Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-04-29 / 34. szám

BÉKÉSM^GYEl KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 április 29 Helypénzdij-szabályzat módosítása, a községi óvónők drágasági pótlék iránti kérelme. Erdélyi Géza oki. gyógyserész kérvénye 5-ik gyógyszertár felállításának véleményezése iránt. A város pénzügyi helyzetének megvizsgálására kiküldött bizottság előterjesztése a város tulajdo nát képező ingatlanok eladása tárgyában, A városi tanács előterjesztése a városi székház kibővítése tárgyában. A városi képviselőtestületi tag választásokhoz vá­lasztmányi tagok és az igazoló bizott­ságba tagok választása. A koalíció alkonya. - Budapesti levél. ­Igen, kérem, bárhogy is csodálkoz­nak rajta önök, a koalíciónak ugylát szik, befütyöltek. A bomlás jelei már ugyancsak mutatkoznak. Igaza van an­nak a nótának, amelyik a^t mondja, hogy: „Mindenféle szerelemnek vége szokott lenni", de igaza van ám annak a közmondásnak is, hogy : „közös lónak túrós a háta". Ugy a nótán, mint a köz­mondáson lehet lovagolni állitásom be­bizonyítása céljából. Valamikor, réges-régen a koalíciós pártok szörnyen szerelmesek voltak egymásba. A függetlenségi, alkotmány­párti és néppárti lapok vezércikkei és politikai rovatjai telve voltak tüzes sze­relmi vallomásokkal. A vezéreket, akik e szerelmes színjátékban a primadonna ós hősszerelmes szerepeit játszották, ün­nepelték az egész vonalon. Eltartott ez az ideális állapot egészen a legújabb időkig. Időnként ugyan támadtak egyes kis viharok, a sima tenger vize külö­nösen a kis néppárt rakoncátlankodásai miatt olykor hullámokat is vert, de a hullámok hamarosan elsimultak, a há­borgás elcsitult és a békét nem zavarta semmi. A háború dinamitja csak titok­ban gyűlt és várta a felrobbanást. Ez a felrobbanás most már nagyon közel van. A függetlenségi párt kedd esti értekezletén olyan heves kifakadá­sok hangzottak el az alkotmánypárt és a néppárt ellen, hogy azok fölött az ér­dekeltek nem fognak simán átsuhanni. Valóságos palotaforradalom ütött ki a pártban. És ha Kossuth Ferenc eléggé nem méltányolható erővel és energiá­val szembe nem száll a koalíció háborgó ellenségeivel: a közel jövő kockája már azóta el volna vetve. Objektíve mérle­gelve a dolgokat, Kossuth ma még ur a függetlenségi párton, de csak ma, holnap talán már nem, mert tekintettel a párt egy részének féktelen szenvedé­lyességét, az ország és a függetlenségi párt érdekében is a legnagyobb aggo­dalommal tekinthetünk a közeli jövő alakulásai eló. Palotaforradalom, pártközi forrada­lom. Ezekre van kilátásunk a jövőben. Magának a nagy függetlenségi pártnak is veszélyben van az egysége. Ott van­nak az örökké elégedetlen Hollóék, akik alig várják már, hogy a zavarosból ki­halászhassanak maguknak egy kis mi­niszteri tárcát, vagy egy államtitkársá­got. Nekik már Kossuth személye sem imponál valami nagyon. Önző érdekeik kielégítése céljából képösek az egész országot válság elé állítani, megbontani a pártegységet, szétrobbantani az egész koalíciót. A kedd esti palotaforradalmat is nagyobbrészt ők rendezték. Mikor aztán Kossuth a tőle szinte szokatlan haraggal és energikus kifejezésekkel nekik támadt, ők igyekeztek első sor­ban szépiteni a dolgokat, ők gazsuliroz­tak legjobban a haragos vezérnek. Az előrelátható, hogy sem az alkot­mánypárt, sem a néppárt nem fogja a dolgot annyiban hagyni és megkezdő­dik először a hirlapi csata, aztán a folyosói csata, aztán egy robbanás és — nem lesz többé koalíció. Nem is volt egészséges ez a koali­zálás ós különböző pártok korifeusai a miniszteri széken. A hatalomnak, en­nek a közös lónak csakugyan túrós a háta s összevesznek rajta. Hiszen ki hal­lott már olyan kormányról, amely a nemzet vitális édekeire nézve nem ér­tene egyet. Ez a kormány pedig olyan. A bankkérdésben áthidalhatatlan