Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-03-28 / 25. szám

BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 márc. 11. vezetik mostanában. A közigazgatás minden ágának meg van a maga szakosztálya. Ezek a szakosztályok bár egyes esetekben nem egyszer célszerüknek bizonyultak : mégsem méltók arra, hogy egy modern város ügyeit vezessék. Tagjai között ugyanis nagyon sokan vannak olyanok, akik protekció révén jutottak a megtiszteltetéshez a nélkül, hogy resszortjukhoz csak egy keveset is értenének. Ezen abnormális helyzetből természetszerűleg sok indokolatlan és határozottságra egyáltalában nem valló intézkedés folyik. Az uj szabályrendelet ezt az anomáliát akarja megszüntetni az által, hogy a város ügyeinek intézését nem a szakosztályokra, hanem egy harminc tagból álló állandó választmányra bizza, hasonlóan a törvényhatóságokhoz. Ez az intézkedés mindenesetre sokkal előnyösebb az eddigi rendszernél, mert az állandó választmányban a legkülönbözőbb műveltségű és intelligenciájú emberek kerülvén össze, módjában lesz a város ügyeit számtalan szempontból megvilágítani és e szempontból kihámozni a megvalósításra legcélszerűbbet. Az uj szervezési szabályrendelet másik fontos reformja a jegyzői ügykör szabályozására vonatkozik. Azt kontemplálja ugyanis a szabályrendelet, hogy a város első jegyzőjét, akinek most meghatározott ügyköre alig van, felhatalmazza az adóügyek vezetésére és mellé négy adótiszti állást rendszeresít segítségül. Megszűnik ez által az adóügyi tanácsnoki állás és az adóügyek élére hozzáértő szakember kerül. A mostani első jegyzői teendők ellátását pedig ugy gondolja az uj szabályrendelet elintézhetőnek, hogy harmadik aljegyzői állást rendszeresít. Harmadik fontos újítás a szabályrendeletben a tisztviselők lakbérilleményének meghatározása, amely eddig szervezve egyáltalában nem volt. Az uj szabályrendelet nagyobb kiadást, vagy pótadó-emelkedést nem hárít Gyula városára és éppen ezért indokolatlan az az idegenkedés, melylyel a képviselőtestület egye3 csoportjai vele szemben viselkednek. Gyulára csak haszon háramolhatik az uj szabályrendeletből. Fó vasutvonalat Sárrétnek. A szeghalmiak akciója. Mig Békósmegye déli ós nyugati része eléggé részesítve van a vasút áldásaiban, addig északi és északkeleti része, különösen pedig a jó magyar népességű Sárrét, nagyon mostohán van ellátva e tekintetben. Vicinálisok ugyan döcögnek ott is, de fővonalak egyáltalában nincsenek. Nagy hátrányául szolgál ez a körülmény az ottani községek fejlődésének. Ezért régi vágya már a sárrétieknek, hogy fő vasutvonalat kapjanak. Ez a vágy most akció alakjában nyilvánul meg. Szeghalom község régebbi képviselőtestületi közgyűlésén C s á n k y Béla dr. ügyvéd egy szépen megkoncipiált indítványt terjesztett elő, mint már karácsonyi számunkban irtuk, Szeghalom képviselőtestülete azt elfogadta s most átiratilag keresi meg az érdekelt községeket e terv pártolására. Az inditvány bevezető részében C s á n k y dr. vázolja Sánét elmaradott helyzetét, dolgos és szorgalmas népe törekvéseinek hiábavalóságát, melynek főoka a nagyobb tranzverzális vasútvonal hiánya. Pedig a forgalmi viszonyok javulása után Sárrét valóságos aránybánya lenne. A fővonal kérdését ugy gondolná megoldhatónak, hogy Püspökladányt Nagybajomon, Füzesgyarmaton, Szeghalmon, Körösladányon, Köröstarcsán és Békésen keresztül össze kellene kötni Csabával. Ezáltal Sárrét egyenes összeköttetésbe juína Debrecenen át egész északkeleti Magyarországgal, Csabán át