Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám
1909-03-04 / 18. szám
4 BÉTCÉSMEGTTSI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1900 márc. 4. megindultak a szánkónyomon és nagy csudálkozásukra a nyom R o t y i s János mezőőr házához vezetett. A mezőnek éber és hivatott őre nagyon megrökönyödött, mikor kérdőre vonta az alkapitány, de aztán összeszedte magát ós azt vallotta, hogy két fia Eleken járt korpát vásárolni és az Anuló-tanya irányában jött vissza. Onnan származhattak az odavezető szánkónyomok. Gyanússá teszi azonban a dolgot az, hogy a fiuk által vásárolt korpát sehol sem találták meg a lakásban. Ennyiféle gyanuok forogván fenn, a csendőrök a két Rotyis fiút Kétegyházára kisérték. A vizsgálat szerint a tüz akként keletkezhetett, hogy a tolvajok, akik gyertyaláng mellett „dolgoztak", valamitől megriadva elmenekültek s ott hagyták az égő gyertyát, melyet a szól felborított s a nádtető meggyuladt. Az érdekes ügyben a kétegyházai csendőrség részéről még folyik a vizsgálat, mert a iiuk megátalkodottan tagadnak. ÚJDONSÁGOK - Időjárás. Az országos központi időjelző állomás mára fagypont körüli hőmérsékletet jelez, elvétve csapadékkal. — Csaba és az Államvasút. Többször irtuk már, hogy Csaba községe a vasúti induló-ház előtti nagy kocsiforgalomnak könnyebb lebonyolítása céliából, az ott levő kis kertnek eltávolítását célozza. Az államvasút ugyanis azt az eléggé nagy területet minden megkérdezés nélkül okupálta, befásittatta ós bekerítette. A község felirt a kereskedelmi miniszterhez, melyben a területnek visszaadását kérte. A miniszter most leirt s egyszerűen azt mondja, hogy a kiskert területét nem engedi át, mert a község bizonyára azzal a területtel speknlálni óhajt — Közművelődési előadások Gvulán. A tél folyamán tartott közművelődési előadások talán a megye egy községében sem tettek szert olyan népszerűségre és vonzottak olyan nagy publiknmot, mint a gyulai „Újvárosi Kör" felolvasó estéi. Ez "talán annak tulajdonitható, hogy a kör agilis vezetősége m.ndig gondoskodott a hasznosnak a kellemessel való összeegyeztetéséről. A tudományos felolvasások mellett mindig voltak a műsoron szavalatok é^ zeneszámok is. Mult vasárnap dr Nuszbek Sándor törvényszéki jegyző tartott a körben igen érdekes előadást az igazságügyről. Vonzó népies modorban fejtegette, hogy az igazságszolgáltatásnak legtöbb dolga a becsületsórtési pörökkel van, amelyek mindig a pletykára vezethetők vissza. A pletykaság terén pedig az asszonyok vezetnek. Óva intette tehát az asszonyokat a pletykaságtól, rámutatván azokra a nem egyszer súlyos következményekre, melyek nyomába lépnek. A nagyszámú hallgalóság élénk tetszéssel honorálta a kitűnő előadást. — Eljegyzések. Zathureczky László, atsó szelcsényi ág. ev. lelkész kedden tartotta Csabán eljegy?