Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-05-09 / 37. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 37-ik szám. Vasárnap, május 9. KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElíOFIZBTÉSI DID : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éunegyedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szára 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Audienciák. Békéscsaba, május 8, Nagy felvonulás van most naprólnapra a ragyogó szép Budavárába. A tapintatos király meglátogatta néhány napra a magyar nemzetet, hogy a kitört és javában dühöngő politikai válság megoldásáról magyar politikusok véleményét hallgassa meg, hogy még az árnyékát is eltávolítsa annak a gyanúnak, mintha Magyarország belső ügyeit is az osztrák politikusok tanácsai szerint intézné el. Egymásután járulnak Őfelsége elé a mult és a jelen vezéralakjai. Hogy mit végeznek odabenn, milyen tanácsokkal szolgálnak Őfelségének, arról a nemzet nem tud semmit. Csak sejtelmekre, a meghívott államférfiak sokszor kinyilvánított politikai egyéniségéből levont következtetésekre támaszkodhatik. Az uralkodóval szemben kötelezővé vált diszkréció megtiltja mindegyiknek, hogy az audiencia érdeméről nyilatkozzanak. Még az eddig meghallgatott politikusok közül legtöbb indiszkréciót Justh Gyula követett el. Az ő naiv hitében és ragaszkodásában, melylyel az önálló bank iránt viseltetik, a királynak egy, talán mellékesen elejtett nyilatkozatát akként értelmezte, hogy Őfelsége egyáltalában nem ellensége az önálló banknak s hogy csak a közös bank híveinek rosszakaratú információi miatt merülnek fel áttörhetetlennek látszó akadályok az önálló bank előtt. ' Súlyos vádat rejt ez a nyilatkozat magában néhány magyar ember ellen. A mostani politikai élet vezérférfiainak hazafisága annyiszor kiállotta már a tűzpróbát, hogy szinte bűnnek tartják feltételezni róluk a királynak a nemzet érdekei ellen való informálását. A király is ember, még pedig okos ember. A politikai előrelátás, a tervszerűség, a magasabb öntudat és a megbízhatóság kapacitáló erői elől ő sem zárkózhatik el. De hát küzdelembe vittük-e ezt a kapacitáló erőt? A koalíció parancsnokainak szolidáritása képviselte a csapatok fegyverképességét. A kormány képviselte a magyar politikai közvélemény egységességét. De ám megbontották e jól szervezet pozíciót, szétszakították a sereget a vezérek háta mögött, felhasználva azok jóhiszeműségét. Avatatlan kezek belekontárkodtak a kormányzás üzemtervébe. A nagydobos támadásra vezényelte a generálist, a káplár kezébe vette a haditerv megállapításának jogát és minden közlegény felelősségre vonta a parancsnokat. Soha annyi sértett ambíció, soha annyi valódi belső értéknélküli törtető nem garázdálkodott a magyar politikai életben, mint a koalíció legujabbkori életében. Egy nagyfejű megfújta a trombitát s a kisfejüek utána sípoltak. Természetesen gátat vetettek ezzel a vezérek önzetlen s a nemzet javát célzó törekvéseinek s felidézték ezt a végtelennek látszó válságot, melyet audienciák utján akar megoldani. Mi nem bízunk az audienciák kedvező eredményében. A meghívott politikusok információi, félő, hogy falrahányt borsók maradnak. Mert, sajnos, volt már egy gonosz informálója a politikai helyzetnek: a törtetők által felidézett zavar, melynek felkotrói a legjobb hazafiakat, akikre még tegnap esküdtek: pellengére állították; a rendet, amelynek visszaállítására tegnap még vállalkoztak, ma már megszűntek becsülni; akik dirigálták a vezéreket, vádolták társaikat, proklamálták a bomlást, Kossuthnak egyik nap szemébe vágták, hogy ellene is képesek küzdeni és másnap már arra kérték, hogy vezesse őket diadalra ! Mekkora fejvesztettség, milyen kapkodás, milyen bomlás! És hogy ez az információ milyen jól működött, arról éppen Justh Gyula, a bomlás előidézőinek vezére győződhetet meg, akinek érthetően kifejezte a király, hogy tudomása szerint nincsen egyetértés egy kérdésben sem a magyar politikusok között. Ilyen meggyőződésben élve, — aminek sajnos, nagyon is van alapja — a király természetesen saját belátása szerint intézkedhetik, mert biztos abban, hogy támogatókra talál. A tömeges audienciák tehát nem tekinthetők egyebeknek, mint tapogatódzásoknak a legcélszerűbbnek tetsző királyi lépés megtétele előtt. A csabai jegyző-válalasztáshoz. Történt-e igazságtalanság? Csendes szemlélője vagyok a közéletnek és a közügynek. Annyiban folyok be ezekbe, hogy tehetségemhez mérten támogatok minden kulturális törekvést s a jótékonyság nevében nem egy izben gondolom: no, most már a kabátomat is kérni fogják tőlem. Hogy társadalmi életünk milyen sivár, arról nem szólok. Néhány polgára e városnak nem képes azt megváltoztatni. Az összesség pedig ugyancsak széthúz. Közügyekkel itt ki törődik? Egyegy állás megüresedésénél a pozícióba jutni akaró jelöltek csinálnak „közügyet". A jelölt beleszuggerálja a városatyába, vagy a szavazattal biróba, hogy az ő (a jelöli) támogatásával, illetve megválasztásának elősegítésével a közügynek tesz szolgálatot, s azon recept alapján, hogy ha az Isten ad hivatalt, ad ahhoz észt is, hányan jutottak már jó álláshoz és hosszú évek során át nyomorították azt a közügyet, melyet előbbre kellett volna vinniök. Ily fontos kérdés előtt állott csütörtökön Békéscsaba képviselőtestülete is. Lokálpatriotizmusból és a csabai pályázók iránti „szeretetből", a parasztpártiak részéről hangoztatott óhaj alapján, előre meg volt állapítva, hogy a hagyatéki jegyzői székbe csak csabai ülhet. Sokszor olvastam a „jól informált" sajtóban, hogy kinek a megválasztása biztos, mert ezzel, vagy amazzal kik tartanak. Érdeklődtem a „jól informált"-ság irányában s ekkor megtudtam, hogy a rendőrfőbiztost, ki minden több fizetéssel járó állást megpályázott, — a magam és a közvélemény szerint is minden arravalóság és munkaszeretet nélkül, mert a jelenlegi állásában is alig tevékenykedik, pedig lenne elég tere — minden haladásnak kerékkötője : a parasztpártiak támogatják, csak azért is, mert hát a cél szentesíti az eszközt. Hogy a közügy nyer-e azzal, nem törődik e tábor; egyszóval, már előre híresztelték, hogy kinek a megválasztása biztos, bár mindenki félt e lehetőségtől. És megtörtént, arai egyedül helyes. A törvény azért adta a felsőbb hatóságnak a jogot, hogy azzal élni is tudjon. S e i 1 e r Elek főszolgabíró, nagyon helyesen, a közügy érdekében élt e jogával, mikor a jelölésből kihagyta Hrabovszky Pált, mert megválasztásával a közügy hosszú évekre meg lett volna bénítva. De a főszolgabíró törvényadta jogával élve, arra nezve is megleckéztette a törtető jelölteket és a Békésmegyei Közlöny tarcaja. j házasság törtenete. Betegemnek. Azóta, hogy keblemről elragadtak, Nyugalmam, álmom nincsen énnekem, Aggódó szivem minden dobbanása Utánad sir most, én kis betegem! Ha testet öltne mindenik fohászom, Mely érted száll most mindig ég felé: Nagyobb gárdája nem volna a földnek, Mely lázálmodban ágyad őrzené!. . . Mire fölépülsz, tarlóit lesz a lomb már, Lábunk alatt sárgult avar zörög, A nap is korán nyugovóra hajlik, S az éjszaka lesz hosszú, mély, örök. Oh, de minekünk tavaszunk lesz akkor, S egy-egy nap az éj minden csillaga, Sárgult levél: frissen hullt rózsa szirma, És perzselő a hűvös éjszaka ! Az lesz a perc, ha keblemre röpülve, Elringatod karom között magad, És vágytól, szomjtól oly régen gyötörve Először