pedig Szegeddel, Fiúméval, Araddal, egyszóval délkeleti, déli és délnyugati Magyarországgal. De a nagyobbforgalmu gócpontokra, mint Debrecenre és Csabára is hatalmas előnyöket biztositana e vonal kibővítése. Ezért azt az indítványt terjesztette elő, hogy Szeghalom község indítson akciót a vonal érdekében. Mindenekelőtt kérdezze meg erre vonatkozólag az érdekelt községek és városok véleményét s azoknak beérkezte után tegye meg a szükséges lépéseket, esetleg a többiekkel együtt, a kereskedelemügyi kormánynál. A nagy koncepciójú terv megvalósítása elé érdeklődéssel nézünk. Tagadhatatlanul nemcsak Sárrétre, de egész Békésmegyére kiszámíthatatlan előnyökkel járna ez a vasút. A vásott Györgye. Intimitások a bukott trónörökösről. Tegnap móg nagy nemzeti hős volt, egy trón várományosa, az utca szemefénye. Róla beszélt egész Európa. Miatta kellett fegyverbe lépni ezer és ezer férfiúnak, férjnek ós családapának, miatta volt az a hetekig tartó, kínos bizonytalanság, a dermesztő ijedtség, a diplomácia verejtékes munkája. És ma ? Ma azon az uton áll György herceg, hogy vagy eltűnik atyja országából és a kóbor, kalandor balkáni királyfiak sorsára jut, vagy ... De ezt móg nem sejti senki. György hercegről már régóta mondják Belgrádban, hogy nem épelméjű fiatalember. Az orosz kadétiskolában a legszigorúbb fegyelmet tanulta a trónörökös, de mikor Belgrádba ment atyjának trónfoglalása után, övé lett a legteljesebb szabadság. Királyi atyja Levasseur francia őrnagy személyében katonai nevelőt adott melléje, de a pajkos és elkapatott gyerek nem sokat törődött a nevelőjével. Tizennyolc éves korában, 1905 novemberében, hivatalosan nagykorúnak nyilvánították és a fiatal herceg nevelőjével együtt kihallgatáson jelent meg a király előtt, akitől a nevelő elbocsátását kérte. A trón zsámolyánál szóváltás támadt a tanítvány és a mester között; sőt állítólag tettlegességre is került a dolog. Titokban azt beszélték a belgrádi felső tizek körében, hogy Györgye már régebben folytonosan azon mulatott, hogy körtével és almával dobálta idős nevelőjét, sőt egyszer párjümös üveget vágott a fejéhez, más alkalommal pedig szódavízzel lesptíccelte. De az őrnagy se hagyta magát; végre is ő különböző háborúkban hót sebet kapott, nem volt bolond, hogy a fiatal herceg inzultusait eltűrje. Több izben katonásan elpáholta Györgyét és egy ilyen verésnek közvetlen eredménye lett a botrányos audiencia is. * Az őrnagy távozása után még rakoncátlanabb lett az ifju. Adjutánsát és a környezetében levő tiszteket nemcsak szóbelileg, de akárhányszor tettleg is megtámadta. Szolgái nagyon sokat szenvedtek brutális bánásmódja miatt. Kedvenc szójárása ez volt : — Kuss, kutya ! A testőrség kapitányával, Dunjics alezredessel is botrányos összetűzése volt egy alkalommal. Mikor a kapitány a konakból kocsin távozó Gyorgyéval találkozott, ezt a jó alkalmat arra használta föl, hogy nem szalutált a trónörökösnek. György megállította a kocsit, kiugrott és igy támadt rá : — Miért nem köszönsz, kutya ? A kapitány (aki alezredesi rangban van), azzal mentegetődzött, hogy nem vette észre, de a pökhendi herceg valósággal lerohanta : — Most mars, ne ugass tovább, kutya, mert rögtön megpofozlak ! * Segédtisztjeit kizárólag kutyáknak nevezte. Többször lovagló-ostorával arra kényszeritette őket, hogy négykézláb csuszszanak körülötte, ugy hogy a trónörökös lakosztályában napirenden voltak a legbotrányosabb jelenetek. A katonákna c sokszor megparancsolta, hogy álljanak célba, majd ő a cigarettát