Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-02-11 / 12. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 12-ik szám. Csütörtök, február II. BEKESMEBYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP eiefon-szám: 7. Szerkesztőség : Fótér, 876. számú ház, hova a lap szellem' részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok ncin aJntnnlt ví&«za. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI DID : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. El3fiietni bármikor lehet évnegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel |helyben fizetendő. MYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Magyarország a külföldön. Békéscsaba, feb uár 10. A világverseny nagy tülekedésében minden nemzet érvényesülni akar. A nemzet-testben épp ugy, mint az egyénben, hatalmas ambíció forrong, amely érvényesülésre törekszik. Mentül inkább elismerik valamely nemzet haladását, szellemi és erkölcsi javakban való gyarapodását, annál több sánsza van arra, hogy valamikor az elsők közé emelkedik és befolyása e nagy versengésben döntő súlyt nyer. Magyarország századok óta minden erejével azon van, hogy a külföld elismerését kiérdemelje. Résztvesz a nemzetközi kiállításokon, termékei javával képviselteti magát minden fontosabb nemzetközi tanácskozáson, uj csapásokat iparkodik nyitni kereskedelme és ipara számára, szóval milliókat költ évente arra, hogy tudomást vegyenek róla ; hadd tudják meg a távol idegenben, hogy itt a Duna-Tisza partján van egy kis ország, amely a kultura magas fokán áll, amely dolgozik és törekszik és amely tényező akar lenni az európai nagy meetingben. És mi ennek a nemes törekvésnek az eredménye? Az, hogy hazánkat most sem igen ismerik. Tudják, hogy létezik, de egyébként csak, mint valami homályos képzet, dereng még a műveltebb européer agytekercseiben is. Közjogi állásáról pedig talán még a nagy politikát intéző diplomatáknak sincs tiszta fogalmuk. Annál nagyobb örömmel töltheti el lelkünket, hogy mint a legutóbbi példák igazolják — mégis van egy kis virágos ösvény, amely a külföld szivéhez és elismerő tapsaihoz vezet. Szük ez az ösvény, de tavaszi fuvalmak lengenek fölötte és kéloldalt kedves madárkák zengenek a falombokon. Ezt az ösvényt ugy hívják, hogy — irodalom. Mert lám, az ipar iránt csak az iparosok érdeklődnek, a kereskedelemhez csak a kereskedők tudnak, a tudomány a tudósok monopoliuma, de az irodalom bűvös illatát örömest szivja magába iparos, kereskedő és tudós egyaránt. Az igazi irodalom élvezésében találkozik minden foglalkozásbeli ember, hogy felüdüljön, tanuljon, gyönyörködjek és — tapsoljon. A mellőzött, sokszor kigúnyolt és lenézett irodalom ime, hatalmasabb eszköz arra, hogy elismerést és babért szerezzen a nemzetnek, mint ezernyi más kísérlet, amely milliókba kerül és nagyon kétes sikereket eredményez. Eljutottunk volna tehát odáig, hogy az iró, az ő hatalmas szárnyaival a leggyorsabb hírvivője hazája szellemi és kulturális fejlettségének. Konstatálhatjuk immár, hogy az irodalom az a lángszekér, amely a leggyorsabban vágtat és a leghamarabb gyújt. Az irodalom azonban csak fogalom. Mögötte.áll az iró, akinek agyából pattannak ki a szép, csillogó gondolatok. Az iró, akinek lelkében az egész nemzet izzó ambíciója lángol, s aki szegény, rongyos és éhes. Nem arra kellene tehát költekeznünk, hogy egy-egy hazánkfia ékes diszmagyarban feszengjen egy külföldi sokadalomban, hanem arra, hogy a külföldön is dicsőséget termő irodalmat pártfogolják. Nem holmi szegényes pályadijakkal, amelyek rendszerint érdemetlen talajba hullanak, hanem számottevő segítséggel, tetemes utazási ösztöndijakkal, amelyek jóidőre gondtalan életet és a litteraturába való teljes elmélyedést biztosithatnak az irónak. Nem könyöradománynyal, hanem a végzett munka elismerésével, vagy a várható munkásság reményével. Egyszóval a mi kis nemzetünk a szeilem fegyvereivel hóditja meg maga számára a külföld rokonszenvét. Gazdasági erőink elégtelenek arra, — hogy a nyugaton levő nagy, müveit J nemzetekkel a sikernek csak halvány reményével is felvehetik a versenyt, azonban szellemi téren — és ezt büszkén mondhatjuk — nem igen maradunk