nyújtod csókra ajkadat! Ba.Ua Miklós. Irta : Benda Jenő. - A „Békésmegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Négy fejezetben erkölcsös mese következik itt a házasság intézményének dicséretére. Én ugyanis nagyon sokra becsülöm a házasságot, mint intézményt s szívesen megvédelmezem rosszakaratú támadások ellen. Az alább előadandó történetből kitűnik, hogy a házasság igen alkalmatos forma a férfinemü és a nőnemű emberek együttélésére, csak arra kell vigyázni, hogy a férfi-példány és a női-példány szépen egymáshoz illők legyenek. Méltóztassanak megfigyelni, hogy az én erkölcsi mesémben meddig furta-faragta az élet azt a két embert, amig igazán méltók lettek egymáshoz. I. Az ártatlanság próbája. Margó, a szép, kicsi, formás Margó, egy egyszerű házmesternek volt a leánya a "BAlvány-utcában, ahol bank-fiuk és tőzsde emberek nagyon sűrűn sétálnak. Margó tizennyolc éves volt ós színinövendék szeretett volna lenni, de apja, a praktikus, egyszerű házmester nem I engedte, mondván : „Mi a fenének az a j bo'ondság, kidobnia pénzt kottára, meg I énekmesterre, szép, müveit ós okos leány anélkül is megcsinálja a szerencséjót !" Margó tehát nem lett színi-növendék, de ez mitsem vont le az értékéből. Ha a Bálvány-utcán hófehér ruhácskájában, egyszerű szalmakalappal végigment, az aszfalt, öregje, vénje megfordult utána s a fogát szívta, vagy csettintett a nyelvével. Margó azonban, a szép, kicsi, formás Margó nem is nézett rájuk, szemét lesütve, nem tekintgetve se jobbra, se balra, sietett végig közöttük. Mert Margó jói nevelt leány volt és ismerte a női szemérem értékét. Volt pedig egy öreg nagy bankban egy fiatal kis prokurista, aki valahányszor Margóval találkozott, mindig olvadóbb és szerelmesebb szemmel nézte, vágyóbb kívánsággal csodálta. Alig lépett Margó az utcára, ez az ifjú — hivatalos órák alatt, vagy hivatalos órákon kivül — nyomában termett s türelmesen kísérgette. Kísérgette addig, amig egyszer megismerkedtek, azután összebarátkoztak s ettől kezdve sokat csavarogtak együtt a Bálvány-utcán ós a környékén. Gyönyörű szép, napsugaras tavaszi délelőttön ültek egyszer a József-téren egy árnyékos padon a fiu és a leány. Szerelmes, gyönyörű tavasz volt ez, csillámló napsugárban sziporkázó ós a bankfiu olvadó érzéssel megfogta a leány kezét: — Margó, kicsi Margóm! Tudna-e maga szeretni engem? A lány nem felelt, csak lángvörösre gyúlt szép arcát lehajtva, megszorította a bankfiu kezet. Amire ez egy agyara tóduió heves vórhutlámtól teljesen" elvesztette a fejét. — Margó I A bolondja vagyok. Sem éjjelem, sem nappalom, amióta ismerem, eiepedek egy csoKjaórt. Éies kis Margóm ! Jöjjön el a lakásomra. Minuia kígyó csípte voma meg, ugy kapta el a leány erre a szóra a Kezet. Felpattant a helyóról ós szótlan megindult, a fiút faképnél hagyva. Átn ez is fölugrott ós Kétségbeesetten elállta a leány útját: — Margó! Én nem tudok maga nélkül élni. Főbe lövőin magam, ha nem lesz az enyém! — Hát vegyen el felesógül, — mondta a lány szendén, szemét a földre szegezve. — Az lehetetlen! — dadogta a bankfiu s szomorúan lehajtotta a íejét. Nagynénjére gondolt, egy gőgös, elóKeiö lipótvárosi asszonyra, aki semmiképpen sem tűrne meg egy hazmesterteányt a famíliában. Pedig erre a nagynenire folytonosan gondolni kellett, mert

sja nagynéni nagyon gazdag vou. — Akkor Isten vele! —^ mondta Margó ós elindult egyedül. A sziporkázó tavaszi napsütés ragyogva ölelte Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza jíjí ellen számtalan tanár ét orvos által naponta ajánlva. J Minthogy értéktelen utánzatokat is kinálnak, kérjen mindenkor „Roohe* eredeti csomagolást. F. Hoffmacn La Roche & Cie. Basel (Svájc.)