Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-02-04 / 10. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 10-lk szám. BEKEűMEUY Csütörtök, február 4. Hl POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegyedcnbclül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzjel (helyben fizetendő. NYILTIÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Játékszenvedély. BÓKÓgcsaba, feb uár 3. Ha társadalmunkat figyelmes szemmel nézzük, igen sok apró nagyobb szépséghibát észlelhetünk rajta, melyek egyszerű kozmetikus beavatkozással nem gyógyíthatók. Sok félszegség, még több veleszületett vérbeli káros tulajdonság jellemzi ezt a mi keletről elszármazott s nyugatba oltott nemzetünket. Vérmérsékletével járó s káros befolyású tulajdonsága azonban, mely nem egy katasztrófához vezetett, az a mérhetetlen játékszenvedély, melylyel mindannak, mivel a hirtelen vagyonszerzés összeköttésben áll, hódol. A lóverseny, kártya, sorsjáték stb. sehol oly sok és szenvedélyes hivőre nem talál, mint a mi tejjel-mézzel folyó országunkban, társadalmi életünk s gazdasági továbbfejlődésünk legnagyobb kárára. Mintha az ázsiai tüzes, sürü vér megkívánná azt, hogy agybutitó, idegzetölő, léleksorvasztó • játék ritkítsa meg annak folyását, mintha természetünkben rejtenék az a káros befolyás, mely a játékszenvedély kielégítése felé visz, ragad, hurcol. Ha a külföldi játékklubbokat szemügyre vesszük s azok idegenforgalmi statisztikáját vizsgálgatjuk, arra az elszomorító tényre jutunk, hogy a nemzetek nagy vándorlásában a magyar az, mely aránylag a legnagyobb quotával képviselteti szülötteit e pokolbeli tanyákon. A magyar, a gavallér faj az, mely e külföldi játékbarlangok milliós és milliós hasznát elősegíti s ez a nemzet az, mely keserves filléreivel járul e hatalmas intézmények erősítéséhez. S nincs erő, nincs hatalom, mely e szégyenteljes gyöngeségünk erejét vehetné. Beleásta magát egész társadalmunkba, kivéshetetlenül, kiirthatatlanul. A legalsóbb néposztálytól a legmagasabb körökig dul ez az átkos szenvedély s a kis korcsmákban épp ugy dühöng, mint a fényes klubbok s kaszinókban. Nincs kivétel, nincs különbség, mindnyájan egyformán s szégyenteljesen nyögünk átkos természetünk e fattyuhajtása alatt. Sajnos, az intéző körök is szemet hunynak a játékszenvedély dühöngő s fölötte káros pusztításai felett, mert hiszen a legjobb barátaik, sőt legtöbbször jó maguk is benn ülnek azoknak a kaszinóknak, klubboknak elnöksé/ \ gében, igazgatóságában, melyekben a legtöbb áldozatát szedi e kórság. A modern kultur-államokban börtönbüntetéssel sújtják a hazárdjátékok űzőit. Nálunk, bizony kegyelmes és enyhe kézzel büntet az idevágó törvény, mert a legrosszabb esetben, ha valakit tiltott játékban fognak s akkor is nyilvános helyen, csupán kihágást állapítanak meg, melyet szerény pénzen válthat meg a tettenért Ausztriában szintén kihágásnak tekintik, de ott a külföldi honosokat ily vétségben marasztalva, ki is utasíthatják. E kiutasítás már nem egy előkelő mágnásunknak jutott osztályrészül. De a gyepen, a banküzletekben s a kaszinókban nálunk büntetlenül áldozhat mindenki káros játékszenvedélyének. Noha a sajtó a lóversenyjáték ezer és ezer elbukott