ennyi állt: „Nem irhatok többet. Ne türelmetlenkedjék. Nincs egy szabad percem se, mindig a nyakamon ülnek.. Ha a helyzet változik, rögtön irok. Üdvözli Jolán." Két hót mult el már s a helyzet még mindig nem változott. Sándorffy nem kapott azóta semmiféle életjelt a leánytól. Nem tudta mi van vele, néha csaknem a kétségbeesésbe kergette ez a bizonytalanság. Néha órákig ott hevert a pamlagon lecsukott szemekkel s hogy nyugtalanságát csillapítsa, visszaálmodta mindazokat a titkos délutáni kirándulásokat, amiket Jolánnal rendezett. Képzeletben ott csavargott a budai hegyek között, ahol minden rejtekhely, minden bokor szép ós forró idillekről regél az emlékezetnek. Kót esztendőn át hány alkonyat, hány zápor és vihar érte ott utói, hányszor bújtak össze egy-egy sziklaüregben, amikor az eső rajtuk ütött, s ugy örültek az olyan viharnak, amely ürügyet szolgál ilyen édes elbuvásra. És most mindez csak volt. Néha azzal vigasztalta magát, hogy Jolánnak is kell erre gondolnia. Azt a sok-sok csókot nnm pusztíthatja el az emlékezetből, amiket esküvósek ós vallomások közepette egymásnak adtak. Majd meg oda vitték illúziói a marienbadi fenyvesek közé s látta Jolánt, hallotta hangos nevetését, móg a visszhangját is, oly élénken tudott képzelődni s ilyenkor a féltékenység móg jobban felingerelte. Szeretett volna sirni, de nem tudott, csak a szive fájt. A sok sóvárgástól néha ugy bslenyilalt a szivébe, hogy azt hitte, menten ketté szakad. Az egész augusztust ilyen rettenetes bizonytalanságban töltötte Sándorffy. Ugy várta azt a szeptembert, mintha minden üdvösségót ós boldogságát az hozná meg s mintha minden szenvedéseitől, rettenetes kínjaitól a szeptember váltaná meg. Minden reggel nézte a kalandáriumot s számolva lapozgatta szeptember felé, váljon hány napot kell móg igy eltölteni s mikor fölkelt, olyan mohó gyönyörűséggel tépett le egy lapot, mintha az legalább is egy ezres bankó volna. Augusztus utolsó éjszakáján Sándorfy nem ment haza aludni. Egósz nap olyan izgalom fogta el, hogy alvásra gondolni sem mert. Tudta, hogy elsején érkezik Jolán, mert apjának, aki egy részvénytársaság vezérigazgatója, eddig van szabadsága s másodikán reggel már el kell foglalnia ismét hivatalát. Az egósz éjszakát egy zenés kávéházban töltötte s merengve, ábrándozva hallgatta az opera-áriákat, keringőket és különböző polkákat. Már zúgott a feje a sok mi zsikától és a különböző italoktól, am unalmában elfogyasztott. Az éjszaka ni gyon hosszú volt, ugy érezte néha, hog ez az éj örökkévaló, melyre hajnal nei virrad többé. Sötét volt még, de az utcaseprőg* pek jelezték, hogy a hajnal nincs m£ messze. Sándorfy kinézett a kávéhé ablakán, fölnézett az égre. Már szürküli kezdett. Egy kő esett le szivéről. Gyo san belenyúlt zsebébe, kivette pénztá cáját, kopogtatott a pincérnek, fizete ós elment. Mikor kiért az utcára, a hajnali levegő megcsapta sápadt, sováii arcát s mély lólekzésekkel hazafelé ta tott. Otthon megmosdott, rendbeszed ruháját s ismét kávéházba ment reggelir Tizenegy óráig lapozgatta az újságok; s ugy tett, mintha olvasná őket, pedi dehogy olvasta őket, ott járt az es; Jolánnál. Tizenegy órakor fölugrott h lyóről, a legközelebbi bérkocsi-állom son bedopta magát, egy kocsiba s szin remegő hangon kiáltotta a kocsisnál — Rottenbiller-utca 18. Mikor a konflis baktatott vele, u$ érezte, mintha a kerekek a szivén g rulnának végig s alig vette észre, hoj megállt a konflis a kapu előtt. Kiszál fölrohant az első emeletre s reszket csöngetett be Jolánók ajtaján. Nóhái másodperc múlva ajtót nyitott a szob leány: — Jó reggelt, Sándorfy ur. — Mikor érkeztek, Mari ? — Tegnap este. — Jolán kisasszony itthon van? — Igen, de alszik, mert nagyon 1 fárasztotta az ut. — Akkor majd délután jövök. Ac át kózcsókomat a nagyságos asszonyn ós Jolán kisasszonynak.