Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-06-24 / 50. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 50-ik szám. Csütörtök, junius 24. BEEESMIEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP eiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElíOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet éunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szára 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Kárba veszett remények. Békésosaba, junius 23. A kalendárium az mindig pontos. :gy esztendőre előre elkészítik. Megelölik, mikor van ünnep, s azt piros jetiivel nyomtatják. Megmutatja, hogy nikor van munkanap s mikor pihenő. \zt is feltünteti, hogy mikor kezdődik i tavasz, mikor a nyár, az ősz, meg i tél. Hogy mikor kell vetnünk s mi:or csendül kasza-kapa vidám aratásra, )ő szüretelésre. Mindezt jó előre, egész esztendőre negmutatja a hűséges kalendárium, nely éppen ugy otthon van a szegény :sellér nádfödeles viskójában, mint a íatalmas földesúr soktornyú kastéyában. Csakhogy ez egyszer, mint oly ;okszor már a múltban is, hiba van a créta körül. Hiába jelölte meg az öreg calendárium piros betűvel Péter és Pál lapját s hasztalan mutatja a régi szocás, hogy ilyenkor élesre fenik a kaizákat, hogy az aratáshoz hozzálássalak. Ez esztendőben gyorsan elkövetcezett^ez a mindenkor junius 29-én )eköszöntő szép ünnep, nem érett még neg a mi vetésünk s kapa-kasza csiingelése nem veri fel a bevetett földek nélabús csendjét. Haragszik a föld. A nap, az elenek mintha összeesküdtek volna, csak íem akarják érlelni a kalászt. A gazda /erejtékes munkájának gyümölcse csak íem akar mutatkozni. Sürü barázdákat ;zántott a gond a földmivelők homokán. Haragszik a természet. Mintha meg ikarná mutatni, immár századszor, logy ne bizzanak benne. Ne adjanak litelt termőképességének, kárba vész i munka, a beléje vetett bizalom. Nem idja vissza busásan azt, mit tavasszal, 3sszel belévetettek. Rossz termésünk lesz. Az időjárás ezer szeszélye megsemmisítette a gazdák minden reménységét s nagy eredmény lesz, ha a termésünk annyit fog adni, amennyire minden gazdának saját szükségletére elegendő. Felesleg, legalább a kisbirtokosnál, vajmi csekély lesz majd. S akkor azután hiába van a búzának az a hihetetlen magas ára, melyet épen a rossz terméskilátások idéztek elő. Ha nincs mit eladni, nincs haszna a gazdának. Eladó buza alig lesz. Ilyen szomorú kilátásokkal köszönt be ez esztendőben a máskor örömmel várt Péter és Pál napja. Vigasság, énekszó, kaszapengés nem köszönti. Aggódó, gonddal teli tekintetek szegződnek a szomorú jövevény felé, mindenki fél az eredménytől. S jól van ez igy? Észre térünk-e? Be kell végre látni, hogy a föld nem megbízható kenyéradó, hogy kárba vész a munka, a vesződség az elemek hatalmán. Hogy hiába szorgalmas, munkabíró a nemzet javarésze, a természet szeszélye ellen nem vértezheti magát kellőképen. Más források után kell látnia. Biztos, a szorgalom és munka verejtékét méltányló kenyérkereseti ágakat kell ellepnie, hogy kárba ne veszszen egy egész esztendő fáradtsága, buzgalma, törekvése. S csak csattogjon az ostor a hátunkon. Jómagunktól ugy sem fogunk eszünkhöz térni sohasem. De ha majd látjuk, hogy nincs más menekvésünk, csak az esetben, ha hatalmas energiánkat hasznosabb, céltudatosabb munkálkodásokra fordítjuk, ha majd a kényszerítő körülmények rászorítanak, hogy létfentartásunkra más módon törekedjünk s ne csak a földmivelés lebegjen szemeink előtt, mint leghasznosabb, legeredményesebb foglalkozás ; akkor, de csakis akkor remélhetjük, hogy uj terekre lép a magyar találékony, éles elme s csakis akkor reméljük egy szebb korszak hajnalhasadását. Addig a Péter és Pál napja reánk nézve az Ítélethozatal, az igazságtalan mérlegelés napja lesz s nem örömünnep, mely szivet-lelket felvidít. Ha majd ipar és kereskedelem uralkodik ez országon, ha majd a földmivelés csupán arra szorítkozik, hogy minket élelemmel lásson el egyedül és senki abból existenciát kovácsolni a maga részére nem akar, akkor majd örömmel köszöntjük Péter és Pál napját, mint a mult idők fényes ünnepét s a jelen tanulságos napját. Addig azonban csak félve, remegve tekintünk elébe, mert ekkor dül el az egész ország sorsa s egész esztendei