ését Horváth Mihály tekintélyes polgár leányával, Mariskával. Dunajec Mihá.y, a csabai Rosenlhal-gőzmalom levelezője eljegyezte Schwarcz Jankát Gyuláról. (Minden külön értesítés helyeit) — Egy pénzintézet uj vezetője. Az Aradi Ipar- és Népbank békésmegyei fiókintézete, mely Békéscsabán tizenöt óv óta kitűnően prosperál, a napokban uj vezetőt nyer. Keresztes Ferenc, a fiókintózetnek alapítása óta kiváló vezérigazgatója ugyanis nyugalomba vonul, igy a központi igazgatóság kedden tartott ülésén D u s b a b a ^Vilmost, az eddigi titkárt, ügyvezető-titkári cimmel bízta meg a fiókintézet vezetésével. A központi intézet választását szerencsésnek lehet mondani, mert az uj vezető, telve ambícióval, munkakedvvel ós képzettséggel, még inkább fogja a prosperálást fokozni. — Közigazgatási bejárás. A szeghalmi gőzmalmi Berettyó-hid közigazgatási bejárását március 16 ra tűzte ki Ambrus alispán. A közigazgatási bejáráson a kereskedelmi miniszter is képviselteti magát egy kiküldöttel. — Elhunyt ügyvéd. Povázsay Máté ! csabai ügyvéd kedden reggel élte 36 ik | óvóben,; néhány órai kinos szenvedés j tán elhunyt. A fiatal ügyvéd panaszko| dott azelőtt is gyomorfájásról, de hogy j e kis bajnak látszó betegség oly gyorj san végezett életével, — megdöbbentő. I Halálát gyomorfekély okozta. Fiatal fe; lesóge, kis fia, szülei, testvére és negy i rokonság siratja elhunytát. Temetése | ma délután 2 órakor megy végbe. — Uj tag a közigazgatási bizottságban. A földmivelésügyi miniszter elrendelte, hogy a vármegye közigazgatási bizottsági ülésein a törvényhatósági m. kir. állatorvos is vegyen részt s ott az állategészségügy állásáról referáljon. Elrendelte ezenkívül, hogy a törvényhatósági állatorvost a közigazgatási bizottság rendkívüli üléseire is meg kell hivni abban az esetben, ha a gyűlésen valamely állategészségügybe vágó tárgy szerepel. — Halálozás. Mély gyász érte Szenes Sándor, csabai szeszes-italnagykereskedőt. Édes anyja : özv. K r a u s z Adolf né hunyt el szombaton Budapesten, élte 73-ik évében. A jó édesanyát, nagyanyát, anyóst kilenc gyermeke, menyei, nagyszámú unoka siratja és nagy rokonság gyászolja. — Uj részvénytársaság Orosházán. Orosházán Fatermelő ós Faraktári Részvénytársaság alakult vasárnap. A 2000 darab 50 koronás részvényt a község lakossága nagy kedvvel jegyezte. Az atakuló közgyűlés tizenkét tagból álló igazgatóságot választott és elnök-igazgató dr. Berthóty Károly ügyvéd, mig ügyvezető-igazgató Nóvák Izidor, vott fatelep-tulajdonos lelt. — Búcsúestely. Békéscsabáról a vasúti postahivataltól Diósgyőrre postamesterül áthelyezett S a r k a d i Ignác távozása alkalmából a kereskedők, a postahivatal ós vasúti állomási tisztvirelők szombaton este a Nádor szálloda éttermében búcsúestót rendeztek, nie lyen a távozó postamester tisztelői, barátai nagy számban vettek részt. A vacsora alatt Balogh József felügyelő, postafőnök közvetlen szavakkal inóitatta a távozónak kötelességtudását, a közönséggel szemben lekötelező szolgálatkészségét. S z e m e r e Kálmán állomásfőnök arról a nagy akaraterőről szólott, melylyel a távozó folytonos "tanulás és becsületes munkával megteremtette magának embertársai, felebbvalói becsülését. Sarkadi meghatottan mondott köszönetet azért a szeretetért, melylyel őt körülveszik. Hogy kötelességét pontosan teljesíteni képes volt, azt a postafelügyelő mindig szeretettel párosult utasításainak, a vasúti tisztikar közös segítésének köszönheti. — Itten emiitjük meg, hogy a vasúti postahivatalt, amelyet ideiglenesen átalakítottak, M ü 11 e r Lajos vezeti. A beosztott hivatalnokok : M o c s u b a Miksa, S á v o 11 Pál, D o m s i t s Lajos és H a n i t s Jenő. Az uj postahivatalnál ezenfelül még hót szolgai állás is lett rrndszeresitve. — Az