hátrább. Szellemi életünk a legutóbbi két évtized alatt hatalmas fejlődésnek indult. Tudósaink közül nem egy gazdagította tanulmányával a nemzetközi tudományosságot. Eötvös Lóránd báró, Dollinger, Than Károly és Hőgyes nevei mindenütt ismeretesek, ahol a tudományosság virágzik. Feltalálóink zsenialitása szintén reánk tereli a külföld figyelmét. Legutóbb Háry festőművész csavar-készüléke ejtette bámulatba a világot, mert hivatva van a repülőgőp igazító problémájának megoldását jelentékenyen előbbre vinni. Mérnökeinkért a legnagyobb nemzetek versengenek. Nem félhetünk tehát, hogy lemaradunk a nemzetek szellemi versenyében. Csak a kormánynak kell nagyobb áldozatkészséget kifejteni az arra érdemes irók, művészek, tudósok és technikusok támogatásában. Az Ipartestület és a kerületi munkásbiztositó-pénztár. A oaabai Ipartestület elöljáróságának ülése. Érdekes lefolyású ülést tartott hétfőn délután Wagner József elnöklete alatt a csabai Ipartestület elöljárósága. Legfontosabb tárgya volt a március 7-én tartandó évi közgyűlés előkészítése. Ifj. Horváth Mihály, a nagytevékenységü ipartestületi jegyző által szerkesztett tartalmas évi jelentést, a zárszámadást, előirányzatot ós vagyonkimutatást az elöljáróság helyesnek találta. Hosszabb vita volt a gyulai kerületi munkásbiztositó-pénztár 03 a csabai ipartestület között fennálló viszony rendezése körül. Ugyanis a munkásbiztositó-pénztárak országos rendezése előtt a csabai ipartestület kebelében szépen virágzó betegsegélyző-pénztár állott fenn. Az iparosok, a segédek csekélynek mondható járulékot fizettek s betegség eseten azonnal segélyben részesültek, mig a munkásbiztositó-pénztár jelenlegi ke. zelése szerint a beteg csak hosszas utánjárással és hetek multán kapja az esetleg felére redukált segélyt. Az iparosokat p^dig egyre zaklatja a bejelentések, kimutatások kiállításával, mit sok iparos nem is igen tud kitölteni. Éppen ez utóbbi indította arra az ipartestületet, hogy a gyulai pénztár csabai iparos tagjait nyilvántartja, a járulékokat beszedi ós a szükséges irodai teendőket elvégzi. Az utóbbi hat hónapban arról győződött meg az ipartestület elöljárósága, hogy a 700-on felüli pénztári tagnak ügykezelése teljesen igénybeveszi a testüiet jegyzőjót, pénztárnokát s mindazért a nagy munkáért fizet a kerületi pénztár az ipartestületnek évi 500 koronát. Az ipartestület a tarthatatlan helyzetet megszüntetni kivánva, a kerületi pénztárnak felmondotta a további, ingyenesnek mondható szolgálátot. Wagner József elnök megnyitó beszédében ismertette ezt a helyzetet s kérte kimondani, hogy a kerületi pénztárnak való fnlmondáshoz az elöljáróság is hozzájárul. Békésmegyei Közlöny tarcája. A rab. Epedve számlálva a muló napokat Mikor látlak újra te mosolygó kék ég? Édes szülőfalum sugár, magas tornya, Nádfödeles házam, gólyafészek rajta, Gondoltok-e rám még ? Majd ha hazamegyek és félve benyitom Az ajtó kilincsét, Lesz-e majd egy lélek, ki elébem jőve, A hazatért bűnöst keblére ölelve, Hullassa rám könnyét ? Áldott édesanyám ! neked csak sírodat Ölelhetem át már! De te megbocsátasz, hiszem, tudom, érzem, Időtlen időkig imádkozol értem, Az Egek uránál. Hát te rámösmersz-e ? Régesrég elhagyott tulipános kertem. Volt-e ki gyomláljon, volt-e ki öntözzön ? Nyiló virágukból kalapjára tűzzön, Mióta elmentem ? Bent a kis szobiban örök békét hirdet A megváltó képe, — Térdenállva kérlek, óh adj boesánatot, Ragyogjon föl újból a te fényes napod Megtért gyermekedre ! . . , Dr. Godá.n Ferenonó. Mindig a másé.. • - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Konkoly Fereno. Senki sem akart hinni a szemeinek, mikor a lapokból arról értesült, hogy Windisch Kárát, a szépséges, évek óta legszebb barnai leányt Grabosch László tüzérfőhadnagy jegyezte el. Sokan rossz fréfának tudták a helyi lap áradozó jelzőkkel díszített hymen hirót, de a beavatottak azután felvilágosították a kételkedőket, hogy de bizony ugy történt. Grabosch László megkérte a szép Klára kezét s az öreg Windisch, miután a leány sem mutatott ellenkezést, oda is igérte egyetlen szépséges lányát a daliás főhadnagynak. De hát mi 'történhetett ? Az bizonyos, hogy Hertay évek óta járt