ellövi a szájukból. Ennek a különös sportnak sok ember életével esett áldozatul, mások súlyosan megsebesültek. Csolnakjából katonákat vezényelt a Szávába s többnyire örvénylő helyeken, ahol az úszni alig tudó legények halálukat lelték. Az életben maradottaknak ilyenkor azt magyarázta, hogy ime milyen fontos hadiszükséglet az úszás. Belgrádban rövid idő alatt rettegett alak lett ós különösen akkor szállt magas fokra a rémület, ha kilovagolt. Egyszer a főutcán eltaposott egy parasztasszonyt, aki gyermekét vitte a karján és a közeli csendőrposztnak igy kiáltott: — Takarítsd el innét ezt a szemetet! Ilyenkor sokan üldözőbe vették, Györgye azzal fenyegette meg őket, hogy majd trónra kerül s akkor meglakolnak. Ez a jóslat szerencsére nem vált be. Sötétség világosság! Valami a csabai színházról « Toronyórák világítása. A színészek elmentek, a színház kapui bezáródtak s most már legfelebb egy-egy műkedvelő-előadás, vagya mozi részére fognak ismét kinyílni. Az idei sziniévad véget ért ós annak befejezésével szomorú tapasztalatokkal gazdagodhatott az érdeklődő, megfigyelő ós gondolkodó közönség. Az a csekélyszámu színházlátogató közönség, amely nem egy kellemes estét töltött el nemes szórakozással, legtöbbször mély lehangoltsággal volt kénytelen végig tekinteni azokon a sivár széksorokon, melyek ásítva meredeztek a törekvő és rokonszenves színészgárda felé. Elszomorító bizonysága ez annak, hogy Békéscsaba lakossága mily fokán áll az általános műveltségnek, hogy itt , a tejjel-mézzel folyó Kánaánban mily csekély a szükséglet szellemi táplálék! ban. Ha pontos statisztika állana rendelkezésemre, azt a lesújtó eredményt volnék kénytelen abból kiolvasni, hogy a közel 40.000 lakosnak alig egynegyedszázaléka (4—500) az, aki nénii érdeklődóst tanusit a magyar múzsa iránt. Önkéntelenül gondolkodóba esik az ember a felett, hogy hát miben rejlik ennek a közömbösségnek az oka ? Két tényezőről lehet szó itt csupán. Vagy a színtársulat nem felel meg az iránta támasztható igényeknek, vagy a közönségnek nincs érzéke a színészet iránt. Örömmel keresném az első tényezőben a hibát, de sajnos, ott nem találki asszonyi főispánt Bókésmegyének. Hogy miért ? Politikából. Amely politika a király részéről azt követelte, hogy kedvencének, Brandenburgi György grófnak, a későbbi ratibori hercegnek az 'özvegy kezével megszerezhesse a gyulai várat. Amely törekvése az érdekházasság nyélbeütése által sikerült is. Ezután pedig Békésmegye főispáni tisztét az első ós egyetlen asszony-főispán kezéből Brandenburgi György kapta meg. Igazán érdekes lenne, ha az egyetlen asszony-főispánnak, Frangepán Beatrixnak az arcképe ott függne a főispáni arcképek sorában. Ha valamikor eszébe jutna a vármegyének megfestetni, az aradi Kölcsey Egylet támogatására lehetne a festőművésznek. A határon. Irta; Földes Imre. A gránát belecsapott a vizbe. Felpukkanhatott a Duna fenekén, mert forrva bugyborékoltak a hullámok. De a csónaknak semmi baja sem történt. Fáradhatatlanul eveztek tovább. A csónak orrán összefont karokkal állt á kormányzó. Visszanézett a túlsó partra. Komor arccal, sötéten bámult maga elé. Az evezők imádó áhítattal néztek rája. Egy gondolat vezette mindnyájukat. Megmenteni az ő életét, a szenté't, Kossuthét! És ő legkevesebbet törődött önmagával. Elmerengett. Minden evezőcsapás távolabb viszi a hazától. Lassan-lassan ködbe vesznek a túlsó part bércei és ez a nehéz köd megöli a lelkét. Az ornwkon még meg-megcsillan a nap sugara, de az ő szivében csak sötét