Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-05-20 / 40. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 40-ik szám. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám; 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a-lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EIiOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lebet éunesyedcnbeiül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIKELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Az érettségi. Békéscsaba, május 19. A mult idők sötét szellemei lassanlassan elköltöznek árnyékvilágukba s nem rémitik többé az embereket. Akik a sírba szálltak, azok megpihennek s nem háborgatják ártatlan felebarátaikat. A politikai világban még előfordul, hogy egy-egy halottnak vélt politikus ismét feltámad s próbál életet lehelni elványadt tagjaiba, de még itt is ritkán sikerül ez a kísérlet, még kevésbbé társadalmi életünkben. Csak egyetlen sárga rém jár-kél közöttünk, csak egy képviselője az elmúlt időknek kisért még az élők között, s ugy látszik, még sokáig is fog kisérteni, mindnyájunk, kik valaha iskolát látogattunk, a diákok, a szülők, no de még a tanárok ijesztő koboldja: az érettségi. Évről-évre előtolakodik ez a téma s elő is fog tolakodni, mig ez a hazajáró lélek nyugalmát meg nem találja, mig csak el nem költözik többi, elporladt, rég elfelejtett társa közé, a nagy semmibe, a Nirvánába. Az érettségi vizsgálatok szerte az országban megkezdődtek. A diákok, Békésmegyében a csabai, szarvasi és békési főgimnáziumban mintegy száz diák, már összedugják a fejüket s az első komoly lépés embertársainak kijátszására megtétetett, mert mindegyike csak azon töri fejét, miképpen lehetne az Írásbeli vizsgálatok megkönnyítését célzó segédeszközöket a vizsgálati termekbe csempészni s miképpen lehet majd a legéberebb tanár figyelmét is kijátszani. Az ifjú tehát, kinek kiadják érettségéről a bizonyítványt, hogy ezt elérhesse, már első aktusában e vizsgálatnak csalni, színlelni kényszerül, mert hiszen nem kis dolog nyolc esztendő munkásságának gyümölcsét egyszeribe elveszteni s megbukni azon a vizsgán, mely egyedül képesiti a diplomás pályák mindegyikének elérhetésére. S a tanárok, kik nyolc esztendőn keresztül kiismerték egész benső világát a tanuló-ifjuságnak, kénytelenek az inquisitorok gyűlölt szerepét játszani, mert a közoktatásügyi törvény ezt igy irja elő. S látni kénytelen legkedveltebb diákjainak is halálverejtéket izzadó kétségbeesett fizognómiáját s ha beleszakad is a szive, nem segíthet rajta, mert ez- visszaélés a törvénnyel, a kiszabott rendeletekkel szemben. S a nyolc esztendőn keresztül emminens diák, a tulizgatottság, a szokatlanság következtében igen sok esetben elveszti a fejét, s aki mindenkor mindent tudott, a szigorú kormánybiztos előtt még azt is elfelejti, amit máskor még álmában is elmondott. S ezt nevezik érettségi vizsgálatnak. S akkor csodálkoznak, ha az ifjúság minden eszközt megragad, hogy e kellemetlen, e szükségtelen, e fölösleges terhén középiskolai vizsgarendünknek, ugy ahogy tud, könnyíteni igyekszik. S egymásután olvashatjuk majd ebben vagy abban a középiskolában a kormánybiztosnak felfüggesztő intézkedését, mert rájött, hogy az ifjak Írásbeli dolgozatai feltűnően hasonlítanak egymáshoz, sőt még azonos hibákat is talál bennük. Az érettségi vizsgát felfüggeszti s nagy csomó diák s ugyanannyi szülőnek hihetetlen kínokat, szenvedést okoz. S mindez miért? Hogy a diák nyolc esztendői tudásáról meggyőződjék? Hogy lássák, miként tud ósdi formaságok szerint saját lábán megállani ? Vagy hogy talán a tanári kart ellenőrizze, mennyiben igazságos a diákok tudásának megítélésében ? Ám akkor küldjenek minden vizsgálatra, ha ugyan vizsgálatra szükség van még, —mint ahogy éppen a mai tanítási rendszer szerint nincs is — kormánybiztost, vagy az év folyamán, miként a katonaságnál inspiciáljon a felettes hatóság és váratlanul, minden bejelentés nélkül, kopogtasson be az egyes osztályokba s akkor vizsgáztasson. Az az eredmény meg fog felelni a valóságnak. De akkor, mikor a diákképzelődés az egész esztendei „druck" következtében a lehető legfeszesebbre izgatódik, akkor, mikor