Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-05-30 / 43. szám

9 WW^Tt, Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 53-ik szám. Vasárnap, julius i BEKESME6YEI POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kézíratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOFIZBTÉSl Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. El5fizetni bármikor lehet eunegyedenbelQI is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZK7 JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A tüzes nyelvek. Békéscsaba, május 29. Gyönyörű szép, misztériumokkal teli az első Pünkösd legendája. Az égből kettős tüzes nyelvek, a Szent­lélek jelképei szállottak az apostolok fejére és ezeknek csodálatos hatása alatt tudtak beszélni minden nép nyel­vén. A körülöttük sereglő zagyva so­kaság, mely az akkor ismert világ csaknem minden részéből összegyűlt Jeruzsálembe, elálmélkodva hallgatta a különböző nyelven elharsogott gyújtó szónoklataikat a Szeretet vallásának terjedése érdekében és hihetetlenül rázva fejüket, kérdezgedték : „Vájjon nem édes bortól részegedtek meg ezek?'' Piros pünkösd napján önkéntelenül is eszünkbe jut ez a gyönyörű legenda, ha végig tekintünk a kietlen, sóvár magyar politikai heiyzeten. Nem akar­juk ezt a bibliai legendát megszent­ségteleníteni azzal, hogy egész terje­delmében a politikai helyzetre alkal­mazzuk. Ezt nem is lehetne megtenni. Csak a „a tüzes nyelvek" kifejezésről ötlenek eszünkbe azok a tüzes nyelvek, amelyeket kedves szomszédaink, az osztrákok öltögetnek felénk mostaná­ban. Ennek a perfid, gyalázatos nép­nek minden tagja valóságos tüzet­okádó hétfejű sárkánynyá válik, mikor Magyarországról van szó. „Mindent nekünk, semmit a magyaroknak1" Az odaát a jelszó. Ha egymásközt mara­kodnak is a pártok, az újságok: egy­szerre tömör falanxszá válnak, mihelyt Magyarország kiván valamit. Ékes bizonyítékai ennek az állitás­nak a legutóbb lezajlott események is. Valamelyik nagy osztrák lap kikombi­nált egy kibontakozási tervet, melylyel állítólag Wekerle járult volna az osztrák kormány és az uralkodó elé. Nosza, lett erre haddelhadd! Az ösz­szes osztrák lapok részletesen foglal­koztak a kibontakozási tervvel és vég­i eredményben egyöntüleg kimondották, | hogy az állítólagos magyar tervet, a mennyiben annak kivitele Ausztriától függ: nem lehet elfogadni , . . L áthatjuk ebből is, hogy az osztrák csakugyan egységes velünk szemben. Remekül tud klavirozni a sajtón és bámulatos az a gyorsaság és egyönte­tűség, ahogy a legutóbbi kibontakozási hirre is menten feljajdultak az osztrák lapok, összeült az osztrák miniszter­elnökség kiegyezési bizottsága, össze­ült a német pártok végrehajtó bizott­sága, megszólaltak a politikusok s mind ugyanazon melódia szerint. S ezzel szemben a magyar poli­tika nemcsak hiszi, de hangosan hir­deti, hogy már csak taktikából is kö­telessége az ellenkező szélsőséges ál­láspontra helyezkednie. Valójában pedig ez a taktika nem taktika, hanem be- j ugrás Luegeréknak, akik az ilyen szélsőséges állásfoglalásokra még ma­kacsabbul ellentállanak minden enge­dékenységnek, hivatkozva a magyar telhetetlenségre. A luegerizmus annyira szemtelen, annyira ostoba és inpoli­tikus, hogy rendes körülmények kö­zött kinevetnék, vagy pedig bosszúsan löknék félre a komoly politika útjából. De mindig meg van az a szerencséje, hogy tud igazolást hozni és ezt az igazolást rendesen mi szolgáltatjuk neki, ami által még az az egy-két osztrák is gondolkozóba esik, aki Ausztriában talán még nem gondol arra, hogy minden magyart ki kell irtani a föld színéről. Még ez a szélsőséges állásfoglalás érthető volna, ha mi is az osztrákok mintájára csinálnánk; ha egységesek volnánk. De nálunk csak néhány neki- j busult kuruc szokta elszólni csak ma- j gát Lueger urék nagy örömére, a töb­biek nem akarván szégyent hozni a magyar nemzet világszerte ismert „lo­vagias" jelzőjére, hallgatnak és udva­riasan bókolnak a nyelvöltögető osz­trákok pimaszkodásaira. Ez a. helyzet — mindenkinek be kell látnia — tarthatatlan. Kenyértö­résre kell vinni a dolgot. Ez pedig nem lehet másképen, minthogy ki kell mondani a nagy jelszót: El Ausztriá­tól ! És ezt a jelszót minden magyar embernek a szivébe kell vésnie és es­küdnie