erdészeti albizottság ülése. Békésvármegye erdészeti albizottsága kedden délután ülést tartott, melyen több kisebb ügyön kivül határozott Doboz község Úrbéreseinek erdőkiirtás iránti kérelme fölött is. — Nem ad több korpát a miniszter. A földmivelésügyi miniszter tudvalevőleg a Békésvármegyei Gazdasági Egyesületnek nem régen nagy mennyiségű korpát bocsátott rendelkezésére abból a célból, hogy jutányos áron ossza szét a gazdák között. A községek közül azonban különösen Szarvasnak, Öcsödnek és Csabának nagyon kevés jutott. Ezekre a községekre való figyelemmel az egyesület elnöksége a múltkori igazgató-választmányi ülés határozatának megfelelően felterjesztésben kérte a minisztert, hogy adjon még legalább 20 waggon korpát. A felterjesztésre a miniszter távirati uton azt válas/olta, hogy sajnálatara nincs már módjában a kérelmet teljesíteni, mert a rendelkezésre álló korpát már szétkapkodták az ország gazdái. — Központi Bank Gyulán. Február hó 28-án járt le a részvényjegyzés a Gvulán alakítandó Központi Bankra. Az 1500 darab részvény legyezve lett s az alapítók most két hónapon belül az alakulásra vonatkozó közgyűlést fogják megtartani. — A tiszti nyugdijválasztmány ülése. A vármegye tiszti nyugdilválasztmánya tegnap, szerdán délelőtt ülést tartott, melyen Nagy Gábor békési volt adóügyi jegyzőnek a törvényhatósági közgyűlés által elrendelt nyugdija ügyében határozott. Szőnyegre került ezenkívül Maros György csabai hagyatékügyi jegyző özvegye nyugdijának megállapítása is. Nagy Gábornak 1560 korona, Maros György özvegyének pedig 1060 korona nyugdijat állapított meg a választmány. — Ipartestületi közgyűlés. A csabai ipartestület vasárnap délután 3 órakor, a városháza nagytermében tartja meg rendes évi közgyűlését, melyre a meghívók a tagoknak még idejükben megküldettek. Ha azonban tévedésből valaki nem kapott volna, forduljon aziránt az ipartestület irodájához. Úgyszintén felhivatnak azok, akik a buoapesti kisipari gép- ós szerszám-kiállitás megtekintése végett a kedvezményes csopostos felutazásban részt venni óhajtanak, hogy jelentkezzenek f. hó 7-ig az ipartestület irodájában. Az elnökség. — Öngyilkos magántisztviselő. S t a r k Béla husz éves magánhivatalnok, a „Foncióre" biztosító társaság csabai fiókintézetóben volt alkalmazva. Szimpatikus modorú, szorgalmas és szolid fiatal ember volt, aki főnökei jóindulatát nagymértékben bírta. Elsején, mikor fizetését megkapta, összetalálkozott egy rég nem látott barátjával s a viszontlátás örömére csináltak egy murit. A murinak csak a kora reggeli órákban lett vége a „Pannónia"-kávéházban és eredménye az lett, hogy a havi fizetés az utolsó krajcárig elúszott. A fiatalember megrendült, mikor ezt észrevette, mert szegény szüleire gondolt, akiket úgyszólván ő tartott. Még hozzá reménytelenül szeretett egy szép leányt. E két leverő körülmény annyira hatott az italtól egyébként nagyon felizgatott lelkére, hogy reggel hat óra tájban szerelmese ablaka alatt jobb halántékon lőtte magát és azonnal meghalt. Szegény szülei egyetlen reményüket gyászolják a szomorú véget ért fiatal emberben. — A csabai öntözött rét átalakítása. A csabai öntözött rét átalakítására a földmivelésügyi miniszter még régebben 3067 korona segélyt engedélyezett. Ebből a mult év folyamán 2000 