Windischékhez és senki sem gondolhatott egyébre, minthogy Hertay főmérnök el is veszi K'árát, akit még abból az időből ismert, mikor Kláricának nevezték. De a legjobban meglepett maga Hertay volt. Mintha szól ütötte volna, olyan tehetetlenül érezte magát. Szemei elhomályosodtak, fényes nappal csillagok vibráltak előtte, lélekzete elfúlt s bambán kapkodott levegő után, mert ugy érezte, hogy menten megfullad. Pedig ott állt. Fényesen ós világosan, hogy Windisch Klárát, Windisch József tekintélyes kereskedő leányát eljegyezte Grabosch László tüzérfőhadnagy. .. Klára egy katona felesége. Önkéntelenül keserű kacagásban tört ki. Klára, ki minden egyes alkalmat megragadott, hogy a körülötte legyeskedő hadfiak üresfejüsége felett gúnyolódjék. Az okos, meggondolt Klára, mint „kincstári asszony", tiszta nevetség. Éá mégis. Sorsa ezzel az eljegyzési hírrel mag volt pecsételve. Tudta jól, hogy Klára megfontoló, nyakas természete még az esetben sem váltDztatná meg elhatározását, ha biztosan tudná előre, hogy élete folyása boldogtalan is lenne. — Lehetetlen ! Lehetetlen, — mormogta szinte önkívületben Hertay. — Mi történhetett Windischóknál. Mi' történhetett. Igy hirtelen, minden előzmény nélkül az újságból értesül életének legfontosabb s egyben legszomorúbb eseményéről. De hiába törte szegény, meggyötört agyát, semmi, éppenséggel semmi nem jutott olyas valami eszébe, melyből ezt a szinte lehetetlen eseményt előre megsejtette volna. Reszkető kezében szorongatta a megsemmisítő ujságlapot s nézett, nézett merően előre, bambán, bátortalanul, mint a megrémült gyermek a veszély pillantában. Ám Hertayt is abból a rossz fából faragták, melyekből az öntudatos, büszke, nyakas természetek fejlődnek Büszkesége szinte páratlan volt a maga nemében. Képes volt éles tőröket szivében hordani, miközben derült arcáról a gondatlanság, jókedv sugárzott le. Sokszor boldogtalanabbnak érezte ma gát a legutolsó zsákhordó malommunkásnál, de külseje után mindenki a jólót, a megelégedettség jelképének nézte. Az ilyen ter ószetü ember, ha az első pillanatban meg is hököl egy percre, a másik másodpercben ismét felveszi megszokott, néki annyira kinos álarcát s az alá rejti fájdalmát, lelki összeomlását. Hertay is megerősödött. A rettenetes csapás, init az újsághír reá mórt, kábitó hatással volt lelkületére. Da a szabad levegőn csakhamar visszanyerte lelki rugalmasságát s hideg, szenvtelen azccal baktatott végig a kis város rögös utcáin, megszokott hivatalába menve. Derűs arcáról senki sem olvashatta le azt a mélységes gyászt, mi szivébe költözött. Egyenes testtartásából senki se következtethetett arra a hatalmas összeomlásra, mely lelkében pillanatok lefolyása alatt végbe ment. Nem nézett sem jobbra, sem balra Tudta jól, hogy a kis város társasága csakis ő reá figyel. Az ő ténykedései, az ő viselkedése érdekel mindenkit elsősorban, mert Klára, a boldog mennyasszony szerepét sokkal könnyebben játszhatja majd, mint ő, a csalódott s megtört szerelmes nehéz feladatát. De emberükre akadtak. Mindjárt az első utcakeresztezésnél Pakó Péterbe ütközött. Oh, minő rút vigyorgás torzította el arcát, amint baráti jobbját feléje nyújtva, sziszegte: — Szervusz Pista ! Ejnye de korán mégy ma a hivatalba. Nyilván még nem is oívastál újságot. Mert akkor talán kevésbé mosolygós arcod volna. — De olvastam, — volt a kurta, egyenes válasz. Sőt Klára eljegyzését is Nem lepett meg egy cseppet sem, mindent tudtam, elvoltam reá készülve. Bakó László uram kissé savanykás ízt érzett hirtelen szájában. Nem élvezhette ki gyönyörét kedves barátja gyötrődésében, pedig bizonyosra vette, hogy Hertay viselkedése nem természetes. Azután elváltak. Hertay sietve igyekezett irodájába. Nem akart ma senkivel sem találkozni. Erejét fogytán látta és nem akarta egy jóakarójának sem azt az örömöt szerezni, hogy férfias büszkeségében, megtörve lássa. Da sorsát még sem kerülhette el. Éppen be akart fordulni a hivatala kapuján, midőn délceg testtartással, csörtető karddal, éppen Grabosch Lászlót hozta szembe vele a véletlen. Lehetetlen volt meg nem látnia. Grabosch már messziről vigan köszönt feléje. Fogadni kellett. Barátságos arccal, szivében az