áldozatáról rikító statisztikát vezet & a kaszinókban kiütköző, kiszivárgó rettenetes tragédiák nyomán megindul a nagy nyilvánosság előtt a baj megelőzését követelő preventív intézkedések hangoztatása, mégis, mihelyt a kedélyek kissé lecsillapodnak, a játék kezdődik élőiről és senkinek sem jut eszébe, hogy gátat vessen ez öldöklő szenvedély rohanásának. Maga az állam is előmozdítója e betegségünknek, hiszen minden lehető és lehetetlen alkalmakkor sorsjegy kibocsájtásokat engedélyez s fővédnöksége alatt áll az osztálysorsjáték, mely már a legalsóbb néprétegbe is épugy belevette magát, mint annak idején a lottójáték, — meylnek megszüntetését mindnyájan, kik a nemzet jövendőjével csak kissé is törődtünk — őszinte ! örömmel tagadtuk. S pusztít a játék. Ma itt, holnap ott halljuk a gyászos anyagi romlások hirét. S az ok? Legtöbbször a játék. A társadalom ennek a bajnak a megszüntetésére gyönge. Az államhatalom szigorú intézkedése szükséges, hogy mihamarébb végét szakaszsza romlásunk e végzetes miazmájának. Vájjon akad olyan derék, hazája sorsát szivén hordó s amellett tekintélyes férfiú, ki felemeli tiltakozó szavát illetékes helyen az elharapódzott játékszenvedély ellensúlyozására, megfékezésére ?! Nem tudjuk ! De mindnyájan érdekében reméljük! A „József főherceg Szanatóriutn-Ejyesület''. Helyi bizottsig megalakulása. Diszes, előkelő közönség gyűlt össze kedden délután a városház nagy tanácstermében. Csaba intelligens társad Ilmának nagy része jelent meg ott, hogy megalakítsa a József főherceg Szanatórium-Egyesület helyi bizottsá- t gát. Szinte csodálni lehet, hogy ez a j bizottság csak éppen most alakult meg. | Hiszen a nemescélu, most már hatalmas ! vagyonnal rendelkező egyesület böl- 1 csője Békésvármegyében ringott, innen I indult a szenvedő emberiség érdekében hóditó útjára, hogy, amint meg is történt, néhány év alatt zászlaja alá toborozza úgyszólván az egész ország könyörületes szivü polgárságát. Amikor az egyesület működésének dicsőségéből Békésvármegye számára jut az oroszlánrész, csak természetesnek látszik, hogy a megye minden községében meg kellene aiakulniok a helyi bizottságoknak. Eddig azonban csak Gyulán, Szarvason, Orosházán és Gyomán volt helyi bizottság és a keddi nappal nyomukba lépett Csaba is. Jelen voltak : Beliczey Tiborné, Szeberényi Lujosné, Jávor Gyuláné, Wallerstein Sámuelné, Neumann Manóné, Weisz Miksáné, Réthy Béláné, S^ress Gvuláné, Korosy Anna, Friedmann Mórné, Wagner Dánielné, "Wagner Ferencné, Kis Lászlóné Ursziny Jánosné, Govrik Jánosné, Broda Béláné, Badics Elekné, Taub Mórné, Palatínus Józsefné, Weisz Eliásné, Seilei Gyu'áné, Haraszti • Sándorné, dr. Novát Rózsi, Reisz Hermanné, Polgár Lijo^né Az értekezleten Beliczey Géz elnökölt, ki néhány szives szóval üd vözölvén a megjelenteket és felkért V e r n e r Lászlót, lapunk volt szei kesztőjét, a Szanatórium-Egyesület fő titkárát, felvilágosító előadásának meg tartására. V e r n e r László meleg szavakka mondott köszönetet az impozáns érdél lődésért, azután igen érdekes adatokí sorolt fel a tiidővész pusztításáról s s ellene világszerte megindult küzdelen ről. Németországban 98 tüdőbeteg-szí natórium működik. Sőt Magyarország nál e tekintetben