kü­lönbségek vannak a 67-os és 48-as ér­zelmű kormánytagok között. Az ilyen erőszakos egyesülések sorsa pedig már kezdetben meg van pecsé­telve. Ezért lehet most már egészen bátren beszélni a koalíció bomlásáról. Bomlás a parasztpártban. Kisgazdák pártja alakul. Nincsen olyan dicsőség és hatalom, amelynek vége ne lenne egykor. Csilla­gok buknak, csillagok támadnak — mondja a költő. — Egy-egy ember hó­dító, magával ragadó egyénisége, mely a veleszületett zseniálitás kifolyása, ideig-óráig talán meg tudja akadályozni valamely szervezet bomlását, de a kér­lelhetetlen közöny csakhamar beköszönt mégis. Ilyen haldokló szervezet a paraszt­párt is. És nem is lehet ez másként. Magyarországon csak a gerinces pártok­nak van jövője. A magyar a vacillálást nem szereti. Itt van például a nemzet­közi szociáldemokratákpártja. Hatalmas arányokban fejlődik, mert nem ismer átmenetet, csak végletet. Megalkudni nem tud és nem akar. Az ilyen állásfoglalás nemcsak az úriembernek, de mindenki­nek, legalább is imponál. A parasztpárt azonban nem is ha­sonlítható össze ezzel a hatalmas szerve­zettel. Meghatározott és körvonalazott politikai és társadalmi hitvallása nincs. Nagy célok nem állanak előtte. Egész tevékenysége abban merül ki, hogy szinleg meglevő hatalmát fitogtassa Bé­késcsabán. Az egész hazán összeálló szervezetet a merész vezér tartja össze, akit a párttagok valóságos apostolnak tekintenek. Ha ő kidől, vége minden dicsőségnek, mert a pártban megköze­lítőleg sincs hozzá hasonló egyéniség aki örökébe léphetne. A vésztjósló hollók károgását mintha hallanánk már. Munkatársunknak ugyanis nemrégen alkalma volt hosszabb ideig beszélni Lehóczky Mihálylyal, a pánszláv hajlamairól általánosan ismert tótkomlósi biróval, aki a parasztpárt eszméinek Tótkomlóson, Orosházán és környékén nagy propagálója volt. A néptribunnak egész bátran beillő biró ur kijelentette, hogy ő és az őreá hall­gatók, — akik ped.g sokan vannak — ki fognak lépni a parasztpártból, mert tapasztalták, hogy annak vezére nem korrakt politikát üz, nem a szenvedő nép ós a dolgozó kispolgárság javáért küzd, hanem ezektől az érdekektől ide­gen célokért. Ennélfogva — mint mondta — több száz orosházai és tótkomlósi birtokos rövidesen meg fogja alakítani a „Kis­gazdák pártját", amelynek programmja néhány szóban van összefoglalva: küz­deni a nép és a kispolgárság javáért. Ezt a pártot a parasztpárt mintájára országos jellegűvé akarják tenni. Mint a rövid szavakkal kifejezett programból látjuk, az uj párt nem lesz egyóbb, mint a parasztpárt — uj kön­tösben. Az egész mozgalom Lehóczky uram vezérkedési ambíciójának tulaj­donitható, amelyet a parasztpárt kötelé­! kében nem tudott kielégíteni. Hja, két éles kard nem fér meg I egy hüvelyben! . . . i Püspökök harca. Mi van a naptár mögött. (Külön fővárosi tudósítónktól.) Az elmúlt napok szenzáció-tömegé­ben egészen észrevétlenül húzódott meg egy szürke hir arról, hogy a két ma­gyar katholikus egyház a naptáregye­sités körül döntő, harcot folytatott egy­mással. A hírnek nagy jelentősége van, mert nemcsak a két klérus egész pap­ságát érdekli, de a hivek körében is nagy forrongásokat okozott. A magyarországi katholikus egyhá­zakat : a római-, görög-, ruthén és görög­román katholikusokat az oltárnyelven és a papi hierarchia egynémely lényeg­telen kérdésein kivül misem választja el. A dogmában nincsen eltérés, vala­mennyien a pápát vallják legfőbb uruk­nak, de a római katholikusokat régóta háborgatta már egy elintézetlen ügy: a naptáregyesités kérdése. A görög­katholikusok a keleti naptárt használják, a rómaiak a most érvényben levő pol­gári naptárt. Legújabban maga Vaszary Kolos hercegprímás vette kezébe a naptáregyesités ügyét, de a két évszázad óta folyó harcot most se lehetett dűlőre vinni. Időközben a legjobb uton volt a dolog, már