korona használtatott fel. Minthogy az aradi kulturmórnöksóg a dologidő beálltával az átalakítási munkálatokat tovább folytatja, Csaba elöljárósága felkérte a vármegye alispánját, hogy intézzen felterjesztést a földmivelésügyi miniszterhez a még fel nem használt 1067 kor kiutalása iránt. Az. alispán a napokbui fog a kérelemnek eleget tenni. — A Szent-Egylet (Chevra-Kadhcha) közgyűlése. E'.t a cimet viselő legnemesebb társadalmi egyesület ma tartja Fried József elnöklete alatt közgyűlését. Az évi jelentós szerint az elmúlt évben tagdijakból 1253 korona, adományokból 1960 korona, néhii P 1 e s c h M. I. volt egyleti elnök alapítványa 500 korona, sírhelyekórt 542 korona, összesen 4824 korona volt a bevétele. Szegények segélyezésére 1310 kor., betegeknek gyógyszerekért 1695 kor., temetési költségekre 326 kor fordíttatott. Összes kiadása 410J kor. volt. A közgyűlés uj tagokat vesz fel, majd a módosított alapszabályokat tárgyalja le. — A halászati társulat közgyűlése. A kettős-körösi halászati irársulat e hó 18-án tartja közgyűlését B jkósen. — Békésvármegye az olaszországi szerencsétlenekért. A kalábriai földrengés által sújtott szerencsétlenek felsególyezésére megyeszerte megindított hivatalos gyűjtés a mai napig kerek 1800 koronát eredményezett. Ez összegben azonban nem szerepelnek azon gyűjtések eredményei, melyeket Gyulán és Csabán ért el a könyörületes szivü társadalom. — Az idei sorozások. Mint már emlitetlük, a honvédelmi mini zter az idei sorozások kezdő határidejéül március 8-át tűzte ki. Ujabban érkezett leiratával azt is elrendelte a miniszter, hogy azokban a járásokban, melyekben a sorozás március 8 ika utáni időre voli már az első tervezetben is kitűzve, a sorozások napjai változatlanul maradjanak. A bókésm 'gyei járások közül csupán a szeghalmi járásban törtónt nagyobbmórvü eltolás, hol a sorozások május 6, 7., 8., 9. és 10. napjain tartatnak meg. A hadtestpárancsnokság ugyan uj lervet küldött a megyéhez a sorozásokra vonatkozólag, azonban az alispán a honvédelmi miniszter fentebb jelzett rendeletére való hivatkozással, nem járult hozzá a hadtestparancsnokság tervezetéhez. — A községi alkalmazottak összeférhetetlensége. A vármegye törvényhatósági bizottsága egyik régebbi közgyűlésén azt a határozatot hozta, hogy a községi elöljárók és alkalmazottak összeférhetlensógi ügyeiben a képviselőtestületek döntsenek. E határozat ellen több községi jegyző ós polgár felebbezéssel élt a belügyminiszterhez, ki legutóbb érkezett leiratával a felebbezéseket elutasította és jóváhagyta a törvényhatóság határozatát. — Egy nemzetközi betörő Csabán. Jó fogást csinált vásár vasárnapján Valentin y i Márton, a csabai rendőrsóg kiváló albiztosa. Elfogott egy többszörösen büntetett s a budapesti rendőrség által már régóta körözött nemzetközi tolvajt, betörőt és szélhámost, aki a csabai vásáron színleg szappankereskedőként szerepelt A lefülelt gazember eleinte Goldstein Eliásnak, majd Szekula Adolfnak mondta magát, de a később megejtett motozás alkalmával nála talált munkakönyv és kényszerútlevél hatása alatt bevallotta, hogy valódi neve P1 a n d e r Lajos. Bevallotta azt is, hogy különböző bűncselekmények miatt Magyarországnak úgyszólván minden fegyházában ült már több-kevesebb ideig, sőt a bácsi ós berlini