még a kigúnyolt é elmaradottnak csúfolt Törökország előbbre van, amennyiben ott is nóg szanatórium áll már fenn Nálunk József főherceg Szanatórium-Egyesülí állott a mozgalom élére. És vezetős gének fáradhatatlan buzgalma folyté elérte azt, hogy ma már 120 városbf van helyi bizottsága, amelyek össze6< 13.000 taggal rendelkeznek. Kivánatc dolog tehát, hogy Csaba is beálljon városok sorába. Itt úgyis sok tagja VÍ az egyesületnek és sokkal eredmény sebb működést fejthetnek ki, ha val melyes szervezetté tömörülnek. Az egj Bekesmegyei Közlöny tarcaja. Szépség. Szép vagy, mert szépnek látlak. Vihar csak engem tépett. Hamvas, mosolygós képed Marad örök rózsásnak. Szép vagy, mert szépnek látlak. Köny, átok, engem. éget. Szemed csodás kékjének Köny mérge meg nem árthat. Szép vagy, mert szépnek látlak. Frisnek, örök üdének Magasztal minden ének S mohón minden színt rád rak. Tőled, ne félj, nem lopnak Az évek ifjúságot: Fényt, lángot rád bocsátok S szép vagy, mert úgy alkotlak! Gyóni A. Géza Falusi történet. -A ,,Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Zsoldos László. Van nekem egy szegény siketnéma ismerősöm, fehér pofaszakállas, mókusképü, fürge öreg emberke,. akivel akárhányszor találkozom az utcán (ez pedig gyakran megesik), mindig már meszsziről olyan diadalmasan mosolyog ós olyan örömmel integet — mint ? Gyönge szó ! — hadonász felém a keztyüs kezével (miközben sietve tipeg hozzám), hogy a járókelők szinte megálnak, és derülten pillantanak reánk : — Nini, két rokon, aki legalább tiz esztendeje nem látta egymást! Vagy, ami már kissé kellemetlenebb föllevés : — Nini ! Azt a fiatal embert (már minthogy engem) most megcsípte a hitelezője ! Őszintén szólvást, én csak az utcáról ismerem az öreget (egy izben tüzet kértem tőle és innen számítódik a barátság), hanem azért igazán nagyon sziveihetem. Különösen az tetszik rajta, hogy bár én egyáltalában nem értek a siketnémák jelbeszédéhez, és csak u^y a magam esze szerint magyarázgatok neki a kezemmel, ha nem b zom eléggé az ajkam mozgásában, hogy megérteti vele, amit mondani akarok, mégsem éreztette velem soha, hogy lekicsinyel amiért nem tudok a nyelvén, vagy hogy éppenséggel talán kinevet, ha a jelbeszódben hibát (még pedig bizonyára szarvas hibát és azt is minél többet) követek el Mert egyszer, ho^y megvalljam az igazat, már nagyon megsértett egy siketnéma társaság. Halottak napján a temetőből jövet betértünk a két bátyámmal egy krisztinavárosi korcsmába (ne tessék megítélni minket, de bőrig átáztunk a szakadó, hideg esőben) és ott ült a szomszéd asztalnál valami három ur, meg ha, jói emlékszem, egy fitos orrú, szőke hölgy. Nagyon csöndesen voltak ós ebből ón elenintén arra következtettem, hogy talán valami családi harag tört ki közöttök a fehér asztalnél, később azonban, amint véletlenül arra pillantottam, láttam, hogy hevesen integetnek egymásnak. — Na, gondoltam, mindjárt kitör a vihar. Hanem ahogy én elbeszéltem valamit a bátyáimnak, hát a kezemmel (pedig nem szokásom) egy-két gesztust tettem. És ekkor egyszerre csak látom, hogy a hölgy s a három ur a másik asztalnál hol összenevet, hol meg rám nevet, hanem ezt is egészen hangtalanul, aztán az öt ujjukal