a józan gondolkodást a legkevesebb tanuló tudja megőrizni, akkor annak a jelentős vizsgálatnak célja nem lehet, mert nem adja hü képét az igazságnak s a valóságnak meg nem felel. Miként annak idején a nagyhírű Cátó, mi sem mondhatunk egyebet: Carthaginem esse delendam ! — Az érettségi eltörülendő! Sötét kilátások. — Budapesti levél. — Még mindig teljes a bizonytalanság a válság körül. Egyik nap ugy, mint a másik nap, kombinációk özönével vannak telve a lapok. A mai idők olyanok, mint a sejtelmekkel teli vaksötét éjszakák, amelyekben az ember az orra hegyéig sem lát. Ilyenkor természetszerűleg rettenetes munkát végez a felcsigázott képzelet. Minden neszt valami gyilkos közeledő lábdobogásának vesz. A behunyt szemek előtt különös alakú rémek meredeznek. Az éjszakának ezt a természetét talán még egy korszakra sem lehetett olyan sikerrel alkalmazni, mint a jelenlegire. Ebben a nagy, gyötrő bizonytalanságban mindenki Magyarország réme> Bécs feló tekint, ahonnan még alig jött ránk nézve valami jó. Mindig csak rossz, szomorú. Darabont körökből kiszivárgó hirek szerint nemsokára Khuen-Héderváry, a mindenre kapható granicsár, fog a kormányelnöki székbe jutni. És lesz ujabb darabontkorszak és ujabb nemzeti küzdelem.'Ezeknek a híreknek ugyan komoly politikusok nem adnak hitelt, de azért mégis alkalmasak arra, hogy a várakozástól tulcsigázott fantáziákat izgassák. Nem hiszünk bennük, mert ha ismét nemzeti küzdelemre kényszeritik az országot, hamarosan meg fognak győződni Bécsben arról, hogy ők nem olyan erősek és Magyarország nem olyan gyönge, mint ahogyan hiszik ós gondolják. És ha újra támad valami külső bonyodalom, annak csirái még most is el vannak vetve a külpolitikai helyzetben, akkor el lehetnek rá készülve Bécsben, hogy Magyarország bizonynyal élni fog azzal a felháborító tapasztalattal, amelyet most végtelen áldozatkészségével szerzett. Ezekkel a szomorú híresztelésekkel szemben fehér galambként jelent meg tegnap a politikai horizonton az a hir, hogy függetlenségi kabinet készül, hogy a válság ilyetén megoldása nem olyan lehetetlen, mint amilyennek első pillanatra látszik. Bécsi, legintimebb udvari körökből szerzett értesülések szerint még az önálló bank is megszülethetik, ha Kossuth és vele a nagy függetlenségi párt egységesen, megtörhetetlen falanxként a sarkára áll érdekében. Most aztán folynak mindkét oldalról a puhitások. A beteg vezérnél naprólnapra valóságos búcsújárások vannak. Békésmegyei Közlöny tárcája. Pihenni. Messze, igen távol, Hol a nap se lángol. Hová soh'sem téved Egy parányi élet Ebből a világból. Hová e rút zajból Nem hat soha semmi : Odamennék mindörökre Nyugodni, pihenni. Ahol nincsen emlék, Ahol lét és nemlét Sejtelembe olvad, Hol a fájdalomnak Nem érzem gyötrelmét. Hol mindent el tudnék Temetni, feledni : Odamennék mindörökre Nyugadni, pihenni. Nyugodni, pihenni! . . . Hát csak ennyi, ennyi, Amire én vágyom ? Az egész világon Nem tartóztat semmi ? ... Oh én balga lelkem, Vájjon hová mennél ? Nyugodalmat nála nélkül A földön, hol lelnél ? Kürti Nándor. A kis Anny elment . . . - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Konkoly Fereno A műtermekben éppúgy ismerték Annyt, a kis modellt, mint ahogy ismerték Samu bácsit, az ócska ruhákat összevásárló öreg, vörös házalót, aki sokszor segítette ki a müvészkolóniát, azokra a rongyokra adva előleget, melyeket még vigan hordott a nagytehetségű, de még kevésbbé ismert nevű művész ur. Anny származását senki sem ismerte. Külseje után itólve, angol-szász ivadék 1 lehetett. Erre engedett következtetni arany-szőke, fémcsillogásu haja, világoskék, szinte mórhetetlen mélységű két szempárja, nyúlánk, előkelő termete s hófehér arcbőre, mely a frissen hullott havat is megszégyenítette patyolat színével. Egyszóval, gyönyörű lány volt Anny. A műtermekben mindenki szerette. De nem ugy, mint a többi modelleket szokás, hanem igazán furcsa művészek között, mindenki ugy szerette, mintha a saját nővére lett volna, Nem tudom most már biztosan, hogy ezért, vagy hogy mert ő üyen természetű volt, Anny a mocsárban, hol állandóan tartózkodott, olyan tiszta maradt, mintha a Sacre Coure intézetben