Firczák Gyula munkácsi püspök ki is hirdette a naptáregyesitést, de utóbb a románok meghiúsították a megegyezést. Eddig is ők voltak legfőbb akadályozói a tervnek és mikor már Firczákon kivül Vályi János, az eperjesi tót-ruthón püspök, Drohobeczky Gyula körösi (Szlavónia) püspök, sőt maguk a román egyházfők és pedig: Mihályi Viktor, a balázsfalvi érsek, Szabó János szamosujvári, Rádu Demeter nagváradi ós Hosszú Vazul lugosi román püspökök is látszólag beleegyezésüket adták, a rég vajúdó terv hirtelen megbukott. Rómában nagy örömmel fogadták a püspökök közös konferenciájának ha­tározatát, mert az uj naptár segítségé­vel megszüLnék a görög-unitus egyhá­zak keleti jellege és véget érne a keleti szentek tisztelete is. A temérdek görög és szláv szent úgysem férhet bele a Gergely-naptárba s a naptáregyesités következményeképpen nem maradhatna el a keleti szentek háttérbe szorulása. Az unitus főpapok részéről Firczák püspökre esett a megbízás, hogy hiva­talosan is bejelentse a naptáruniót. Fir. czák ezt meg is tette, de ekkor várat­lanul kiderült, hogy a püspököt dezavuál­ták román főpaptársai. Mihályi Viktor érsek a román püspö­kök nevében közölte Firczákkal, majd a hercegprímással, hogy a román fő­papok elejtették a naptáregyesités tervét A kifogásuk az volt, hogy a kérdés még nem érett meg és hogy egy-két év kell még hozzá, mig a naptáregyesités ügyé­nek meg tudják nyerni az alsó papsá­got és a népet. A ravasz románok azon­ban máris tudják, hogy a Gerge'y-féle naptárt sohasem fogják elfogadni. Nem egyházi szempontokból, hanem politiká­ból. Nem akarnak még jobban össze­forrni a magyar katholikus egyházzal, valami nagy szépség, de kedves, okos arcu. Edithnek hívták a szőke babát. Magamban csak szőke babának hivtam. Természetesen mindennap pontosan elmentem a tartli órákra. Nein egvszer esett meg, hogy a kártya helyett Edith bájos arcán pihent meg a tekintetem. Ilyenkor Klopicska ur mindig köhögött. Még sokszor ós sokat pislogattam tartli közben a szőke babára ós vala­hányszor ő fölemelte fejét ós tekinte­tünk találkozott, én boldog voltam, vég­nélkül boldog. Titokban már szerettem Edithet, de ezt még eleinte magam előtt . is titkoltam. Később azután átjárta ez a titkolt, elnyomott érzés eszemet, szive­met és minden boldogságomat Edith ben láttam öss7pontosulni. Kezdtem többet pislogatni a szőke baba felé, Klopicska ur pedig kezdett többet köhögni. A mama, akit szintén csak magamban hivtam mamának, való­ságos (belső titkos) anyai szeretettel volt hozzám és üdvös tanácsokkal traktált. Életem 'legboldogabb óráit éltem Kiopicskáék házában. A Klopicskával való véletlen ismerkedésben a szeren­csés sors kezét láttam. Boldogságom csak fokozódott, ami­kor Edith szeméből is olvasni kezdtem. Kiértettem belőle, hogy szeret. Megfe­szített erővei, vas-szorgalommal dolgoz­tam, hogy előre jussak. Egy cél lebe­gett előttem: boldogítani azt, akit sze­retek. Hosszú időn át álmodoztam még a jövőről. Szép, színes képeket rajzoltam magam elé es gyönyörködtem bennük. Minden este szorgalmasan eljártam, de a hosszú idő alatt egy szabad pilla­natom se volt, amelyben Edithez négy­szemközt szólhattam volna. Pedig azt a pillanatot vártam, amely majd dönt egy végtelen boldogság ós egy szánalmas romlásba üző élet felett. Reménykedő boldogsággal tekin­j tettem a jövő felé. Megtudtam, hogy az öreg sem nem bankár, sem nem sertés­kereskedő, de még ujságiró sem, hanem sokkal több: magánzó. Nagy vagyona van s a kávéját hetenként fizeti a kávé­házban. Egyetlen rokona unokaöcscse, Szilárd vo.t, aki szintén nagy vagyont örökölt. Ezt a Szilárd urat, bár napon­ként járt a házhoz, nem volt szerencsém | megismerhetni. Ő délután jött, én este. Sokat emlegették, mint eszes, szorgalmas, takarókos embert. Egy hideg téli napon, — soh'se felejtem el, — sietve