hirtelen, elkezdik a másik öt ujjukat püffölni, (ekkor láttam csak, hoíí.y siketnémák szegények) alkalmasint annak a jelzésére, hogy így kell igazában siketnémán beszólni, ahogy ők ! Nem pedig, amint én kontárkodom a gesztusokkal. Ezt akkor nagyon megzokoltam a siketnémáktól, mert hiszen mindenkit kellemetlenül érint, ha valamely hibája vagy tökéletlensége miatt kigúnyolják. En meg éppenséggel már gyermekkoromban is olyan voltam, hogy amikor, gondolom, a harmadik gymnásiumi osztályban német órán egy alkalommal az Augeias király istállójáról szóló részt lévén kénytelen felolvasni, ezt a mondatot: —"Der König Augeias hat drei tausend Rinder (Augeias királynak háromezer marhája voltj", — igy betűztem ki: — „Der König Augeias hat drei tausend Kinder (Augeias királynak háromezer gyermeke van)

u, ós ezért az egész osztály kinevetett, akkor én ott rögtön álló helyemben a padban sírva fakadtam, méltatlankodó hangon kiáltva a körülöttem vihongók felé : — Rinder vagy Kinder ! Hát háromezer gyerek nem csinálhat akkora piszkot, mint háromezer marha, egy istálló ban ? Hisz ti csak ötvenen vagytok ós ez az osztály mégis olyan, mint a Teleki-tér ! Amely nyilatkozatomért először is tanári megrovásban részesültem, másod szor pedig a pedellus felesége, aki a tantermeket söpörte, másnap kijelentette, hogy nem vehetek tőle többé hitelbe sóskalácsot a tegnapi rágalmazó szavaim után (pedig bizony Isten piszkos volt ez a terem). Hubelka bácsi azonbau (igy hívják az ón öreg siketnómámat) sohasem sértett meg, avagy nézett le, amiért nem értek jól a jelekkel való beszédhez, sőt ellenkezőleg, ámbár az szemmel láthatólag nehezére esik neki, mert a régi időben még nem tanították ám olyan ügj sen a beszédre a némákat, mint mana ság, még ő iparkodik itt-ott, ahol épp j tud, egy-egy hangos szót kimondani. A minp is, csípős, fagyos szél fi az utcán, öszszejöttem vele valahol Belvárosbau és valóságos beszédárad. tal rohant meg az öreg: — Űm . . üm !... elolvasni ! És mivel a beszédáradat nála ez: a három szóval már ki is merült, az sajátságos, kapkodó mozdulatával bel nyúlt a vékony őszi (oh, nem, téli) 1 bátjának a belső zsebébe s kihúzott 1 lőle, képzeljék, egy kéziratot! Eít azt folytonos kózveregetés, meg a ruh; gombjának barátságos ráncigálása Le erőszakolta a markomba : — Elolvasni.. . üm. . üm .. . mii jaart! — De micsoda ez, Hubelka bács kérdeztem nem anynyira fennhang< mint inkább az ajkam billegetósóv csak nem valami ? . . . . — Elolvasni! — törte a szót h madszor is az ő sajátságos tompa hai ján vágván a szavamba — Elolvasi tárca ! Belepillantottam a kéziratba, s cs ugyan afféle tárca lehetett. — De mit csináljak ón ezel ? k deztem most már izgatottan. Nem gyok ón szerkesztő ! Nem vagyok iró ! Én tisztességes, becsületes áll? hivatalnok vagyok, Hubelk bácsi! Iro segédtiszt, Hubelka bácsi! Hát mit a mégis tőlem ? Minek néz maga enge A kíváncsiság ördöge azonban r belém lopódzott. És mivel brizkedt attól, hogy magammal vigyen az ö kezeirását (csak írást nem szeretek 1; magamnál ! Nem eleget körmölök b | az igtatóban reggel nyolc órától, , v esetleg, ha elkésem kilencedféltől, nem akkor már bírságot kell fizetr érte, — délután kettőig ? ) kaptam i