vagyonosságának mértéke. Mi lesz ? — Budapesti levél. Mi lesz? Ez a kérdés hangzik már hónapok óta a Kárpátoktól le az Adriáig. Valósággal kérdőjellé vált már az egész ország. Kérdőjelek vibrálnak a szemekben mikor két ember találkozik, kérdőjelek látszanak az arcokon. Mindenki kérdez, de senki sem felel. És ez a baj. Ha egyik nap ebben a csúnya politikában valamelyes határozott lépés történik, másik nap már összebogozódik az egész, zűrzavaros képek kavarognak a levegőben ós újra felhangzik a stereotyppé vált kérdés: Mi lesz ? Mi lesz a válsággal? A különböző találgatások és jósolgatások egyedüli alapja a miniszterelnök arca volt a héten. Wekerle Sán dor ugyanis kedden audiencián volt Bécsben a királynál. A kihallgatás eredményéről természetesen nem volt szabad nyilatkoznia, az újságírók tehát az arcát figyelték és arról igyekeztek leolvasni valamit. De itt is zavar állott elő. Az egyik kőnyomatos szerint Wekerle jókedvű volt az^ audiencia után, a másik szerint rosszkedvű. Most már aztán, tisztelt publikum, tessék eligazodni, melyiknek higyjen az ember? Az optimistának-e, mely jókedvűnek látta, vagy az ellenkezőt látó pesszimistának? Mert hát az a fontos ám, kérem, hogy a miniszterelnök mosolyog-e az audiencia után, vagy haragszik! Ha mosolyog, azt jelenti, hogy közeledünk a válság megoldása felé, ha haragszik, akkor várhatunk, mig csak belé nem fáradunk. Az audiencia különben azért bir kiváló jelentőséggel, mert hir szerint ezen jelentette be Wekerle a koalíciós kabinet végleges lemondását. A király el is fogadta a lemondást s a Wekerle kormány most már csak néhány napig marad hivatalában. A végleges megoldás őfelsége ischli utazása előtt feltétlenül megtörténik ós a kabinet tagjai a jövő hét folyamán jelennek meg bucsu kihallgatáson. Még ezzel azonban nincsen elintézve a válság ügye. Még mindig fennáll a kérdés, hogy mi lesz ? Mert nem közömbös az az országra nézve, hogy milyen lesz a Wekerle-kormány utóda. A budapesti 03 bécsi politikai körökben a legteljesebb bizonytalanság uralkodik a jövendő kormányt illetőleg. Az az egy csak a bizonyos, hogy Lukács László fogja vezetni a kibontakozási tárgyalásokat. Ha Lukács meg tudna alakítani a függetlenségi kormányt, akkor ő reá még egy más, igen fontos hivatás vár, mely azonban egyelőre még titok. Igy mondják ezt az úgynevezett „jól informált" körökben. Csak azt nem értjük, hogy ha titok az a fontos szerep, akkor miért emlegetik ? Ugyancsak sűrűen szeropel a kombinációkban a Khuen-Héderváry Károly neve is. Máskor az volt szokásban, hogy atávozó miniszterelnök utódját illetőleg Békésmegyei Közlöny tárcája. Taníts meg hinni! Emlékszel-e? Szép alkonyat volt, Szelid, sejtelmes, enyhe szürkület. Beszélgeténk ... Én néztem elmerengve 4 kályhában fellobbanó tüzet; És érezém : igy lobban föl szivemben 4 vágy, a szenvedély, a szerelem. Te csak beszéltél, észre sem vevéd, hogy Mily változás esett közben velem. Csevegtél halkan, s elmondád gyanútlan Hogy nem szerettél eddig sohasem, Érzed pedig, hogy ugy tudnál szeretni, Mint nem sokan: forrón, hűségesen. Ekkor kapott meg gyötrelmes gyönyörrel 4 kérdés: hátha én leszek talán, Kinek a képe feltűnik szivedben A pirkadó szerelem hajnalán. És amit akkor kétkedő reménynyel Alig élesztett egy halvány sugár: Megtestesült édes valóra válva, — Megértettél, te is szeretsz ma már. Boldog vagyok, de elszorul a szivem, Ugy elfacsarja egy bús sejtelem : Hogy boldogságom csak csalóka álom, Mely dévajul kacérkodik velem. Nincsen hitem, pedig szeretném hinni, Hogy a szerelmünk hosszú lesz, — örök. ... Nyár van s már mennyi lomb hullott le 5 elmúlásról zokog, amint csörög... [sárgán Én Istenem, ha végre gyönge lennél És el tudnál feledni engemet: Ha engednél az unszoló beszédnek, Melylyel naponta megkísértenek ! . . . Ó szólj! Szítsd lángra biztató szavaddal A hamvadó hitnek zsarátnokát; A kétkedés keresztjét vedd le rólam, Ne hurcoljam átok gyanánt tovább! Taníts meg hinni, végképp hadd feledjem | Hogy kételkedni tudtam egykoron, S én térdre hullva Istenként imádlak | S lábad nyomát is áldva csókolom. Az árverés. Irta: Pogány Mihály. — A .Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája.— Leitner ur, a Krausz ós Társa cég főnöke, leveleket diktált. A levelek hol kértek, hol fenyegetődztek. Kértek, ahol remény volt arra, hogy az adós jószántából fizetni fog, ós fenyegetődztek, ahol sejteni lehetett, hogy per nélkül nem fog fizetni a kliens. A többség az utóbb emiitett fajtához tartozott, mert a bort, amivel a Krausz, Leitner ós Társa cég kereskedett, nem szeretik fizetni az emberek. A bor nem olyan, mint egyéb hitelre vásárolt tárgy, hogy kopik, romlik, de mégis csak megvan. Ha kérik az árát, hát ha haragosan is, de reá néz az ember. A bor? Azt a vagyonos ember nem igen rendeli a Krausz, Leitner és Társa cégtől, egyrészt azért, mert a vagyonos embernek rendesen van szőlője, másrészt meg a rendelt bor árát azon nyomban meg is fizeti. Érthető tehát, hogy a Leitner ur által tollba mondott felszólítások mind kistisztviselőknek, meg másod- és harmadrangú korcsmárosoknak a cimére küldettek el. A levelek telve voltak a legkülönfélébb fenyegetődzósokkel, amelyeket olvasva, kétségtelenül ijedten szaladtak a kis falusi vendéglősök a pónzesfiók' hoz, hogy elküldjék a pénzt a nagy líUdapesti cégnek, amely kész elárvereztetni az egész korcsmát. Pedig Leitner urnák eszébe se jutott volna, hogy a fenyegetéseit beváltsa. Spitz, a vörös, szeplős könyvelő, aki tizenkét év óta körmölt az irodában, de folyton felmondani készült és hihetőleg ma, ujabbi tizenöt óv multán, még mindig ott ül, Spitz folyton nevetett a Leitner ur haragos levelein. Tudta jól, hogy a pert annak módja szerint me^indittatja a cég ügyvédjével, de amikor az árverés kitűzésére kerül a sor, akkor megszállja a lelkét valami gyengeség ós egy ideig halasztja a kegyetlen rendszabályt, mig végre elhatározza magát ós kiadja az utasítást: — A rimaszombati vasúti vendéglős ismét küldött ötven koronát a tartozásra. Az árverést fel kell függeszteni. Ha Spitznek jó kedve van, akkor megkockáztat egy alamuszi kórdóst: — Igazán, Leitner urnák olyan jó szive van. Nem árvereltet senkit, pedig a Kitzl-cég, a Slrasser-cég, meg a többiek mind ugy árvereltetnek, mintha élvezetük telne benne. Igazán nem értem, Leitner ur kérem . . . Leitner ur akkor, miut már huszonötször tette, valahányszor Spitz beugratta, felpattan és elmondja újra, meg újra, hogy miért nem árvereltet: — Ön nem ért engem, Spitz ur? — kezdi, a kövér kezeivel idegesen hadonázva. — Ön nem érti, hogy miért nen árvereltetek ? Mondja, barátom, tudja maga mi az az árverés ? Látott maga már árverelni? Nem? No lássa. Én láttam, mikor az ón apámnál árvereltek. ; Én hallottam, mikor az apám az árverés után igy szólt hozzám: ne sírj, fiam, nincs semmink ós mindenünk megmaradt. Akkor nem értettem, ma értem. Látott már maga árverelni oly helyen, ahol szívesen megfizették volna a tar! tozást, de nem volt miből ? Látott már maga ugy árvereltetni, hogy a szigorú hitelező megszökik az árverésről és a végrehajtó elátkozza azt a percet, amikor végrehajtó lett? Én ismertem egy végrehajtót, aki az árverés előtt pár nappal elment az adósokhoz és figyelmeztette őket, hogy fizessenek valamit a tartozásra, mert különben meg kell tartani az árverést. Ugyanez a végrehajtó volt az, aki inkább maga vette meg sok szegény ember apró-cseprő holmiját, semhogy széthordják, elkótyavetyéljék. Szombati napokon valóságos búcsújárás volt a lakásán. Forintonként, koronánként vitték meg neki az emberek a tartozásukat. Spitz ur itt elköhögto magát, mert kétszeresen is valószínűtlennek tartotta Leitner ur szavait; egyrészt, hogy legyen olyan jószívű végrehajtó, másrészt, hogy akadjanak emberek, akik ama jószívű végrehajtónak megfizessék a tartozásukat. Ez szerinte nagyon valószínűtlen dolog volt ós valahányszor Leitner ur elmondta nézeteit az árvereltetésről, ennél a pontnál annyiszor elköhögte magát. Leitner végigmérte a keserű kedélyű könyvelőt és nagyobb hévvel folytatta : Ön ugylátszik, sohasem volt fiatal és sohasem tapasztalta, hogy az ember nem mehet mindig a kitűzött uton, mert letéritik róla az eléje vetődő események. Ki tudja, nem-e lett volna belőlem is amolyan szigorú, kíméletlen ember, ha egyszer nem szán a f nököm nekem egy igen kellemetlen szerepet. Akkor Stein és Társa cégnél voltam alkalmazva. Hetenkint kétszer kijártam Budafokra, kivittem a szállítóleveleket, a pincemester leitatott szomorodaival