börtönök is ismerik. Bár azt tagadja, de több, mint valószínű, hogy ő rabolta ki február 7 ós 8 közötti éjjelen a csabai róm. kath. templomot is, mert a rablást követő napon megfordult C s a n á d y János borbélyüzletében, ahol nagyon érdeklődött aziránt, hogy kire gyanakszik a rendőrség. Ugyanekkor nagymennyiségű aprópénzt vettek észre nála. Mindenütt azzal fizetett, Ezenkívül ráillik annak a gyanús idegennek a szemólyleirása is, akit a rablás éjjelén egy fiatal ember a templom előtt látott ácsorogni. A rendőrség felszállította Budapestre, mert az ottani főkapitánysagnak van vele először számolni valója. A csabai Rudolf-főgimnázium diszfomája. Vasárnap délután kellemes sportélvezetben volt részük azoknak, akik a csabai Rudolf-főgimnázium növendékei által rendezett disztornán megjelentek. A tágas tornaterem nézőtere szorongásig meg is telt díszes közönséggel, mely nem győzött eleget gyönyörködni a fiuk bámulatos precizitással végrehajtott szactfdgyakorlataiban ós kidolgozott izmaiknak játékában a szertornázás alkalmával. A csabai gimnázium növendékeinek ujabb időben nagyon jó hirük van Magyarország tornászvilágában. Diadalt-diadal után aratnak az országos tornaversenyeken. Ez a jó anyagon kivül elsősorban Áchim Károlynak, az intézet elsőrangú tornatanárának az érdeme, aki lelkesedésével és vonzó modorával fel tudja kelteni a kedvet és ambíciót az ifjúságban a tornászat iránt és nagy része van abban, hogy ez a főgimnázium testileglelkileg egyaránt egészséges polgárokat nevel a hazának. A vasárnapi disztorna is arról győzött meg bennünket, hogy az intézet nagy győzelmi esélylyel vesz részt az idei országos tornaversenyen. A legifjabb P u r c s i Pepi zenekarának közreműködése mellett bemutatott szabadgyakorlatok, amint már előbb is említettük, nagy precizitással fulytak le. Kellemesen izgató látványt nyújtottak ezeken kivül a közönségnek a tizes tornász csapat nyújtón és korláton vógretiajtott merész ós szép mutatványai. Különösen Marók Endre és Reiner Miksa VIII. osztályú és Kocziszky László VI. os'.tál.vu növendékek arattak sok tapsot. Kedves jelenség volt 12 alsóbb osztályú gyerek, akik lovon mutattak be szép gyakorlatokat. A disztorna végén bemutatott gulak pedig egyenesen látványosság számba mentek. A versenyek és mutatványok befejeztével Bukovszky igazgató lelkes szavakkal fejezte ki az intézet és a közönség nevében elismerését Áchim Károly tornatanárnak és buzdította a növendékeket arra, hogy a lélek mellett ne feledkezzenek meg a testről sem s az országos versenyen szerezzenek újból dicsőséget önmaguknak és az intézetnek Ezután a kötélmászás- és függeszkedés-verseny győztesei között kiosztotta a dijakat. A győztesek a következők : A kötélmászás döntőjében az V osztályból : 1. Tinka Kornél, 2. Maros Tibor, 3. Becher Imre, 4. Pártos József. A VI. osztályból: 1. Szelezsán János, 2. Kocziszky László, 3. Eresei István- A függeszkedés döntőjében a VII. osztályból: 1. Bottá Miklós és Jurányi Lajos holtversenyben, 2. Hegyesi Gergely. A VIII. osztályból: 1. Móga Oktáv, 2. Vasska Tivadar, 3. Marék Endre. SZÍNHÁZ A közönség érdeklődése, sajnos, alaposan megcsappant a színielőadások iránt, mert a legkedveltebb operettet, még ha újdonság is, nagyon kisszámú közönség előtt játszák színészeink s el-