van, nyomasztó, borzalmas sötétség. Elveszve minden, minden! . . . A kápolnai csatatéren még ott piroslik a vér, a lőpor-füst még el sem szállt, de a zászló lehanyatlott és a három szinü lobogó fehér és zöld szalagja is beleolvadt a pirosba. Pirosra festette a vér ! Gyászba borult az ország. Minden családnak van halottja. Özvegyek járnak a csatatereken, hogy eltemethessék a férjüket. Az ellenség pedig temeti azt a nagy halottat: a hazát! Garázda martalócok vígan ülik a tort. A köny pedig omlik a szemekből, omlik folyton . . . A kormányzó elmerengett és könycsepp csillogott szemében. A vén strázsamester halkan buzdította sietésre legényeit. Azok serényen húzták az evező-lapátokat. Szomorú arcukon ott a gondolat, hogy nagy munkát végeznek. Megmentik a szentet — a jövőnek, mert ki tudja, mit hoz a jövő ? ! Kossuth végignéz a csónakban ülőkön. Csupa szomorú, gyászos arc. Ugy ragyogtak azok a szemek, mint a gyémántcsöpp a fekete posztón. A csónak szilaj futással szelte a vizet. Móg néhány evezőlökés és elérik a partot. A túlsó oldalról a vizre bámultak az ágyúk. Sötét torkaik fuldokolni látszottak, mintha megérezték volna, mily borzasztó szerepet juttattak nékik. Mikor megdördültek, hatalmas lóditással visszaugrottak a partról. Három szót is rvbbant közülük. A lőporfüst szótoszlott. A csónaknak semmi baja. Az ágyúk sortüze csak a vizet korbácsolta fel. — Még most sem tudnak lőni a cudarok, — mormogta magában a vén strázsamester. — Pedig már megtanulhattak volna tőlünk. A csónak kikötött. Kiszálltak. A kormányzó megállt a parton. Neki támaszkodott egy sziklának. A többiek szomorú arccal álltak körötte. Nem hangzott egy szó sem. Csak a szemek beszéltek. Volt abban a beszédben minden. Búcsúzkodás a haza határától, ima a Mindenhatóhoz irgalomért, átok, borzasztó átok az ellenség fejére. Kísérteties csendbe b irkolózott a kis csapat. A Dana méltóságos nyugalommal hömpölygött tova medrében, csak a kiálló sziklák közül kavargott bugyborékolva az örvény. A hegyek oldalán móg ott ringott az utolsó sortűz dübörgő hangja, de lassan-lassan, mind távolabbról hangzó morgássá csöndesedett. A túlsó partról az ellenség soraiból lassú dobpergóst hozott át a szól. Olyan gyászosan búgtak a dobok, mintha fekete posztóval lettek volna betakarva. Én is, mind hallgattak. Talán elnézték volna a túlsó partot utolsó lehelletükig, ha szellő nem takarta volna be sürü, lágyan omló ködfátyollal. Hátuk mögött megzörrentek a bokrok. A szultán követei jöttek, hogy átadják uruk üzenetét. Mohammed földi helytartója boldognak érzi magát, ha a magyar hősöket országában láthatja. A kis csapat fel is készülődött az útnak. Csak a kormányzó állt móg mindig mozdulatlanul, könyes szemekkel a parton s nézett komoran, sötéten maga elé. Keresett valamit, a szürke ködben egy sugarat, a sötétségben egy kis világosságot. De olyan egyszínű volt az a köd, olyan borzalmasan fekete az a sötétség, mely a lelkére ült. A Duna olyan egyhangúan ömlött tova, mintha azt mondaná : „Én is futok feltartóztathatlanul, nyugodtan tovább, tovább, mint a történet. Akár fadarabot, akár holttestet viszek a hátamon, az én futásom egyforma !" A kormányzó mereven nézte a ködöt, kereste a napsugarat. A török követség vezetője hozzáLöwy Jalab L. és Társa cég férfiszabó-üzlete Békéscsabán Csakis kiváló minőségű árúi. Íz ország ints OzisteM versenytlartó szabás, kivitel. Közbizalmat szerzett és pontos kiszolgálás. = Polgári és katonai egyenruhák. Főtér, a kath. templommal szemben. ^E====