tapostam a csi­korgó havat. Komisz hideg volt. Én nein fáztam,, a belső tüz melegített, valósággal égtem belülről. Klopicskáók­hoz siettem. Különösen hangsúlyozták, hogy mára elmenjek, mert házi ünne­pély lesz. Nem tudtam, hogy kinek a születés- vagy névnapja van, elég az hozzá, hogy elmentem, ott voltam. Ma először találkoztam Szilárd úrral, akit mindenben szilárdnak tartottam, hatá­rozott fellépése után. Egy kissé mogorva természetű volt ugyan, de azért hama­rosan megbarátkoztunk. Alig szaladt el egy perc, amikor körülnézve, egyedül találtam magam Edithtel. Végre eljött a várva-várt idő, a boldogságom perce. Szólni akartam, de Edith csillogó szemmel, mosolygó ajak­kal jött elém : — Legyen a barátunk továbbra is, Elemér. Először szólított Elemérnek. Kezét, gyenge, fehér kis kacsóját tette az enyómbe. Én szólni akartam, de a belső hőség ajkamra forrasztotta a szót. Álltam bambán, szótlanul. — Látja, ón nagyon boldog va­gyok, — vette át újra a szót a szőke baba. — Ma van az eljegyzésem Szi­lárddal. Rettenetes fájdalom szaladt át a szivemen. Összeszedtem minden erő­met, hogy el ne szédüljek. De valami , kis igazságórzet felülkerekedett bennem. | Csillapultam. Edith arcáról a megelé­gedés, a boldogság sugárzott le. Gratu­| láltam neki. Később unokabátyjának, a | vőlegénynek is. A jóképű bácsi is megelégedetten ; mosolygott ós amikor ón fájó szívvel ' elköszöntem tőlük, örvendezve szoron­I gatta húsos kezével az enyémet. Otthon gondolataimba burkolóztam ! s már-már sirni kezdtem, amikor eszembe • jutott valami. E.ővettem a ceruzát és I számolni kezdtem : — Két és fél évig jártam a házhoz. 1 Ez annyi, mint kilencszáztizenkét nap. Ebből, mondjuk, kerekszámban nyolc­százötvenszer voltam Klopicska ur ven­dége. Kaptam nyolszázötvenszer teát j rummal — nyáron hidegen ittuk a | teát — és minden teához kaptam egy ' világos trabukót. A tea rummal minden I jóravaló kávéházban minimális árban huszonöt krajcár, ez tehát összesen i kétszáztizenkét forint ötven krajcár. A i trabukók harmincnégy forintot tesznek ! ki. Igy tehát kótszáznegyvenhat forint j ötven krajcár a nyereségem. Ezzel szem­ben elvesztettem két alapvizsgát és Edith szivét. Ekként az egyenleget megállapítva, szivem egyensúlyát helyrebillentettem. * Naszrekkin Hodsa tréfái. (A török Csalóka Péter) Gyűjtötte és fordította : Kunos Ignác. Bevezetés. Naszrekkin Hodsának hívják a törö­kök Csalóka Péterjót. A XlV-ik század első éveiben élhetett a Hodsa, azokban az időkben, amikor Kis-Ázsiának az a területe, ahol Naszrekkin született, előbb [ Karamánia fejedelemségéhez, majd Ba­jazid szultán uralma alá, végül a tatár I Timorlenk birtokaihoz tartozott. Alig van birodalma a széles nagy Keletnek, i ahol a tréfás szavú Hodsa neve a leg­ösmertebbek közé ne tartoznék. Egy Szivri-Hiszár nevű városkában született, a kóniai részlet egyik községében; de azok az összes tréfák ós adomák, me­lyek ma sem tévesztik el vidító hatá­j s'ukat, egy másik helységgel, Ak-Sehir­I rel vannak kapcsoJatban. Itt végezte i volt Naszrekkin az ő hodsai teendőit j s ugyanitt van a türbéje is. Hodsa, : vagyis egyházfi, volt a mi Naszrekki­! nünk; amolyan tanító, biró ós papféle I egy személyben, községének a legtudó­sabb és legbölcsebb embere. Nevéhez a tréfás történetkéknek ós humoros mondásoknak egész sorozata fűződik, melyek még mai nap is rossz szájon forognak ós apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre átszállanak. Alakja nem a müirodalomban, hanem a nép emléke­zetében kövesedett meg, aminthogy az a műfaj is, melyet csak az ő egyéni­sége teremtett meg, népies színezetű népi termék. Mondásai a jobbkor sza­vaira finomodtak, alakja egy legenda­kör hősévé alakult Innen magyarázható meg az a nagy népszerűség, mely az ő nevéhez fűződött ós az ő neve alatt is-

Next

/
Thumbnails
Contents