reá! Nem pillanatnyi, katasz­trofális elszakadást értünk ez alatt. De lassan, fokozatosan, lépésről-lépésre kell a teljes különválást, Magyarország teljes önállóságát keresztül vinnünk. Ettől az átkos szövetségtől szabadul­nunk kell, mielőtt még teljesen tönkre tenne bennünket! A magyarok Istene bocsássa le szentlelkének áldását erre a törekvésre piros Pünkösd ünnepén ! Békésvármegye közgyűlése. Második közlemény. Bókésvármegyének hétfőn és ked­den tartott óriási tárgysorozatu közgyű­léséről csütörtöki számunk szűk tere miatt nem tudtunk egész terjedelmében beszámolni. Pedig a referádánkban sze­replő tárgyakon kivül is kerültek sző­nyegre olyan ügyek, amelyek igen kö­zelről érdekelhetik a vármegye közön­ségét. Ezért malasztásnak tartanók, ha pótlólag is meg ne emlékeznék a köz­gyűlésnek azokra vonatkozó határoza­tairól. Ez ügyek nagy része fölött simán siklott át a közgyűlés, mert mikor tár­gyalás alá kerültek, már akkor a megye­atyák érdeklődése nagyon megcsappant. A közgyűlés végén — mondhatni — csak a gyulai megyebizottsági tagok voltak jelen. A közgyűlés többi tárgyairól a kö­vetkezőkben számolunk bo. A földmivelésügyi miniszternek a bornyilvántartás vezetése s a nyilván­tartás kötelezettsége alól való felmentés tárgyában küldött rendeletére nagyon sok jelentés és felmentés iránti kérelem érkezett a megyéhez. E kérelmek és jelentések alapján kimondotta a közgyű­lés hogy nyilvántartás alól ki vannak véve azok a bortermelők, akiknek szőlő­földje nem haladja meg az 500 D-ölet és akik a termést a prés alól eladják. Megemlékeztünk már az öcsödiek mozgalmáról, akik azt szeretnék keresz­tül vinni, hogy a Mezőtúr—tiszaföld­vári utat Mesterszálláson és Öcsödön keresztül vezessék. Öcsöd e tárgyban kérvényt intézett a kereskedelmi minisz­terhez s ezt a kérelmet a törvényhatóság pártolással fogja a minis/ter elé terjesz­teni. A vármegyei gazdasági egyesületnek azt a kérelmét, hogy a tulajdonát képező házra a vármegye 20,000 koronás köve­telését megelőzőleg 9000 koronás föld­hitelintézeti követelés bekebelezése meg­engedtessék : az állandó választmány pártoló javaslata alapján teljesítette a közgyűlés. Vita nélkül jóváhagyásra talált Bé­késcsaba községnek a 630,000 koronás kölcsön felvétele ügyében kelt határo­zata is, a pénzintézettel közjegyző előtt kötött szerződéssel együtt. Dr. V a n g y e 1 Endre orosházai tb. szolgabírót az alispán előterjesztésére a kihágási ügyekben önálló eljárhatási joggal felruházta a közgyűlés. A vármegyei közművelődési pénz­alapból kiosztandó jutalmak odaítélésére hivatott bizottság tagjaiul az alispán előterjesztésére a következőket válasz­totta meg a közgyűlés: Gyuláról: F o 11­m a n n János, Csabáról: Varságh Béla, Szarvasról: H a v i á r Dániel, Szeghalomról: R e c k Géza, Békésről: dr. T ö r ö k Gábor, Gyomáról: P á 1 f y Békésmegyei Közlöny tárcája. Pünkösd napján. Tudja a jó Isten, hogy miért nem adnám > Mikor a harang szól piros pünkösd napján ! Fénynyel, boldogsággal Lelkemet megrakja . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja ! Mosolyogva kelünk a nagy ébresztőre, Kicsal a faluból virágos mezőre, Sokkal szebb, mint máskor, A gyöngyharmat rajta . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja ! A harangszót játszi szellők messze hordják, A dalos madarak dalukkal megtoldják. A pünkösdi rózsa Kinyilik, hallgatja . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja ! Templomozni készül, a kis falu népe, Édes boldogságtól ragyog fel a képe. Fölzeng az orgona, Dal száll ajkról-ajkra . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja! [vecske, Mintha látnám most is : száll a lángnyel­A lángoló hitnek, az erőnek lelke, E hit a megnyugvás Forrását fakasztja . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja! Délutánra kelve, a mezőre mennek, Vége hossza nincsen a játékos kedvnek. Még az öreget is A jókedv megkapja . . . Szilaj paripákon a legények szállnak, Vájjon, ki akad meg * pünkösdi királyinak ? Örömkönyet sir a Győztes apja, anyja . . . Lelkemből köszöntlek Piros pünkösd napja ! Majd víg dalolás közt a lányok csoportja »Püskösd királynőjéU megköszönti sorba, Virágkoronáját i Fején büszkén tartja . . . ' Lelkemből köszöntlek | Piros pünkösd napja ! Esti harangszóval hazamennek szépen, Szép ősi erények virágos ölében Fakadt emlékeknek Lelkünk öröm rabja . . . Szivemből köszöntlek Piros pünkösd napja! Fiit el Szántó Lajos. Virraszt a szerelem. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Gulyás József. Borongós, kora tavaszi idő. Az égen ólmos, szürke fellegek suhannak tova zajtalanul, csöndesen. Valami mélabús bágyadtság ül az emberek kedélyére ; az a hangulat, amelyet az angol spleen­nek nevez. Jókedve nincsen senkinek. Megszokott napi dolgát mindenki kény­szeredetten végzi, vidám füttyszó, dévaj kacagás seholsem reszketteti meg a le­vegőt. A természet utolsó harcát vivja a pusztulás kiaszott rémével. Ennek a kétségbeesett küzdelemnek leverő hatása tartja hatalmában a lelkeket anélkül, hogy bárkinek eszébe jutna meleg élet­adó napsugarat, mosolygó virágokat, viruló mezőt és lágy lombsuttogást re­mélni. Bözsike asszony is rosszkedvű. Gesz­tenyefürtös bájos fejét tenyerére hajtva ül a tágas szalón egyik intim sarkában, és álmodozón bámul ki az élettelen, unalmas világba. Kebléből olykor egy­egy sóhajtás tör elő s barna szeméből nehéz könycseppek peregnek halvány, kedves arcára. Mi történhetett vele ? Ez a fiatal asszony, aki máskor maga a viruló élet, ezüstcsengésü kacagása fel tudja deríteni a legpettyhüdtebb társaságot: szomorú is tud lenni ? Szinte hihetetlen. Pedig ugy van. Azok a könyben uszó, merengő szemek, az a halvány arc min­dennél ékesebben beszélnek. Igen, Bözsike asszony szomorú. De hát ki is gondolt volna olyan véletlen invázióra, amilyen délelőtt érte a lelkét. Rendes bevásárlásait végezte a piacon éppen. A kis cseléd utána loholt nagy buzgalommal s izzadásig erőlködve von­szolta a megrakott kosarat. Egyszerre csak valakit látott Bözsike asszony. Egy férfi volt. Széles vállú, domború mellű dalia, akinek orra alatt hatatmas fekete bajusz pompázott. Bözsike asszony azt se tudta, hova legyen a meglepetéstől. Hiszen ez Sándor volt, az ő első és őszin­tén szólva igazán egyetlen szerelme, akit nem látott már négy óv óta. Tudta, hogy távolmaradásának ő az oka, azt a jóságos poétalelkü fiút elűzte a csapo­dárságával, könnyelmű gondolkozásával. Pedig az szerette öt éven keresztül, trubadurhüséggel, kimondhatatlanul. És ő egy gyönge pillanatában, anyja sza­vára, feláldozta a szivét és odadobta magát egy nála húsz évvel idősebb, ki­lumpolt agglegény karjába, akit a ma­mák és a kávénénikék városszerte jó pártinak tartottak. , Bözsike az asszonyság első hónap­1 jaiban nem is vágyott valami nagyon Sándor után. De mikor az ünnepnapok után bekövetkeztek az unalmas, szürke hétköznapok, mindig többször és több­ször gondolt vissza az első szerelem tüneményes idejére. Ráragyoktak ál­modozása közben a Sándor érzéstől ra­gyogó szemei, hallotta meleg, csengő hangját, érezte forró kézszorítását. Eszébe jutottak azok a kimondhatatlanul bol­dog órák, mikor együtt sétálgattak sze­relemre hivó nyári alkonyatkor az erdő sima, hajladozó pázsitján és Sándor be­szólt neki ragyogó jövendőről, nagy terveiről ós dicsőségről. Milyen más is volt az a Sándor, mint ez a hétköz­napi arcú, szigorú, blazirt férj, ez a szárazlelkü bürokrata. És látta Sándort négy év után. Mennyivel szebb lett, hogy megférfia­sodott, milyen komoly és milyen büsz­kén haladt el mellette! Még csak rá sem nézett, mintha nem ismerné. Bö­zsike asszonynak ez fájt nagyon, ezért hullottak a nehéz könycseppek halovány arcára, ezért nézett ki olyan szomorúan az élettelen világba . . . Mo3t már úuta az otthont. Férjét ki nem állhatta. Alig szólt hozzá néhány szót, azt is hirtelenkedve, haragosan, idegesen. Kereste az alkalmat, hogy minél többször mehessen az utcára, hátha látná Sándort, hátha beszélhetne vele! Érezte, hogy jobban szereti, mint valaha. De alkalom csak nem akart kínálkozni, pedid megtudta, hogy Sándor kerek egy hónapig odahaza marad. Egyszer mégis eljött a várva-várt pillanat. Bözsike asszony egy mellék­utcában összetalálkozott Sándorral. Ugy remegett, majdnem összerogyott, mikor meglátta. Szivében fellobogott minden régóta eltitkolt érzelem, a jó, az édes, a páratlan férfi iránt táplált szerelem viharként reszkettette meg gyönge tes­tét és szinte őrjöngő örömmel sietett feléje.

Next

/
Thumbnails
Contents