nevelték volna kora gyermeksége óta. Ha valamelyik műteremben megjelent, szinte valami túlvilági világosság támadt s miként az összes művészek már veleszületett sajátossága a babona, az egész festő-kolónia Annyt valamely égi eredetű szentnek tartotta, aki valamely régi mester szentképeiből elevenedett fel, hogy megnyugvást, békét s üdvöt árasszon a sokat zaklatott szegénység ós nélkülözésben élő művészkolónia tagjai részére. Senki sem tudta, hogy honnan került közéjük. Anny pedig sohasem mesélt a múltjáról. Ha kérdezték, nevetve mondta: — Angol hercegnő vagyok. Egyszer majd értem jönnek négylovas hintóval s akkor majd mindnyájatokat ellátlak minden földi jóval, mit csak pénzen megszerezni lehetséges. Az egész társaság ilyenkor harsány kacagással honorálta a kis képzelődő elbeszélését, de a másik percben már mindenki odaugrott a kis Annyhoz és csókolták a kezét, a ruháját, a lábát, mint egy igazi szentnek. Az arcához senki sem nyúlt. Annak ugyancsak elhúzták volna nótáját a többiek. S Anny abban a romlott környezetben éppen olyan kis tudatlan, naiv teremtés maradt, mint aki soha trágár szót, soha kétértelmű erkölcstelenséget nem hallott. Az bizonyos, hogy művészbarátai előtte olyan tartózkodóan, olyan előkelően viselkedtek, mintha mindegyike az édesanyja előtt beszélne s annak mondaná el búját-baját. Mert igen. Ha valakinek már az életterhe tulnehéz volt, ha valakit valami nagy szomorúság, igazságtalanság, vagy ami a festők között a leghamarább s legtöbcször előfordul, valami határtalan méltánytalanság ért, az sietett s előkerítette a kis Annyt, aki azután kicsicseregte fejéből a bút s a bánatot. Ha pedig már sehogy sem tudta megvigasztalni az illetőt, akkor mesélni kezdett s mindenkor oly találóan, ugy az esetre mórt mesével hozakodott elő, hogy annak naiv optimizmusa mindenkor megtalálta a kellő gyógyszert a fájó sebre. Annj'nak senki sem udvarolt. Mindenki szerette, tehát senkié sem lehetett. Egymás között a festők ugy állapodtak meg, hogy ha majd Anny eléri azt a kort, hogy fórjhezadó lehessen, majd kikeresnek néki valami jóravaló fórjet, semmiesetre sem azonban a művész-kolóniából s ki-ki, ahogy majd módjában lesz, hozzájárul hozományához. A tervet maguk közt tartották, soha Anny előtt erről nem beszéltek. A művész-kolónia összes épkézláb embere künn volt a pályaudvaron. Sürgönyileg értesültek, hogy Paál Andor, a fiatal, nagytehetségű tájképfestő a művész-kolóniába érkezik, hogy ott a minisztérium művészeti ösztöndiján tovább fejlessze már igy is teljesen kifejlett tudását. A vonat berobogott s a kis város közönsége, melynek egyik főmulatságát az érkező vonatok várása képezte, nem tudta meglepetését elnyomni, mikor Paál a vonat egyik kupéjából kilépett. A férfi-szépség ideálja volt. Ajkán ellenálhatatlan mosoly, a hóditó férfi biztonsága. Mindenki érezte, hogy megérkezett a nagy O s az egész város férfi- s asszonynépe mind-mind érezte azt a szörnyű veszedelmet, mit ez a gyönyörű külsejű férfiú magában rejtett. Művészek között hamar megy a barátkozás. Paál Andorban minden megvolt, ami kedveltté teszi az embert. Mesés társalgó. Előadása még a legjobb színésznek is becsületére vált volna. Mindenkit lebilincselt modorával, melyben a természetes báj, a sok társaságot látott férfi csiszoltságával váltakozott. • Egyszeribe, kardcsapás nélkül meghódította az egész kolóniát. S Anny, a mindenki által becézett, szeretett modell, ugy nézett Paál Andorra, mint a régi bibliákban olvashatjuk, a zsidók prófétáikra. Szinte nyitva felejtette gyönyörű metszésű száját, ha Paál beszélt. Égy percig le nem vette tekintetét az ifjú müvószről. S Anny e perctől fogva, mintha csak kicserélték volna, egészen megváltozott. Beszédes ajka elnémult, álmodozó, merengő lett. Sokszor leptük meg, amint a műterem egy elrejtett sarkában ült s keservesen zokogott. Az egész müvész-kolónia szinte betege lett Anny szenvedésének. Senki sem tudta biztosan, mi baja lehet, de mindnyájan félve sejtették. S azért Paált senki sem gyűlölte, i öt csak szeretni lehetett. A természet 1 játéka az, hogy néha egy-egy emberbe i beletesz minden szépet és jót, hogy az ! azután az egész világon uralkodhassék.